Egy mindenkiért, mindenki egyért? – Class action Magyarországon – II. rész

A Kormány 2015 januárjában elfogadta az új polgári perrendtartás koncepcióját. Az angolszász jogrendszerben létező class action, valamint annak kontinentális változatai, vagyis csoportos kereset átültetésének lehetősége is felmerült, ami egy teljesen új eljárás lenne hazai jogrendünkben. Mit kell erről az eljárásról tudni, és hogyan lehetne alkalmazni ez Magyarországon? Dr. Udvary Sándorral, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető docensével az implementációs lehetőségekről, a magyar jogrendszerben való alkalmazásról beszélgettünk. Az interjú első részét itt olvashatja.

teaparty

Az angolszász típusú jogrendszerekben, ahogy említette, viszonylag hatékonyan működik a class action. Viszont lehet-e ezt integrálni egy kontinentális jogrendszerbe, illetve van-e már rá példa?

Van. Az Európai Unióban jelenleg folyik egy jogalkotási tevékenység, ez a collective redress intézménye. Ennek egy érzékelhető alapfeltevése, hogy a közös igényérvényesítés bármilyen lehet, csak ne olyan legyen, mint az amerikai típusú class action. A hátrányok fényében, amelyeket én is az előbb említettem, és azon intések fényében, amelyeket többször kaptam az amerikai kollegákkal, kutatókkal, bírókkal való beszélgetés során, ezeket nem lehet félvállról venni, főleg egy olyan multinacionális felelősséggel rendelkező jogalkotónak, mint az Európai Unió. Egyes tagállamokban azonban már szintén bevezettek hasonlókat. Angliában, ami ugye angolszász jogrend alapítója, van reprezentatív perlekedési eszköz, valamint az úgynevezett GLO, a group litigation order is létezik. Ez összefogja a már megindított pereket, és mintegy egyesítési eszközként működik. Portugáliában van szintén reprezentatív eszköz. Dániában, a Skandináv országokban szintén meghonosodott a jogintézmény. Egy másik érdekes példaként Franciaországot lehet említeni, ami kollektív igényérvényesítő eszközt honosított meg a tavalyi, tavalyelőtti év folyamán, Olaszországhoz hasonlóan. Ezek közös jellemzője, hogy a gyakorlatban kevéssé működnek, az ilyen perek száma nem magas. Nem értek el arra a hatékonysági szintre, mint az amerikai típusú class action. Ez nem biztos, hogy nagy baj, tekintve, hogy az amerikai típusú class action-nek megvoltak a hátrányai is.

Arra is van példa, hogy az elrettentés túlzott fokára is eljuthat egy bizonyos igény tekintetében a jogrendünk. Ez nem önmagában a class action-höz kapcsolódik, általánosabb kérdés, pl. az orvosi felelősség kapcsán. Vannak olyan tagállamok az Egyesült Államokban, amelyekben az orvosok már figyelembe veszik azt, hogy az adott államban van-e felelősséget kizáró vagy korlátozó rendelkezés, és ha nincs, akkor nem telepednek le, nem gyakorolnak ott orvosi tevékenységet. Ugyanígy, az egyes Európai Uniós tagállamok között verseny van a jogrendjük tekintetében is. A verseny szempontjából nyilvánvalóan hátrányos lesz az, ha egy túlságosan jól működő tömeges igényérvényesítő eszköz van valamelyik országban, mert az az ipari érdekek számára sértő. Érdemes figyelembe venni azt, hogy amikor a collective redress–szel kapcsolatosan az Unió elkezdte a jogalkotást, rengeteg válasz érkezett egyetemi, akadémiai berkekből, illetőleg ipari érdekeltektől, stake holder-ektől. És az ipari érdekeltek egytől egyig a végsőkig tiltakoztak az ellen, hogy hasonló eszközt bevezessenek az Unióban. Nyilván az ilyen tiltakozásoknak van egy racionális indoka. Arra legtöbbször viszont nem adnak választ, hogy mi legyen helyette, ami kevésbé terhes számukra, de az általam már jelzett előnyöket érvényesíti.

