„A magyar demokráciához méltatlan volt, ami történt”

Az elmúlt hónapokban a „kopaszbotrányként” elhíresült, közfelháborodást kiváltó esetet követően került reflektorfénybe a Nemzeti Választási Bizottság. A történéseket talán senkinek nem kell bemutatni: február 23-án az MSZP-s Nyakó Istvánt „kopaszok” egy csoportja akadályozta abban, hogy népszavazási kezdeményezést nyújtson be. A népszavazási törvény módosítása ugyan eltörli a problémát előidéző párhuzamossági moratóriumot, de valóban ilyen egyszerű lenne a megoldás? Erről és a közigazgatás egyéb vérző sebeiről Fábián Adriánt, a Nemzeti Választási Bizottság tagját kérdeztük.

kopaszbotrany2

A februári események kapcsán sokan a demokrácia halálát emlegették. Ön szerint is ilyen drasztikus a helyzet?

A Nemzeti Választási Bizottság ülésén is kifejtettem véleményemet: méltatlan volt, ami történt. Én úgy éreztem, hogy a Bizottságnak hivatalból kellett volna foglalkoznia ezzel az üggyel. A jogi szabályozás hiányosságaira is visszavezethető, hogy egy ilyen helyzet kialakulhatott, remélem, hogy a népszavazási törvény módosítása a jövőben elkerülhetővé teszi a hasonló botrányokat.

Valóban, egy, a magyar demokráciához méltatlan incidensnek voltunk tanúi.

Gondolja, hogy a törvénymódosítás helyre fogja tudni hozni a törést, amit az emberek a demokráciába vetett hitében okozott?

A népszavazás a demokratikus akaratformálás egy pótlólagos, kivételes eszköze. Magyarország abból a szempontból unikális, hogy nálunk választópolgár is kezdeményezhet népszavazást, ami sok helyen nincs így. Azt viszont látni kell, hogy

sok szervező félreérti ezt a jogintézményt, mivel azt gondolják, hogy kormányzási eszköz, vagy bonyolult társadalmi problémák megoldásának eszköze.

Karrier Kávézz velünk!

Alakítsd karriered ingyenes tanácsadásunk során!

A szervezők sokszor komplikált társadalmi kérdésekre akarnak népszavazással választ találni úgy, hogy nagyon összetett, bonyolult, érthetetlen kérdéseket tesznek fel.

A másik fontos probléma az, hogy a kérdés mögött szükséges, hogy legyen társadalmi támogatottság is. Egyértelmű, hogy szervezett háttér nélkül nem lehet kétszázezer támogató aláírást összegyűjteni, de ezt a szervezők nagy része nem látja be. Sőt, sokan szimpla kalandvágyból élnek a népszavazási kezdeményezéssel. Mindezt egy új törvény nem biztos, hogy meg fogja szüntetni.

Milyen gondokat orvosolhat az új szabályozás?

Valószínűleg meg fog oldani olyan problémákat, mint például a párhuzamossági moratórium, amiből az egész botrány fakadt. Az is lehet, hogy újfajta bonyodalmakat fog generálni. Súlyos kérdések merülnek fel az alaptörvényi szabályozásból fakadóan. Mit jelent az, hogy költségvetést érint az ügy? Tulajdonképpen minden komoly kérdés érinti a költségvetést. Vagy, hogy nemzetközi szerződésbe ütközik a kérdés? Például, arról lehet népszavazást tartani, hogy belépjen-e hazánk az Európai Unióba – volt is ilyen. Ugyanakkor a jelenlegi szabályozás szerint arról nem lehet, hogy ki is lépjen-e belőle. Az összes alapproblémát az új törvény sem fogja megoldani és megint sok fog hárulni a Nemzeti Választási Irodára és a Bizottságra. De azt nagyon remélem, hogy ilyen tömegjeleneteket, lökdösődést, mondhatni cinkos csoportos kezdeményezéseket ki fog iktatni a jövőre nézve. Ha ez megtörténik, már az is nagy előrelépés.

FA1
Fábián Adrián

Számított arra, hogy a Kúria a Bizottságéval ellentétes döntést fog hozni?

A választ kicsit megkerülve, inkább úgy fogalmaznék: mivel a többségi döntés ellen szavaztam, nagyon kíváncsian vártam a felülvizsgálat eredményét.

Egy másik téma, ami foglalkoztatja a közvéleményt, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kérdése. Közigazgatással foglalkozó jogászként miben látja annak az okát, hogy ennyi kritika éri a szervezetet? Egyetértett a közoktatás állami kézbevételével?

Amennyire én látom, a probléma a közoktatás színvonalát illető óriási egyenlőtlenségekből fakad, amit úgy próbált orvosolni a magyar állam, hogy az önkormányzatoktól átvette a fenntartói jogosítványokat. Ehhez az államnak egyébként szuverén joga van: úgy szervezi meg a közoktatást és bármilyen más közigazgatási szolgáltatást, ahogy azt jónak tartja. Az persze más kérdés, hogy ebben mennyire jár sikerrel. Ilyen szempontból mellékesnek tartom, hogy az önkormányzatok vagy államigazgatási szervek tartják-e fenn az iskolákat.

