Sokszor nem a legnagyobb értékű ügyek a legszórakoztatóbbak. Egyszer teherautó pótkocsikat kellett uszályon kiúsztatnunk az országból, miközben állítólag a rendőrség is érdeklődött irántuk.
A történet úgy kezdődött, hogy egy külföldi bank megkeresett bennünket, hogy egy csődbement ügyfele eszközeit kutassuk fel, foglaljuk le, és lehetőség szerint értékesítsük, hogy a bank visszaszerezhesse az ügyfelének folyósított hitel legalább egy részét.
Először az adós komplex céghálóját kellett kibogozni, amelyben több cég is felszámolás alatt állt, és némelyikben úgy tűnt, voltak vagyontárgyak is. Az első utunk egy bírósági végrehajtóhoz vezetett, mert az egyik adós cég ellen volt egy azonnal végrehajtható okiratunk.
A végrehajtó irodája egy régi nagypolgári lakásban volt. A porosodó akták a hallban a plafonig álltak, a végrehajtó irodája pedig valamikor a nappali lehetett. Az egyik sarokban egy vitrin tele volt drágának tűnő arany, Rolex, meg egyéb órákkal. Az íróasztal mögött egy réz mellszobor, egy kisebb zászló és egy baseball ütő állt. Az asztalon pedig egy bokszer volt, aminek egyik vége egy kb. 10 centis pengébe végződött. A végrehajtónak hosszú szőke hullámos haja volt, a kézfogásával pedig majdnem eltörte az ujjaimat.
Rendkívül nyájasan elbeszélgettünk a szóba jöhető végrehajtási cselekményekről, de amikor azt javasolta, hogy a legcélszerűbb az lenne, ha kirángatná az ügyvezetőt a céges autóból, hogy azt lefoglalja és eladja, egy kis időt kértünk és eljöttünk.
Végül egy másik úton eljutottunk egy raktár épületbe, ahol találtunk is viszonylag értékes és a bank által értékesíthető eszközöket. A hatalmas raktár legbizarrabb része a „Frank Sinatra Jr.” tárgyaló volt. Mint kiderült, a hitelezők pénzével nem túl jól gazdálkodó adós a raktárbázis megnyitójára elhívta a fiatalabbik Sinatrát, hogy búgó hangjával szórakoztassa az ott összegyűlt publikumot. Ezen jeles esemény emlékét őrizte a raktár épület első emeleti tárgyalója ajtaján porosodó plakett.
A raktárban talált eszközök mellett sikerült egy másik telepen felkutatnunk majdnem száz nyerges vontató pótkocsit. Ezeknek a nagy, keréken guruló konténereknek a teherautók hátulján külön törzskönyvük, rendszámuk és forgalmi engedélyük van. Mármint kellett volna, hogy legyen, mert ezeknek nem volt (illetve eltűnt). Így viszont nehéz volt őket eladni.
Úgyhogy az elkövetkező heteket azzal a szép jogi feladattal töltöttük, hogy az illetékes állami szerv egyik alszervének a helyi fiókjában ülő ügyintéző hölgyekkel próbáltuk letárgyalni, hogy miként lehetne egyszerre megigényelni több tucat „elveszett” nyerges vontató pótkocsi törzskönyvet úgy, hogy csak az alvázszámukat tudtuk, és nem is voltunk teljesen biztosak, hogy kik voltak a pótkocsik regisztrált tulajdonosai.
Néhány doboz bonbonnal és egy szál virággal később sikerült is a bonyolult művelet. Viszont a forgalmi engedélyek beszerzése keményebb diónak bizonyult, mert a pótkocsik elég szomorú állapotban voltak. Forgalmi nélkül a pótkocsikkal nem lehetett közúton közlekedni, és így eladni is nehéz volt őket.
Az ügyfél leleményes képviselőjének végül az az ötlete támadt, hogy a közutakat el tudja kerülni, ha a pótkocsik nem a saját lábukon, hanem uszályon távoznak az országból. Ha sikerül eljuttatni a pótkocsikat egy mélytengeri kikötőbe, onnan már „gyerekjáték” továbbadni őket – gondolta ő.
A művelet ránk eső része viszonylag zökkenőmentesen ment, viszont pár nappal később arról értesültünk, hogy az ügyfélnek volt egy kellemetlenebb epizódja a helyi rendőrséggel néhány országgal lejjebb a folyón. Végül azonban a történet (ezen része) happy enddel zárult, és az ügyfélnek sikerült a pótkocsikat viszonylag jó áron értékesíteni egy másik országban.
Az idő távlatából nézve tényleg érdekes és sokszor szórakoztató volt ezen az ügyön dolgozni, de persze nekünk ügyvédeknek a problémák könnyebbik része jutott. Az egész ügy mögött több személyes dráma húzódott és karrier ment tönkre. Ennek ellenére én az ilyen és más stresszes ügyeken akkor tudtam jól dolgozni, ha legalább a jogász csapatban és az ügyféllel való viszonyban meg tudtunk őrizni valamennyi könnyedséget és humort.
A cikk Dózsa Dániel Arsbonin induló rovatának tizedik része. Az eddigieket itt találod.
A szerző ügyvéd, a Queritius partnere.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.