Átjáró, avagy: közigazgatásból a versenyszférába és vissza

Egy középkorú jogász tollából, nem csak jogászoknak és nem csak középkorúaknak.

Ez a cikk nem akarja „megmondani a tutit”, mivel én magam sem hiszek az ilyesmiben, azonban a tapasztalatok megosztásában és az építő jellegű kritikában, a fejlődést szolgáló vitában annál inkább…

Középkorú vagyok, a negyvenes éveim közepét taposom. Közel huszonkét éve vagyok a jogi pályán és úgy gondolom, ez alatt az idő alatt elég sokat láttam; jót is, rosszat is. Amennyire követni tudom az Arsboni internetes oldalát, az alapján, amit olvastam, úgy gondolom, hogy ez inkább egy fiataloknak, pályakezdőknek szóló közösség. De hátha vannak olyanok (fiatalok és idősebbek egyaránt), akiket érdekelnek a tapasztalataim, kioktatás, kéretlen észosztás nélkül, tiszteletben tartva egymás véleményét akkor is, ha azok esetleg különböznek…

Egy (vagy több) próbát biztos megér a dolog…., hát vágjunk bele!

Legal Fest 2019 - Megnyílt a Priority Line

Állj be még ma a Legal Fest Priority Line-ba, és nem csak első kézből fogod megkapni az infókat, hanem meglepetéssel is várunk majd a helyszínen!

Amiről most szólni szeretnék, az a közigazgatás és a versenyszféra közötti, sajnos, mind a mai napig elég élesen jelenlévő ellentét, ami sok esetben megnehezíti, hogy valaki – akár jogászként, akár más szakma képviselőjeként – a közigazgatásból átnyergeljen a versenyszférába, vagy fordítva: a versenyszférából bekerüljön a közigazgatásba (tapasztalataim szerint azonban egyértelműen az előbbi a nehezebb, tehát a közigazgatásból átmenni a versenyszférába).

Közigazgatásból a versenyszférába

Jómagam, egy speciális közigazgatási szervezetben eltöltött közel tizennyolc év jogi munka után döntöttem úgy, hogy megpróbálkozom a versenyszférával. A szervezet, ahol korábban dolgoztam, nagyon sok szempontból hasonlított a versenyszférához, különösen a teljesítmény-centrikus követelményrendszer, a magas elvárások, a szakmaiság és a stresszfaktor tekintetében. Számomra a munkavégzés szempontjából egyáltalán nem okozott nehézséget a váltás. Kis céghez mentem szintén jogásznak, aminek viszont sajnos sok hátránya volt és elég gyorsan kiderült, hogy bizony jóval több a hátrány, mint az előny (persze nem állítom, hogy ez mindig, minden esetben így van). Közel egy évig próbáltam elfogadni ezt a helyzetet, de miután úgy éreztem, hogy ez nagyon nem az én utam, másik munkahelyet kerestem. Utólag visszagondolva egyértelműen ott „hibáztam”, hogy mindkét esetben kis céghez mentem, ami hatalmas váltásnak bizonyult a korábbi „mamutszervezetben” eltöltött sok-sok évnyi jogászi munka után. Persze, az ember „abból főz, ami van” és én semmiképpen nem szerettem volna multinacionális vállalatnál elhelyezkedni, mert – úgy éreztem és ma is úgy érzem – hogy azt a fajta szellemiséget, ami a legtöbb esetben egy multinacionális vállalatot jellemez, nem tudom elfogadni.

A néhány év versenyszférába tett kitérő után ismét visszatértem a közigazgatásba, de annak egészen más területére, mint ahonnan annak idején eljöttem.

„A közigazgatásban nem kell dolgozni”

Azt gondolom, hogy az, hogy megismertem mindkét területet, sokkal inkább használt, mint ártott. Más kérdés, hogy mennyire lehet mindebből „profitálni”, de ez inkább egy másik cikk témája lehetne.

