Létezik egy olyan alternatív módja a vitarendezésnek, amely nem kívánja meg harmadik fél bevonását, ugyanakkor mégis eredményesebb megoldást kínál, min a hagyományos pereskedési szemlélet. Ez nem más, mint a “collaborative lawyering”. Azt, hogy pontosan mi is ez, Grosu Manuela mutatja be Alternatív Vitarendezés rovatában.
Sokat halljuk szinte már gyermekkorban, hogy együtt kell működni. Együttműködést várnak el tőlünk már a bölcsődében, óvodában a gondozókkal és a többi gyermekkel. Az iskolában, középiskolában vár bennünket a hangzatos projektalapú tanulás, és ezzel ismét ránk szakad a szervezett keretek között történő együttműködés. Egyetemen, természetesen az adott területtől függően, ismét elkerülhetetlen a csapatmunka, együtt kell megírni-megoldani-előadni valamit. Végül a munka világa, ott már egyértelmű: az együttműködés a túlélés záloga; hogy tudsz-e csapatban dolgozni, még be sem léptél az ajtón, már kérdezi a HR-es munkatárs.
Ugyanakkor az együttműködés mellett az élet természetes velejárója a versengés.
A vitarendezés világában különösen elfogadott, hogy a cél a győzelem, és ahhoz versengőnek kell lenni, kié a pontosabb és meggyőzőbb jogi érvelés, helytállóbb bizonyíték. Csak nekem lehet igazam és amit én nyerek, pont annyit veszít a másik fél, ez egy nulla kimenetelű „csapatmunka”. Itt némi túlzással azt mondhatjuk, nem elvárt az együttműködés, nem erőltetheti senki a jogi képviselőre ezt a naiv hozzáállást. Mégis miben lehetne/kellene együttműködni, mire vonatkozik az együttműködés?
A collaborative lawyering mint vitarendezési mód, de hívhatnánk egy munkamódszernek is, ilyen formában már az 1980-as években megjelent, elsősorban a családjog területéhez kapcsolódóan. Hasonlóan a mediációhoz ez az a terület, ahol leginkább megmutatkoznak az eljárásban rejlő előnyök, és látványos a siker. A családi viszonyokhoz kapcsolódó konfliktusokban és jogvitákban sokszor fontos szerepe lehet különböző szakmai és támogató személyeknek, például egy szociális munkásnak, családsegítőnek vagy pedagógusnak. Amiként az alábbiakban látni fogjuk, egy collaborative lawyering keretében tartott ülés munkájában őket is be lehet vonni.
A tévhitekkel ellentétben az együttműködés nem azt jelenti, hogy a vitában álló felek jogi képviselői feladják jogi álláspontjukat és meghátrálnak, hanem hogy a másik féllel szemben fennálló konfliktusra-jogvitára mint egy közösen megoldandó feladatra tekintenek.
Az együttműködés elsősorban a vitarendezési folyamat tekintetében szükséges, kitartás és elköteleződés az iránt, hogy a versengő hozzáállás helyett a felek a jogi képviselők és szakemberek bevonásával a problémamegoldásra összpontosítanak. A konfliktusnak-jogvitának valamennyi vitában álló félnek megfelelő megoldását egy közös ügynek tekintik. A jogi képviselőknek nagy a felelőssége abban, hogy felmérjék az ügyfeleknek a vitarendezésről alkotott elképzeléseit, készen állnak-e arra, hogy egy ilyen eljárásban vegyenek részt. A vitában álló felek megoldást szeretnének a vitára, lehetőleg gyorsan és a számukra legelőnyösebb végkimenetellel, de kérdés, hogy komfortosak-e azzal, hogy erre a megoldáskeresésre a collaborative lawyering modell keretei között kerüljön sor. Ezekre a kérdésekre a modell mellett egyébként elkötelezett jogi képviselőknek is esetről estre tudniuk kell a választ.
