Interjú dr. Salamon László alkotmánybíróval

Az Arsboni egyik legfontosabb célja, hogy az alkotmányosság és a jogállam kiemelt helyet kapjon a közbeszédben. Ezért indítottuk el interjúsorozatunkat, amely az egyik legjelentősebb alkotmányos intézmény, az Alkotmánybíróság tagjait mutatja be. Dr. Salamon László írásban válaszolt a kérdéseinkre.

Mi vezette Önt a jogi pályára, és minek köszönhető érdeklődése az alkotmányjog iránt?

A jogi pálya számomra másodlagos preferenciából vált választott hivatássá.

Eredetileg – nagyon sokáig – tanár akartam lenni.

A történelem, a földrajz, az irodalom és a latin voltak azok a tárgyak, amelyeket – mikor ezt, mikor azt – szívesen tanítottam volna. Hétköznapi körülmény is befolyásolta az egyetem megválasztását: az a szakpárosítás, amely harmad-negyedéves gimnazistaként leginkább elképzelésemben élt, az egyetemre jelentkezés időszakában nem indult Budapesten, a családi otthontól pedig nem akartam elszakadni. Ugyanakkor, amit a jogról gimnazistaként tudni lehetett, felkeltette az érdeklődésemet. Történelmi ismereteim, a történelem közjogi vonatkozásai is erősítették ezt az orientációt. Ez utóbbi, valamint az ezzel párosuló politikai érdeklődésem irányította figyelmemet a rendszerváltozás időszakától egyre erősebben az alkotmányjog felé.

Szeret tanítani? Milyen gondolatokkal kezdi a félév első alkotmányjogi előadását az egyetemen?

Amikor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán oktató lettem, József Attilával szólva (szó szerint értve) „nem középiskolás fokon”, megkésve bár, de megvalósult az eredeti álmom. Nagyon szeretek tanítani. Előadások tartását – életkori okból – már újabb nemzedékhez tartozók vették át tőlem, de két speciálkollégiumot is vezetek jelenleg. Mindegyiket fohásszal kezdem, kérem a jó Isten segítségét, hogy ismereteimet és értékeimet maradéktalanul át tudjam adni tanítványaimnak.

Ön tagja volt az 1995-98-ban tevékenykedő Alkotmány-előkészítő bizottságnak, illetve elnöke az új alkotmány koncepcióját kidolgozó – 2010-11 között működő – az Alaptörvényt előkészítő eseti bizottságnak. Milyen hasonlóságokat és különbségeket tudna kiemelni a bizottságok munkájával kapcsolatban? Hogy néz ki ebben a különleges esetben a bizottsági munka a gyakorlatban?

Nehéz a két időszak alkotmányt előkészítő bizottsági munkájának az összehasonlítása. 1995-98-ban a bizottság osztatlan testületként lépésről lépésre dolgozta ki az akkori koncepciót, talán részletesebben, mint ami egy koncepcióra jellemző kell, hogy legyen. Továbbá, miután másodszori nekifutásra a koncepció megszületett (első változatát a Parlament nem erősítette meg kétharmados többséggel), ez a bizottság dolgozta ki a normaszöveget is. Az egyes kérdésekben és a bizottság munkájának lezárásaként hozandó döntéseket illetően sajátos, ezen alkotmányozási időszakra korlátozott külön házszabályi rendelkezésekben előírt döntéshozatali mód volt az irányadó.

Az Alaptörvény megalkotásához vezető 2010-11-es időszakban a bizottság munkacsoportokra tagolódva dolgozta ki az egyes alkotmányjogi területekre vonatkozó koncepcionális téziseket, sokkal tömörebben – szerintem egy koncepció természetéhez inkább illő részletezéssel – mint az 1995-98-as időszakban. A munkabizottságok munkájának összegzését követően terjesztette a bizottság a koncepciót az Országgyűlés elé.

Milyen kérdések azok, amelyek az előkészítésnél még felmerültek, de végül nem kerültek bele az Alaptörvénybe, és Ön szerint mégis érdemes lenne foglalkozni velük? Miért?