Kétségtelen, hogy van némi hasonlóság a közigazgatás és a versenyszféra világa között, de különbség sokkal több van, mind a mai napig, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez minden esetben baj, sőt…

A közigazgatás (ahogy azt pontosan tudjuk) egy nagyon erősen szabályozott (olykor túlszabályozott) terület, a versenyszféránál sok esetben jóval szigorúbb előírásokkal, korlátozásokkal tarkítva. És bizony nagyon nem igaz az a – még mindig – sokak által hangoztatott „szlogen”, hogy „a közigazgatásban nem kell dolgozni”. Ez már akkor sem fedte a valóságot, amikor én elkezdtem dolgozni (a ’90-es évek végén), az utóbbi bő tíz évben végbement modernizáció és változások kapcsán pedig már egyértelműen azt mondhatjuk, hogy a közigazgatás bizonyos területei (a központi közigazgatás mindenképpen, de a területi közigazgatás bizonyos szegmensei is) sok tekintetben egyre inkább hasonlítanak egy multinacionális vállalat működéséhez.

Aki ma azt mondja, hogy a”közigazgatásban nem kell dolgozni”, az vagy soha életében nem dolgozott ezen a területen, vagy hosszú évtizedekkel ezelőtt végezte ott a munkáját, amikor még egészen más szabályok vonatkoztak mind a közigazgatásra, mind az egyéb területekre és bizony nem mondok újat azzal, hogy a mai viszonyokat ilyen értelemben nem lehet és nem is kell összehasonlítani a harminc-negyven évvel ezelőtti állapotokkal (megjegyzem: én nem találkoztam olyannal a „régiek” közül sem, aki azt mondta volna, hogy ő a közigazgatásban nem dolgozott, csak lébecolt egész nap). 

Különbségek és hasonlóságok a közigazgatás és a versenyszféra között

Fentebb már említettem, hogy a közigazgatást a versenyszféráénál sokkal szigorúbb szabályozás jellemzi. Ez megnyilvánul egyrészt abban, hogy speciális jogszabályok vonatkoznak erre a területre, amelyek még mindig jóval szigorúbbak, mint a versenyszférát alapvetően szabályozó Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről).

A közigazgatásban másodállást a legritkább esetben lehet vállalni (a tudományos, művészeti, kutatói munkát kivéve) és azt is engedélyeztetni kell a vezetőséggel. A munkaidő nagyon pontosan leszabályozott és ahol például bevezették a rugalmas munkaidőt, ott minden egyes perccel el kell tudni számolni. Erős a hierarchikus szint, még mindig, a szolgálati utat be kell tartani, a napi kapcsolattartás sokkal merevebb, mint a versenyszférában, de egyáltalán nem biztos, hogy ez akkora baj, sőt. Jómagam azt gondolom (és azt is tapasztaltam), hogy a szabályok betartása a legtöbb esetben keretet ad a munkavégzésnek és inkább elősegíti, mint gátolja a feladatok megfelelő elvégzését (itt nem a túlszabályozottságra gondolok, mert az nyilván nem segíti elő a munkavégzést).

A közigazgatásban – szintén ellentétben a versenyszféra sok területével – a legritkább esetben van „home office” (jómagam ilyennel még nem is találkoztam), tehát szinte mindig, majdnem minden esetben jelen kell lenni a munkahelyen és a munkát ott elvégezni. A rugalmas munkaidő (már ahol bevezették) sem azt jelenti, hogy akkor most „szabadon jövünk-megyünk, oda és akkor, ahova és amikor csak akarunk”, közel sem, hiszen eleve meg van határozva a napi törzsidő, amit mindenképpen az irodában kell tölteni és a heti 40 óra igazolt munkaidőnek természetesen mindig meg kell lennie.

Gyakran hallottam olyan kritikát is, hogy „a közigazgatásban dolgozók nem önállóak”. Ezen mindig jót derültem, de meggyőződésem, hogy ez is olyasmi, aminek nincs igazán valóságalapja. 

