A nulla paritása – utunk az Európai Unió Bíróságára

Ez a Magyar Telekom jogi csapatának állandó rovata az Arsbonin. A rovat célja, hogy tartalmas és érdekes, hol komolyabb, hol könnyedebb írásokkal engedjen bepillantást a Telekom progresszív gondolkodású, szakmailag felkészült, összetartó jogi csapatának a munkájába, gondolkodásába. Ha a rovattal kapcsolatban kérdés, javaslat merül fel, az alábbi címre várjuk az észrevételeket: arsboni@arsboni.hu

Jogászként ritkán merül fel, hogy a matematikai szabályszerűségek mindennapi érvényesülésének kérdéseiben tudjunk elmerülni, pedig a szabályszerűségek vizsgálata sokkal közelebb áll a joghoz, mint azt a laikusok elsőre gondolnák. A jog ugyanis maga a szabályszerűség: a jogi normák rendszerezésétől a jogszabályi hierarchián át egészen „lex specialis derogat legi generali” római jogi eredetű jogelvig számtalan olyan rendszerezést, értelmezést és logikát kívánó szabály érvényesül, melyet akár láthatatlanul vagy akaratlanul is alkalmaznak a jogászok.

Egy jogi norma érvényesülését tehát nagyon is párhuzamba lehet állítani a nulla paritásának vizsgálatával, ahol konvenció[1] eredményeként matematikailag a nullát, mint számot, párosnak kell tekinteni. Ugyanígy a jogban is érvényesülnek konvenciók, tágabb értelemben valamennyi szerződés is konvenciónak tekinthető a szokásjogon túl, de személy szerint – jelen összehasonlításban – egyes bírósági ítéletekben rögzített megállapításokat is ide sorolnék. Ebben a cikkben egy olyan jogvita részleteit villantom fel, mely – meg merem kockáztatni – szinte a fenti példában szereplőhöz hasonló konvenciókat feszeget.

Zero rate – eszik vagy isszák?

A nullák emlegetése nem véletlen, hiszen a bemutatni kívánt jogvita és mögöttes szabályrendszere is kapcsolódik a nullákhoz: az ún. zero rate gyakorlatokkal, azaz nullás díjszabással, pontosabban azok megszűnésével függ össze. A továbbiakban csak zero rate néven emlegetett szolgáltatások arra épültek, hogy a fogyasztók számára úgy kínálnak mobil internet-hozzáférési szolgáltatásokat, hogy azon belül egyes alkalmazások használata nem csökkenti a díjcsomagban foglalt adatmennyiséget. Lényegében ezzel bizonyos alkalmazások használatával „nem fogyott el a net”, tovább lehetett mobilnet alapú szolgáltatásokat igénybe venni.

Az ágazati szabályozás többszintű: egyrészt az elektronikus hírközlési rezsim, másrészt a fogyasztóvédelmi és versenyjogi szabályok is alkalmazhatók ezekre a szolgáltatásokra, ráadásul vannak Európai Uniós és magyar normák is. A legfontosabb azonban a TSM rendelet[2], ami a hálózatsemlegességi, nyílt internet használatára vonatkozó rendelkezéseket rögzíti, amihez a tagállami szabályozó hatóságokat összefogó szakmai szervezet, a BEREC[3] adott ki iránymutatást[4]. Az iránymutatás említést tett a zero rate gyakorlatokról, azokat bizonyos körülmények között alapvetően alkalmazhatónak tekintve. Az elektronikus hírközlési szolgáltatók ebben a szabályozási környezetben kezdték meg a zero rate szolgáltatások nyújtását, melynek során – a szabályozást érintő nemzeti és európai szintű, értelmezésre irányuló jogvitákat nem számítva – nem merült fel olyan akadály, ami miatt változtatni kellett volna az addigi gyakorlaton.