Több elképzelés felmerült, az eltérő hangsúlyok és megközelítések közül hármat emelnék ki. Az egyik

a kétkamarás parlament intézményesítésének gondolata, amely személyes felvetésem volt,

és amely már az Alkotmányelőkészítő eseti bizottságban sem kapott támogatást. Ma is úgy látom, hogy egy második kamara léte olyan sajátos értékek, érdekek hangsúlyozottabb érvényesülését tenné lehetővé, amelyek a csak pártokra épülő első kamarában a pártpolitika komplex természetéből következően nem artikulálódnak feltétlenül a szükséges mértékben. Egy ilyen interjú természetesen nem alkalmas a második kamara melletti érvek kibontására, hiszen amellett ellenérvek is vannak bőven. A vita az alkotmányjog és a politika világában, nemzetközi dimenzióban mintegy két évszázad óta tart, és könyvtárnyi irodalma van.

A másik, a koncepcióban elfogadást nyert azon elképzelés, amely a köztársasági elnök számára parlamentet feloszlató jogkört biztosított volna arra az esetre is, ha az súlyos bizalomvesztés okából előállott alkotmányossági-politikai válság feloldását szolgálja.

Magam részéről az ún. őszödi beszéd következtében előállott helyzetet tartottam példának egy ilyen válsághelyzetre.

Az új alkotmányt tárgyaló Országgyűlés azonban ettől a megoldástól óvakodott, mert a köztársasági elnök jogkörének ilyen bővítésében a prezidencializmus irányába történő elmozdulást látott.

Harmadikként említve az új alkotmány koncepciójából meg nem valósult elképzelésként

sajnálom, hogy az osztott alkotmányozásra, osztott alkotmánymódosításra vonatkozó javaslat nem nyert elfogadást.

Az, hogy az alkotmány módosításához, illetve új alkotmány megalkotásához két egymást követő Országgyűlés egyetértése legyen szükséges, az alkotmány túlzottan gyakori módosításának állna útjában, ami az Alaptörvény stabilitását és bizonyos értelemben a tekintélyét védené. Az ellenzéknek ebben a kérdésben megszólaló képviselői azért utasították el e több országban is követett megoldást, mert abban az Alaptörvény bebetonozását látták, az Alaptörvényt elfogadó többség pedig feltehetően tartott attól, hogy minden tökéletességre törekvés mellett az Alaptörvény akár rövid időn belül is módosulásra szorulhat, és ezt nem akarta az alkotmány túlzott lemerevítésével rendkívüli módon megnehezíteni.

Egy törvényjavaslatnál igen fontos a megfelelő szakmai előkészítés. Egy alkotmányra ez fokozottan igaz. Pontosan hány stádiumon ment keresztül, és mennyit változott az Alaptörvény eredeti szövege?

Azok a képviselők, akik már hosszabb ideje közjogi kérdésekkel foglalkoztak, hosszú éveken át tartó viták során az alkotmányjogi kérdésekben kellő tapasztalatra és ismeretekre tettek szert. Ezeket a vitákat folyamatosan követte a tudomány és a szakma, és igyekeztünk támaszkodni az ott megfogalmazódott véleményekre. Magának a koncepciónak a kidolgozásában szakértőként vett részt Szalay Péter ügyvéd és Varga Zs. András, akik ma már alkotmánybírák, Patyi András legfelsőbb bírósági (ma kúriai) bíró és Seereiner Imre, valamennyien egyetemi oktatók. A normaszöveg-javaslat kialakítását a Fidesz-KDNP frakcióinak, mint előterjesztőknek megbízásából egy frakcióbeli szövegező bizottság végezte, amely támaszkodott az igazságügyi minisztérium kodifikátorainak szakmai segítségére. Az Alaptörvény egyes tartalmi elemein és végső szövegén a zárószavazás előtt egy héttel elfogadott módosító javaslatok még alakítottak.

Mint az Alkotmányügyi Bizottság volt elnöke, hogyan értékeli az Igazságügyi Bizottság szerepét és súlyát? Mi a véleménye a Törvényalkotási Bizottság jelentőségéről?

Mivel az új bizottsági rendszer már azután lépett működésbe, hogy engem alkotmánybíróvá választottak, sem az Igazságügyi Bizottság, sem a Törvényalkotási Bizottság működéséről nincsenek olyan tapasztalataim, amelyek alapján erre a kérdésre választ tudnék adni. A Törvényalkotási Bizottság intézményesítéséről elvi alapjait illetően annyit tudok mondani, hogy a jelenlegi parlamenti bizottsági struktúra alapvetően a részletes vitának a bizottságokhoz történő telepítésére épül, amiben – ideérve a módosító javaslatok elbírálásának mechanizmusát is –

a Törvényalkotási Bizottságnak integráló szerepe van.