Hadd említsek még két fontos példát. A holland kollektív igényérvényesítési eszköz egy nagyon érdekes eszköz, ahol kizárólag egyezségkötésig lehet vele reprezentatív kollektív igényérvényesítést véghezvinni. Amennyiben azonban egyezséggel nem zárul le, úgy már bírósági úton tömeges igényérvényesítésre nincsen mód. Ezt számos irodalmi álláspont kritizálja, mert a kárhoztatott zsarolási potenciál hiányzik belőle. Ugyanakkor viszont látni kell, hogy a holland eszköz működik, de az én megítélésem szerint leginkább azért, mert az alperesi vállalatok, a tömeges jogsértők számára biztosít egy nagyon előnyös környezetet arra nézve, hogy globális békét tudjanak teremteni a jogsértettekkel szemben.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

A német példa a magyar kodifikációban is szolgálhat mintaként. Ez a német dogmatika igényességre jellemző módon, azzal összhangban egy olyan megoldást alkalmaz, ami összeférhető a kontinentális és a német típusú polgári eljárással Ebből talán az is következik, hogy a miénkkel is összeegyeztethető lenne. az ún. KapMuG., vagyis értékpapírjogviszonyból származó igények teszt-eljárása, amely tárgyi hatályában ezekre az igényekre korlátozott. Ha teszteljárás iránti kezdeményezést nyújtanak be, akkor a bíróság megvizsgálja, hogy indokolt-e. Ha indokolt, és minimum összesen tízen csatlakoznak ehhez a teszteljáráshoz, akkor ebben az eljárásban fogják eldönteni az adott összefüggő tényanyagot és jogalapot. Amikor megszületik a közös döntés, amely egyébként végigmegy a kellő jogorvoslati fórumokon, akkor ennek a jogereje ki fog hatni a további hasonló – a teszt-ítélet megszületéséig felfüggesztett – eljárásokra, és azokat egyedi perben tovább tárgyalják, de immár a teszteljárásban születik döntés az alapkérdésre, amely például a jogellenesség kérdésére kihat. A Deutsche Telekom részvényeivel kapcsolatos visszaélések miatti eljárások a 2000-es évek elején kezdődtek, és még mindig nem zárultak le. Mindazonáltal már más értékpapírral kapcsolatos visszaélések miatt is kezdődnek természetesen perek, tehát használják az eszközt a jogalkalmazók, és egyre inkább bejáratódik, alkalmassá válik rendeltetésére. 2012-ben egyébként jelentősen átalakították, és egyszerűbbé tették például a hozzá való csatlakozást. Tehát a kezdeti hibáit kezdi levetkőzni, éppen ez jelzi azt, hogy valószínűleg inkább fog tudni mintául szolgálni egy magyar jogalkotásban, mint a szívemnek kedves, de tőlünk jogi megoldásaiban távol álló class action.

Trócsányi László igazságügyi miniszter sajtótájékoztatója a polgári perrendtartás kodifikációjáról
Trócsányi László igazságügyi miniszter sajtótájékoztatója a polgári perrendtartás kodifikációjáról

Már elfogadta a Kormány az új polgári perrendtartás koncepcióját. Milyen lehetőség van arra, hogy Magyarországon is legyen egy ilyen kollektív igényérvényesítési eszköz?

A Kormány is, de a Kodifikációs Főbizottság és Szerkesztőbizottság is kifejezett igényként fogalmazta meg azt, hogy szülessen kollektív igényérvényesítési eszköz. Itt van egy terminológiai probléma, amire hadd hívjam fel a figyelmet. Az Európai Uniós eszközt, a collective redress-t magyarul kollektív jogorvoslatra fordították. Ez egy súlyos tévedés, fordítási hiba. Igazából sokkal alkalmasabb erre a kollektív igényérvényesítés, mint terminológiának a használata. Magyarországon tehát szintén indokolt a kollektív igényérvényesítés bevezetése. A Harsági Viktória professzor asszony elnöklete alatt munkálkodó albizottság nagyon alaposan körbejárta ezt. Ebben a bizottságban a hivatásrendek közül többek is részt vettek. A munka során funkcionális megközelítést alkalmaztunk az Elnök asszony vezénylete alatt, abban a tekintetben, hogy nem kívántuk kifejezetten egy vagy másik jogrendnek a mintáját lemásolni. A class action beillesztése a kontinentális gyökerű magyar jogrendben a lehetetlenséggel lenne határos, még ha akarnánk is, mégpedig azért, mert annak a működéséhez szükséges feltételek azok abban a társadalmi rendben, a jogrendben, a perlekedés kultúrában adottak, és nem is feltétlenül előnyösek még ott sem. Ott is küzdenek azzal, hogy a visszaéléseket megpróbálják visszaszorítani.