A közigazgatásban (ahogy egyébként sok multinacionális vállalatnál is) az egyes munkakörök erősen leszabályozottak. Ennek – többek között – az az előnye, hogy a dolgozó tudja, hogy mik a feladatai, mit várnak el tőle. Amikor a versenyszférában dolgoztam, volt olyan terület, ahol, amikor megemlítettem, hogy „munkaköri leírás”, értetlenül néztek rám (nem állítom, hogy ez mindenhol így van). A közigazgatásban – nagyrészt a munkaköri leírásban szereplő feladatokat, no és persze a továbbiakat is, amit a vezető kér – az egyes, sok esetben kifejezetten bonyolult, naprakész ismereteket, rendszerszintű, összetett gondolkodást igénylő feladatokat ugyanúgy önállóan kell megoldani, mint a versenyszférában. Segítséget természetesen lehet kérni (mint ahogy a versenyszférában is) és a jó vezető meg is adja a feladat(ok) professzionális elvégzéséhez szükséges információkat, elérési útvonalakat, kapcsolattartót, stb. Ha ezt nem teszi meg, az számára éppúgy kudarc lesz, mint ahogy a beosztottjának is az, de ez szintén egy másik cikk témája lehetne, méghozzá elég bőven.

Az önállóság tehát ugyanúgy megvan a közigazgatásban is, sőt, nekem az a tapasztalatom, hogy a vezetők kifejezetten szeretik, ha az ügyintéző (referens, stb.) önállóan dolgozik. A különbség a versenyszférához képest abban rejlik, ahogyan az elvégzett feladat a felső vezetésnél „landol”, tehát, hogy – a közigazgatás hierarchikussága, szabályozottsága miatt – több szinten kell keresztülmennie, míg végül eljut a legmagasabb, aláíró szintig és itt nyilván a vezetőknek van nagy szerepük, hiszen végső soron ők azok, akik kiadmányozzák a döntést, aláírják a szerződést, engedélyezik a projektet, stb. 

Ám azt gondolom, hogy mindez hasonlóan működhet, mondjuk egy multinacionális vállalatnál is, ahol szintén létezik hierarchia (ha nem is olyan erős, mint a közigazgatásban) és a vezetésnek különböző szintjei vannak.

Csak amíg egy multinacionális vállalatnál a célok a legtöbbször egyértelműen egy irányba mutatnak, addig ez a közigazgatásban nem így van és ennek oka éppen annak speciális jellege, és az, hogy az egyes feladatok elvégzésére sok esetben rendkívül rövidek a rendelkezésre álló határidők, ahogy mondani szokás: „már tegnapra is késő”, ha elvégzed a feladatot.

Különbség még, hogy a közigazgatásban a versenyszférához képest általában sokkal jobb a munkaszervezés, az adminisztráció. Őszintén kimondom, leírom, hogy bizony a papírokkal is jobban boldogulnak, mint a legtöbb magáncég (gondolok itt főleg a kisebb vállalkozásokra). A közigazgatásban elképzelhetetlen, hogy egy dolgozó ne legyen határidőben bejelentve, hogy ne legyenek rendben a munkavállalással kapcsolatos papírjai, míg sajnos a versenyszférában még mindig találunk példát ennek az ellenkezőjére (még egyszer írom: nem állítom, hogy mindenhol így van, sőt). Sokan többek között ezért tevékenykednek a közigazgatásban, mivel még mindig, a szigorodó szabályok és az egyre növekvő teljesítménykövetelmények ellenére is biztosabbnak érzik, mint a versenyszférát. 

A versenyszféra részéről ugyanakkor még mindig tapasztalható egyfajta „gyanakvás” az esetlegesen a közigazgatásból oda átigazolni próbáló „jelölttel” szemben, ami – véleményem szerint – nagyon nem jó. Érdemes lenne minden esetben magát a pályázót, tehát az egyes embert, az ő képességeit, az ő tapasztalatait, az ő életútját nézni és meglátni azt, hogy milyen pluszt tud nyújtani a munkájával az adott cégnek, nem pedig általánosítani.