Ezt a megoldást a korábbi parlamenti tárgyalási és döntéshozatali módhoz képest elvi szinten előrelépésnek tartom, de hogy a gyakorlatban hogyan működik ez a rendszer, arra nincsen rálátásom.

A Parlamentben eltöltött évek után milyen érzés a Donáti utcában őrködni az alkotmányosság felett?

Más a politika és a más az alkotmánybíráskodás, bár esetemben a távolságot csökkenti, hogy én inkább szakpolitikus voltam.

Alkotmánybíróként megértő vagyok, amikor azt látom, hogy a politika céljai megvalósításában igyekszik minden lehetőséget kihasználni, de szigorú vagyok, ha úgy látom, hogy ez a törekvés az alkotmányosság határait feszegeti.

Felesküdtem Magyarország Alaptörvényére, annak következetes védelme tisztemből folyó kötelességem és lelkiismereti kérdés is egyben.

Mit tehet az ember, ha politikusból lett alkotmánybíró – hogyan tudja függetleníteni magát a média és a közvélemény reakcióitól egy-egy különösen fontos és kényes döntésnél?

Az alkotmánybírónak – függetlenül attól, hogy politikus volt-e korábban vagy sem – függetlenítenie kell magát a média és a közvélemény reakcióitól. Ez természetesen a különösen fontos és kényes döntésekre is vonatkozik. Hogyan valósítható-e ez meg? Elhatározás és következetesség kérdése.

Az alkotmánybírósági munka alakította-e, és ha igen, milyen aspektusokban az egyetemi tanítás szemléletmódját?

Az egyetemi oktatás és az alkotmánybíráskodás nálam kölcsönösen hatással van egymásra. Az alkotmányjogi elméleti tételeket, amelyeket tanítok, fontos alapnak tekintem az alkotmánybíráskodás és a magam álláspontjának kialakítása során, míg az Alkotmánybíróság gyakorlata az alkotmányjogi ismeretanyagnak fontos részét képezi, és ezt, valamint az Alkotmánybíróságon szerzett tapasztalataimat is – ha erre a téma okán alkalmam nyílik – megosztom a hallgatókkal.

A 2014-ben megválasztott alkotmánybírák bizottsági meghallgatása után az egyik lap ezt írta: „a fékek és ellensúlyok gyengítését szolgáló orbáni harcban végképp elesik az Alkotmánybíróság.” Mi a véleménye, hogyan hatott az intézmény működésére a korábbi jelölési szabályok módosítása és az a politikai tény, hogy egy időszakban nem volt szükség konszenzusra az alkotmánybírák megválasztásához a kormány- és ellenzéki pártok között

A jelenlegi jelölési szabályok értékelésére, minthogy engem is e szabályok szerint jelöltek, nem vállalkozhatom. Ami a kérdésben idézett újságírói véleményt illeti, arra statisztikai adatokkal válaszolok. Az Alkotmánybíróság az elmúlt évben nyolc jogszabályt, vagy jogszabályi rendelkezést semmisített meg, helyt adott a benyújtott államfői alkotmányjogi vétónak, tíz esetben állapított meg alaptörvényt sértő jogalkotói mulasztást és négy esetben határozott meg alkotmányos követelményt a hozzánk érkezett indítványokban támadott jogszabályok alkalmazását illetően, továbbá három esetben állapított meg alaptörvény-ellenességet jogszabály megsemmisítése nélkül, valamint három esetben korábban hatályos jogszabály alkalmazását tiltotta meg alaptörvény-ellenesség miatt, végül tizenhat esetben semmisítette meg alaptörvény-ellenesség miatt a bíróságok ítéletét.

Az Alaptörvény negyedik módosításának alkotmányosságát vizsgáló 12/2013. (V. 24.) AB határozathoz párhuzamos indoklást csatolt. Azt állította, hogy „az alkotmányozó hatalom (…) az állam és a jogrend demokratikus legitimációjának legvégső forrása”, és hogy ennek a hatalomnak „az alkotmányozó hatalomnak (…) országon belüli viszonylatban csak politikai és morális kontrollja létezik”. Bármilyen tartalmú alkotmánymódosítást fogadna el kétharmados többséggel a parlament, az Alkotmánybíróságnak semmilyen jogi eszköze nem lenne ennek megakadályozására? Lehetne-e létjogosultsága az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom elkülönítésének?