Miért nem lehet integrálni a mi jogrendszerünkbe?

A bírói rendszerünk gyökeresen más, nincs esküdtszéki rendszer, és ami még fontosabb, hogy nem biztos, hogy a civil társadalomnak az érettsége megvan hozzá. Az Egyesült Államokban van egy kifejezetten a tisztességes class action-nel foglalkozó civil szervezet, a Center for Class Action Fairness, amely támogatásból és más forrásból azzal foglalkozik, hogy a távollévő felpereseket és azok érdekeit egy-egy eljárásban képviselje szükség esetén. Ezzel csökkenti azt a hátrányt, mely szerint a felperes és az ő jogi képviselője, sokszor mintegy magára hagyja a távollévő felpereseket, és a saját érdekeit, nyilvánvalóan az ügyvédi munkadíjban jelenlevő saját érdekeit képviseli. A bíróságok által nem kellő módon ellenőrzött egyezségeket vizsgálja, és az eltúlzott ügyvédi munkadíjak mérsékléséért, vagy más törvénysértő feltételek mérsékléséért avatkozik be az eljárásba. Ehhez nem biztos, hogy megvannak a magyarországi társadalmi feltételek.

Én hiszek az igazságszolgáltatásban, amely felkészíthető egy ilyen kihívásra. Más kérdés, hogy az újdonságtól a jogászok általában húzódoznak. A jogászi konzervativizmus egy újdonság elől elzárkózik, még inkább egy olyan elől, ami újszerű, hatalmas munkával fog járni. Ezzel együtt hiszek abban, hogy a jogászi hivatásrendek fel fognak tudni erre készülni és alkalmazni fogják azt. Egyes ügyvédi irodák már most ugrásra készen állnak, fájlokba gyűjtögetik azokat az eseteket, amelyek felvethetik azt, hogy tömeges igényérvényesítés esetén, mondjuk például fogyasztói jogsértésnél valamilyen igényt érvényesítsenek. Ehhez egy jól működő rendszert kell majd létesítenünk.

Milyen minták merültek fel a kodifikációs munka során?

Attól mindenképpen elzárkózott az Elnök asszony, hogy egy meghatározott ország mintáját alkalmazzuk, és ebben csak egyetérteni lehet vele. Inkább a funkcionális megközelítést alkalmaztunk, nevezetesen az eljárás célját, menetét, az egyes eljárási eszközöket, amelyek ezek előrelendítését segítik. Próbáltuk megvizsgálni az egyes mintákat, hogy ott hogyan oldják az adott eljárási lépéshez kapcsolódó, vagy eljárás intézményéhez kapcsolódó problémákat, és amikor úgy láttuk, hogy valami elméleti szempontból megfelelőnek tűnik, akkor azt megpróbáltuk abba az adott lépésbe beilleszteni. Meg kell próbálni a funkciónak, az adott eljárási intézménynek leginkább megfelelő eszközt megtalálni, és azt illeszteni a magyar jogrendbe, figyelembe véve a magyar jogrend eljárási hagyományait is. Itt azonban arra rá kell mutatni, hogy a magyar jogrend ebből a szempontból kevés, mondhatni semmi hagyománnyal nem rendelkezik. Viszont egy kollektív igényérvényesítési eszköz mintegy rátelepedne a meglévő perrendre, és alkalmazná annak például az egyezséggel, perköltséggel, határozattal kapcsolatos szabályait. Tehát akkor, mikor megalkotunk egy kollektív igényérvényesítési eszközt, azt kell látnunk, hogy az nem lóghat ki teljesen a perrendünkből. A funkcionalitását ahhoz kell igazítanunk, hogy a perjogi keretekbe még beilleszthető legyen.