Az a típusú elgondolás, ami állami fenntartó centrumba utalt minden jelentős fenntartói jogosítványt, egészen biztosan elhibázott.

Az ilyen mértékű koncentráció példátlan: nincs még egy közigazgatási szolgáltatás, aminek a fenntartása és működtetése ilyen központosított formában történjen meg, mint most a közoktatás. Úgy gondolom, a mostani események is azt igazolják, hogy lépések fognak történni a decentralizálás irányába. Mindent összevetve, egyébként legalább annyi érv szól az állami fenntartás mellett, mint az önkormányzati fenntartás mellett, mindkettőre találunk példát külföldön. Tisztán látszik azonban, hogy a jelenlegi koncentráció nem hogy elősegítené, hanem gátolja a hatékony feladatellátást.

Melyek azok a sajátosságok, amelyek elősegítenék?

Elöljáróban el kell mondanom, hogy a centralizáció és a hierarchikus viszonyok a hatékonyságot elősegítő mechanizmusok. Azonban az egyes közigazgatási egységeknek bizonyos fokú döntési szabadságot mindenképpen kell adni, mivel bizonyos önállóság, rugalmasság szükséges a hatékonysághoz, különben túl merev lesz a rendszer és nem fog tudni alkalmazkodni. A hatékonyság másik fontos összetevője a folyamatos kontroll, beszámoltatás, az eredmények értékelése, várható hatások kiértékelése és a finomhangolás. Lényeges az is, hogy minden átalakításnak időt kell hagyni, a nagyon gyors változtatások nagy kockázattal járnak. Nem biztos, hogy érdemes föláldozni a gyorsaság oltárán a felkészültséget, a megfontoltságot, az alaposan kidolgozott koncepciókat.

A bürokráciacsökkentés jegyében számos állami háttérintézmény bezárásáról, illetve minisztériumba olvasztásáról szólnak a hírek. Egyetért ezzel a lépéssel?

Az a benyomásom, hogy a szekér egy kicsit megelőzi a lovakat,

mert a kormányzati döntéshozók elsődlegesen a személyzettel és a szervezettel vannak elfoglalva. Tehát azzal, hogy miképpen nézzen ki a szervezet, mit lehet megszüntetni, átszervezni, beolvasztani, és ezzel párhuzamosan a személyzetnek melyik részét lehet átirányítani, áthelyezni, esetleg elbocsájtani.

Szerintem ennek csak a második, harmadik lépésnek kellene lennie. A legfontosabb annak megállapítása, hogy milyen feladat- és hatáskörök szükségesek, majd ezután foglalkozni a szervezettel, végül pedig ehhez igazítani a személyzetet. Jelenleg a fordítottja történik, és a feladat- és hatáskörök csak nagyon ötletszerűen kerülnek elő.

A magyar közigazgatás feladat- és hatásköre az egyik legszélesebb Európában, olyan szegmensei vannak, amelyek máshol távol állnak a közigazgatástól.

Gondoljunk csak bele: tankönyvellátás, dohánykereskedelem, sport, turizmus, hagyományőrzés – ezek talán a legextrémebbek. Tradicionálisan a közigazgatásnak ezeken a területeken nem sok keresnivalója lenne. Lehet, hogy a feladatokat kellene egy kicsit szűkebbre szabni, hogy utána már könnyebb legyen a szervezetet és a személyzetet hasznosítani.

pte ajk
Tanévnyitó a pécsi jogi karon

Az elmúlt években a felsőoktatást is számos átszervezés érte. Mint dékánhelyettes és egyetemi oktató, hogy ítéli meg ezeket a változtatásokat? Hogyan látja jogi karok sorsát?

A kancellár megjelenése összességében szerintem beváltotta a hozzá fűzött reményeket, jól sikerült újítás. Rendszerszintű problémákat, kilengéseket itt nem nagyon lehet tapasztalni.

A jogászképzés viszont sok sebből vérzik, az utóbbi időben történt változtatások mind negatív hatást gyakoroltak.

A legnagyobb gondot az állami finanszírozás hiánya jelenti. Ez abból a szempontból is problémás, hogy ma már szerintem érezhető vidéken – a fővárosban talán kicsit más a helyzet – a jogász utánpótlás megcsappanása. Én bízom abban, hogy ez a helyzet nem fog sokáig fennmaradni.

A jogi karoknál további probléma (pontosabban: kihívás) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megjelenése és a két intézménytípus képzései közötti nagyon kicsi szaktávolság, ami természetesen a felvételizőket is orientálhatja egyik vagy másik irányba. Tehát a jogász képzőhelyek nem csak egymás konkurensei, hanem még az NKE-mel is számolniuk kell. Másrészt számos területen (pl. tisztviselők képzése) sikeresen együttműködnek a jogi karok az NKE-mel. Továbbra is azt mondom, hogy

nincs jogász túlképzés Magyarországon, különösen vidéken nem, egyre inkább azt tapasztalom, hogy vidéken is töretlenül keresettek a jogászok, és nincsenek elhelyezkedési gondjaik.

