A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században – szűkülő lehetőségek, táguló kihívások?

Az Igazságügyi Minisztérium támogatást nyújt mind a nyolc jogi karral rendelkező magyarországi egyetem számára jogtudományi kutatásainak és oktatásfejlesztési elképzeléseinek megvalósításához. A győri Széchenyi István Egyetem 2019. február 22-én mutatta be „A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században” elnevezésű kutatási programja eredményeit a nagyközönség számára.

Fotó: Széchenyi István Egyetem

Talán pár történettel érdemes szemléltetni, mit is jelentett a terrorizmus egykoron, és milyen kihívásokat hordoz a mai nemzeti, nemzetközi jog- és policy-alkotók, rendvédelmi és fegyveres erők számára.

1921. október 20-án IV. Károly és felesége, illetve szűkebb kísérete „sétarepülésre” indult a svájci Ad Astra Aero légitársaság Junkers F 13 típusú hatszemélyes, egymotoros gépén. A felszállás után a fegyverrel felszerelkezett társaság ellentmondást nem tűrő hangon közölte a két megdöbbent pilótával, hogy Magyarországra kívánnak repülni. Néhány óra múlva a gép a dunántúli Cirák-Dénesfa határában landolt.

Ez volt a világtörténelem első polgári repülőgép eltérítése.

Egy New Yorkhoz közeli kisvárosban egy emlékmű áll, amely az 1996-ban lezuhant TWA 800-as járat áldozatainak állít emléket. Bár a mai napig léteznek ilyen teóriák, soha nem bizonyították minden kétséget kizáróan, hogy a Boeing 747-100-as repülőgép katasztrófáját terrorista-támadás okozta volna, annak ellenére, hogy az amerikai szövetségi hatóságok általi nyomozás a 2000-es évre zárult csak le.

Alig egy évvel később azonban már nem lehetett kétséges, hogy a 9/11 végzetes napján eltérített gépek terrorista-támadások áldozatai lettek, mielőtt a World Trade Centerbe, a Pentagonba és a Capitolium helyett Pennsylvania állambeli Stonycreek melletti mezőbe csapódtak volna.

Ezzel kezdetét is vette a terrorizmus elleni háború, amelynek azóta számos újabb és újabb frontvonala nyílt, amelyeken már nem csak emberek, hanem technológiák vívnak harcot egymással. Sok weboldalt, ún. kritikus infrastruktúrát, bénítanak meg túlterheléses támadások, gondokat okozva akár állami szerveknek is.

Fotó: Széchenyi István Egyetem

A konferencia a 21. századi helyzetképét vizsgálta a terrorizmus kérdésének. Kelemen Roland a magyar vonatkozások kapcsán az Alaptörvény különleges jogrendi rendelkezéseit mutatta be a terrorizmus elleni küzdelem kapcsán. IV. Károly történetének nyomdokain Sulyok Gábor a terrorcselekmények elkövetéséhez használt polgári légi járművek elleni katonai fellépés alkotmányos kérdéseivel foglalkozott, míg Váczi Péter a terrorizmus elleni küzdelem egyes emberi jogi aspektusait világította meg előadásában. Knapp László a terrorizmus elleni küzdelem eredményeiről és lehetőségeiről beszélt az Európai Unió joga vonatkozásában. Király Péter Bálint előadásában a terrorizmus finanszírozásának új eszközeit, illetve az ezek elleni fellépés lehetőségeket vizsgálta meg.

 

A Jogászképzés rovat támogatója az Igazságügyi Minisztérium.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.

MEGOSZTÁS