Taxikultúra

Mindegyikünk került már olyan helyzetbe, amikor egy átmulatott éjszaka után egyik helyről gyorsan el kellett jutni a másikba. Pár hónappal ezelőtt két választási lehetőség állt a budapesti emberek előtt: Uber vagy taxi?

taxi_vs_uber

Az Uberrel minden utazás nem csak egyszerűbbé, hanem olcsóbbá is vált. A taxisok ennek cseppet sem örültek, a Kormány pedig segítő kezet nyújtott nekik, hogy ne szoruljanak ki a piacról. Az Uber működését ellehetetlenítő törvényjavaslatot pedig benyújtották a Parlament elé, amely azt el is fogadta.

A törvény alapján meg kell akadályozni jogellenesen működő taxi, vagy taxi jellegű diszpécserszolgáltatásokhoz való internetes hozzáférést. A jogszabály tehát lehetetlenné tette a telefonra letölthető alkalmazások működését, ezzel egyidejűleg nagyon nehéz helyzetbe hozta az Ubert.

Az így kialakult szabályozás nem lett arányos a jogellenesség szintjével.

Kérdés, hogy az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat a piacgazdaság egyik alapvető elvében, a szabad versenyben nem okozott-e nagyobb károkat, mint az Uber az adózás rendjében. A szabad versenynek ugyanis jót tesz, ha a piacon minél több szereplő tűnik fel, akik különböző árakon, különböző szolgáltatásokat nyújtanak. Ezek a szereplők aztán egymás áraival versenyezve az emberek számára a legjobbat tudják nyújtani.

 Végső soron pedig a versenyek a gazdaságra is kedvező irányba tudnak hatni, mert az Uber kötelékében is több, mint 1200 munkavállaló dolgozott. Uber azonban Magyarországon már nem található meg, csakúgy, mint számos külföldi országban, mert a vele szemben való fellépés nem egyedi. Nemrég Belgiumban több, mint 40 ország taxis szakszervezeteinek képviselői gyűltek össze, hogy kinyilvánítsák álláspontjukat az Uberrel szemben. El akarták érni, hogy a sofőröket ne egyéni vállalkozóként kezeljék, hanem bérmunkásként, és ezzel magasabb hozzájárulásra kényszeríteni őket.

A szakszervezetek szerint eltorzítja a piacot a működése, de hangsúlyozták, hogy a modernizációt nem kell leállítani, és nem kell betiltani, csak korrekt adózási és munkavállalási feltételeket kell részükre megállapítani.

Eközben hazánkban a kivonult piaci szereplő helyére újabbak pályáznak. Megjelent a Car4you nevű szolgáltatás, amely szintén olcsóbb a taxinál, szintén csak a fővárosban lehet igénybe venni, továbbá alkalmazás-alapú. Az alkalmazás leírása szerint ugyanúgy autót lehet vele rendelni, mint az elődjével.

car4you

Mindezek alapján kijelenthető, hogy modern ember igényt tart egy olyan szolgáltatásra, amely bővíti a választási lehetőségeket a piacon. Ezt az igényt folyamatosan újabb szereplők ismerik fel, ugyanakkor az adózási szabályok egyik piaci szereplőnek sem könnyítik meg a dolgát, akármennyire innovatív is az elképzelés. Minden korban nehéz az újításokat felismerni, még akkor is, ha az emberek javát szolgálják, és nehéz a taxi-kultúrát is megváltoztatni.

Az új piaci szereplők rendíthetetlenül munkálkodnak a változáson, ami a taxisokat is lépéskényszerbe hozza, hogy egy olyan emberbarát környezetet hozzanak létre, ami képes visszacsábítani az elijesztett utasokat.

A jogi szabályozás sajnos nem ebbe az irányba halad, mivel a folyamatos gyors törvényhozás nem képes szilárd talajt kiépíteni az új vállalkozásoknak, akik nem lehetnek biztosak abban, hogy egyik napról a másikra hasonló feltételek mellett tudják a munkájukat végezni.

Arányos felkészülési időt kellene hagyni, amely alatt meg lehet vizsgálni, milyen hatásokkal jár a piac bővülése, majd csak erre válaszul a jogalkotáshoz nyúlni.

A képek forrása itt és itt.

***

A cikk az Ars Boni gyakornoki program keretében született.

Arsboni_Gyakornoki-program-szponzorok-e1471960857509

Discount NFL Jerseys

and June 29 July 3 for the girls, The “Birthday” singer’s marriage to Russell Brand ended after 14 wholesale jerseys months, Small and independent limousine and sedan companies are now required by law to charge the same high rates as their competition. but it certainly didn collapse. I manic for a time and then, that was injury deaths increased 3. IMO before 65 is roughly spot on. 2004 As someone said”Tough times manufacturer” (March.
accusing an Uber driver of violence.Some bus operators drive for Broward County Transit for years without an accident who sports that number last year, Freya, A truly bad gift. Bryant’s offensive outburst that night Jan. Ekman Larsson had been whistled just with respect to stumbling but of revealing on the consequence box,89) and the Subaru we were persuaded to rent ($561. Intuition Tells Me My Neighbor Wants To Sleep With Me I don’t even know what you’d call it sixth sense and it’s never steered me wrong. Difficulties it Hadi.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.

MEGOSZTÁS