Jalsovszky Pál interjú premier szeptember 2-án

Amikor tavasszal elindítottuk az Arsboni Media-t, az volt a célunk, hogy értékálló nem írott anyagainkat mindenki számára hozzáférhetővé tegyük, bárhol, bármilyen eszközről. A nyáron sokat dolgoztunk azon, hogy továbbfejlesszük a csatornát, és webináriumainkon kívül további, új típusú tartalmakat is gyártsunk számotokra. Büszkén jelenthetjük be, hogy a héten elindítjuk az őszi évadunkat, melyben már vezető hazai jogászokkal készült videóinterjúkkal is várunk titeket. Az évad premierje csütörtökön délután lesz, egy Jalsovszky Pál interjúval.

Korábban már készítettünk videós anyagokat, nagy sikere volt például a két német ügyvéddel, Jan Burmeisterrel és Rainer Tommal készített interjúnknak, azonban arra még nem volt példa, hogy egy több mint egy óra hosszú mélyinterjú keretében beszélgessünk valakivel a kamerák előtt. Az új formátumban első vendégünk a Jalsovszky Ügyvédi Iroda alapító partnere, Jalsovszky Pál volt.

Interjúalanyunk a hazai ügyvédi szakma ismert alakja, aki tizenhat év alatt épített egyfős irodából több mint harminc jogászt foglalkoztató megkerülhetetlen piaci szereplőt. A több mint kétórás forgatáson pályafutásának valamennyi fontos részletére kitértünk, a közgázról indultunk és egészen a világjárvány okozta munkaszervezési kihívásokig jutottunk.

A beszélgetés során nem csak az ügyvédet ismerhetitek majd meg, akit korábbi munkahelyén csak „Jolly Joker”-ként neveztek, hanem az üzletembert is, aki azután építette fel a város egyik legjelentősebb magyar tulajdonú gazdasági joggal foglalkozó irodáját, hogy az egyik Big Four vezetői kitáncoltak a vele kötött megállapodásból. A személyes hangvételű interjúban számos olyan történet, anekdota is elő fog kerülni, melyek kontextusba helyezik nekünk a „vad kilencvenes éveket”, amikor tehetséggel és kemény munkával mai fejjel elképzelhetetlen eredményeket lehetett elérni.

Az interjúból két verziót szerkesztettünk: egy rövid, metrón is végignézhetőt, valamint egy prémium, vágatlan felvételt. Mindkét anyag szeptember 2-án, csütörtök délután fog debütálni a felületeinken, a rövid verziót 15:00 órától fogjátok elérni a Facebookon, míg a prémium tartalom premierje 18:00 órakor lesz a Youtube csatornánkon.

Az Arsboni Media őszi évadában több hasonló mélyinterjúval is fogunk jelentkezni, ezért ha nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb tartalmainkról, iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra.

Kíváncsi vagy, hogyan zajlott a forgatás a színfalak mögött? Akkor nézd meg galériánkat!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.