A 2011-ben elfogadott Alaptörvény majd annak későbbi módosításai erős reakciókat váltottak ki úgy a nemzetközi kapcsolatok terén, mint a hazai tudományos közvéleményben. Kérdés, hogy a tudományos közvélemény továbbra is polarizált-e az alkotmányos kereteket illetően, vagy a nézeteknek valamiféle konvergenciája következett be.
A hazai 2011-es alkotmányozás aktusának különös jelentőségét adta, hogy a 2004-ben csatlakozott országok közül Magyarország volt az első és eleddig egyetlen olyan állam, amely immár az EU tagállamaként fogadott el új alkotmányt. Mind az új alkotmány elfogadása, mind pedig annak későbbi módosításai erős reakciókat váltottak ki úgy a nemzetközi kapcsolatok terén, mint a hazai tudományos közvéleményben. Ennek következtében Magyarország új alkotmányának elfogadása jelentős polarizációhoz vezetett a magyar alkotmányjogászok körében. Egyesek[2] szerint az alkotmányjogász társadalom kettő, mások[3] szerint három részre szakadt. Mindazonáltal a 2010-es évek elejének heves tudományos vitái később alábbhagytak, majd a tudományos diskurzus 2022-ben újra fellobbant.
Fentiekből kiindulva kérdőíves módszerrel kíséreltem meg utánajárni az Alaptörvény és módosításainak, valamint a nemzetközi és európai uniós viták lecsapódásának a hazai tudományos életben, és azt vizsgáltam, hogy a tudományos közvélemény továbbra is megosztott-e az alkotmányos kereteket illetően, vagy a nézetek valamiféle konvergenciája következett be. A vizsgálat tétje jelentős, hiszen az alkotmányos keretrendszer legitimitását érinti az Alaptörvényt leginkább ismerő csoport körében.
Márpedig az alkotmányok egyedülálló helyzetben vannak abban a tekintetben, hogy a nemzeti jogrendszerek csúcsán állnak. Míg más jogi normák legitimitása azok érvényességétől függ, amely magára az alkotmányra vezethető vissza, illetve onnan eredeztethető, addig az alkotmány érvényessége más alapokon nyugszik. Hans Kelsen jogelmélete szerint, az alapnorma azért érvényes, mert érvényességét feltételezik (hypothetisches Grundnorm), míg H.L.A. Hart azt állítja, hogy az alkotmány azért érvényes, mert azt a jogrendszerben működő bírák és tisztviselők ilyenként fogadják el, elismerik és követik (rule of recognition). A két elmélet közös pontja, hogy az alkotmány kötelező jellege nem igazolható kizárólag a jogrendszer keretein belül, így a kötelező jelleget a jogi szférán kívül létrejövő legitimitás biztosítja.
Ahogy Takács Péter 2011-ben az Alkotmánybírósági Szemlében figyelmeztett,[4] amíg Max Weber elsősorban a legitimitás szociológiai valóságára összpontosított, addig a legitimitás többre terjed ki, mint egy állam vagy politikai rend elismerése és tényszerű jelenléte. Normatív tartalma is van: azért méltó az elismerésre, mert igazolható. Ez utóbbi aspektus elsősorban intellektuális érvelést foglal magában: a jogtudósok akkor tartanak legitimnek egy alkotmányos normát, ha az etikai, jogi, politikai vagy más érvelési formákkal igazolható. Márpedig ebben a helyzetben az akadémiai szféra kiváltságos szerepet tölt be: nemcsak az alkotmány igazolásában vesz részt, hanem az igazolhatóság vizsgálata révén kapuőrként is működik, biztosítva az alkotmány alkotmányként való értékelhetőségét a társadalom tagjai számára.
Ez az akadémiai legitimitás nem feltétlenül bináris jellegű, így fordulhat elő az, hogy egyes jogtudósok számára egy alkotmányos norma legitim, míg mások számára nem az. Ezt példázták az új alkotmány legitimitásáról szóló viták is, amelyek elsősorban az Alaptörvény által létrehozott rend, az Alaptörvényben lefektetett rend igazolhatóságáról szóltak. Mindez ugyanakkor természetesen a későbbiekben is folyamatos viták tárgyát képezi, amikor már az alkalmazzák alkotmányt, azaz tényleges működésbe lép, így a későbbi viták és tudományos értékelések már az alkotmányos keretrendszer tényleges érvényesülésének megfelelőségéhez is kapcsolódnak.
Az OTKA kutatás keretében készült felmérés is valami ilyesmiről tanúskodik, amikor szemlélteti a Magyarország Alaptörvényének legitimitása körüli tudományos vitát, és az egyes személyek vitában elfoglalt pozícióinak változását. Az anonim kérdőív, amelyet a LimeSurvey segítségével állítottam össze, webalapú volt, és 2024 júniusában szűk három hétig volt nyitva. A kérdőív kitöltésére való jogosultság fő kritériuma az volt, hogy a válaszadónak 2010-től napjainkig valamely magyarországi felsőoktatási intézményben alkotmányjogot vagy uniós jogot kellett oktatnia akár rövid ideig. Számításaim szerint a kérdőív 143 személyhez jutott el (közvetlenül e-mailben vagy valamely hazai szakmai szervezet levelezőlistáján), közülük pedig 75 teljes választ kaptam (52,4%). Ezenkívül 32 potenciális válaszadó megnyitotta a kérdőívet, de nem, vagy csak részlegesen töltötte ki azt. Az eredmények értékelésére tudományos lapokban kerül sor előreláthatólag 2025 folyamán.
*Az írás az NKFIH által finanszírozott PD 138047 kódszámú OTKA projekt keretében készült, amelynek témája az alkotmányozás a többszintű alkotmányosság rendszerében.
Irodalomjegyzék https://szgp.hu/2024/01/10/plebaniai-kerdoiv/ [2] Tóth Gábor Attila értékelését ld. Katalin Gács, Nóra Finszter & Orsolya Szidó, Alkotmányjog az alaptörvény után, 16 Fundamentum 129, 130 (2012); Balázs Majtényi, Az Alaptörvény és a jogirodalom, Fundamentum 39, 44 (2016). [3] András Jakab, Halmai Gábor: Alkotmányjog – emberi jogok – globalizáció, 54 Állam- és Jogtudomány 123, 124 (2013); Zoltán Szente, Az Alaptörvény és az alkotmányos változások szakmai és tudományos reflexiói 2010 után, Fundamentum 62 (2015) [4] Péter Takács, Az alkotmány legitimitása, 2 Alkotmánybírósági Szemle 58, 58 (2011).
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
