Az EU AI Act hatálybalépésével az AI használata már nemcsak technológiai kérdés, hanem konkrét jogi és megfelelési feladat is. A jogtanácsosoknak egyre gyakrabban kell olyan kérdésekben dönteniük, hogy egy adott AI-eszköz használható-e, milyen kockázatokat hordoz, és hogyan kellene szabályozni a szervezeten belül. Május 12-én indul az Arsboni Képzéstár első kifejezetten erre a témára fókuszáló képzése: az „AI Act a gyakorlatban – jogi útmutató vállalatoknak” című négyrészes tanfolyamunk.

Miért készült ez a képzés?
A mesterséges intelligencia ma már szinte minden szervezet működésében megjelenik – a HR-folyamatoktól a dokumentumelemzésen át a belső döntéstámogatásig. A jogi csapatok számára ez azt jelenti, hogy egyre több területen kell átlátniuk, hol és hogyan jelenik meg AI a szervezetben, milyen kockázatokat hordoz, és milyen megfelelési kötelezettségek kapcsolódnak hozzá. Ez a képzés nem az AI Act paragrafusait veszi végig, hanem azt mutatja meg, mi történik valójában a szervezetekben, amikor AI kerül a folyamatokba – és mit tud ezzel kezdeni egy jogi csapat.
Négy oktató, négy nézőpont
A képzést úgy építettük fel, hogy négy kulcsterületet egy-egy, az adott területen jártas szakértő mutasson be, saját gyakorlati tapasztalataira építve.
Az első alkalmon dr. Necz Dániel LL.M. (SimpLEGAL) az AI audit témakörét dolgozza fel: hogyan térképezhető fel a szervezet AI-használata, hogyan építhető fel egy AI inventory, hogyan sorolhatók be az AI-rendszerek az AI Act kockázati kategóriái szerint, és hogyan alakítható ki egy működő AI Use Policy.
A második alkalmon dr. Hümpfner Viktória és dr. Losonci Katalin (Hümpfner & Associates) az AI és Munkajog alkalom keretében azt vizsgálják, mikor minősül magas kockázatúnak egy HR-döntéseket támogató AI-eszköz, és milyen átláthatósági, felügyeleti és munkajogi kérdések merülnek fel.
A harmadik alkalmon dr. Kis Kelemen Bence (PTE ÁJK) az adatvédelmi metszéspontot tárja fel: mi történik, ha személyes adatok kerülnek egy generatív AI-eszközbe, hogyan találkozik a GDPR az AI Act-tel, és milyen gyakorlati kérdések kerülnek ezzel a jogtanácsos asztalára.
A sorozatot dr. Bartal Iván LL.M. (Oppenheim, Mestersége(s) Ügyvéd) zárja az AI governance témakörével: hogyan építhető olyan AI irányítási rendszer, ami egyszerre támogatja az üzleti működést és biztosítja a jogi megfelelést – anélkül, hogy lelassítaná az innovációt.
Kinek szól a képzés?
A képzés elsősorban jogtanácsosoknak, ügyvédeknek, compliance és adatvédelmi szakembereknek, valamint jogi vezetőknek készült, akik a szervezeti AI-használat jogi kereteinek kialakításáért és felügyeletéért felelnek. Hasznos lehet azoknak is, akik szabályozott ágazatokban – például a pénzügyi szektorban, az egészségügyben vagy a közszférában – dolgoznak, ahol az AI alkalmazása fokozott szabályozói figyelem alatt áll.
Mit fogsz megtanulni a kurzus során?
A képzés végére képes leszel átlátható módon feltérképezni a szervezetben használt AI-megoldásokat, felismerni a vállalati AI-használat tipikus jogi kockázatait, besorolni az AI-rendszereket az AI Act kockázati kategóriái szerint, értékelni a generatív AI és más AI-eszközök adatvédelmi kérdéseit, megtervezni és elindítani egy szervezeti AI auditot, valamint kialakítani egy működő AI governance rendszer és belső AI Use Policy alapjait.
Gyakorlati információk
A képzés május 12-től 4 héten át, keddenként 16:00-tól zajlik, alkalmanként 3 órás időkeretben, összesen 12 óra terjedelemben. A formátum interaktív webinár, a felvételek és a szakmai anyagok a képzés után is elérhetők a teljes tanfolyamra beiratkozó résztvevőknek. A kurzus elvégzéséért összesen 8 kreditpont (4×2) szerezhető.
Részletek és regisztráció: AI Act a gyakorlatban – jogi útmutató vállalatoknak
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.