A kérdésben idézett párhuzamos indokolásomból kitűnik a véleményem: az Alkotmánybíróságnak valóban semmilyen jogi eszköze nem lenne ennek megakadályozására. Az, hogy az alkotmánymódosítás az Alkotmánybíróság által tartalmi okból nem bírálható felül, már kezdettől töretlen álláspontja a testületnek.

Ha az alkotmánymódosítás folytán az alkotmány az alkotmánybíró számára vállalhatatlanná válna, az alkotmánybírónak egyetlen lehetősége volna: a lemondás.

Azok közé tartozom, akik nem fogadják el az alkotmányozó és alkotmánymódosító hatalom egyesek által vallott elkülönítését. Minthogy mindkét esetben az alkotmány tartalmának a meghatározásáról van szó, mind az alkotmányozás, mind az alkotmánymódosítás ugyanannak a népakaratnak ugyanazon szintű megnyilvánulása, amely ugyanazon állami szerv ugyanazon eljárása szerint valósul meg. Adott esetben az is vitás lehet, hogy jogszociológiai szempontból meddig alkotmánymódosítás az alkotmánymódosítás, és mikortól alkotmányozás. Gondoljunk a rendszerváltozás alkotmányos kereteire, az is alkotmánymódosítás révén valósult meg, az 1989. évi XXXI. törvény megalkotása révén, és ezzel tartalmi értelemben új Alkotmány jött létre. Vajon felülvizsgálható lett volna-e ez a korábbi, addig hatályos Alkotmány tükrében az 1990. január 1-jén hivatalába lépő Alkotmánybíróság által?

Melyik volt az az eset, amelynél eddigi alkotmánybírói munkássága alatt a legnehezebb volt döntést hozni? Miért?

Nem tudok ilyen esetet kiemelni. Az egyes ügyek gyakran vetnek fel bonyolult alkotmányjogi kérdéseket, amelyeket sokszor hosszasan, újabb és újabb tervezetek okán visszatérően megvitatunk, de az a feladatunk, hogy megtaláljuk a helyes döntést. Aki pedig úgy érzi, hogy ez nem vagy nem teljesen sikerült, annak számára adva van a különvélemény, illetve a párhuzamos indokolás lehetősége.

Miben látja a mai a rendszerben különvélemények jelentőségét? Mi volt az Ön számára legfontosabb különvéleménye az eddigi évek során?

A különvélemények alkalmasak arra, hogy az alkotmánybíró a többségtől eltérő álláspontját, amelyet az ügy megítélése miatt fontosnak tart, megjelenítse. A különvélemények implicite tükrözik az Alkotmánybíróság ülésein lefolytatott vitákat, és alkalmasak lehetnek eltérő megközelítések, meglátások bemutatására is. Megjegyzem, vannak olyan modellek is, amelyekben az alkotmánybíróság kifelé egységes megjelenése a prioritás, ilyen pl. Ausztria, ahol nincs lehetőség különvélemény, vagy párhuzamos indokolás megjelenítésére.

Az eddigi működésünk során az általam legfontosabbnak tartott véleményem nem különvéleményben, hanem párhuzamos indokolásban öltött testet, és arról szólt, hogy az alapvető jogokat csak törvényben lehet korlátozni, amit jogállami követelménynek tartok. Ezt legrészletesebben a 30/2015. (X.15.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásomban fejtettem ki, jogirodalmi véleményekkel alátámasztottan.

Melyik előadó bírói határozatára a legbüszkébb?

A 10/2015. (V.4.) AB határozatra, amelyben egy diszkriminatív jellegű jogszabályi rendelkezésnek alaptörvény-ellenességét mondta ki az Alkotmánybíróság, amely a gyógypedagógusok bizonyos köre és a többi pedagógus között tett a pótszabadságra jogosultság tekintetében indokolatlan megkülönböztetést.

Az egyik párhuzamos indokolásában ez áll: „A parlamenti beszédjog korlátozására nézetem szerint nem az alapjogi szükségességi-arányossági teszt, hanem a képviselői munka szabadságának, illetve a parlament tekintélyének, az Országgyűlés méltóságát szem előtt tartó vitakultúrának, valamint az Országgyűlés ésszerű működésének összeegyeztetett és egyensúlyba hozott szempontjai az irányadók.” (3206/2013. (XI. 18.) AB határozat). Alkotmányjogi szempontból aggályosnak tartja-e a jelenleg hatályos parlamenti fegyelmi jogi és nyilvánossággal kapcsolatos rendelkezéseket?

