Klikkesedés az interneten

Egy szeptemberi főtanácsnoki indítvány jogsértőnek találta a más honlapokról származó tartalmak céloldalba ágyazását. Mi a különbség a kattintást igénylő és az automatikusan elérhető tartalmak között és miért aggályosabb az utóbbi? Számít-e, hogy hányat kattintunk egy videóért? Meg fog-e változni az, ahogyan képeket osztunk meg? És mi köze mindehhez a Star Wars hiperhajtóművének?

A linkelés és a szerzői jog összefonódásából már számos érdekes kérdés született, az egyik kapcsán korábban meg is jelent egy írás az Arsbonin. Azonban a téma kimeríthetetlenségét bizonyítja, hogy szeptember 10-én közzétételre került egy indítvány Maciej Szpunar, az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka tollából, amiben azt javasolta, hogy -ellentétben a korábbi gyakorlattal- egy másik honlapba beágyazott link minősüljön jogsértőnek, ha a szerzői jogi jogosultak külön nem engedélyezték a beágyazást. Ahhoz, hogy átlássuk a gondolatmenetet, ami elvezet ehhez a konklúzióhoz, érdemes tisztáznunk néhány fogalmat.

Az internetet használók többsége tisztában van azzal, hogy mit is értünk „link” alatt, viszont a főtanácsnok olyan ötletes hasonlattal szemlélteti, hogy kár lenne kihagyni ennek a megemlítését.

Párhuzamot von ugyanis a Star Wars hiperhajtóműve és a hiperlink működése között, mert bár utóbbival nem tudunk egész csillagrendszereket átugrani, mégis lényeges gyorsasággal szeljük át az internetet a segítségével.

A linkeknek több fajtáját különítjük el, ami azonban az indítvány szempontjából fontos, az a keretlinkelés, azaz „framing”, illetve a beágyazás, amivel „embedding”-ként találkozhatunk. Előbbiről akkor beszélhetünk, amikora honlapon valamilyen külső forrást keretbe foglalnak, és ez a hiperlink kattintásra aktiválódik, a tartalom pedig a link létrehozója által megszabott keretben tekinthető meg.
A beágyazás fogalom pedig azokat az eseteket fedi le, amikor egy másik honlapról származó képet vagy videót a honlapba szerkesztve tudunk megtekinteni, anélkül, hogy pluszban rá kellene kattintanunk egy linkre, ami aztán átvezet minket a másik weboldalra, ahonnan eredetileg származik a tartalom. Ez nem azt jelenti, hogy az azt megjelenítő portál lelopta a tartalmat a saját szerverére, egyszerűen csak megspórol az olvasónak egy ugrást.

Plusz-mínusz egy kattintás; számít egyáltalán?

Igen, sokat számít, hogy a felhasználó mennyit érzékel a tartalom megosztásából. Az automatikus linkként is emlegetett beágyazásnál az olvasó talán észre sem veszi, hogy egy olyan videót néz, ami nem az éppen böngészett honlap szerverén van, ellenben azokkal a linkelési módszerekkel, amik beiktatnak egy plusz kattintást az olvasó és a másik portálon lévő tartalom közé.

Az automatikus linkeknél tehát fennáll a veszély, hogy mások műveit engedély nélkül használják fel, ami gyanúsan hasonlít az adott tartalom többszörözésére ebben a tekintetben. Érdekes ellentét alakul ki, hiszen mivel linkeléssel, azaz arra való hivatkozással történik a tartalom megosztása (még akkor is ha a felhasználó ennek nincs tudatában esetleg), jogszerűnek tűnhet ez a folyamat. A főtanácsnok azonban egyértelműen jogszerűtlennek ítéli meg és a szerzői jogosult engedélyéhez kötné.

A szerzői jog az ilyen eseteknél vizsgálja a közönséget is, azaz azokat a felhasználókat, akikhez eljut így a tartalom. Egy korábbi döntésében, a Svensson-ügyben a Bíróság megállapította, hogy a linkelés nyilvánossághoz közvetítésnek minősül, ami azonban csak akkor engedélyköteles, ha olyan személyek is hozzáférnek az eredeti tartalomhoz, akiknek addig nem volt rá lehetősége. Azonban ha a tartalom csak egy szűkebb nyilvánosság számára volt elérhető és műszaki berendezés védte, akkor a link gyakorlatilag kikerüli ezt a védelmet és egy olyan közönség jut hozzá a tartalomhoz, amely a link nélkül nem tudott volna (például azért, mert nem volt előfizetése). Ezt a közönséget nevezzük „új nyilvánosságnak”, de ezen logika alapján egy adott tartalom linkeléssel vagy beágyazással történő közvetítése nem új nyilvánossághoz közvetítés, feltéve hogy valaki eleve úgy osztotta meg a tartalmat az interneten, hogy az bárki számára elérhető volt.

A főtanácsnok azonban különbséget tett azon esetek között, amikor kattintanunk kell a tartalomért és amikor nem, előbbit jogszerűnek tartva szemben az utóbbival.

A közönség szempontjából ugyanis már semmilyen kapcsolat nem áll fenn az eredeti weboldallal, mivel minden a linket tartalmazó honlapon történik.

Az ügy megítélését bonyolítja, hogy a szerzői jogi jogosult nem teljesen erőtlen az ilyen helyzetekben, hiszen eltávolíthatja a tartalmat az eredeti honlapról annak törlésével. Ezzel hatástalanít minden linket, amely arra mutatott és végső soron mégiscsak végez egyfajta ellenőrzést a műve közvetítése felett. Ez viszont csak korlátozott ellenőrzés és sok esetben nem is megvalósítható, például ha felhasználási szerződés tárgyát képezi az adott tartalom. Így igazából adott, hogy jogilag sok múlik azon, hogy kell-e kattintással aktiválni a linket vagy sem, és az erre adott választól függ, hogy történt-e szerzői jogsértés.

Elérkezett a beágyazott linkek halála?

Felmerülhet kérdésként persze, hogy a gyakorlatban hogyan zajlik majd az engedélyezési eljárás. Egyes szerzők természetesen nem várnak jövedelmet az interneten közzétett műveik után és a fő céljuk azok terjesztése. Az ő esetükben az indítvány felveti, hogy csatolhatnának egy engedélyt a művükhöz, amely az engedélyezett felhasználási módokat és a mű felhasználásának feltételeit tartalmazná. Arra azonban nem tér ki, hogy a többi szerző tekintetében hogyan zajlana ez a folyamat és lenne-e valamilyen automatizálás. Érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy egy olyan elterjedt gyakorlatnál, mint amilyen a linkelés, hatékony lesz-e egyáltalán egy átfogó engedélyezési szabályrendszer.

Tömegesen fordul elő a linkek beágyazása, és előszeretettel alkalmazzák, mert praktikus és könnyű elérhetőséget biztosít. Ha azonban megvalósulnak az indítványban javasolt változások, valószínű, hogy sokan inkább a kattintást igénylő technológiák mellett teszik majd le a voksukat, végleg megváltoztatva ezzel az internet szerkezetét.

Irodalomjegyzék