Azt is hallottam már kifogásként a közigazgatásban dolgozókkal szemben, hogy a „tudásuk nem piacképes”. Őszintén szólva, én ezt az előítéletet is mindig megmosolyogtam, mivel körülbelül annyi a valóságalapja, mint a korábban már kifejtett „a közigazgatásban nem kell dolgozni”-  szlogennek. Nem gondolom, hogy a közigazgatásban minden egyes dolgozó valóban piacképes tudással rendelkezne, ahogyan a versenyszférában sincs mindenkinek naprakész, piacképes tudás a fejében – tetszik, vagy nem tetszik, de így van. És az sem igaz, hogy a közigazgatásban csak típusfeladatokat kellene végezni.

Kétségtelen, hogy vannak a közigazgatásnak olyan területei (például az alsóbb szintű közigazgatásban), ahol inkább típusfeladatokat kell elvégezni nap, mint nap és ezeknek a java része rutinfeladat, azonban ilyesmi létezik a versenyszférában is, ott sem csak bonyolult, összetett, adott esetben stratégiai szemléletmódot igénylő feladatok léteznek. És ahogy a versenyszférában, úgy a közigazgatásban is egyre inkább jelen van a projektszemlélet (főleg a már fentebb említett központi közigazgatásban) és bizony léteznek olyan szervezetek (például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal), ahol elengedhetetlen a speciális, magas szintű, naprakész, piacképes tudás, például az ellenőrzési szakterületen mindenképpen.

Ami egyértelműen pozitívum a versenyszférában a közigazgatáshoz képest, az a rugalmasság és az, hogy – ahogy fentebb már írtam – a célok szinte kivétel nélkül, mindig egy irányba mutatnak. A versenyszférában az esetek nagy többségében még mindig jóval gyorsabban végig lehet vinni egy projektet, mint a közigazgatásban, mert szinte biztos, hogy abba egyik szinten sem fognak belekötni, vagy nem fogják  „visszadobni” (nyilván vannak speciális esetek, de ezektől most tekintsünk el).

Ebben a tekintetben a közigazgatásnak még biztosan fejlődnie kell, ahogyan a versenyszféra is vehetne át dolgokat a közigazgatástól (lásd: precíz adminisztráció, szabályok betartása, pontosan körülhatárolt munkakörök, stb.)

Rendkívül érdekes és fontos még a munkahelyi oktatás, képzés és a digitalizáció szerepe mindkét területen, de ez annyira speciális téma, hogy ugyancsak külön cikket érdemelne.

Mi lenne a jó?

Összegezve mindazt, amit itt kifejtettem, hosszú évek tapasztalatai alapján azt látom, hogy még mindig elég erős az ellentét a közigazgatás és a versenyszféra között és a legtöbb esetben bizony a versenyszféra az a terület, amely jobban idegenkedik attól, hogy felvegye azt, aki hosszú ideig dolgozott a közigazgatásban, mert fordítva (tehát a versenyszférából a közigazgatásba) még mindig egyszerűbb az átjárás.

Úgy látom, illetve úgy ítélem, meg, hogy ezen a gondolkodásmódon mindenképpen változtatni kell, hiszen a világ is elképesztő ütemben változik, gyorsul, fejlődik és ezzel mind a közigazgatásnak, mind a versenyszférának lépést kell tartania. Éppen ezért lenne célszerű egy kicsit kiszélesíteni ezt az „átjárót”, azaz sokkal pozitívabban hozzáállni az esetlegesen a közigazgatásból a versenyszférába átigazolókhoz, mivel egyre inkább elmondható, hogy olyan tudásnak vannak a birtokában, amelyre bizony a „másik oldalon” is nagy szükség lehet…

A fenti cikk vendégszerzőnk írása, nem szerkesztőségi tartalom. Ha neked is lenne egy érdekes cikked, amit megosztanál olvasóinkkal, vedd fel velünk a kapcsolatot az arsboni@arsboni.hu címen.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.