“A versenynek köszönhetően sokkal magabiztosabban veszem a szakmai kihívásokat”

Héring Péter számára a The New Lawyer Challenge 2025 nemcsak egy verseny volt, hanem valódi szakmai próbatétel is. Harmadik helyezettként szerzett tapasztalatairól, a döntő izgalmairól és arról mesél, miért éri meg kilépni az egyetem falai közül és kipróbálni magad egy nemzetközi ügyvédi iroda által szervezett megmérettetésen.

Hol és hogyan találkoztál előszőr a The New Lawyer Challenge lehetőségéve? Mi volt az, ami megfogott a kiírásban és arra ösztönzött, hogy jelentkezz?

Úgy emlékszem, hogy a Neptunon keresztül értesültem a versenyről. Korábban még nem vettem részt hasonló megmérettetésen és mindenképpen szerettem volna kipróbálni magam az egyetem berkein kívül is. Emellett persze szempont volt az is, hogy erre egy jónevű nemzetközi ügyvédi iroda kínált lehetőséget.

Volt olyan feladat vagy pillanat, ami igazán próbára tett? Mesélnél róla röviden?

Számomra a döntő jelentette a legnagyobb kihívást. Egy vállalatfelvásárlási tranzakcióval kapcsolatos komplex jogesetet kaptunk, amely főképp polgári jogi és versenyjogi kérdéseket érintett, de M&A átvilágítással kapcsolatos kérdés is előkerült. Az igazi nehézséget szerintem az jelentette, hogy csak egy óránk volt a megoldás kidolgozására, ezért célirányosan kellett dolgozni és ha valaki elakadt vagy rossz irányba indult el, könnyen kicsúszhatott az időből. Én ezért kisebb részfeladatokra bontottam a jogesetet és azok mentén haladtam a jogszabálykutatással és a megoldás kidolgozásával.

Hogyan emlékszel vissza a döntő napjára? Milyen várakozásokkal indultál neki, és volt-e valami, ami meglepett vagy különösen emlékezetes maradt?

Jó érzés volt a döntőbe kerülni és személyesen is találkozni a többi versenyzővel, akik közül többeket már látásból ismertem. Miután mindenki megérkezett és megismerhettük a zsűritagokat is, egy órát kaptunk a jogeset megoldására. Ezután egyesével prezentáltuk a megoldásainkat a zsűri előtt, majd a nap végén következett az eredményhirdetés.

A jogesettel igyekeztem nyugodtan, de tempósan haladni, így az egy óra végére a vállalatfelvásárlási ügylettel kapcsolatban majdnem minden kérdéskörre sikerült kitérnem. Amikor azonban rám került a sor egy kicsit izgulni kezdtem, hiszen egy hattagú zsűri előtt kellett prezentálnom a megoldásomat, így az nem is sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Végül azonban a zsűri döntése alapján harmadik helyezést értem el, aminek nagyon örültem.

Mit tanultál magadról a verseny során – akár szakmailag, akár személyesen?

A versenynek köszönhetően sokkal magabiztosabban veszem a szakmai kihívásokat és arra is ráébresztett, hogy a jogi munka során milyen nagy szerepe van a prezentációs és kommunikációs készségeknek.

Szerinted mi különböztette meg a legerősebb versenyzőket? Neked mi segített abban, hogy kiemelkedj?

Szerintem a zsűri alapvetően két szempontot vett figyelembe az értékelés során. Egyrészt azt, hogy mennyire tudtunk adekvát megoldást találni a jogestre, másrészt pedig azt, hogy a megoldásunkat mennyire tudtuk meggyőzően prezentálni. Aki ezt a kettőt tudta hozni, az számíthatott a jó helyezésre.

Mit üzennél azoknak a hallgatóknak, akik most gondolkodnak a jelentkezésen?

Én mindenkit arra biztatnék, hogy ha érdekli a verseny, ragadja meg a lehetőséget és jelentkezzen. Ez egy nagyon jó alkalom a tanulásra, tapasztalatszerzésre és tényleg nincs mit veszíteni vele.

The New Lawyer Challenge 2025

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.