A jogász és a változás

Avagy: húsz év jogi munka után valami más?

„Semmi sem állandó, csak a változás maga.”

(Hérakleitosz)

Ahogyan az előző, általam írt cikkek sem akarták „megmondani a tutit”, úgy ez a mostani sem akarja, mivel én magam sem hiszek az ilyesmiben, azonban a tapasztalatok megosztásában és az építő jellegű kritikában, a fejlődést szolgáló vitában annál inkább… Hát, vágjunk bele…

A jogi pálya ilyen (is)

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

Nem hiszem, hogy bárkinek is újat mondanék azzal, ha leírom, hogy a jogi pálya az egyik leginkább stresszes hivatás. Igazából teljesen mindegy, hogy ügyvédként, bíróként, ügyészként, közjegyzőként, vagy csak „egyszerű” jogászként dolgozunk (akár a közigazgatásban, akár a versenyszférában vagyunk „egyszerű” jogászok), a stressz így is-úgy is mindennapi velejárója ennek a szakmának.

Nyilván tudomásul kell vennünk, akár tetszik, akár nem, hogy az úgynevezett modern világban a stressz az életünk része és bizony elég sok fajtája van. Mind a munkában, mind a magánéletben folyamatosan kihívások előtt állunk, számos döntést kell meghoznunk, akár naponta többször is. Ezzel a problémával persze nem csak a jogászoknak kell megküzdeniük, azonban talán a legtöbben egyetértenek velem abban (és már le is írták előttem sokan), hogy a jogi pálya rengeteg feszültséget tartogat a művelőjének, a nyilvánvaló szépségei mellett is.

Nem mondok újat azzal (sem), hogy az egyik, már a kezdet kezdetén jelentkező stressz-forrás a jogi tanulmányok nehézsége, terjedelme, illetve az a rengeteg idő, amit bele kell fektetni abba, hogy idővel valakiből jogász lehessen. Hosszú évekig kell tanulni, hatalmas írott anyagot elsajátítani szinte szóról szóra (sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem szinte, hanem valóban szóról szóra) akkor, amikor „kint”, „élesben” majdhogynem napi szinten (tehát rendkívül gyakran) változnak a jogszabályok, eszeveszett módon fejlődik a technológia (amiről már elég sok írás született itt az Arsbonin is). Tehát, amit ma megtanultál, holnap már nem biztos, hogy fogod tudni hasznosítani. Újabb és újabb ismereteket kell szerezni nap, mint nap, de a tanultakat alkalmazni is tudni kell, nem beszélve arról, hogy egy jogásztól mindenhol elvárják a valódi, értékelhető, naprakész, pontos tudást.

Van, hogy hosszú évek után úgy érezzük, valami más kell

Már önmagában a fentebb felsoroltak is éppen elegendő okot szolgáltatnak arra, hogy viszonylag fiatalon sokan belefásuljanak ebbe az egészbe és valami mást keressenek. Valami kevésbé megterhelőt. 

Sok a pályaelhagyó, akik vagy nem is dolgoztak soha a szakmában, mert már az egyetemen rájöttek, hogy nem is akarnak jogászok lenni, vagy két-három (esetleg négy-öt) év után döntenek úgy, hogy másba kezdenek.

De én most nem róluk szeretnék írni.

Én azokról szeretnék írni, akik húsz-huszonöt év (vagy még több) jogászi munka után kezdenek el foglalkozni a gondolattal, hogy más irányba induljanak tovább. Talán azért szólok róluk, mert én is közéjük tartozom. És nem gondolom, hogy ezért bárkinél is kevesebbet érnék, ahogy azt sem gondolom, hogy egy esetleges váltás kudarcot jelentene.

Eredmények, amiket senki nem vitathat el tőlünk

Ha valaki bő húsz év jogi pályán eltöltött idő után eljátszik a gondolattal, hogy megújul és a munkája szempontjából megváltoztatja az életét, akkor ez a gondolatmenet sokkal inkább lehet pozitív, mint negatív. És hogy miért gondolom így? Nos, például azért, mert ha valaki évtizedeket eltölt egy pályán, akkor már szinte biztos, hogy ért el komoly eredményeket. Voltak meghatározó sikerei, vannak olyan, munkával kapcsolatos élményei, amiket soha senki nem vehet el tőle. Adott esetben családot tartott el abból a jövedelemből, amit jogászként szerzett. Nagy valószínűséggel sokféle szakmai kihívásnak kellett megfelelnie a hosszú évek alatt, amiket sikerrel teljesített, mert ha nem így lett volna, akkor nem tudott volna évtizedekig megmaradni ezen a pályán. Természetesen ebben a „kosárban” az is benne van, hogy érték kudarcok is a pályáján, mégsem feltétlenül ez a magyarázat arra, hogy a pályamódosításon, a váltáson gondolkozik.

Jómagam is írtam már arról a korábbi cikkeimben, hogy több mint két évtizede vagyok a jogi pályán, dolgoztam versenyszférában és közigazgatásban egyaránt, a jognak többféle területét kipróbálva. Sajátos a helyzetem abból a szempontból, hogy egyedülálló szülőként egy kiskorú gyereket is el kell tartanom, tehát nálam nem működik az, hogy „most megkeresem önmagam, aztán majd dolgozom, ha megtaláltam”. Voltak szép sikereim a pályámon és voltak kudarcaim is. Jelenleg is a jogi pályán vagyok és végzem a feladataimat, mind a munkámban, mind pedig a magánéletemben, amivel nyilván nem vagyok egyedül. Sőt, azt is elmondhatom, hogy a jelenlegi munkahelyemen (hosszú idő után végre) kifejezetten jól érzem magam.