A kérdésének megválaszolása ténylegesen normakontrollt igényelne, amit csak az Alkotmánybíróság testületeinek működése keretében végezhetek. Ugyanakkor a fegyelmi jog egyes elemeit illetően az Alkotmánybíróság ezt a normakontrollt elvégezte, ami a kérdésben szereplő AB határozatból megismerhető: a panaszban az elbírálható formában támadott néhány rendelkezés alkotmány-ellenességének megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság teljes ülése – egyetértésemmel – elutasította.

Időközben az EJEB is döntött a Karácsony ügyben 2016-ban, és 2017 elején Macedónia kapcsán a parlamenti sajtószabadság kérdésében. Hogy látja az AB és az EJEB kapcsolatrendszerét?

Kapcsolatrendszerről nem beszélhetünk, és nem is szabad, hogy ilyen legyen. A magyar Alkotmánybíróság a szuverén Magyarország Alaptörvénye védelmének legfőbb szerve, amely számára

Magyarország Alaptörvénye az egyedüli viszonyítási pont.

Az EJEB gyakorlata orientálhat bizonyos kérdések mikénti nemzetközi megítélését illetően, de az Alkotmánybíróság EJEB döntésekre tekintettel sem teheti túl magát az Alaptörvény és a magyar jogrend előírásain. Eltérés esetében a magyar jogrend, vagy az Alaptörvény módosítása szükségességének mérlegelése, illetve az e feletti döntés a jogalkotó, illetve az alkotmányozó hatáskörébe tartozik.

Az egyik szakterülete a választójog. A közelmúlt fontosabb döntéseinél, így az ún. „győzteskompenzáció” alkotmányosságát megkérdőjelező alkotmányjogi panasz elutasításánál a többségi döntést támogatta. A Fővárosi Közgyűlés tagjainak választására vonatkozó új szabályozás alkotmányosságát vizsgáló 26/2014. (VII. 23.) AB határozathoz viszont különvéleményt fűzött. Határozott álláspontja van a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban is. Miben látja a hatályos országgyűlési és helyi önkormányzati választójogi rendszer erősségét, és mit gondol, hol vannak az esetleges gyenge pontok?

A választójog igen összetett jogterület. Nemzetközi viszonylatban meghonosodott három választási rendszer: a többségi, az arányos és a vegyes rendszer, amelyek közül az előbbi kettő más és más előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. A többségi rendszer, amelynek mintapéldája az angol választási rendszer, a kormányzóképesség biztosításának ad prioritást az arányos képviselet elvével szemben. Az arányos rendszer pedig az arányos képviselet elvét favorizálja a kormányzati stabilitás szempontjának hátrányára. Mindkét rendszernek vannak elkötelezett hívei és ellenfelei, ugyanakkor mindkét rendszer megfelel a demokratikus alkotmányos rendszer követelményeinek. A magyar választási rendszerek – az európai parlamenti választások, illetve egyes önkormányzati és egyes nemzetiségi önkormányzati választások kivételével – a két rendszer előnyeinek szükségképpen korlátozott érvényesülését szolgáló vegyes választási rendszerek. Részletesebb értékelésük, különösen arról történő véleménynyilvánítás, hogy melyiket és mennyiben tartom helyesnek,

nem alkotmányjogi, hanem politikai állásfoglalás, amelytől tartózkodnom kell.

Ön volt az egyetlen alkotmánybíró, aki különvéleményt csatolt az ún. „kvótahatározathoz”. Miben volt más az Ön megítélése, mint a testület többi tagjának? Mit gondol az „alkotmányos identitás” kérdéséről?

A többségi határozat elvi megközelítéseivel lényegüket illetően egyetértettem. Hiányoltam ugyanakkor, hogy a határozat ezekből az elvi alapokból nem jut el az alapjogi biztos kérdéseinek megválaszolásából adódó konzekvenciák levonásáig. Ezt azon két kérdést illetően láttam így, amelyek egyfelől olyan intézkedések megengedhetőségére vonatkoztak, amelyek alapvető jogokat sértenének, illetve amelyek uniós hatáskör túllépésével születnének meg.