Mondhatnánk, hogy mindenki megelégedésére, de nem mehetünk el szó nélkül a piaci verseny érintettsége mellett: azzal ugyanis, hogy bizonyos szolgáltatások adatforgalma nem csökkenti az adatkeretet, a mobilszolgáltatók ezen alkalmazások használatára ösztönözték a végfelhasználókat, akiknek – a hátrányosabb igénybevételi feltételek miatt – más, zero rate-tel nem érintett szolgáltatások használata kevésbé előnyös lett volna, ezért nem is használták azokat. A tartalom- és alkalmazásszolgáltatói piac ugyanis nem konstans: alkalmazások jönnek és mennek (gondoljunk pl. a Google Allo eltűnésére vagy a TikTok robbanásszerű megjelenésére a közösségi média terén), az óriásplatformok mellett pedig – a belépési küszöböt még magasabbra emelve – a kisebb szolgáltatók és start-upok nem tudtak labdába rúgni.

Zéró zero rating a jövőben

Az Európai Unió Bírósága borította fel a status quo-t, amikor 2021. szeptember 2-án három előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletet tett közzé[5], melynek szövegében egyértelműen a zero rate szolgáltatások uniós joggal való összeegyeztethetetlensége mellett foglalt állást. A német elektronikus hírközlési szolgáltatókat érintő ügyek[6] kapcsán az EUB kijelentette, hogy a zero rating gyakorlat „ellentétes a nyílt internet-hozzáférésről szóló rendelet előírt, a forgalom egyenlő bánásmódjára vonatkozó általános kötelezettséggel”, mert „kereskedelmi megfontolások alapján különbséget tesz az internetforgalmon belül”. Az ítéletek és az EUB sajtóközleménye az értelmezést tekintve kategorikus állításokat tartalmazott, de a zero rate gyakorlat megmaradt és annak kivezetéséhez az EUB mellett már a nemzeti hírközlési szabályozó hatóságok (Magyarországon pl. az NMHH) – ideértve az uniós hatóságokat tömörítő BEREC-et is – és a szolgáltatók is kellettek.

A konkrét jogvitához is így jutunk el, mely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, illetve a Magyar Telekom között indult meg abban a kérdésben, hogy mikor, milyen módon szünteti meg a szolgáltató a zero rate szolgáltatásait. Az egyéb részleteket nem érintve egyetlen kérdés kapcsán merült fel olyan körülmény, melyre tekintettel a Telekom a jogvita mezejére lépett: az NMHH hatósági döntésének indokolásában arra hivatkozott, hogy a hírközlési törvény[7] 132. § (6) bekezdésének c) pontja nem alkalmazható a zero rate szolgáltatások megszüntetésekor, ha ahhoz az előfizetői szerződések módosítása szükséges. Az Eht. hivatkozott rendelkezése azt rögzíti, hogy – az egyébként szolgáltató általi egyoldalú szerződésmódosítás esetén az előfizetőt megillető – felmondási jog nem gyakorolható, ha az előfizetői szerződés módosítása kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul. A EU-s hírközlési kódexből (Kódex)[8] implementált rendelkezés célja, hogy ha a szolgáltató általi egyoldalú módosításra azért van szükség, mert változik a mögöttes jogi-szabályozási környezet, akkor a szerződésekben szükséges módosításokat ne a szolgáltató terhére és kockázatára kelljen végrehajtani.

Azt azért fontos hozzátenni, hogy van eltérés a Kódex preambulumában és normaszövegében írtak és az Eht. megfogalmazása között, de közös bennük, hogy a változás meglétére utalnak akkor, amikor az előfizetői felmondási jogot kizárják. Az Eht. nevesíti a változást az előző bekezdésben írtak alapján, ezzel szemben a Kódex normaszövege a változás mibenlétét érintően a közvetlen jogi előírásra utal, míg a Kódex preambuluma „a jogszabályokban vagy a szabályozásban” bekövetkező módosításokat nevesíti változásként.

