Elromlott? Vegyél újat! – A tervezett elavulás kötelmi jogi szempontból

Biztosan mindenki vásárolt már élete során okostelefont, hűtőszekrényt, hajszárítót vagy bármilyen más elektronikai eszközt, amire adtak maximum egy-két év garanciát, kevésbé közismert nevén jótállást. Amíg még garanciásnak számított, nem volt vele semmi probléma, majd ahogy letelt a meghatározott idő, a következő nap már el is romlott. Ilyenkor az ember először megpróbálja maga megjavítani a dolgot, vagy ha az sem vezet eredményre, akkor szerelőt hív. A szerelő közli, hogy ez nem javítható, vagy egy akkora árat mond a javításra, hogy olcsóbb lenne újat venni. Ezt a jelenséget nevezzük tervezett elavulásnak. De hogyan lehet az jogszerű, hogy a gyártó szándékosan alacsonyabban tartja az élettartamot, mint amire a fogyasztó számíthatna vagy egyenesen elvárhatná?

A tervezett elavulás

A tervezett elavulás egy gazdasági fogalom, amelynek több típusát különböztette meg az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság egy 2014-ben kiadott sajtóközleményében.¹ A programozott elavulás az, amit szorosabb értelemben a tervezett elavulás kifejezés alatt érteni szoktunk, azaz amikor a gyártó úgy állítja elő a terméket, hogy az meghatározott idő elteltét követően meghibásodjon, és ez okot adjon a következő beruházásra. Közvetett elavulásról van szó, amikor a termék javíthatatlan, mivel nincsen hozzá megfelelő alkatrész. Az elavulás eredhet az inkompatibilitásból is: a fogyasztó a termék elromlásakor azért dönt inkább az új vásárlása mellett, mert a javítás időigényes és költséges. Amikor a fogyasztó a médiában jelentkező, a folyamatosan frissülő és megújuló kínálatot bemutató, és ezáltal a vásárlást ösztönző reklámok hatására már úgy tekint egyes használati tárgyaira, mint elavult, idejétmúlt technológiákra, és emiatt váltja le azokat, ezt nevezzük pszichológiai elavulásnak. De hogyan jelenik meg a szűkebb értelemben vett tervezett elavulás a hatályos magyar jogrendszerben, mik azok a jogosultságok, amik a fogyasztók védelmét szolgálják ilyen esetekben?

Ki minősül fogyasztónak?

Magának a fogyasztó „kifejezésnek” a köznyelv több jelentést is tulajdonít: fogyasztóknak nevezzük azokat, akik valamilyen vendéglátóipari egységben ételt, italt fogyasztanak, továbbá a különböző közüzemi szolgáltatások igénybe vevőire is ezt a kifejezést szokás használni. A szó jogi értelmét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) adja meg: fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. Ez alapján egy hétköznapi bevásárlás során minden ember a kassza előtti sorban fogyasztónak minősül, amennyiben nem foglalkozása és gazdasági tevékenysége körében vesz valamit, például vállalkozásához alapanyagot.

A fogyasztókat ezen minőségükből fakadóan különböző jogok illetik meg a vállalkozásokkal szemben, így például a tájékoztatáshoz való jog, érdekképviselethez való jog és a jogorvoslati jog.

A hibás teljesítés

Amikor a megvásárolt termék meghibásodik, és visszavisszük a boltba, reklamációval élünk, abban az esetben a jogorvoslathoz való jogunkat érvényesítjük. Ezen jogokat átfogóan a Ptk. szabályozza, és hibás teljesítés esetén lehet őket felhívni. A hibás teljesítés a szerződésszegés egyik esetköre, amelynek feltétele a teljesítés és annak fogyatékossága, így, ha a kötelezett nem teljesít (például a webshop nem küldi el a megrendelt terméket), vagy csak határidőn kívül, az nem fog hibás teljesítésnek minősülni.

Hibásan teljesít a szerződő fél – jelen esetben az eladó – ha a szolgáltatás a teljesítéskor nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek, és a hibát a jogosult a szerződéskötéskor nem ismerte, és nem is kellett volna ismernie. Ezen utóbbi tagmondat szerint, ha például úgy veszek meg egy szoknyát, hogy látom rajta a foltot, akkor – hétköznapi kifejezéssel élve – utána már késő bánat.