Nemrég rendeztek egy konferenciát[1], ahol Dr. Varga István az előadásában erőteljesen hangsúlyozta, hogy a kontinentális hagyományokkal, illetve az általuk elképzelt szabályozási irányvonallal az áll összhangban, ha a felek rendelkezési jogát minél jobban szem előtt tartják, és a rendelkezési jog messzemenő védelme mellett foglalt állást. Például az amerikai rendszerben felvázolt opt-out rendszer mennyire fér össze a rendelkezési joggal?

Először, hogy sokkoljam az olvasókat, az amerikai rendszerben három altípusa van a class action-nek. Az első kettő kötelező, és csak a harmadik az, ami opt-out, vagyis, hogy egyáltalán lehetőséget ad a kilépésre. Persze az első típusú kötelezőt jellemzően az általunk alkotmányjoginak tekinthető esetek, például jogszabályok alkotmányossági kifogásolása körében használják, a második pedig az injunctive class action, ahol monetáris marasztalás nincs, tehát nem pénzfizetésre, hanem valamilyen magatartásra fognak kötelezni. Kötelezhetnek például arra, hogy azt a kijelentést, hogy egy bizonyos mogyorókrém az egészséges reggeli része, ne használja a fogyasztókkal szemben – tényleges példa! A fogyasztói class action-nél sikerült elérni azt a hatalmas eredményt, hogy a fogyasztókat félrevezető kifejezést mellőzze, és használja például úgy, hogy az egészséges reggeli része lehet más tápanyagok mellett. Ez furcsának tűnik a mi szemszögünkből, de ha jobban belegondolunk a fogyasztói társadalomba, akkor azt kell látnunk, hogy Európában tömegével sértik meg ezeket a szabályokat, és ezeket kizárólag az állam érvényesíti. Mivel jár ez? Hogy az állam korlátozott erőforrásai és akarata ezeknek a szabályoknak az érvényesítésére mindig hagy egy komoly jogsértői réteget. Hogyha egy kollektív igényérvényesítési eszközt adunk erre, akkor lesznek olyan emberek, jogászok, akik ezeknek az érvényesítését fel fogják vállalni, és ezzel társadalmi hasznot is hajtanak, nyilvánvalóan a saját pénzügyi előnyük reményében.

Azt hinnénk, hogy az amerikaiak nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a miáltalunk rendelkezési jognak aposztrofált intézménnyel. Ez tévedés, mert ignorálja azt a tényt, hogy amerikaiak ugyanazon bírósági rendszeren belül egyben alkotmánybíráskodást is folytatnak. Az Amerikai Szövetségi Legfelső Bíróság számos esetben foglalkozott a class action alkotmányosságával, annak is az eljárási lenyomatával, az adekvát képviselet elvével. A távollevő feleknek adekvát képviseletet kell biztosítani. Amennyiben a reprezentatív felperes és az ő jogi képviselője nem alkalmas arra, hogy megfelelő képviseletet biztosítson a pert saját nyilatkozatokkal nem akaró feleknek, akkor a bíróság lecserélheti a jogi képviselőjét. A bíróság rendelkezhet úgy, hogy a class counsel, azaz osztályos jogi képviselő nem alkalmas arra, hogy ellássa ezt a képviseletet, ilyenkor az az ügyvéd, aki az egészet kezdeményezte, ki lesz zárva az eljárásból adott esetben.

Varga István
Varga István

Az Amerikai Szövetségi Legfelső Bíróság számos alkalommal utalt arra, hogy mindenkinek joga van az egyéni perindítás feletti kontroll fenntartására. Ez a mi terminológiánk szerinti rendelkezési jog, amit ők a ’control over the litigation’ kifejezéssel illetnek. De abban az esetben, hogyha ezt mintegy negatív rendelkezési jogként érvényesítjük, és azt mondjuk, hogy mindenkinek megvan a joga ahhoz is, hogy ne indítsa meg az adott pert, akkor az emberek jelentős része nem fogja megindítani az eljárást. Így ugyanott vagyunk, ahonnan indultunk, mely szerint a tömeges jogsértőt nem rettentjük el a jogsértéstől, nem lesz akár tudatában annak, és végképp nem számol azzal, hogy felelősséget kell vállalni a tömeges csekély jogsértései miatt.

