Illyés Gyula mondta, hogy “magyar az, akinek fáj Trianon” – szerintem legalább annyira magyar az, akinek fájt, és mindig fájni fog ez a 16 év. Kínkeservesen hosszú volt ez a másfél évtized, és valószínűleg sokunknak évekig PTSD-je lesz miatta.
Mindenkinek más miatt fájt a NER, pontosabban Orbán Viktor, mert a rendszer utolsó 5 évében már ők maguk is nyíltan vállalták az azonosságot. A legtöbb embernek valószínűleg a tények fájnak: a magas infláció, a romló gazdasági helyzet, a kivándorlás, a lecsúszás. Másoknak a hangulat: az állandó gyűlöletkeltés, a hazudozás, a fenyegetőzések, a hatalom betüremkedése a magánszférába. Megint másoknak a hatalmon lévők stílusa volt bántó: Orbán cinikus mosolyától Szájer felháborodásán keresztül egészen Varga Judit pökhendi kiakadásain. De ne menjünk el azok mellett sem, akiknek a Latin-Amerikát idéző korrupcióból és nepotizmusból lett elegük, Tiborcz Istvántól Mészáros Lőrincig, Orbán-strómanoktól helyi oligarchákig. Aztán ott van a végtelen számú botrány a lenyúlásokról, luxizásról és balkáni amatőrségről. És végül az ideológia… ez a temus-konzervativizmus bugyuta „keresztyénykedéssel” és kocsma- magyarkodással.
Mindenkinek más fáj.
Nekem a szakmám fáj leginkább. Ezeket a jogszabályokat, alkotmány-módosításokat, döntéseket ugyanis elő kellett készíteni, véleményezni, majd pedig a végrehajtásukat szakmailag támogatni: a visszamenőleges hatályú jogalkotástól a bírói függetlenség szétzilálásán keresztül egészen a személyre szabott jogalkotásig. Mindent. A nagy NER-es a tranzakciókat végig kellett kísérni, jogilag támogatni, a különböző adó- és jogi struktúrákat kitalálni és végrehajtani. Mindent. A luxemburgi struktúráktól az ügyfél nevében fenyegetőzésen keresztül a csak papíron megtörtént, mímelt tranzakciókig. Mindent. A pártutasításra vagy -érdekből hozott alkotmánybírósági döntéseket, bírói ítéleteket és egyéb határozatokat is mind előkészítették. Mindent. A NER-lovagoknak kiírt közbeszerzésektől a célzott állami intézkedéseken keresztül egészen a vissza nem térítendő támogatások odaítéléséig. Mindent.
Igen, ezekhez jogászok kellettek: ügyvédek, jogtanácsosok, bírók és más jogi szakértők. Pontosítok: nem is jogászok, hanem jogászok hada, akik ezrével előkészítették, lepapírozták, formailag megfeleltették, majd segítettek végrehajtani ezeket a döntéseket és ügyeket. Miattuk lesz most piszok nehéz dolga a Tisza-kormánynak, hiszen ezen intézkedések valószínűleg formálisan pont ezek miatt felelnek majd meg a jogszabályoknak. A munka valószínűleg „szépen” el lett végezve.
Viszont félek, hogy a Tiszás szakemberek nem találnak majd feljegyzések tömegét ellenvéleményekről, utasítások megtagadásáról vagy ügyfelek figyelmeztetéseiről. Nem, mert jogászok ezen hada szépen beállt a sorba: valaki pénzért, valaki posztért, valaki elismerésért, és voltak biztosan olyan balgák is, akik elhitték, hogy ez valami „jó” cél érdekében szükséges. És nekem ez fáj.
Az utóbbi csoport már régóta készült a Fidesz köreiben: Orbánék borzalmas sok közpénzt költöttek el annak az ideológiának terjesztésére, hogy a jogállamiság eszméje csak egy „lipsi” eszköz a woke-agenda terjesztésében. Az alapvető probléma ebben az eszmében nem is az, hogy a jogállamiság meghatározhatatlan, ezért sokszor kiszámíthatatlan egy alkotmánybírósági döntés, hanem hogy a jogállamiság, jogegyenlőség és joguralom helyére egy ugyanolyan kiszámíthatatlan, csak más tartalmú ideológiát emeltek: Isten, haza, anyád család – ami Magyarországon azt jelentett, amit éppen aznap Orbán Viktor gondolt.