De felmerül a kérdés, hogy hibás-e a teljesítés akkor, ha maga a termék a teljesítés időpontjában még ugyan megfelelően működik, de a gyártó már akkor tudja, hogy az az általa meghatározott idő elteltét követően meg fog hibásodni?

Egy szerződésben a felek kötelezettsége a hibátlan teljesítés, hogy amikor megvásároljuk a terméket, akkor az tökéletes állapotú legyen. Amikor a hiba már tudatosan, tervezetten bele van rejtve az áruba, akkor az már a teljesítés időpontjában sem tökéletes. Olyan ez, mint egy bomba, ami attól, hogy mi nem tudjuk, még ugyanúgy élesítve van, és amikor letelik a visszaszámlálás, felrobban. A megvásárolt termékben is ugyanígy benne van lappangva a hiba, majd a jótállás leteltét követően egyszer csak „felrobban”, azaz meghibásodik. Mint ahogy egy kattogó bombát sem lehet a robbanás előtt ártalmatlan nevezni, úgy a gyártó magatartása sem nevezhető szerződésszerű teljesítésnek.

A fogyasztói jogviszonyokban a rendeltetésszerű használat mindig egy kritikus pont, így van ez a tervezett elavulás esetében is. Viszont ilyenkor a terméket a laikus vásárló hiába használja rendeltetésszerűen, azaz arra a célra, amire azt megtervezték, egy idő után akkor is ugyanúgy jelentkezni fog a hiba, legfeljebb valamennyire késleltetni lehet azt.

A tervezett elavulással érintett termékkel kapcsolatos teljesítés során a gyártó rosszhiszeműen jár el, mert a hibátlan teljesítés iránti kötelezettségét szándékosan, sőt – büntetőjogi kifejezéssel élve – előre kitervelten szegi meg. Viszont a szerződésszegésért való felelősség független a felróhatóságtól, azaz a jó- vagy rosszhiszeműségtől, ezért ennek a körében a gyártó vétkessége nem nyerhet értékelést. A fogyasztói szerződéseknél súlyozottan érvényesül a tisztesség követelménye, ezt támasztja alá egy uniós irányelven alapuló, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló törvény². E törvény szerint tisztességtelennek minősül, ha a gyártó nem a jóhiszeműség és tisztesség elvének megfelelően jár el, és ez a gyakorlata legalább alkalmas arra, hogy rontsa a fogyasztónak a termékkel kapcsolatos döntését, és ezáltal őt olyan döntés meghozatalára késztesse, amelyet enélkül nem hozott volna meg. A tervezett elavulásnál a gyártó rosszhiszeműsége itt nyerhet értékelést. A megvett dolog kijavítása, kicserélése egy termékkel kapcsolatos döntés, amelyet a vásárló lehet, hogy nem fog meghozni, ha folyamatosan csak nehézségekkel találkozik a folyamat során, vagy éppen már sokadjára romlik el a dolog, hanem végső soron inkább úgy dönt, hogy a rossz terméket kidobja, és vesz helyette egy másikat, holott abban az esetben, ha a termék a fogyasztó által elvárt időtartamig bírta volna, akkor ezt a döntést még nem kellett volna meghoznia. A fogalmi elemeket megvizsgálva tehát elmondható, hogy nem csak erkölcsi, hanem jogi szempontból is tisztességtelennek tekinthető a tervezett elavulás, sőt, különösen tisztességtelen a fogyasztó megtévesztése okán.

Az ember, amikor tartós fogyasztási cikket vesz, azt – az elnevezéséből adódóan is – nem azzal a céllal veszi, hogy rövid időn belül eldobja, lecserélje, hanem hogy huzamosabb ideig a használatában tartsa. Ez a vevőnek a célja és elvárása is egyben, ám amikor ezeket a termékeket a gyártó mégis úgy állítja elő, hogy azok mégse legyenek olyan tartósak, meghatározott idő múlva elromoljanak, akkor a szolgáltatás nemcsak, hogy nem felel meg a vevő céljának és elvárásainak – és ezáltal már hibás a teljesítés -, hanem ezzel még meg is téveszti a fogyasztót, mivel, ha ő ezt tudta volna, esze ágában sem lett volna megvásárolni a terméket.

A hibás teljesítés jogkövetkezményei

Ha hibás a teljesítés, különböző szankciókat lehet érvényesíteni, így többek között a kellékszavatosságot és a jótállást is.