Szintén fontos körülmény, hogy miközben az EUB a meglévő gyakorlattól eltérő álláspontot fogalmazott meg, a TSM rendelet szövege ugyanazzal a tartalommal szorítja keretek közé az internet-hozzáférési szolgáltatások nyújtását (tegyük hozzá, hogy a hivatkozott ítéletek alapján a BEREC is felülvizsgálta és módosította a korábban kiadott iránymutatását[9]). Ez a változatlan állapot pedig hangsúlyos az eljárás során is, hiszen lényegében azon rendelkezések, amelyek alapján a zero rate gyakorlatot folytatták az elektronikus hírközlési piac szereplői, a kezdetektől fogva alkalmazandók voltak – lettek volna – a nyújtott zero rate szolgáltatásokra.

A Kúria és a Curia

Adódik a kérdés, hogy ami az EUB döntései alapján történt, az megfeleltethető-e az Eht. hivatkozott rendelkezésének vagy sem. Egyértelműnek tűnhet, hogy a hatósági döntést az Ákr[10]. definiálja, abból kiindulva pedig, ha fogalmilag a hatósági döntés az, amire tekintettel meg kell változtatni a jogviszonyokat, akkor az Eht. idézett szabálya alkalmazható. Na de egyoldalúan kell-e a szolgáltatónak módosítania a meglévő előfizetői szerződéseket? Kifejezetten hatósági döntésből ered-e a módosítás szükségessége? Ha nem, akkor miért kell megváltoztatni a meglévő jogviszonyokat? A Telekom által benyújtott felülvizsgálati kérelemben megjelentek azok az EU jogot érintő szempontok, amik részben a Kúria által az Európai Unió Bíróságához címzett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben[11] is benne voltak.

Az előzetes döntéshozatalra utalt kérdések lényege – leegyszerűsítve –, hogy mi a jog közvetlen előírása, mi tekinthető szabályozásnak és úgy egyébként változhat-e bármi, ha a jogi norma változatlan marad. Ráadásul azt is meg kell jegyezni, hogy időközben az NMHH döntését minden piaci szereplő végrehajtotta, megszűntek a zero rate gyakorlatok, azaz a jogvita lényege tisztán a jövőre vonatkozó jogértelmezési kérdés. Önmagában már az ilyen, elvi-elméleti szintű gondolkodást és jogi érvelést kívánó témák is nagyon motiválók tudnak lenni, de ez esetben az előzetes döntéshozatali ügy is külön megfűszerezte a munkát.

Az EUB előtti eljárás kapcsán a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Iroda kiváló szakértőinek tudására és tapasztalatára is számíthattunk, az ügyben Dr. Radics Viktor, Dr. Brengel Veronika és Dr. Élő Dániel támogatta a felkészülést, ráadásul Dr. Brengel Veronika képviselte a Telekomot a tárgyaláson.

Mondanom sem kell, egy egyetemen önálló tantárgyként nem oktatott jogterülettel kamarai jogtanácsosként dolgozó fiatalként pályám elején fel sem merült bennem olyan gondolat, hogy valaha uniós jogi érintettségű ügy keveredik elém. Az meg pláne nem, hogy az ügyből előzetes döntéshozatali eljárás lesz. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy az ügyben az EUB tárgyalást tűz ki, melyen az 5 tagú tanács előtt fejthetik ki álláspontjukat a felek. Mert hogy több fél is volt az eljárásban: több írásbeli észrevétel is érkezett az előzetes döntéshozatalra utalt kérdésekhez, ráadásul minden fél az ügy más részeit érezte hangsúlyosnak. Az ügy olyan, akár tankönyvi jogértelmezési kérdésnek is beillő témákat érint, mint hogy: mik az uniós jog forrásai, mit jelent az erga omnes hatály, van-e különbség értelmezésre és érvényesség vizsgálatára irányuló előzetes döntéshozatali ítéletek között stb.

A tárgyalás

A tárgyalásra felkészülés során már látszott, hogy a magyar bírósági tárgyalásokhoz hasonlóan a formalizáltság domináns elemként fogja végig kísérni az utunkat, de a gyakorlatban mégis meglepődtem a szervezettségen és a felkészültségen.

