A valószínűleg kafkai rémregénybe illő bürokráciacentrikus történet a Pécsi Tudományegyetem hallgatóival szerencsére már talán nem történik meg.
A Pécsi Tudományegyetem és a Blockchain Competence Center BCC aláírta azt a szerződést, melynek eredményeként megvalósul Magyarország első intézményi blockchain alkalmazása. A PTE ezzel megcáfolta azt a sztereotípiát, mely szerint a közintézmények nem igazán nyitottak az innovatív technológiai megoldásokra.
A PTE hallgatói olyan blockchainen hitelesített diplomát is kapnak a BCC által megvalósított új rendszerben, amelyet életük során bárhol és bármikor képesek lesznek bemutatni, akár telefonjukon, akár önéletrajzuk elektronikus változatában.
A blockchain technológia lényege ugyanis, hogy a hitelesített elem (jelen esetben a diploma) bekerül egy láncolatba mely utólag nem módosítható. Így az elvesztés, rongálás, vagy az adatok hamisítási célzattal elkövetett utólagos módosítása is kizárható.
A hallgatók mellett a munkaadók számára is komoly előnyt jelent ez a megoldás, ugyanis nagy mértékben egyszerűsíti a diplomák ellenőrzését, és megerősíti a diploma valódiságába vetett bizalmat.
A BCC további megoldásokkal lép piacra a következő időszakban, mert a technológiával kapcsolatos hype lenyugvásával világszerte – és így itthon is – előtérbe kerülnek azok a lehetőségek, ahol a blockchain alapú megoldások hatékonyan alkalmazhatóak.
Forrás:
https://www.facebook.com/blockchaincc/photos/a.1556806614399728/2043303412416710/
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.