Ezen két szankció között a fő elhatárolási pont, hogy a kellékszavatosság minden esetben terheli a vállalkozót a termék hibájáért, míg a jótállás csak akkor, ha arra jogszabály kötelezi vagy szerződésben azt önként vállalja. Egy kormányrendelet alapján kötelező a jótállás a tartós fogyasztási cikkekért, ha az áruk eléri a 10.000 forintot, így ha csak 9999 forintba került az a vasaló, akkor egyedül kellékszavatossági igényt lehet érvényesíteni.

Mind a kellékszavatosság és a jótállás esetén is ugyanazokat lehet kérni, és ugyanolyan sorrendben. Ezen szavatossági jogokat a Ptk. kettő lépcsőre sorakoztatja: az első lépcső tartalmazza a kijavítást és kicserélést, míg a második lépcsőn az árleszállítás és az elállás foglal helyet. Főszabály szerint kijavítást és kicserélést lehet követelni, ha hibás a megvásárolt termék, de amennyiben ennek nem tud vagy nem kíván eleget tenni a vállalkozás, vagy a vásárlónak nem áll többé érdekében a kijavítás vagy kicserélés, abban az esetben az ellenszolgáltatás arányos leszállítását lehet kérni – azaz árengedményt -, vagy elállásra van lehetőség, amely következtében a vevő visszakapja a vételárat.

A tervezett elavulásnak az egyik esetköre, amikor azért kell újat venni, mert olyan nagy mértékű a termék a meghibásodása, hogy az nem javítható, vagy már nem gyártanak hozzá alkatrészt. Abban az esetben, ha ugyan még kijavítható a termék, de a jótállási időn belül már háromszor is sor került a javítására, a vállalkozás köteles azt kicserélni, tehát itt is a cseréhez jutunk. Amikor egy termék rövid időn belül elromlik, az ember automatikusan elkezd rossz érzéseket táplálni az adott modell vonatkozásában, így nagy valószínűséggel nem szeretne helyette egy másik ugyanolyat kapni, mert feltételezi, hogy azzal is ugyanez lesz a tapasztalata. Ezen körülmények és vásárlói megfontolások okán alapból kiesik a vásárló szemszögéből potenciálisan érvényesíthető jogok közül a kijavítás és kicserélés, tehát a tervezett elavulás közvetetten korlátozza az érvényesíthető jogok körét, és a csere vonatkozásában jogkimerülést, azaz a jogintézmény létezése ellenére annak tartalmi kiüresedését eredményezi.

A természetbeni jogkövetkezmények kiürülése után lehet érvényesíteni a pénzbelieket. A mai világban nem csak az emberek, de az infláció is rohan, és míg azt a porszívót megvettük egy adott összegért, a jótállási idő elteltével, ma már ez az összeg csak egy hajsütővasra elég. A pénz értéke a jótállásként meghatározott 1-3 év alatt sokat tud romlani, ugyanazon az összegen már nem tud az ember egy másik terméket venni, így az elállás gyakorlása esetén az ár visszatérítése sem nyújt teljes elégtételt.

Szavatossági igényét a vásárló kellékszavatosság esetén a teljesítést követő kettő éven belül jelentheti be. Online vásárlás esetén ez azt jelenti, hogy nem a megrendelés leadásától számítódik a két év, hanem az átvételtől. A kellékszavatosság szabályai klaudikálóan kógensek, emiatt ezen határidőtől a vállalkozás csak a fogyasztó előnyére térhet el, vagyis minden esetben biztosítani kell legalább két évet az igényérvényesítésre. A jótállásnál ezzel szemben egy kormányrendelet a helytállási kötelezettség idejét sávosan határozza meg. Ha a termék ára eléri a 10.000 ft-ot, de a 100.000 ft-ot nem haladja meg, egy évig, a 100.000 ft-ot meghaladó, de a