Amikor felmerült, hogy Luxembourgban lesz a tárgyalás és lesz lehetőségem személyesen részt venni a Telekom képviseletében, akkor – támaszkodva a DLA által megosztott információkra – a tárgyalás menetét, rendjét igyekeztem megismerni, amit értelemszerűen nem lehet a magyar polgári perrendtartás szabályai szerint kezelni. Az EU-s intézmények sajátosságain túl azonban sok azonosság is volt a tárgyalás megtartásával összefüggésben: már az elején látszott, hogy az „ültetés” és a talár viselése közös elemek a magyar bírósági tárgyalásokkal, ahogyan a résztvevő felek előadásaival összefüggésben is voltak közös szabályozási elemek.

Ugyanakkor a környezet és a helyszín hangulata merőben más volt. Megérkezve az ingyenes luxembourgi tömegközlekedés, a rendezett utcák, modern épületek és a sok zöld kápráztatott el, illetve azt próbáltam megfejteni, hogy az Európai Unió Bíróságának épületei közül vajon melyiknél tudjuk megkísérelni a bejutást. Mert az épületegyüttes hatalmas: évtizedes bővülése során mára több ezren dolgoznak a három toronyház jellegű, valamint központi tárgyalókat és kiszolgáló létesítményeket befogadó épületekben. A bíróságnak külön kantinja, könyvtára, kávézója, újságostrafikja van a számos tárgyaló és a számtalan iroda mellett. A nyüzsgő folyosókra pedig komoly beléptetési folyamat – beleértve az itthonról is ismert csomagátvizsgálót – után lehet bejutni.

A mi tárgyalásunk egy emeleti tárgyalóban zajlott, de így is volt lehetőségünk a főépület legnagyobb tárgyalóját megnézni. A tárgyalókban a részes felek asztalai mellett a hallgatóság számára több széksor is rendelkezésre áll, illetve a pódiumon a bírák tudnak helyet foglalni. Az oldalsó falaknál pedig a szinkrontolmácsok ülnek, akik – a tárgyalás nyelvétől függően – a francia nyelv mellett mindössze pár másodperces csúszással a bírák és résztvevő felek anyanyelvére fordítják le az elhangzottakat.

A saját ügyünkben mi szólaltunk fel első ízben, majd a többi félnek is megadta a bíróság a szót. A felszólalásokra és az EUB által előzetesen kiküldött kérdésekre történő válaszadásra 15 perc állt rendelkezésre, majd a bíróság kérdéseket intézhetett a felekhez. A felek válaszai és a további kérdések alapján felmerülhet, hogy valamire csak később, a záró gondolatok során jelez vissza a fél; erre legfeljebb 5 perc áll rendelkezésre.

Az eljárás következő lépése a főtanácsnoki indítvány közreadása lesz, amiből már érzékelhetőbbé válik, hogy az EUB ítélete várhatóan milyen megközelítést vagy megközelítéseket vizsgálhat a kérdésekre adandó válaszok kapcsán, illetve hogyan szintetizálja az eljárásban résztvevő felek észrevételeit. Az ítélet meghozatalát követően pedig a Kúrián a sor az alapul fekvő eljárásban történő döntés meghozatalát illetően. Akármi is legyen a jogvita vége, jogászként új tapasztalatokat szereztünk és rengeteg új ismerettel gazdagodtunk. Lehet akármilyen változatos a mindennapi munka, néha kifejezetten jó kiszakadni a szokványos feladatokból és igazán inspiráló ezen a rengeteg fejtörést igénylő témán dolgozni. A feladatok mellett pedig az emberi oldalát sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen remek szakértőket, szimpatikus kollégákat ismerhettünk meg, akik – akár ügyvédi, akár hatósági, akár bírósági szerepkörükben – magas szinten művelik a jogot és együtt merültek el velünk az eljárás során felmerülő kérdésekben.

Források

A Jogtanácsosok a digitális világban rovat a Telekom jogi csapatának állandó rovata az Arsbonin.