Milyenek lesznek a jövő jogászai?

Recenzió – Richard Susskind: Tomorrow’s Lawyers

Arról már az Arsboni hasábjain is többször írtunk, hogy a technológiai forradalom a jogra is hatással lesz. Az a koncepció sem új, hogy a jogászi munka egyes részei is könnyen automatizálhatók lesznek, ami új kihívások elé állítja majd a szakmát. De pontosan hogyan is történik mindez, és mit tartogat az egészen közeli jövő? Prof. Richard Susskind „Tomorrow’s Lawyers” c. könyvében ezekre a kérdésekre is keresi a választ.

Az oxfordi professzor a nyolcvanas évektől kezdve kutatja a technológia jogra gyakorolt hatásait, ezen területen eddig kilenc könyvet jelentetett meg. Provokatívnak tűnő címadásai (The End of Lawyers?) mögött egyáltalán nem puszta hatásvadászat húzódik meg. Legújabb művében (The Future of the Professions: How Technology Will Transform the Work of Human Experts) pedig a technológiai fejlődés hatásait nem csak a jogászi szakmára kivetítve, hanem általánosan is vizsgálja. Könyvajánlónkban elemzett műve, a Tomorrow’s Lawyers korábbi műveinek összefoglaló változata. A könyv egy rövid, akár egy hétvége alatt átrágható, érthető stílusban megfogalmazott írás.

A Tomorrow’s Lawyers három fő részből áll. Az elsőben Susskind a jogi piacon már tapasztalható változások fő okait fogalmazza meg, és potenciális válaszlehetőségeket vázol fel. A második részben az ezen változások következtében kialakuló új jogi piacot vizsgálja meg. A harmadik részben pedig a professzor tanácsokat ad az ifjabb generációknak arra, hogy hogyan készülhetnek fel az új világra. Nem akarunk spoileresek lenni, úgyhogy itt csak az első részről szólunk.

Susskind a jogi piac változásának hátterében három fő tényezőt lát.

Az első szerinte az, hogy a megbízók már nem hajlandók annyit jogi költségekre áldozni, mint pár évtizede.

A másodikat úgy nevezi, hogy liberalizáció. Sokak szerint az ügyvédek gyakorlatilag még mindig nagyon szigorú szabályozás alatt működnek. Könnyen belátható, hogy ez a mai gazdasági viszonyok között nem fenntartható modell. Egyes angolszász országokban már lazítanak az ügyvédek működési feltételrendszerén, egyre nagyobb szabadságot engedve abban, hogy milyen gazdasági formában működnek. A globalizált világban ez pedig egy dominóhatást fog elindítani. A nagy cégek a legnagyobb rugalmasságot választva liberalizált országok jogászait bízzák meg, ami azt fogja eredményezni, hogy ha nem akarnak busás megrendelésektől elesni, akkor más országoknak is nyitniuk kell.

A harmadik változásokat kikényszerítő tényező a már jól ismert technológiai forradalom. Ennek a volumenéről számtalan találó hasonlatot sorol fel Susskind. Ami engem a legjobban megfogott az az volt, hogy 2050-re egy darab személyi számítógép számítási kapacitása akkora lesz, mint az egész emberiségé együttvéve.

Hogyan lehetünk sikeresek az új körülmények között?

– teszi fel az égető kérdést a professzor.

Szerinte azoknak az irodáknak, akik hosszú távon sikeresek akarnak lenni, kevesebb megbízási díjat kell kérni. A hagyományos, és még ma is igen elterjedt óradíj alapú számlázás nem pusztán egy árképzési technika, hanem jelzi azt az elavult felfogást is, hogy az ügyvédek ideje önmagában érték. Ezen felül elképesztően demoralizáló is. Hiszen aki gyorsabban eléri ugyanazt az eredményt, azaz hatékonyabb, kevesebbet számlázhat ki. Az ügyfelet márpedig nem a beleölt munkaidő érdekli egy ügy kapcsán, hanem az eredmény. Ezt felismerve egyre több iroda tér át alternatív árazásra (pl.: ügytípusonként fix ár). Ugyanakkor mivel az irodák nem túl meglepő módon nem akarnak kevesebb pénzt, ez az árképzési átalakítás, pusztán látszat. Az árak csökkenését és a bevételszint egyidejű fenntartását csak a hatékonyság növelésével lehet elérni.

A hatékonyság növelésének legcélravezetőbb módja Susskind szerint a jogügyletek tömeges kezelése.

Az ügyvédek körében erősen él az a sztereotípia, hogy tömeges ügyletekkel nem lehet érdemi profitot realizálni, míg minél egyedibb az ügy, annál több megbízási díj jár majd. Susskind szerint már a tömeges-egyedi szembeállítás sem elég precíz. Ezzel szemben ő négy kategóriát különít el, és ezt egy munkaszerződés példáján keresztül mutatja be. Abból indul ki, amiből az ügyvédek is, hogy természetesen minden ügy egyedi. Ahogy nincs két egyforma ingatlan-adásvétel nincs két egyforma munkaszerződés sem, tehát a szóban forgó kötelmet is teljesen egyedi módon kell megközelíteni. Ebben az esetben a munkaszerződést egy üres papírra kellene elkezdeni írni. Ez az eset természetesen nem túl életszerű, és még a legeslegegyedibb ügyekben sem a nulláról kezdődik el a munka. Ha már rendelkezésre áll legalább egy sablon, még ha csak a szerződés egy része vonatkozásában is, vagy egy „best practice” akkor már a következő szintre léptünk (sztenderdizáltság).

Ha a sztenderdek alkalmazása valamilyen technológiai eszköz alkalmazásával történik, akkor még egy lépcsőt ugrottunk és elérkeztünk a rendszerezettség kategóriájába.

Lépjünk eggyel tovább: egy nagy multinál a hr-es ügyekkel foglalkozó illető csak beírja az adatokat a programba, ami kiadja az új kolléga munkaszerződését. Ezen a ponton a jogászok már nem az idejüket adják az ügyletbe, hanem a szakértelmüket.

És egy erre a célra megalkotott szoftver licencbe adásával akkor is pénzt keresnek, ha nem áldoznak időt az ügyletre (csomagoltság).

Ha sikerült a fentit jól megérteni, akkor egy komplex jogügyletet úgy kell szétbontani részekre, hogy látszódjon melyik része melyik bonyolultsági fokon fekszik. Ebben az esetben a munkát ennek megfelelően lehet szervezni. A tömegesebb részeket automatizálni, vagy kiszervezni, és csak az egyedi részekre áldozni ügyvédi munkaidőt. Susskind szerint azok az ügyvédek, akik képesek ennek a rendszernek megfelelően szervezni munkájukat, meg fogják állni a helyüket a kialakuló új jogászi piacon.

A könyvet mindenféleképpen érdemes kezükbe vennie a joghallgatóknak és a gyakorló jogászoknak is, tekintve, hogy az oxfordi professzor szerint a jogászi piac az elkövetkező húsz évben nagyobb változáson fog átmenni, mint az elmúlt kétszázban. És ezt nem csak a pályájuk elején járók fogják a saját bőrükön megtapasztalni.