Mégis, őszintén megmondom/leírom, hogy belefáradtam abba az állandó teljesítménykényszerbe, ami a jogi pályát (és nyilván még sok egyéb pályát is) jellemzi. 

Az új irány felé

A váltás gondolata már jó ideje foglalkoztat, de még közel sem tudom pontosan, mivel is szeretnék foglalkozni az elkövetkezendő húsz évben. Valószínű az is, hogy nem holnap hagyok magam mögött mindent és nem leszek sem jógatanár, sem masszőr, vagy coach, sem más, manapság roppant divatos foglalkozást űző. Az is nagyon valószínű, hogy (éppen a fentebb írt családi/magánéleti körülményeim miatt) a váltás fokozatosan fog bekövetkezni az életemben, tehát egy hosszabb folyamat lesz, aminek a végén (ha minden jól alakul) talán megtalálom azt, amivel a jövőben foglalkozni szeretnék. 

Az is lehet, hogy annak a valaminek, ami az út végén vár, lesz köze a joghoz, a jogászi hivatáshoz. Ezt most még nem tudom. Egyelőre csak azt tudom, hogy valami olyasmit szeretnék, ami egyértelműbb, világosabb és kevésbé stresszes terület, mint a jogi pálya.

Sok oka lehet annak, ha valaki a negyvenes évei közepén azt mondja, hogy mostantól másképp szeretné élni az életét (és itt most ne a felszínes, közhelyszerű, bulvárlapok rendszeres témájául szolgáló váltásokra gondoljunk, hanem azokra, amik valódiak, amiket sok munka és utánajárás előz meg) és a jövőben egész más munkára vágyik, mint amit hosszú évekig végzett. Fentebb írtam a teljesítménykényszert, mint egy lehetséges okot arra, ami miatt például én elgondolkoztam azon, hogy idővel elhagyom a jogi pályát. A másik ilyen ok, a rendkívül szoros határidők (tudom, ez más hivatásokat is jellemez, például a könyvelői munkát, stb.), de említhetném még a gyakori konfliktusokat is, valamint a rengeteg, sokszor felesleges változást/változtatást, amik szintén jellemzőek erre a szakmára. No és, amiről már írtam korábban: az a rengeteg befektetett munka, idő, pénz és energia, amit azért áldozunk fel, hogy egyszer majd sikeres jogászok legyünk, nagyon sok esetben egyáltalán nem térül meg és a legtöbbször nem a mi hibánkból. Sokat számítanak a körülmények, azok a helyzetek, amikbe kerülünk és bizony a szerencse is. Elképzelhető, hogy nem leszek népszerű ezekkel a gondolatokkal, de úgy érzem, hogy nem csak a fényt kell látni, érzékelni kell az árnyakat is, tehát nem árt reálisan gondolkozni.

Az a bizonyos stressz-faktor, amiről már annyi szó esett, és amiről tudjuk, hogy a jogi pályán fokozottan jelen van, olyasvalami, amit nem mindenki kezel egyformán. Van, aki nagyon jól bírja, mások egy ideig bírják, aztán már nem (én magamat ide sorolom) és vannak, akik egyáltalán nem bírják. Léteznek persze különféle technikák ennek a kezelésére, én is kipróbáltam sok mindent. Egész életemben rendszeresen sportoltam, mostanában tanultam meg a nordic walkingot, ami kiváló a stressz ellen (is), a rengeteg más pozitívumai mellett. Túl vagyok több, a szakmámon belüli váltáson, volt köztük sikeres és sikertelen, amelyek során jelentős mennyiségű tapasztalattal lettem gazdagabb, de ha őszinte vagyok magamhoz, akkor azt kell mondanom, hogy azért egyet-kettőt szívesen kihagytam volna.

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy az, ha valaki ma Magyarországon megszerez egy jogi diplomát, amit néhány évvel később esetleg „megfejel” egy jogi szakvizsgával és mellette megtanul egy-két nyelvet, mindenképpen pozitívum. Az is tény, hogy egy jogi diploma jó beugró lehet más végzettségek „begyűjtéséhez”, illetve értelmes befektetés a munkaerőpiac szempontjából is, hiszen nem csupán a jogi szakmában lehet vele elhelyezkedni. 

A világ folyamatosan változik, amivel nap, mint nap szembesülünk. Egyre hosszabb ideig élünk aktív életet, aminek egyenes következménye az, hogy egyre tovább dolgozunk. De egy életünk van és egyáltalán nem biztos, hogy azt a negyvenvalahány évet, amit java részt munkával töltünk, ugyanabban a szakmában kell végigvinnünk.

Engem most ezek a gondolatok foglalkoztatnak, és még nem tudom, mi lesz ennek a folyamatnak a vége. Csak azt tudom, hogy valami már elkezdődött bennem és előbb, vagy utóbb el is fog dőlni, hogy milyen irányba indulok tovább.

Biztos vagyok benne, hogy a nálam jóval fiatalabbak, akik már egész másképp közelítenek a munkához, mint az én korosztályom tagjai, megértik a gondolataimat. A korombélieknek és az idősebbeknek pedig azt üzenném ezzel az írással, hogy az első félidő már eltelt, de tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy legyen jó a második is. Sőt, ha lehet, akkor sok szempontból legyen jobb, mint az első volt. Merjünk változni és változtatni! 

Én hiszek abban, hogy érdemes!

A fenti cikk vendégszerzőnk írása, nem szerkesztőségi tartalom. Ha neked is lenne egy érdekes cikked, amit megosztanál olvasóinkkal, vedd fel velünk a kapcsolatot az arsboni@arsboni.hu címen.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS