„Szeretném, ha szeretnének”– avagy egy állami gondozott gyermek helyzete a jog és pszichológia tükrében

Igazságérzet és tenni akarás: elsősorban ez a két dolog motivál engem, illetve vált tevékenységem fő mozgatórugójává mind a gyermekotthonban végzett önkéntes munka, mind azon elhatározásom tekintetében, amelynek eredményeképp e cikk született.

A perifériára szorult állami gondozásba vett gyermekek saját körülményeik áldozataiként egyértelmű hátránnyal indulnak az életben szerető családban nevelkedő társaikkal szemben. Helyzetükből adódóan nem sok, amit igazán magukénak tudhatnak, azonban van valami, amely minden körülmények között megilleti őket: alapvető jogaik. A cikk célja egyfajta figyelemfelhívás a legkiszolgáltatottabb gyermekek védelmének fontosságára, a téma aktualitásának örökérvényűsége pedig leginkább abban rejlik, hogy minden gyermekekre irányuló figyelem és hatékony intézkedés – amely sikeres felnőtté válásukat segíti elő – végső soron közös érdekünket, egy egészséges, jól működő társadalom és hatékony nemzetgazdaság fenntartását szolgálja.

Mik azok a gyermekjogok?

A gyermeket minden olyan alapvető jog megillet, mint bármely más embert, de ahhoz, hogy a jogok teljességével képes legyen élni, biztosítani kell számára az életkorának megfelelő minden feltételt a felnőtté váláshoz. Jogainak érvényesülése kapcsán alapvetően, a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekek esetében pedig kiváltképp hatalmas közvetlen környezetük, valamint az állam felelőssége is, hiszen az ebben a korban elszenvedett sérelmek, így a jogsérelmek következményei nem csupán a gyermek lelkében és életében, hanem  a társadalom képében is mély nyomot hagyhatnak.

A gyermekjogok sajátossága többek között abban ragadható meg, hogy a gyermektársadalom tagjai kevésbé képesek érvényre juttatni azokat, ebből fakadó kitettségük értelmében pedig védelmük, valamint a róluk való gondoskodás a család, a társadalom, nem utolsó sorban pedig az állam kötelessége. Utóbbi elsőrendű alapjogvédelmi kötelezettsége fokozott mértékben fennáll az állami gondozásban felnevelkedő gyermekek tekintetében. Míg a vér szerinti családi környezetben, megfelelő gondozásban, nevelésben részesülő gyermekekkel kapcsolatban e kötelezettség az állandó ellátások biztosításban teljesül, ezen túlmenő módon pedig csak szükséghelyzetben merül fel, addig az állami gondozottak Magyarország Alaptörvényében deklarált alapjogai védelmében az államnak közvetlenül és tevőlegesen kell eleget tennie alkotmányos kötelezettségének.

A gyermekek jogainak hazai szabályozása 

A gyermekek jogainak érvényesítése kapcsán jogosnak tekinthetünk minden türelmetlenséget, mindemellett azonban nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a gyermeknek, mint önálló jogalanynak az emberi jogait a világ mindössze a XX. század végére érett meg egyezménybe foglalni. Magyarország által az 1991. évi LXIV. törvénnyel elfogadott és ratifikált a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 20. cikke a gyermekek helyettesítő védelmével is foglalkozik: kimondja, hogy az a gyermek, aki ideiglenesen vagy véglegesen megfosztásra került családi környezetétől, jogosult az állam különleges védelmére. Az Egyezmény továbbá meghatározza a helyettesítő védelem lehetséges formáit, amely lehet családnál való elhelyezés, örökbefogadás, valamint a megfelelő gyermekintézményekben való elhelyezés.

Az Egyezmény – tekintettel arra, hogy hazánk nemzetközi jogi kötelezettségeinek megfelelően biztosítja a nemzetközi, valamint a belső jog összhangját, konkretizálva az állam alkotmányos alapjogvédelmi kötelezettségét – 3. cikkében kimondja, hogy a szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben kötelesek elsősorban a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe venni.

Mindazonáltal, hogy az Egyezmény önmagában alkalmas a gyermekek jogainak érvényesítésére, legfontosabb szabályait az Országgyűlés által 1997. április 22-én elfogadott 1997. évi XXXI. a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény (a továbbiakban: Gyvt.) megismételte, amellyel új fejezet kezdődött, ugyanis ez volt a legelső önálló és teljes jogi szabályozása a magyar gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátórendszernek, amely meghatározza az ellátórendszer összes elemét, azok feladatait, működési feltételeit, ezzel új alapokra helyezve a gyermekvédelem önértelmezését.

