A legtöbb jogász alapélménye, hogy soha nem ér igazán a munka végére – Interjú Bodnár Eszterrel

Jogászként a határidők és az ügyféligények sodrásában könnyű belecsúszni egy folyamatos „tűzoltó” üzemmódba – miközben a tudatos működésre, a stratégiai gondolkodásra vagy éppen a regenerálódásra alig marad tér. De valóban elkerülhetetlen ez a működés? Vagy inkább olyan berögzült minták és elvárások alakítják, amelyeket tudatosabb idő- és energiagazdálkodással felül lehet írni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Dr. Bodnár Eszter jogásszal, habilitált egyetemi docenssel, coach és trénerrel, aki kifejezetten jogászoknak segít abban, hogyan alakíthatnak ki fenntarthatóbb, fókuszáltabb szakmai működést – interjú.

A jogi pályáról sokan azt mondják, hogy a kiégés szinte a szakma természetes velejárója… Szerinted mi az a láthatatlan minta vagy működés, ami miatt ennyien a határán egyensúlyoznak?

Az állandó leterheltség és túlórázás erősen része a jogászságról kialakult képnek. Mintha már az egyetemen arra szocializálódnánk, hogy az a normális, ha valaki éjjel-nappal dolgozik. Ez sokszor egy folyamatos túlterhelt állapotot jelent, és ha nincsenek benne dekompressziós szakaszok, akkor ezt hosszú távon nagyon nehéz fenntartani. 

A másik fontos tényező, hogy a jogi munka sokszor nagyon reaktív. Folyamatosan reagálni kell határidőkre, ügyfelekre, helyzetekre. Ha valaki állandóan ebben a “tűzoltó” üzemmódban működik, akkor kevés idő marad a proaktív feladatokra, pedig valószínűleg ezek azok, amelyekből a legtöbb energiát és fejlődést lehetne nyerni.

Legyünk őszinték: a szakmában gyakran nemcsak a külső elvárások, hanem a saját belső normáink is nyomást jelentenek. Miért olyan nehéz elengedni azt a hitet, hogy „akkor vagyok jó szakember, ha mindig elérhető vagyok”?

Mivel a jogi munkát erősen meghatározzák a határidők és az ügyfelek igényei, ezért könnyű belecsúszni abba a működésbe, ahol szinte minden azonnali reakciót kíván. Ezt csak tovább erősíti az a tény, hogy az ügyfelek szemében gyakran minden ügy sürgősnek tűnik.

Ha valaki teljesen erre a reakciós működésre rendezkedik be, annak könnyen lehet az a következménye, hogy háttérbe szorulnak azok a tevékenységek, amelyek valójában fontosak, csak éppen nem sürgősek. Ilyen lehet például a stratégiai gondolkodás, a praxis tudatos építése, vagy akár az a pihenés, amely hosszú távon a szakmai teljesítményünk fenntartásához szükséges.

Dolgoztam például egy ügyvéddel, aki úgy érezte, hogy az ügyfelei bármikor felhívhatják, akár hétvégén vagy éjszaka is – pedig nem büntetőügyvédként dolgozott. A vele való közös munka során inkább azt néztük meg, hogy ennek mi az ára: milyen feladatoktól, milyen fontos, de nem sürgős dolgoktól veszi el az időt és az energiát. 

Számodra mikor vált világossá, hogy az időgazdálkodás és a tudatos működés legalább akkora kihívás a jogászi pályán, mint a szakmai tudás?

Tulajdonképpen mindig is érdekelt az időgazdálkodás. Egy nagyon aktív családból jövök, ahol mozgalmasak voltak a mindennapok, és ez már korán felkeltette az érdeklődésemet az iránt, hogyan lehet jól működni egy ilyen tempóban.

