Egy újabb interjú-tandem a Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési verseny egykori résztvevőivel

Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny. A versenyen az ország valamennyi jogi egyeteméről részt vevő joghallgatók mérhetik össze tudásukat, illetve a sajátos és rendkívül izgalmas műfajból fakadóan helyzetfelismerő, rögtönző és szónoki képességeiket is. Ebből az apropóból olvashatjátok a verseny korábbi győzteseitől már ismert műfajban interjútandemünket. Egyikünk dr. Gelencsér Adél, a verseny 2017-es győztese, a másikunk pedig dr. Sziládi Péter, aki a 2018-as versenyen mérettette meg magát.

Dr. Nagy László széles látókörű, sokoldalú, rendkívüli tehetségű ügyvéd, emellett egyenes jellemű, bátor ember, és kiváló családapa volt. Fájdalmasan fiatalon, súlyos betegségben hunyt el 39 éves korában. Színes egyénisége nagyon hiányzik azoknak, akik jól ismerték. Emlékét őrzi a nevét viselő és a versenyt szervező Alapítvány, amelyet két közeli barátja, Köbli Gyula és dr. Árendás Gergely, valamint legrégebbi kollégája, mentora, dr. Siegler Konrád hoztak létre, és amelynek elnöke László özvegye, dr. Gál Enikő.

Adél, 2017-ben elhódítottad a trófeát, ehhez ezúton is gratulálok! Honnan hallottál a versenyről, mi volt az, ami rávett, hogy elindulj?

Köszönöm, Peti! Én mondhatni, hogy a legkézenfekvőbb fórumon szereztem tudomást a versenyről, hiszen már a jelentkezésem előtt is minden évben láttam az erről szóló ELTE-ÁJK-s Neptun körüzenetet. Minden évben el is gondolkodtam, hogy jelentkezem, 2017-ben azonban, mivel ötödéves voltam, tudtam, hogy ez az utolsó lehetőségem.

Peti, te hol találkoztál a versennyel?

Tudj meg többet!

Én már több alkalommal is találkoztam a versennyel bizonyos diákszervezetek belső levelezési listáján és volt ismerősöm is, aki indult. Alapvetően az ő élményei alapján és a beugró jogeset személyiségi jogi/adatvédelmi vonala miatt döntöttem úgy, hogy beadom a jelentkezésem mindamellett, hogy a verseny és az alapítvány céljával is rokonszenveztem. Összességében pedig az sem volt utolsó szempont, hogy hasonlóan hozzád, ötödévesként már nem lett volna több lehetőségem.

Adél, a beugró feladattal hogyan sikerült boldogulnod, milyen érzés volt utána, amikor behívtak ennek alapján?

Emlékszem, hogy a 2017-es feladat egy munkajogi jogeset volt, ez a jogterület nem igazán áll közel hozzám, így nem sok esélyt láttam a bejutásra. Talán a leadási határidő előestéjén írhattam meg a beugrót néhány óra kutatás alapján. Nagy meglepetés volt a bejutás, és az is, hogy rengeteg ismerősömmel és évfolyamtársammal együtt kerültünk be a szóbeli fordulóba, lehetett izgulni, hogy ki melyik ismerős arccal kerül össze vitázni.

Peti, mik voltak a céljaid a versenyen való indulással, a játék öröme, vagy más is állt mögötte?

Klasszikus polgári jogi érvelési verseny lévén – főleg, hogy abban az időben egy másik, nemzetközi perbeszédversenyre is készültünk a csapatunkkal – fő érdeklődési körömbe esett a megmérettetés. Talán főleg ez volt számomra érdekes, hogy két nap lefolyása alatt hogyan lehet folyamatosan időnyomás alatt felkészülni bizonyos jogesetek bizonyos pozícióira. Egy szóval valóban a játék élvezete vonzott. Mindemellett fontos kapcsolatteremtési lehetőségnek is tartottam a versenyt, ahol olyan emberekkel ismerkedhetek meg, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, illetve akikkel később akár együtt is dolgozhatok majd.

Adél, mik voltak az elvárásaid a verseny kapcsán és milyen volt ehhez képest a valóság?