Vizsgálatok, jelentések – az elmélet és a gyakorlat találkozása

A gyermekekről történő állami gondoskodás szisztémáját abszolút újraszabályozó 1997. november 1-jén hatályba lépett Gyvt. mentén az otthont nyújtó intézmények végső átalakításának határidejeként 2002 decemberének első napja került kitűzésre, így az ebből adódó, a gyermekvédelem rendszerében 1997. november 1-jétől 2002. december 1-jéig hivatalosan is fennálló “átmeneti állapot” külön megalapozta az otthonok átfogó vizsgálatát.

Bár ilyen átfogó vizsgálat azóta sem készült, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény felhatalmazása alapján, hivatalból tesz rendszeres jelentéseket az otthont nyújtó gyermekintézményekben gondozottak emberi és állampolgári jogai érvényesülésének helyzetéről. A gyermek – fentebb említett, az Egyezmény által megfogalmazott – legfőbb érdekével összefüggésben ezen jelentések is felhívják arra a figyelmet, hogy az állam alapvető alkotmányos és nemzetközi jogi kötelezettsége, hogy az intézményein keresztül biztosított gondoskodásban nyújtott ellátás keretében a saját családjukból kiemelt, vagy egyéb módon kikerülő gyermekek helyzetét jobbá, valamint élhetőbbé tegye annál, mint amit saját családjuk biztosítani tudott a számukra, hiszen ha a családjukból kiemelt, az állam gondoskodásában lévő gyermekek olyan körülmények között kényszerülnének élni, amelyek nem jobbak, mint amelyekből kiemelték őket, az ellentmondana az Egyezményben vállalt kötelezettségekkel.

Az állandóság és érzelmi biztonság kialakulásának korlátja: a fluktuáció

A Gyermekjogi Egyezmény továbbá deklarálja annak szükségességét, hogy a gyermekekkel foglalkozó és védelmet biztosító intézmények a feladatellátáshoz megfelelő létszámmal és szakértelemmel rendelkezzenek, azonban – ahogy azt több korábbi ombudsmani jelentés is megalapította (így például az AJB-276/2019., AJB-299/2019. számú és AJB-307/2019. számú jelentések) a vizsgált gyermekotthonokban folyamatos a fluktuáció. Az intézményekben a meghirdetett álláshelyek betöltése napjainkban egyre nagyobb gondot jelent, az ebből fakadó hiányosságok pedig jelentősen gátolják az állandóság, érzelmi biztonság kialakulását.

A boldog élet titka a Harvard kutatásának fényében

Robert Waldinger amerikai pszichiáter, pszichoanalitikus és zen szerzetes a történelem egyik legátfogóbb longitudinális kutatásának a vezetőjeként – vizsgálatának tárgyává téve a nagy kérdést, hogy mi tesz bennünket boldoggá és egészségessé egy egész életen keresztül –, 75 éven át tartó, hosszas kutatás után egyértelmű eredményre jutott: boldogságunk és egészségünk zálogát szeretetteljes, kielégítő emberi kapcsolataink jelentik. A gyermekotthonok lakói és Robert Waldinger kutatása közötti összefüggés könnyen felismerhető, hiszen a hiány következményei az egyik legkiválóbb mércéje valami értékének.

Az állami gondozott gyermekek helyzetének pszichológiai aspektusai

Az állami gondozott gyermekekként való lét egyes jellegzetes lélektani mozzanatait megvizsgálva, és ezáltal közelebbről, tisztábban látva viselkedésük mozgatórugóit, talán jobban megérthetjük mi zajlik le az intézményi nevelésbe kerülő gyermekekben, illetve milyen okok húzódnak meg későbbi társadalomba való beilleszkedésük jellemző nehézségei mögött.

A szakellátásba vett gyermekek traumái túlnyomó többségben már egészen a születésük előtti időszakig visszavezethetők: gyakran nem kívánt terhesség eredményeképp jönnek világra, amely a későbbi negatív énkép, önbizalomhiány és depresszió melegágyául szolgálhat. A születést követően életüket továbbra is megfelelő gondoskodás hiányában, általában elhanyagolva töltik, legtöbbször ingerszegény környezetben, nélkülözve az elégséges szülő-gyermek interakciót és biztonságos szeretetkapcsolatot. Utóbbi következtében kognitív képességeik nehezen fejlődnek, kötődési sérülések alakulhatnak ki, továbbá jellemző az érzelmi és erkölcsi készségek hiánya. Tapasztalataim szerint ezen gyermekek családi rendszerét tekintve gyakran előfordul az alkoholizmus, a kábítószer használat, bűnöző életmód és prostitúciós tevékenység folytatása, valamint szinte törvényszerűen megjelenik az agresszió és bántalmazás is, amely tényezők összessége az egészséges személyiségfejlődés alapvető gátjait képezhetik, jelentősen hozzájárulva a gyermek szocializációjának súlyos torzulásához, illetve különböző személyiségzavarok kialakulásához.