Az egyetemen jött a következő fontos tapasztalat. Láttam magam körül rendkívül intelligens joghallgatókat, akik a rossz időbeosztásuk miatt gyengébben teljesítettek. Később oktatóként is sokszor találkoztam azzal, hogy sokan kimerülten érkeznek vizsgára és nem tudják kihozni magukból azt a teljesítményt, amire valójában képesek lennének.

Most pedig az ügyfeleknél látom ennek a folytatását: a legtöbb jogász alapélménye az, hogy soha nem ér igazán a munka végére. Van egy állandó nyugtalanságérzés, mintha mindig lenne valami rendezetlen körülöttük, és ez folyamatos feszültséget okoz a mindennapokban.

Nemcsak jogász, hanem coach és tréner is vagy. Hogyan kapcsolódott a jogászi pályádhoz a coaching, és hogyan lett az időgazdálkodás a munkád egyik központi témája? 

A coaching felé vezető út tulajdonképpen elég természetesen alakult. Valójában már jóval azelőtt jelen volt az életemben, hogy szakmailag is elkezdtem volna vele foglalkozni: mindig is ösztönösen segítettem a környezetemben lévő embereknek kibontakoztatni a tehetségüket.

A coachingban először karriercoachinggal, majd business coachinggal kezdtem foglalkozni, és mindkét területen hamar előkerül a hatékonyság kérdése. Egy karriertervezésnél például az is fontos téma, hogy valaki hosszú távon mennyit szeretne dolgozni, milyen tempóban, hogyan osztaná meg az idejét a mély munkára és az adminisztratív feladatokra.

A business coachingnál pedig – különösen ügyvédeknél – az időgazdálkodás már kifejezetten a szakmai tanácsadás része.

Habilitált egyetemi docens vagy az ELTE-n, oktatsz Heidelbergben és Kanadában is, blogot írsz és publikálsz több nyelven, mellette coachként és trénerként segítesz ügyfeleidnek, és még klasszikus zenei projektek fejlesztésével és menedzselésével is foglalkozol… Mesélnél egy kicsit arról, hogyan állt össze ez a sok minden az életedben?

Elég kalandos az életem. Kívülről talán kicsit cikk-cakkosnak tűnik az utam, de számomra valójában nagyon szépen összeérnek ezek a szerepek. Ami összeköti őket, az az, hogy mindegyikben abban segítek embereknek, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. Sokszor olyan helyzetekben dolgozom velük, amikor van egy ötlet, egy terv vagy egy tehetség, ami még formálódik – és én ebben a folyamatban támogatom őket a háttérből.

A tanításban is ez a legizgalmasabb számomra. Talán még inkább a mentorálás része: amikor egy hallgató egy szakdolgozaton vagy egy doktori disszertáción dolgozik, és az a cél, hogy ki tudja hozni magából a maximumot.

Coachként most nagyrészt jogászokkal dolgozom, de zenészekkel is. Náluk sokszor a vállalkozói oldal felépítésében segítek. Gyakran nagyon tehetséges emberekről van szó, akiknek szükségük van egy kis támogatásra abban, hogyan építsék fel a karrierjüket vagy a projektjeiket.

Hogyan tudod ezeket összehangolni a mindennapokban? Van olyan konkrét módszer vagy gyakorlat, amit te magad is használsz, és amit különösen szeretsz megosztani azokkal, akikkel együtt dolgozol? 

Az biztos, hogy rengeteg dolog érdekel, és általában sokkal több ötletem van, mint amennyit valójában meg tudok valósítani. Ilyenkor különösen fontos, hogy az ember türelmes legyen saját magával – és elfogadja, hogy nem lehet mindent egyszerre csinálni.

Van néhány olyan rutin, ami sokat segít. Én például szoktam tudatosan kijelölni olyan időszakokat, amikor „bezár az ötlettár”. Ilyenkor nem kezdek új projektekbe, hanem kifejezetten arra koncentrálok, hogy a már elindított dolgokat vigyem tovább és fejezzem be.