Azt hiszem, hogy az elvárásaim és a valóság találkoztak. Egy kellemes környezetet, szakmabeliekkel való ismerkedési lehetőséget, szoros felkészülési időket, okos vitákat és nagy izgalmakat képzeltem el, és pontosan ezeket is kaptam a versenyen. Látszott, hogy a szervezők – akik azóta már a kollégáink – rengeteg energiát fektettek abba, hogy a verseny ilyen színvonalon folyjon, és nagyon pozitív légkört teremtettek. Külön öröm volt, hogy dr. Nagy Lászlóról, a verseny névadójáról is meséltek, ami sokkal személyesebbé és meghittebbé tette a hangulatot és egy olyan személyt vetített elénk, akire abszolút példaképként lehet tekinteni.

Peti, te mit gondolsz, mi a legnagyobb nehézsége a verseny műfajának?

A legnehezebbnek talán azt mondanám, hogy mindig váltogatni kell a pozíciókat és folyamatosan – időnyomás alatt – új és új jogesetekbe kell beleásnia az embernek magát. Pont ez az a helyzet egyébként, amit most már látok, hogy adott esetben a mindennapi munka részét képezi, így tényleg különösen gyakorlatorientált volt a verseny. Nyilván külön nehézséget jelent az egyes fordulók során az időkeretet is betartani, de például azt, hogy adott esetben többen figyelik a versenyzőpárost, teljesen ki lehet zárni. Összességében arra kell odafigyelnie a jövőbeli versenyzőknek szerintem, hogy nem szabad megijedni a kihívásoktól, a jogesetek mindkét oldalról megérvelhetőek, senki sem érezheti magát rosszabb pozícióban, így a legfontosabb, hogy élvezni kell minden pillanatát, mert nem tart sokáig.

Adél, ha egyetlen egy mozzanatot kellene kiemelni a két napos megmérettetésből, akkor mi lenne az?

A döntőt emelném ki. Alapvetően jó szónoknak tartom magam, nem okoz problémát kiállni mások elé beszélni, de itt be kell ismernem, hogy rettenetesen izgultam. Ezt a döntő jogeset nehézsége mellett az is fokozta, hogy egy kedves ismerős évfolyamtársam volt a partnerem a döntőn, akiről éppenséggel azt is tudtam, hogy nem kevésbé beszédes típus, mint én. Érdekes, hogy a népes nézőtéren és a zsűrin kívül mennyi minden hat az emberre. Azt azonban biztosan megtanultam ebből az élményből, hogy a jogász társadalmunk zártsága a praxisunk során is hozhatja magával, hogy ismerősökkel vagy barátokkal kerülünk szembe, és ezt is meg kell tanulni kezelni. Ezért mindenkit arra buzdítok, hogy ettől se féljen, sőt, beszéljétek meg akár a baráti körrel is, hogy mindannyian indultok, mert utána évekig emlegetett sztori kerekedhet belőle.

Peti, számodra mi volt a legemlékezetesebb?

Nehéz egyet kiemelni, én minden pillanatát próbáltam a legjobban át- és megélni. Az egész már a beugró jogeset megoldásával kezdődött, aztán a verseny döntőjének a hangulata (értve ez alatt az egész egyenes kieséses szakaszt) megfogott. Talán a verseny szellemisége és az alapítvány célja, pontosabban, ahogyan azt Siegler Konrád – Nagy László egykori mentora és az alapítvány alapító tagja – és Gál Enikő – Nagy László özvegye – a verseny elején átadta nekünk, az különösen meghatározó volt. Ezt követően a jogesetekből való felkészülés volt a legizgalmasabb és legemlékezetesebb, mind a mai napig kifejezetten emlékszem valamennyi jogi problémára.

Adél, mi volt az, amivel a legjobban tudtál készülni az egyes fordulókra, volt esetleg valamilyen bevett taktikád?

A felkészülés során mindig úgy közelítettem a feladathoz, hogy először nagy vonalakban, nagyjából csak a Ptk.-t (vagy más ennyire evidensen alkalmazandó jogszabályt) használva próbáltam megérteni, miről is van szó. Nem kerestem részletes érveket már az elején, nem próbáltam meg a jogesetet mondatonként kielemezni. Szerintem ez a fajta „távolabbról indulás” sokkal több lehetséges érvet meg tud világítani, és így semmiképpen nem sül fel az ember azzal, hogy az ötödik percben már nincs mit mondania. Emellett az ellenfél érveit is megpróbáltam felsorakoztatni, és röviden összegyűjteni a kivédési lehetőségeket. A jegyzeteim így több oldalasak lettek, mire odaültem megkezdeni egy-egy kör versenyzést. Szóban persze egész más, és rá kellett jönnöm, hogy az ilyen helyzetekben kicsit önkéntelenül cselekszem, sokat rögtönzök, elfelejtek a papírra nézni.