De belőlük van a kevés: a többség ugyanis nem ideológiai, hanem – sajnálatos módon – önös érdekből állt be a sorba, és jogi keretbe foglalta a NER bizarr döntéseit. Az önös érdek általában pénz volt, ritkább esetben elismerés vagy pozíció. Gondolok itt a nagy és kis ügyvédi irodákra, akár nemzetközi brandekre is, és számtalan más szakemberre. Nekik is van ideológiájuk, csak ez még a fentieknél is kiábrándítóbb. Az, hogy nincsenek elvek vagy értékek, a jog egy hatalmi eszköz, aminek csak formai követelményei vannak. Így a jogász dolga annyi, hogy végrehajtsa, amit az ügyfele vagy főnöke mond. Ilyen skizofrén módon ment át a magyar jogásztudatba az angolszász szolgáltatási szemlélet!
Így nem is csoda: Magyarországon nem volt jogászi felháborodás, amikor visszamenőleges hatállyal hoztak törvényeket, amikor szinte teljesen megszüntették a jogszabályalkotás előtti szakmai egyeztetést vagy a bíróságokat próbálták politikai alapon átalakítani. Bezzeg Lengyelországban, ahol csaknem 10 éve ügyvédek, bírók és jogi szakemberek ezrével mentek az utcára tiltakozva a bírói függetlenség elleni politikai támadásért. A lengyel média tele volt fizetett hirdetésekkel, amiben vezető jogászok nevükkel álltak ki a joguralomért. Az amerikai jogászok talán nem voltak ennyire egységesek, hiszen a Trump által politikai alapon megtámadott ügyvédi irodák nagy része azonnal külön alkut kötött az elnökkel, több tízmillió dolláros támogatást fizetve Trump magánalapítványába. De ott is voltak többen, ahol erősebb volt a civil kurázsi, és beleálltak a kormányzatba, sikeres perek sorozatát indítva Trump ellen.
A magyar vezető jogászréteg inkább a BMW-t és a Rolexet választotta. A probléma gyökere persze mélyen van: a NER-es vállalkozások és ügyek a rezsim végefelé teljesen megkerülhetetlenné váltak a magyar gazdaságban. Nem lett volna reális vagy korrekt elvárni jogászoktól, hogy soha ne dolgozzanak NER-es hátterű cégeknek. Viszont azt elvárhattuk volna, hogy ahhoz jogász ne asszisztáljon, hogy a közpénz elveszítse ilyen jellegét, hogy közvagyont játszanak át nemtelenül magánkézbe vagy személyre szabjanak kiírásokat. Ha mindenki csak egy kicsit tett volna, nem is lett volna szükség az utcára menni vagy hirdetésekben tiltakozni. És lehetett volna többet segíteni azoknak, akik a frontvonalon harcoltak, a TASZ-tól a Helsinki Bizottságig, de akár az ügyvédi kamaráknak is. De leginkább: lehetett és kellett volna kiállni, többet és nyíltabban beszélni.
Persze ehhez egy más felfogás kell. Az angol diákjaimat alig tudom rábeszélni arra, hogy a jogi egyetem után ne NGO-kba menjenek dolgozni valami világmegváltó ügyért. Ehhez képest magyar diákok úgy hagyják el a jogi kart, hogy keresik a munkahelyet, ahol nem túl sokat kell dolgozni, de biztonság van. Az egyetlen érték, amit keresnek és amit gyakran visszahallok interjúkon, hogy lehessen munka során tanulni, ami majd őket teszi értékesebbé a piacon. Nem nehéz elképzelni, hogy ha ez van a fiatalokban, mi van az idősebbek között?
Pár éve az egyik vezető budapesti ügyvédi iroda partnere azt mondta egy interjúban, hogy nekünk, jogászoknak, nem dolgunk a jogszabályok tartalmát vizsgálni, a mi dolgunk csak a végrehajtásuk és ügyfeleink szolgálata. Magyarul a jogász egy galléros prosti, aki mindent megcsinál, ha megfizeted. De van ennél egy nagyobb baj is: ez a hivatásból szolgáltatóvá süllyedés biztos receptje.
És ez is a változás kulcsa: ha több akarsz lenni, mint egy szolgáltató vagy egy beosztott, úgy is kell viselkedned. Lehet nehéz a piac vagy a munkakörülmények, abban biztos lehet minden jogász, hogy a szaktudás önmagában olyan, mint az izom: kilóra lehet megvenni a piacon. Az egyetlen, ami nem megvehető (“priceless”), az az értékrendszer, ami keretében dolgozol. És minél egységesebb ez a jogásztársadalomban, legalább jogi kérdések tekintetében, annál kevésbé lehet majd egy ugyanilyen 16 évünk.
A szerző Orbán Miklós ügyvéd, jogi vállalkozó és a Surrey Egyetem oktatója.
***
Amennyiben te is kifejtenéd a véleményed, örömmel fogadunk további írásokat a témában az arsboni@arsboni.hu címre.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