A német megoldás dogmatikailag tiszta: megkívánja az egyéni perindítást, ill. a már megindított egyéni pereknél a teszt-eljárás megindulása esetén lehetővé teszi a kilépést. Általánosságban: ha meg is indítják az akaratom nélkül adott esetben az eljárást egy meghatározott csoportra nézve, mindaddig, amíg megvan a lehetőségem egy hozzám kétségtelenül eljuttatott felhívás alapján kilépni ebből a perből, akkor én nem látom azzal kapcsolatban a problémát, hogy ennek a pernek az eredményéből részesüljek. Szerintem ez az opt-out rendszer a rendelkezési jogot kielégítené. Ennek ellenére egyet kell értenem azzal a konszenzusos véleménnyel, amiben osztjuk a Varga professzor által felvetetteket. A mi eljárásjogi hagyományaink, ideértve az alkotmányjogi hagyományainkat és eljárásjogi hagyományainkat is – bárha az én megítélésem szerint néhány ponton talán „túlvédenek” –, mégis a mieink, védendő értékeink. Az alkotmányos rendelkezési jog tartalma nagy hagyományokkal bíró fogalom, illetőleg alapelv, amelyet a hatékonyság jegyében sem csorbíthatunk ki teljesen.

Melyik rendszer lenne alkalmasabb Magyarországon, az opt-in, vagy az opt-out? Összefügg ez más perjogi intézményekkel?

Azt kell látnunk, hogy az opt-out rendszer – sajnálatomra – nem alkalmas arra, hogy Magyarországon meghonosítsák. Ha megnézzük a collective redress-szel kapcsolatos ajánlást, az azt mondja, hogy főszabály szerint a bejelentkezésen, tehát az opt-in-en alapuló rendszert kell működtetni, kivéve, hogyha a jogalkotó megindokolja, hogy valamilyen egyedi körülmények miatt egy opt-out rendszert is lehet alkalmazni. Tehát az Európai Unió nem mondja, hogy teljesen kizárt, csak azt mondja, hogy ne ez legyen a főszabály. Ebből nekem az következik, hogy alkothatunk és alkothatnánk opt-out rendszert.

Mi az értelme az opt-out rendszernek? Minek kell bajlódni vele, ha egyszer rendelkezési jogelvi megfontolásai azok az opt in felé sodornak minket? Ez igazából egyszerű pénzkérdés, a csoportszervezésnek a költségei különbözőek az opt-in és az opt-out rendszer esetében. Az opt-out-nál a csoport szervezése abból áll, hogy feltűnik egy reprezentatív felperes és az ő jogi képviselője. A jogi képviselő azt állítja, hogy szerinte a csoport lehatárolható földrajzilag, térben, időben, személyileg. Meghatározza a paramétereket, amellyel definiálható az adott csoport, például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lakó 18-49 év közötti felnőttek csoportja, akik választójoggal és állandó lakóhellyel rendelkeznek: ők lennének az osztály a tagjai. Ez egy még bizonytalan kontúrvonalú, de véges csoport, amely szervezési költsége ennyi volt: absztrakt módon meghatároztam, hogy mi ez a személyi kör. Ezek után a szervezéshez persze hozzáadódik az adminisztratív költség, vagyis mindenkit ki kell értesíteni. Az Egyesült Államokban ennek a költségét megpróbálták ráterhelni az alperesre, ez nem sikerült és nálunk sem sikerülne; vagyis adott esetben ez nyilvánvalóan a felperesnek és az ő jogi képviselőjének a terhére fog esni. De a lényeg az, hogy a költségek nyilván jóval csekélyebbek, mintha azt feltételezzük, hogy ugyanígy lehatároljuk a csoportot, majd őket egyesével értesítjük, és megpróbáljuk rábírni, hogy csatlakozzanak a csoporthoz. Ez a csoportképzés szociológiájából fakad. Ha valaki kap arról egy értesítést, hogy egy adott csoportban kizárólag előnyöket szerezhet, ahogy a class action-ben elvileg ez a helyzet, akkor nincs indoka arra, hogy kilépjen a csoportból. Viszont hogyha egy olyan értesítést kap, hogy beléphet egy perbeli csoportba, azonban az azzal járó költséget az ő fejére eső részek tekintetében esetleg viselnie kell(het), olyankor kevés érdeke szól amellett, hogy belépjen.