Peti, megfordítanám a kérdést: szerinted van-e olyan, amit a versenyzők mindenképpen kerüljenek egy-egy forduló során? Emlékszel-e valamilyen vicces szituációra, ami ebből kerekedett?

Bár a versenyen kifejezetten, a szervezők által is kiemelten plusz pont, ha az ember néhány jó poént be tud csempészni az érvelésébe, mégis úgy érzem, hogy ezeknek nem szabad a tartalom rovására menni. Nem feltétlenül lehet ezzel az eszközzel a másik fél érvét megcáfolni, valamit igen nagyon oda kell figyelni arra, hogy ezzel nehogy megbántsuk versenytársunkat. Az is furcsa – a zsűri számára talán inkább arcpirongató – szituációt szül, ha valaki nagyon eltéved a jogintézmények terén, esetleg a kontraktuális és deliktuális felelősségi rendszert keveri össze, de még sorolhatnám. Ezek nyilván nagyon nagy fekete pontok, nem láttam olyan embert, aki jelentős dogmatikai félreértés esetén tovább tudott volna jutni. De a végére hagyom talán a legközhelyesebbnek tűnő, mégis legáltalánosabb hibát: a feladat félreértelmezését. Biztos vagyok benne, hogy két versenyzőből egy emiatt esik ki, szóval erre még kevés is az idő, nagyon oda kell figyelni.

Adél, a győzelem mellé többek között szakmai gyakorlat is járt, hogyan érezted magad ezen és szerinted miért volt igazán hasznos ez az élmény?

Először is, a nyeremény előtt még csak átutazóban voltam Londonban, így nagyon nagy élmény volt két hetet ott tölteni. A város pubok és kultúra szempontjából is rengeteg lehetőséget tartogat, és ez elegendő idő arra, hogy az ember a számára legérdekesebb dolgokat megismerhesse. Szakmai szempontból is fantasztikus volt a kint töltött két hét, a kollégák azonnal befogadtak, emlékszem, még az is szóba került, hogy végezzem el az angol jogi képzést. Én ugyan még a Weil, Gotshal & Manges irodájában töltöttem a nyeremény utat, de biztos vagyok benne, hogy a Bird & Bird londoni kollégái is ugyanekkora erőbedobással támogatják majd a nyertest a gyakorlat alatt. Lenyűgöző élmény volt látni egy több száz fős ügyvédi iroda, egy ekkora gépezet működését, ezt itthon nem lehet megtapasztalni. A Bird & Bird londoni irodájánál külön pluszt ad, hogy komoly létszámú csoportok tevékenykednek technológia által érintett jogterületeken, ami szerintem most egyre több joghallgató szívügye és választott területe.

Peti, te éppen most szeptemberben kezdtél a Siegler Bird & Bird Ügyvédi Irodában, ahol az idei nyeremény három hetéből kettőt eltölthet a nyertes. Mit mondanál az idei jelentkezőknek, mire számíthatnak az irodában?

Igen, szerintem hatalmas lehetőség, ahogyan említetted is, külföldön megismerni az ügyvédi munkát egy igazán nagy és innovatív irodában, de idehaza is elképesztő mennyiségű tapasztalatot lehet szerezni akár ilyen kevés idő alatt is. A tapasztalat persze csak az egyik döntő faktor lehet, fontos a munkakörnyezet, a kollégák attitűdje, az ügyek minősége és az ügyfelek reputációja is. Ezekből szerintem a mi irodánk nyújtja az egyik legjobb, ha nem a legjobb kombinációt, ezért is nagyon jó, hogy a versennyel ilyen kapcsolatokra is szert lehet tenni. Fontos kiemelni, hogy magával a megmérettetéssel, mert nem csak a győztes részesedik ebből, jóllehet ő fog pár hetet itt gyakornokoskodni, mégis lehet, hogy valaki más fogja itt tölteni jelölti vagy később ügyvédi éveit.

Végül pedig, Adél, üzennél valamit azoknak, akiknek idén van lehetőségünk elindulni?

Azt, hogy ne habozzatok. Ha még az egyetemi tanulmányok kellős közepén vagytok, akkor azért, hogy megjöjjön a kedvetek a minél több versenyzéshez az egyetemi évek alatt, ha már végzősök vagytok, akkor azért, hogy ne hagyjátok ki az utolsó lehetőséget. Sosem lehet tudni, hogy mit indítotok el azzal, hogy leadtok egy beugró feladatot…

Érdekel a verseny?

Kattints a részletekért!

 

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.

MEGOSZTÁS