A collaborative lawyering további jellemzője, hogy a vitában álló felek megállapodnak arra vonatkozóan, hogy az eljárás ideje alatt nem kezdeményeznek kontradiktórius eljárást, illetve az eljárás befejezését követően indult bírósági vagy választottbírósági eljárásban a felek nem hivatkozhatnak a másik félnek a vita lehetséges megoldásával összefüggésben kifejtett álláspontjára, javaslataira, az eljárás során esetlegesen tett elismerő, joglemondó nyilatkozataira. A collaborative lawyeringben résztvevő jogi képviselő nem járhat el az ugyanazon jogvitával kapcsolatos későbbi bírósági, választottbírósági eljárásban. Ennek a kitételnek az a jelentősége, hogy így a jogi képviselő kifejezetten a collaborative lawyering modellre, az abban történő hatékony részvételre és ügyfele támogatására összpontosít.
Felmerül a kérdés, hogy miben különbözik a collaborative lawyering a mediációtól? A mediációs eljárás során egy külső harmadik fél kerül bevonásra, aki segíti a felek közötti kommunikációt és adott esetben javaslatot is tesz a jogvita megoldására. A collaborative lawyering esetében a jogi képviselők és vitában álló felek közvetlen tárgyalásokat folytatnak. Sok esetben az adott konfliktus-jogvita szempontjából fontos szakemberek bevonásával.
A kereskedelmi jogviták megoldásában is fontos szerepe lehet különböző területeken működő (a jogvita jellegétől függően) szakembereknek. Itt különösen gondolhatunk a könyvelőre, pénzügyi elemzőre, valamely terület szakértőjére. Lényeges, hogy szemben egy bírósági-választottbírósági eljárással az adott szakembert a felek közösen kérik fel és fizetik a megbízási díját és költségeit. Hasonlóan a jogi képviselőhöz, ezen szakértő egy későbbi bírósági vagy választottbírósági eljárásban nem járhat el ismét szakértőként.
Az előnyök után felmerül, melyek lehetnek ezen eljárásnak a hátrányai és árnyoldalai?
A teljesség igénye nélkül az alábbiakban kiemelünk néhány problémás területet, amire kiemelten érdemes figyelni. Elsőként, a jogi képviselő elsődleges feladata az ügyfele érdekinek megfelelő képviselete a jog által adott és megengedett keretek között. Miközben ez nagyon triviálisnak, szinte banálisnak hat, a gyakorlat azt mutatja, hogy a jogi képviselők a vitarendezési eljárás szintjén történő együttműködést és az ügy érdemét illető megoldáskeresést összemossák. A collaborative lawyering mint eljárás csak egy eszköz, a vitarendezés kereteit adja meg, a cél a jogvita megoldása. A fentiekhez kapcsolódóan lényeges, hogy a középpontban továbbra is az ügy érdemi kérdéseinek „eldöntése”, megoldása áll, tehát a jogi képviselőnek fel kell készülnie az ügyből, a collaborative lawyering nem szolgálhat arra, hogy elterelje a figyelmet a lényeges kérdésekről. Végül a collaborative lawyering, nem megfelelő jogi képviselői részvétel mellett valamelyik fél számára hátrányos kompromisszumos megoldáshoz vezethet.
A collaborative lawyering modellben rejlő lehetőségek és buktatók összevetése után is még mindig ott marad a legnehezebb feladat, hogy a jogi képviselőnek tudnia kell, mikor kell együttműködni és mikor nem, mikor kell ebből a vitarendezési módszerből kiszállni vagy mikor érdemes bennmaradni ugyan, de kitartani egyes álláspontok, igények mellett, illetve visszatalálni az „alapértékekhez” és célokhoz.
Együttműködésre fel?!
A szerző a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje.
Ez a cikk az Alternatív vitarendezés rovatban jelent meg, melynek a korábbi tartalmait itt találod.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