Tart attól, hogy az előbb említett problémák kihatnak a képzés színvonalára?

Remélem, hogy nem. Ugyanis a képzés minősége véleményem szerint nem függhet a hallgatói létszámtól. Függ az oktatóktól és a hallgatók motiváltságától, igényességétől, felkészültségétől, de nem a létszám függvénye. Olyan külső támogatás, mint az Igazságügyi Minisztérium által alapított „Jogász Kiválósági Ösztöndíj” például jelentős segítség.

Nem számítok színvonalcsökkenésre, de az egészen biztos, hogy a magyar jogászképzésnek tartania kell az ütemet a változó világ változó kihívásaival, és azokkal az egyre magasabb elvárásokkal, amiket a jogászokkal szemben támasztanak. El kell gondolkodni azon, vajon hogyan lehet olyan jogászokat képezni, akik megállják a helyüket úgy, hogy egyik pillanatról a másikra kerülnek át az iskolapadból a jogászi mélyvízbe.

Talán nem állok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy az állampolgárok körében fennáll egyfajta bizalmatlanság a közigazgatással szemben. A jövőre hatályba lépő Általános közigazgatási rendtartási törvény képes lesz áthidalni a szakadékot ügyfél és hatóság között?

Valóban lehet, hogy az állampolgár bizalmatlan a közigazgatással szemben – de a közigazgatás is bizalmatlan az állampolgárral szemben. Gondoljunk bele: Nyugat-Európában az ügyfél a hatóságnak megmondja a nevét, így kezdődik az eljárás. Nálunk megkérdeznek tőle egy számot: személyi igazolványszámot, adószámot, TAJ-számot stb. – ez a bizalmatlanság fokmérője. A bizalmi viszonyt nem tudják jogszabályok megváltoztatni. Ahhoz, hogy ez a viszony javuljon, a közigazgatás összképét, karakterét, arculatát kellene megreformálni, amihez rengeteg idő kell.

kozigazgatasi perrendtartas
A Közigazgatási Perjogi Kodifikációs Bizottság alakuló ülése

Milyen újításokat várhatunk a jelenlegi Ket.-hez képest?

Az „új Ket.”-ről (közigazgatási rendtartásról) egy dolgot biztosan meg lehet állapítani: sokkal rövidebb lesz, mint a hatályos eljárási törvény. Tartalmában azonban szerintem nem várható markáns változás, mert a jelenlegi döntésközpontú közigazgatási tevékenység, miszerint a hatóság lényegében egyetlen dolga a döntéshozatal, változatlan marad. Legfeljebb annyival egészül ki, hogy az új törvény szeretné felgyorsítani a döntéshozatal folyamatát, lásd például a sommás eljárás vagy a függő hatályú döntés intézményét.

Én célszerűbbnek tartanék egy olyan törvényt, ami a hatóságokat az ellenőrzés irányába terelné,

és elősegítené, hogy kapacitásaikat arra használják fel, hogy utánajárjanak, vajon az ügyfél ténylegesen mit csinál, tevékenysége megfelel-e a jogszabályoknak. Egy ilyen törvény azonban várat magára, hiszen ez a típusú közigazgatási tevékenység drága és sokkal több erőforrást igényel, mint a klasszikus döntéshozatal-központú közigazgatás. Tehát ebben nem látok előrelépést a hatályos Ket.-hez képest, viszont már az is pozitívum, hogy az új törvény igyekszik egyszerűsíteni az eljárási rendet és a jogintézményeket.

Nem félő, hogy a gyorsaság a minőség rovására megy?

De igen. Ráadásul nem csak a minőséget veszélyezteti a túlzott hajtás. Gyakorta úgy tűnik, mintha a gyorsaság felülírna egyébként sokkal fontosabb alapelveket, mint amilyen például a törvényesség. Szomorúnak tartom, hogy a közigazgatási jogalkalmazással kapcsolatos elvárások között gyakorta hangsúlyosabb manapság a gyorsaság vagy a hatékonyság követelménye, mint a törvényességé. Attól tartok, hogy a felgyorsult jogalkalmazás következtében esetleg olyan döntések születnek, amelyek nem biztos, hogy megszületnének akkor is, ha kicsit több időt kapna az eljáró hatóság. Nem a gyorsaság a legfontosabb.

Magyarországon az általános ügyintézési határidő 21 nap. Ennél rövidebb ilyen határidő csupán egy helyen van Európában: Bulgáriában.

Nem biztos, hogy a (kevés) naptári nap a jó közigazgatás mértékegysége.

Kérdező: Amon Daniela

***

A cikk az Ars Boni gyakornoki program keretében született.

szponzorok_2016

A képek forrása itt, itt és itt.

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.