Az alkotmányos identitás fogalmát magam részéről tágabb és szűkebb értelemben értelmezem. Tágabban minden olyan alkotmánybeli elv és szabály része az alkotmányos identitásnak, amely a szűkebb értelemben vett alkotmányos identitáson túlmenően az alkotmányosság fogalmi köréhez tartozó egyetemes közkincset képező elveket és szabályokat is magában foglalja (mint pl. a jogállamiság, a demokrácia elve, az emberi jogok eszméje, stb.). Szűkebb értelemben az alkotmányos identitáshoz tartozik minden olyan a Magyar Alaptörvénybe foglal elv és szabály, amely a magyar alkotmányfejlődésben gyökeredzik, illetve amelyben kifejezésre jut a magyar alkotmányjogi gondolkodás és szemlélet sajátossága.

Az Alaptörvény szerint az alkotmánybírósági eljárás egy szakasza nyilvános, “ha az ügy a személyek széles körét érinti”. Hogyan határozná meg ezeknek az ügyeknek a körét? Mit gondol általánosságban az AB és a nyilvánosság kapcsolatáról? Szükséges lenne-e jobban a nyilvánosság előtt működnie vagy épp ellenkezőleg: még inkább ki kellene zárni?

A kérdésben említett alkotmányjogi rendelkezés szövege a kérdésben foglaltakhoz képest lényegesen szűkebb eljárási mozzanatokra vonatkozik. Idézem az Alaptörvény 24. cikk (7) bekezdésének ide vonatkozó rendelkezését. „Az Alkotmánybíróság sarkalatos törvényben meghatározottak szerint a jogszabály megalkotóját, a törvény kezdeményezőjét vagy képviselőjüket meghallgatja, illetve véleményünket eljárása során beszerzi, ha az ügy a személyek széles körét érinti.” Jogszabály megalkotójának, törvény kezdeményezőjének vagy képviselőjének meghallgatására emlékezetem szerint még nem került sor. A „személyek széles körét érintő” ügyek értelmezésében talán éppen ezért még nem alakult ki az Alkotmánybíróság gyakorlata.

Az Alkotmánybíróság testületeinek ülése nem kontradiktórius,

azon csak az alkotmánybírák és a főtitkár vesznek részt, és az üléseken a tervezetek megvitatása folyik a határozathozatal irányultságával. Ezt a működést jellegét illetően a bírósági tanácsok zárt tanácskozásához tartom hasonlatosnak, és

nem gondolom, hogy ezen változtatni kellene.

A vita egyébként éppen a különvélemények és párhuzamos indokolások tükrében lényegüket illetően megismerhető a széles közvélemény számára. Bár szimbolikus jellegű aktus, az egyes határozatok nyilvános kihirdetésével is kifejeződésre jut, hogy az Alkotmánybíróság nem titkosan működő szerv.

Hogyan írná le egyéni alkotmánybírói szerepfelfogását? Ez változott-e a megbízatása kezdete óta? Illetve mi a véleménye az aktivizmus vitában, Ön hol helyezi el magát a kérdésben?

Szerepfelfogásom az Alaptörvényből világosan következik:

az Alkotmánybíróság feladata az Alaptörvény védelme, egyedüli viszonyítási pontom az Alaptörvény.

Ezen belül részleteit illetően a szerepfelfogásom az Alaptörvény értelmezéséhez kapcsolódik. Kiindulási pontom mindig az Alaptörvény szövege, úgyis mondható, hogy

textuális szemléletű alkotmánybíró vagyok.

Ez nem jelenti azt, hogy egyéb értelmezési módszereknek nem tulajdonítanék fontos funkciót, azonban az Alaptörvény szövegével szembenálló értelmezésre egyéb módszerek sem adhatnak felhatalmazást. Az aktivizmussal nagyon óvatos vagyok. Az Alaptörvény rendelkezéseiből sok minden kibontható, ami az Alaptörvény alkotmányos értelmezési kereteibe belefér,

de könnyen elvéthető ennek határa, ami azzal a következménnyel jár, hogy olyan tartalmat tulajdonít az ezen határt átlépő az alkotmánynak, amely valójában abban nincs benne, abból nem vezethető le.

Sokan ezt a(z) – mondjuk ki – önkényes eljárást nevezik aktivizmusnak, amit magam is megengedhetetlennek tartok.

