Online számlázunk, de a szerződések, elszámolások nyomon követésénél még mindig visszalépünk az offline papírvilágba, mert azt gondoljuk, hogy a digitalizáció útját kizárólag olyan távoli fogalmak jelentik, mint blockchain, big data és mesterséges intelligencia. A TrustChain ezen a szemléleten változtat digitális szerződéskötő platformjával.
dr. Vándor András és Romhány Gergely, a TrustChain ötletgazdái
“Sok ügyfelünknél szembesültünk azzal, hogy a mindennapi adminisztratív és jogi rutinfeladatok órákat vesznek el az ügyvezetők és segítőik életéből, miközben azok nem támogatják az üzletszerzést, cégépítést. Számtalan esetben láttuk, hogy a cégek közötti elszámolások, fizetési csúszások okai a rosszul szerkesztett sablonszerződések, szimplán rossz, téves adatok a megállapodásokban” – mondta Romhány Gergely, a TrustChain Systems Kft. ügyvezetője a Startup Safari és az Arsboni közösen szervezett Legal útvonalának második napján.
„A pontatlanságok okozta késedelmek kiküszöbölése, és a számlázás során előforduló további problémák megoldása mellett a másik mozgatórugónk az volt, hogy a kkv-szektorba tartozó ügyfeleinknek segítséget, digitális eszközökkel magabiztosságot adjunk a nemzetközi piacra lépéshez” – folytatta dr. Vándor András. A termékfejlesztési vezető szerint a nemzetközi színtérre lépéskor az egyik legnagyobb rizikófaktort a magyar cégek számára az ismeretlen piaci szereplők jelentik.
Egy kisebb vállalkozásnak egyszerűen vállalhatatlan az a rengeteg idő, amit kereséssel, adatszerzéssel kell eltölteni a cégek és képviselőik azonosítása során.
A TrustChain Platform olyan kérdésekben is segítséget nyújt, amelyek jellemzően előfordulnak a határon átnyúló szolgáltatások, külföldről történő beszerzések során – pl. milyen nyelven szerződjünk, vagy hogyan írjunk alá, hogyan tudom később megfelelően bizonyítani a megegyezésünk tartalmát.
A TrustChain online szerződéskötő platform szándékosan nem blockchain technológián alapul.
Ismerős formában, ugyanakkor hiteles és jogilag biztonságos módon képes a cégek között meglévő papír alapú folyamatokat gyorsan és egyszerűen online környezetbe emelni.
A Startup Safari Legal útvonalának előadásán kiderült az is, hogy a rendszer részben automatizált módon, teljességgel online környezetben teszi lehetővé a cégek közötti partnerazonosítás, szerződéskötés és kapcsolódó pénzügyi elszámolás folyamatát. A Platformon elérhetők az aktív és inaktív szerződések, az aktuális teendők, aláírni és kifizetni valók, partnerfelkérések, továbbá az egyes szerződésekhez kapcsolódó feladatok is, ezzel lefedve az adminisztrációs folyamat legfontosabb pontjait.
Az összes tranzakcióhoz kapcsolódó dokumentáció időbélyegzett és elektronikusan hitelesített, amelynek az egységes jogi feltételeit az EU-n belül az eIDAS-rendelet teremtette meg.
“Az első pillanattól arra fókuszálunk, hogy a folyamatok automatizálásával időt spóroljunk azoknak a cégeknek, akik üzletet építeni, nőni akarnak. Emellett az egyszerűen, online megszerezhető minősített elektronikus aláírás által biztonságot is kapnak a rajtunk keresztül kereskedők” – hangsúlyozta a lawtech startup ügyvezetője.
A felhasználó könnyen kezelhető online felületen érheti el és írhatja alá a rendszerben létrehozott elektronikus dokumentumokat. “A szerződések az Evrotrust mobil applikáció segítségével írhatók alá, az így létrehozott aláírás az Európai Unión belül egységesen elfogadott és hiteles” – emelte ki dr. Vándor András.
Csak létező és azonosított cégek szerepelnek a rendszerben, az adatok közhiteles nyilvántartásokból érkeznek
A felhasználó a tanúsítás folyamán találkozik először azzal, hogy a TrustChain fizetési-elszámolási hátterét Magyarországon, Csehországban és Ausztriában a Barion Zrt. biztosítja. Ez teszi lehetővé, hogy a platformon keresztül szerződő felek választhatnak kártyás fizetést, elektronikus pénzben való elszámolást és zárolásos-befoglalásos, biztonságos fizetési módot is.
A rendszerben szerződő felek számára már a kezdetektől elérhető a Barion technológiáján alapuló ún. biztonságos fizetés. A konstrukció lényege, hogy a szerződéskötést követően a vevőnek az összeget be kell fizetnie a Barion-számlájára, ami befoglalásra kerül egészen addig, amíg a szerződésben rögzített feltételek nem teljesülnek és a rendszer jóvá nem hagyja a tranzakciót.
A TrustChain Platform biztonságos fizetés megoldása igazolja az eladó felé a vevő fizetőképességét.
A szerződések online jönnek létre, így lehetőség van faktoring- és biztosítási szolgáltatások automatikus kiajánlására már a szerződéskötés közben, ami szintén időt, energiát és költséget spórol a cégeknek.
A jövőbeli tervekről
2019 áprilisában a TrustChain-t 650 cég közül a nyertes 25 cég közé választották a bécsi weXelerate programban. “Ez a siker lehetővé teszi, hogy a TrustChain Platform júniusi cseh és magyar piacon való indulása után viszonylag gyorsan tudjunk a hazai cégek osztrák piacra lépésében is segíteni, és ha terveink valóra válnak, a szerződésekhez import-export finanszírozási lehetőségeket is tudunk majd kínálni” – árulta el Romhány Gergely.
Erdei Gabriella
*** A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.