A másik fontos gyakorlat számomra a heti „becsekkolás”. Ilyenkor átnézem, mi történt az előző héten, és mi vár rám a következőben: milyen feladatok vannak, mi haladt előre, és mi igényel több figyelmet. Ez egy stabil pont a hétben, ami különösen akkor segít, amikor egyszerre több projekt fut párhuzamosan.

Módszerekből és tippekből nincs hiány, mégis kevesen tudnak tartósan változtatni. Milyen szemléletváltásra van igazán szükség?

Sokan úgy tekintenek az időgazdálkodásra, mint egy technikai kérdésre: milyen rendszert használjunk, milyen módszert kövessünk. Pedig a legfontosabb kérdés inkább az, hogy miért szeretnénk több időt.

Van, aki azért, hogy még több munkát tudjon elvégezni. Más azért, hogy hamarabb befejezze a munkát, és több ideje maradjon a családjára, barátaira vagy a szenvedélyeire.

Ha ez a „miért” tiszta, akkor sokkal könnyebb kialakítani azt a rendszert, ami valóban működik az adott ember számára. 

A legtöbben azzal az elvárással érkeznek, hogy majd kapnak egy kész struktúrát, amit csak követni kell. Sok könyv vagy kurzus is egyébként ezt ígéri: hogy van egy rendszer, és ha azt követjük, minden rendben lesz. Csakhogy mindannyian különbözőek vagyunk, más a természetünk, az életritmusunk, a céljaink. Ezért én inkább úgy tekintek a hatékonysági módszerekre, mint egy palettára, amiből mindenkinek magának kell összeállítania azt a rendszert, ami neki működik. Ez egy kísérletezési folyamat, amelyben fontos a kíváncsiság: kipróbálni valamit, megnézni, működik-e, és ha nem, megérteni, miért nem. Én inkább ezt a szemléletet igyekszem a coachingban és a kifejezetten jogászoknak szóló online kurzusomban is átadni.

Kinek ajánlod leginkább a Hatékony időgazdálkodás jogászoknak kurzust, és miért érdemes rászánni az időt épp akkor, amikor abból van a legkevesebb?

Elsősorban azoknak a jogászoknak vagy joghallgatóknak ajánlom, akik úgy érzik, hogy folyamatosan túlterheltek, és szeretnének tudatosabban működni. A kurzus egyik legfontosabb célja, hogy az ember egy kicsit ránézzen a saját működésére: hogyan osztja be az idejét, mi az, ami energiát ad neki, és mi az, ami inkább elveszi azt, és egy eszköztárat adni, amivel kiválaszthatja a hozzá leginkább illő módszert. 

Sokan azt mondják, hogy erre nincs idejük. De valójában az időgazdálkodásra pont akkor a legfontosabb rászánni ezt az időt, amikor a leginkább túlterheltek vagyunk. Egy kis reflektív tér sokszor nagyon komoly változásokat tud elindítani.

Ha egy túlterhelt jogász vagy joghallgató már holnap szeretne tudatosabban bánni az idejével, mi lehet az első lépés?

Az egyik legegyszerűbb, mégis nagyon erős lépés az, ha valaki elkezdi megfigyelni a saját működését. Például egy héten keresztül figyelheti, hogy mivel telnek a napjai: mire megy el az idő, mi ad energiát, és mi az, ami inkább elveszi.

Ez egy fontos szempont: valójában nemcsak az időt menedzseljük, hanem az energiát és a figyelmet is. Az időből mindannyiunknak ugyanannyi áll rendelkezésére, de egyáltalán nem mindegy, hogy mikor milyen az energiaszintünk, és mennyire tudjuk fenntartani a fókuszunkat. A hatékony működés gyakran inkább erről szól, mint pusztán az időbeosztásról.

Sokszor már ez az egyszerű tudatosítás is nagyon erős felismeréseket hoz. A változás ritkán egy nagy döntéssel kezdődik – sokkal inkább ilyen apró, tudatos lépésekkel.