Van-e olyan korábbi hazai vagy akár jelenleg is hivatalban lévő külföldi alkotmánybíró kollégája, akinek szemléletmódjával, világnézetével, alkotmánybíráskodási stílusával azonosulni tud?

Neveket nem szeretnék mondani, általánosságban válaszolok a kérdésre. A világnézet az Alkotmánybíróságon számomra csak annyiban fontos, hogy „similis simile gaudet”, azaz a hasonló a hasonlónak örül, de az Alaptörvény adott rendelkezését nem lehet világnézettől függően eltérően értelmezni. Számomra az az alkotmánybírói szemlélet a rokonszenves, amely az alkotmányjogi problémákat a maga komplexitásában vizsgálja, megfelelő súlyt helyez arra, hogy az Alaptörvényben foglalt összeegyeztetést igénylő értékek ne kerüljenek egyensúlytalan, tartalmi lényegüket elvesztő helyzetbe. Röviden:

az alkotmánybírói szemlélet ne legyen egyoldalú.

Azt az alkotmánybíráskodási stílust tudom értékelni, amely alapos, meggyőző érveléssel igyekszik álláspontját elfogadtatni, és az sem okoz nehézséget számára, hogyha kell, meghajoljon vitapartnerei érvei előtt. Az ilyen alkotmánybírói eljárás akkor is rokonszenves a számomra, ha az adott ügyben egyébként nem értünk egyet.

Milyen fontos AB döntéseket tart nagyon jónak, vagy akár rossz iránynak, amelyek azelőtt születtek mielőtt tagja lett a testületnek?

A korábbi időszakból nagyon magas színvonalú, az alkotmányjogi dogmatikát gazdagító döntésnek tartom a köztársasági elnök kinevezési jogkörével kapcsolatos 48/1991. (IX.26.) AB határozatot, amelynek tartalma már beépült az Alaptörvénybe. Ezzel szemben véleményem szerint erősen vitatható választ adott az Alkotmánybíróság a 11/1992. (III.5.) AB határozatában a Zétényi-Takács féle igazságtételi törvény alkotmányellenessé nyilvánításával arra a kérdésre, hogy nem jogállami korszakra vetítetten alkalmazható-e olyan jogállami tétel, amely következtében egy jogállammal összeegyeztethetetlen állami önkény, illetve azokkal fedezett bűnök maradnak következmények nélkül.

Milyen alapon választotta ki a tanácsadóit? Milyen ügyekkel foglalkozik szívesen? Mi a munkamódszere, mennyire tud a törzskarára támaszkodni?

Munkatársaim megválasztásában egyaránt szempont volt a szakmai felkészültség, az ügyek iránti odaadás (mondhatjuk úgy, szorgalom és kötelességtudás), illetve a beléjük vetett bizalom, amely nélkül eredményes munka nem képzelhető el. Voltak, akik már alkotmánybíróvá választásom előtt is itt dolgoztak, akiket elődömtől vettem át. Ők is kitűnő segítőtársaim, akik ugyancsak megfelelnek az előbbi szempontoknak.

Minden üggyel szívesen foglalkozom, amely érdekes alkotmányjogi problémát vet fel. Munkatársaim az elbírálandó ügyeket referálják, azokhoz írásbeli elemzéseket készítenek, és mindezeket velük megvitatva alakítom ki álláspontomat. Azokban az ügyekben, amelyekben előadó bíróként járok el, tervezeteket készítenek, amelyek megvitatásuk és végleges formájuk kialakítása után kerülnek az Alkotmánybíróság testületei elé. Összegezve: törzskari tagjaim nélkülözhetetlen segítséget jelentenek tevékenységem ellátásában.

Ön szerint milyen utak állnak az alkotmánybíróságok előtt a Kelet-Közép-Európai régióban?

Az alkotmánybíróság intézménye, amely korábban ebben a régióban nem létezett, bevált. Szerepkörét az alkotmányok egyértelműen kijelölik, feladatuk az alkotmányosság és ezen belül kiemelten a jogállam védelme és szolgálata.

Ön egykor a Magyar Jaques Maritian Egyesület elnöke is volt. A francia filozófus egyik híres gondolata, hogy „az igazság, amire szükségünk van, nem az, ami kiszolgál, hanem az, amit mi akarunk szolgálni”. Relativizálódhat-e ez az igazságfogalom? Mit tekint a magyar Alkotmánybíróság előtt álló legnagyobb kihívásnak?