Magyarországon egyrészt az Unió ajánlása miatt, és a perjogi hagyományaink miatt sem tudunk majd eltekinteni a „vesztes fizet” perköltségviselési elvtől. Persze vannak kivételek a perköltségviselés szabályai alól is, de ezt valószínűleg nem tudnánk beszuszakolni oda. Ennek az eredménye az lesz, hogy a felperesnek egy fokozott veszéllyel kell szembenéznie, nevezetesen vagy egyénileg (ha reprezentatív felperesről van szó), vagy pedig ha csoportról van szó, amelyet képeztünk, akkor viselnie kell egy pernyertes alperes költségeit. A pernyertes alperes ezzel pedig zsarolási pozícióba kerül, mégpedig azzal, hogy felhajtja az ésszerű és indokolt költségeit. Ezt azért könnyebben megteheti egy vállalat, elég az, ha egy jogtanácsos helyett negyvenet alkalmaz, és azt is tudja mondani, hogy ez indokolt volt, hiszen nagy kockázattal nézett szembe. Ez egy darwini tanulási processzus. Azok az ügyvédek, akik ezzel fognak foglalkozni, nagyon hamar rá fognak jönni erre, és fogják értékelni ezeket a kockázatokat.

Várhatóan a kollektív igényérvényesítési eszköznek akkor lesz tere és igazi gyakorlata, ha az pénzbeli marasztalásra is irányulhat, ezért egy-egy ilyen pernek a megindítása és vitele szigorúan racionális döntés eredménye lesz. Az érzelmi kérdéseknek, mint például egy családi viszonyban, vagy akár egy ingatlannal kapcsolatos viszonyban is akár jelen van, nem lesz helye. Ezek a döntések szigorúan pénzügyi alapon fognak megszületni. Én abban hiszek, hogy a perindításra képes és alkalmas személyeknek pénzügyileg vonzóvá kell tenni ezt az eszközt, különben nem mernek majd belemenni. Ennek nem feltétlenül felel meg a pervesztes fizet elve, ez valószínűleg arra fogja indítani a felpereseket, hogy csak olyan pereket indítsanak meg, ahol túlbiztosítják az ő pernyertességüket. Ugyanakkor viszont azt látnunk kell, hogy ez összhangban áll az Európai Unió szándékával, mely szerint inkább kevesebb kollektív igényérvényesítést engedélyezzünk, mintsem alaptalanokat. Ez egy jogalkotói választás, hogy ki mellé tesszük le inkább a voksot: a fogyasztók mellé, vagy az ipar mellé.

kúria

Ha jól látom, nem csak a bírói szervezetrendszernek kell átalakulnia a csoportos kereset bevezetése esetén, hanem más jogászi pályáknak is. Magyarországon eléggé elterjedtek a kisebb ügyvédi irodák. Vajon ők is tudnának vinni ilyen ügyeket?

Az biztos, hogy egy magyar osztályos keresetnél, ha szabályozzuk ezt, nem nézne ki jól, ha azzal indítanánk, hogy piackorlátozó eszközként a kis ügyvédi irodákat kizárjuk belőle. Magyarországon jelen vannak azok az amerikai, illetve nyugat-európai gyökerű nemzetközi ügyvédi irodák, amelyek rendelkeznek a humán erőforrással, tudással, tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel, és nem utolsósorban tőkével, hogy ezeket az ügyeket minden probléma nélkül tudnák vinni. A kérdés inkább az, hogy ki akarjuk-e zárni a kisebb magyar ügyvédeket erről a piacról? Én annak tudnék örülni, hogyha nem zárnánk ki, és mindenkinek helye lenne a nap alatt. A másik oldalról viszont biztosítani kell a megfelelő képviseletet, vagyis a magyar terminológia szerint a felperesek célszerű és megfelelő képviseletét.

Az első kérdésre válaszolva azonban: igen, a magyar jogászi hivatások gondolkodását – már akik ezzel fognak foglalkozni – biztosan át fogja alakítani az intézmény, bármilyen mintán is alapuljon az.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

Jegyzetek:

[1] https://www.arsboni.hu/ujpp-konferencia.html

Képek forrása:

kormany.hu

http://img6.hvg.hu/image.aspx?id=019062e5-cd3a-4af3-a08b-002ee4f7c4f2&view=77b35f82-3c9f-4f85-88fe-7bbfe9f7ce2c

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.