Családi háttértől függetlenül a megszokott, természetes környezetből való kiemelés és egyúttal a rendszerbe való bekerülés mindenképp traumatikus, megrázó élményt jelent a gyermekek számára: a sokk hatására addigi világképük megrendülhet, saját magukat értéktelennek, környezetüket kiszámíthatatlannak láthatják, a már meglévő kötődési sérülések pedig fájdalmasan elmélyülhetnek. A szülő–gyermek kapcsolat a családból való kiemelés folytán kiváltképp ambivalens jelleget ölt. A gyermek egyszerre tapasztalhat haragot, ugyanakkor erős bűntudatot és önhibáztatást élhet át amiatt, ami vele történt. A hétköznapok során az otthon falai között számos nehézség jelenthet további kihívást, ez az élethelyzet pedig könnyen keltheti kilátástalanság érzését, illetve hívhat elő depresszív, súlyosabb esetben szuicid gondolatokat lelkében.

Ha az egyén mentalizációs funkciója sérül, nem képes érzelmeit megfelelően szabályozni, ezen lelki terhek viselésének súlya pedig – megfelelő megküzdési módszerek ismeretének hiányában – inadekvát működésekhez vezethetnek. Ilyen, ún. maladaptív érzelemszabályozási forma többek között a felelőtlen szexuális kapcsolatok létesítése szeretetéhség tompítása céljából, különböző kábítószerek használata (amely nem feltétlen euforikus állapot elérése végett kerül előtérbe, sokkal inkább jelent egyfajta kiutat jelent az elviselhetetlen valóságból), nem utolsó sorban pedig az agresszió, akár saját maguk ellen irányuló önsértés képében. A kiszolgáltatott gyermekek mentális egészségének kérdése kulcsfontosságú a későbbi társadalomba való beilleszkedés szempontjából is, az erre való kiemelt figyelem és tudatos, hatékony tervek kidolgozása elengedhetetlen, hiszen a tömegesen kezeletlen maradt problémák végső soron életek tragédiájában öltenek testet.

Mindannyian felelősséggel tartozunk

Az Alkotmánybíróság a 995/B/1990. számú határozatában kifejtette: “a gyermek ember, akit minden olyan alkotmányos alapvető jog megillet, mint mindenki mást, de ahhoz, hogy a jogok teljességével képes legyen élni, biztosítani kell számára az életkorának megfelelő minden feltételt felnőtté válásához. Ezért az Alkotmány a gyermek alapvető jogairól szól, egyidejűleg a család, az állam és társadalom alapvető kötelezettségeit megszabva”.

A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet – amely napjainkban közel 7000 hátrányos helyzetből induló, állami gondozott gyermeket érint – 83. § (1) bekezdése kimondja, hogy “a gondozás, nevelés célja, hogy a gondozott gyermek testileg, értelmileg, érzelmileg, erkölcsileg korának és képességeinek megfelelően fejlődjék, személyisége a lehető legteljesebb módon kibontakozzék, és képessé váljon a vérszerinti családjába való visszailleszkedésre, vagy nevelőszülői, illetve örökbefogadó családba történő beilleszkedésre, vagy az önálló életvitelre.”

A gyermek felnőtté válásához szükséges feltételek és személyiségének lehető legteljesebb kibontakozása biztosításának hangsúlyozása révén, mind az Alkotmánybíróság határozatából, mind az említett rendeletből kitűnik, hogy a gyermekek későbbi társadalmi integrációra való képességében meghatározó jelentőséggel bírnak az őket felnőtté válásuk során érő impulzusok. Épp ezért, a gyermekek egészséges fejlődéséhez, személyiségük legteljesebb kibontakozásához való megfelelő környezet és feltételek biztosításával kapcsolatban – az Alkotmánybíróság határozatával összhangban – az állam kötelezettségének megállapításán túl fontos látni: mindannyian felelősséggel tartozunk.

Összegzés

A biztonságos családi környezetben való nevelkedéstől megfosztott gyerekek szükségletei túlmutatnak az alternatív elhelyezésről való gondoskodáson, a családi kötődések és identitás elvesztése, illetve az új elhelyezésből fakadó bizonytalanság és törés – a fentiekből következően – akadályozhatja testi, szellemi és érzelmi fejlődésüket. A családjukból kiemelt gyermekek új környezeti feltételeinek olyanoknak kell lenniük, hogy a gyermekek végül eljuthassanak az autonómiáig. Az állami gondozottak viszonylag nagy számából fakadóan sem hunyhatunk szemet azon körülmények felett, melyekben ezek a gyermekek a családjukból való kiszakadás folytán felnőni kényszerülnek. Egy jól működő társadalom – melynek elérése és fenntartása közös érdekünk – alkotóelemeiként értelmezhető az egészséges, érett felnőtt személyek összessége, bázist nyújtva minden további szükséges feltételnek és funkciónak.

Ez a cikk az Arsboni 2025. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források