A jog az igazságért van, ami természetesen nem relativizálódhat, de a jog minden igyekezete ellenére sem biztos, hogy egyes ügyekben az igazság feltétlen érvényesülni fog. Ha például valaki megbízva másban nem kér elismervényt az adott kölcsönről, könnyen lehet, hogy vita esetén nem fogja tudni azt bizonyítani. Ezért a bíróság nem fog tudni neki igazat adni, és az így hozott ítélet bár jogszerű lesz, de nem fog megfelelni az objektív anyagi igazságnak.

Az Alkotmánybíróság igazi kihívással olykor olyan alkotmányjogi panasz esetében találkozik, amikor az indítványozó a panaszolt ítélet felülvizsgálatát valójában szakjogi szempontból kéri. Gyakori ugyanis, hogy a támadott bírói ítélet nem vet fel alkotmányossági kérdést, és az indítványozó tőlünk mégis a bírói döntés szakjogi felülvizsgálatát várja. Mivel

mi az általános hatáskörű bíróságoknak nem vagyunk „felettesei”, nem vagyunk „negyedfokú” bíróság,

ha az ítélet nem sért alkotmányos rendelkezést, akkor sem nyúlhatunk hozzá, ha egyébként szakjogi szempontból az ítéletet nem tartanánk helyesnek.

A Nemzeti Hitvallásban ez áll: “Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.” Milyen erkölcsi követelményt állít ez a tétel egy állami közhivatal viselője, s különösen egy alkotmánybíró elé?

A Nemzeti Hitvallás idézett mondata a közjó elkötelezett szolgálatáról szól. Ehhez túl sokat nem tudok hozzátenni. Az Alkotmánybíróság alkotmányos szerepéből következően ez számunkra azt a kötelezettséget jelenti, hogy feladatainkat lelkiismeretesen, az Alaptörvény védelmén kívül minden más szempont mellőzésével lássuk el.

Mit tekintene sikernek, mikor lenne elégedett a saját munkájával a mandátumának lejártakor?

Természetesen örömet okoz, ha sikerül szakmai álláspontomról bírótársaimat meggyőzni, de számomra nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy ha majd visszatekintve tevékenységemre – függetlenül attól, hogy hányszor maradtam véleményemmel kisebbségben – a még hátralévő időszakom után is a lelkiismeretemmel békében zárhatnám le ezt a számvetést.  

Melyik az Ön számára a szakmailag leginkább meghatározó olvasmányélmény?

Gimnazista koromban Theodor Dreiser Amerikai tragédia című regénye hagyott nyomot bennem, amely nem szakkönyv, hanem a korabeli amerikai igazságszolgáltatásba is betekintést engedő mű. Ezen túlmenően mivel a választójog és a parlamenti jog számomra kiemelt érdeklődési területet képez, így Dezső Márta és Szente Zoltán e körben írott szakkönyveit gyakran forgatom. Ha időm engedi szívesen olvasgatom a Corpus Iuris egyes cikkelyeit, az 1848-as törvényalkotásokat és az azt követő jogalkotás termékeit. Könyvespolcomon többek között ott található a nagy közjogász-politikusnak Deák Ferencnek Adalék a magyar közjoghoz című műve is. Jogtörténeti ismereteink ápolása ugyanis nem csak jogi műveltségi követelmény, hanem a ma problémáinak megközelítéséhez szükséges jogászi szemlélet kiformálódásához is elengedhetetlen.

Tudomásunk szerint a zene meghatározó szerepet töltött, illetve tölt be az életében. Ha bármelyik korból kiválaszthat egy híres karmestert vagy szólistát, kinek a hangversenyére ülne be és miért?

A karmester: Kobayashi Ken-Ichiro, a szólista: Szvjatoszlav Richter.

Kobayashi rendkívül szuggesztív, magával ragadó karmester, mindig a maximumot nyújtja. Richter zongorajátéka tökéletes és varázslatos; mestere volt minden színnek és érzelemnek, amit az által megszólaltatott mű magában rejt.

A kérdések összeállításában Klicsu Annamária is segítséget nyújtott.

Fotó: Photon.hu

Az interjú az Arsboni és az Alkotmánybíróság közötti megállapodás keretében készült.