250.000 ft-ot meg nem haladó árkategória esetén két évig, afölött három évig terheli jótállási kötelezettség a vállalkozót. A határidők kapcsán a két jogintézmény közötti különbség abban fogható meg, hogy a kellékszavatossági határidő elévülési jellegű, ezzel szemben a jótállásnak egy jogvesztéssel járó határidőt szabott a jogalkotó. A kellékszavatosságnál alkalmazni kell az elévülés nyugvására vonatkozó szabályokat is, azaz, ha a fent ismertetett két éven belül a vásárló menthető okból nem fedezi fel a termék hibáját, és letelik a szavatossági határidő, akkor még egy évvel meghosszabbodik a határidő, amelyben reklamációval élhet. A tervezett elavulás esetében azért nem tudja sokszor időben felfedezni a hibát a fogyasztó, mert az pont így van beleprogramozva a termékek élettartamába, tehát az menthető oknak minősül, és meghosszabbodik a kellékszavatossági idő. Jótállás esetében viszont a határidőből való kicsúszás nem menthető ki, azaz, ha például egy 20.000 ft-os hajszárító hibáját egy éven belül nem vesszük észre – legyen ennek az oka a tervezett elavulás -, elesünk a kijavítás, kicserélés vagy az ár visszatérítésének lehetőségétől.

A jótállás és a kellékszavatosság nem zárják ki egymást, mivel abban az esetben, ha a jótállási idő már eltelt, és elmulasztott igényt érvényesíteni a fogyasztó, mert a termék tervezett meghibásodása csak azután jelentkezett, attól még kellékszavatosság iránt terjeszthet elő igényt.

Mindez szép és jó, de felmerül a kérdés, hogy mi értelme van a jótállásnak, ha tudja a gyártó, hogy úgyis a garancia-időszak elteltét követően fog csak meghibásodni a termék? A válasz a gyártó oldaláról abban áll, hogy a legtöbb esetben jogszabály kötelezi ugyan a jótállásra, de

amikor önként vállalja, akkor ez egy marketing fogás a részéről. A vásárlók számára hívogatóbb egy termék, ha adnák rá garanciát, mivel ez biztonságérzetet nyújt számukra, és ezt kihasználva biztosítanak a vállalkozások még a nem kötelező esetekben is jótállást. Dogmatikai oldalról megközelítve ez is a jogkimerüléshez vezet vissza: van jótállás, de tartalmát tekintve mégsincs, mivel úgy tervezte meg a gyártó az árut, hogy a meghibásodása időpontja ne essen a jótállási időszakra, és még véletlenül se kelljen valójából helytállnia.

Jog a javításhoz

A kijavítást és cserét övező vásárlói vonakodást felismerte az Európai Unió is, és ennek fényében az Európai Parlament és a Tanács 2024. februárjában elfogadta a Bizottság javaslatát, majd döntött egy új fogyasztói jog, a javításhoz való jog bevezetéséről. A javaslat hátterében a fenntarthatóság és a környezetvédelem áll, ezzel kívánnák ösztönözni a vásárlókat, hogy a kicserélés helyett válasszák inkább a kijavítást, mivel az nem termel annyi szemetet és költséghatékonyabb az állampolgárok számára is. Az új szabály két esetkörre szedi szét a javításhoz való jog érvényesülését: ha a nemzeti jogszabályok által biztosított jótállási időn belül történik a meghibásodás, további egy évvel meghosszabbodik majd a jótállási idő, amennyiben a kijavítás mellett dönt a fogyasztó. Ezzel szemben, ha már eltelt a jótállási idő, a vállalkozásnak egyszerűbb és olcsóbb lehetőséget kell biztosítania a fogyasztók számára a meghibásodott termék kijavítása iránt, ezzel is szorgalmazva azt, hogy a vásárlók inkább visszavigyék a termékeiket, és ne rögtön új vásárlásában gondolkozzanak.

A tervezett elavulás egy olyan mindennapi jelenség, amihez már annyira hozzászoktatták a vállalkozások, a folyamatosan megújuló kínálat és a fogyasztás ösztönzését célzó stratégiák az embereket, hogy sokszor bele sem gondolnak abban, hogy ez ellen van lehetőségük igényt érvényesíteni a kellékszavatosság és jótállás keretein belül. A gyártóknak ezen egyre elterjedtebb gyakorlata nem csak a fogyasztókkal, a terméket megvásárlókkal szemben tisztességtelen, hanem mindenki mással szemben is. A tervezett elavulás környezetre gyakorolt hatása, a szeméttermelés szorgalmazása minden embert érintő probléma, sőt, a jövő nemzedékei számára is kardinális kérdés.

Ez a cikk az Arsboni 2024. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

Irodalomjegyzék