Közvetítő szolgáltató-e a Facebook?

Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kapcsán két különböző típusú szolgáltatót lehet megkülönböztetni egymástól: a tartalom- és a közvetítő szolgáltatót. Előbbi szerkesztett tartalmat tesz elérhetővé a látogatók számára, míg utóbbi csak a más által közzétett információ elérésére biztosít felületet, anélkül, hogy beleszólna annak tartalmába. A közösségi média különböző platformjai (mint pl. a YouTube, Twitter vagy a címben is megjelölt Facebook) korábban egyértelműen ide voltak sorolhatók.

Az Egyesült Államok kezdte el először a terület szabályozását, amikor az 1996-ban elfogadott tisztességes kommunikációról szóló törvény (Communications Decency Act, CDA, 47 US Code 230. szakasz)[1] az „interaktív számítógépes szolgáltatók” (a közvetítő szolgáltató törvénybéli megfelelője, a továbbiakban így használom) felelősségét kizárta bizonyos feltételek fennállása esetén. A rendelkezést alapvetően a szexuális tartalmak megjelenése elleni fellépés jegyében munkálták ki, azért, hogy a szolgáltató ne legyen felelősségre vonható, ha úgy dönt, mégsem lép fel e tartalmak ellen.

Az amerikai szabályozás alapja a CDA (c)(1)-ben került meghatározása, eszerint a közvetítő szolgáltatót nem lehet a tartalom szerzőjének tekinteni, ha az más tartalomszolgáltatótól származik. Ez elég tág mentességet jelent, hiszen szinte minden, más által szolgáltatott tartalom alá érthető, a bíróságok pedig eddig elfogadták ezt az értelmezést.[2] Maga a törvény is elismeri, hogy célja a szektor gazdasági fejlődésének elősegítése volt a lehető legminimálisabb állami szabályozás kialakításával (a törvény (b) pontja).

Sajátos következménye volt a törvényben igen tágan megfogalmazott „nyilvánvalóan sértő” és „illetlen” kommunikáció tilalmának, hogy bizonytalan volt, hol is húzódik a határ. Így például hosszú időn keresztül a Facebook és más közösségi médiák a szoptató anyákat ábrázoló képeket pornográf, és így tiltott tartalomként kezelték.[3]

EU-s szinten a 2000/31/EK irányelv szabályozza a közvetítő szolgáltatók felelősségének kérdését, amelynek rendelkezéseit idehaza a 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.) ültette át. A közvetítő szolgáltatóra speciális felelősségi szabályok vonatkoznak, és így bizonyos feltételek fennállása esetén mentesülhet a felelősség alól. Az irányelv 12. cikke alapján ezek:

• nem a szolgáltató kezdeményezi az információ továbbítását,
• nem a szolgáltató választja meg a továbbítás címzettjét,
• a további információt nem a szolgáltató választja ki, illetve azt nem változtatja meg.

A 15. cikk pedig a tagállamok számára írja elő, hogy a közvetítő szolgáltatók nem kötelezhetők a továbbított információ szűrésére, illetve nem feladatuk dönteni az adott tartalom jogszerűsége felől.

Az uniós szabályozás láthatóan sokkal jobban kimunkált, és sokkal inkább keretek közé szorítja a felelősség alóli mentesülést. Ugyanakkor tagállami szinten tapasztalhatók ezzel ellentétes törekvések. A 2017-es német törvény (Netzwerkdurchsetzungsgesetz)[4] hatálya alá a 2 milliónál több regisztrált felhasználóval rendelkező oldalak, így például a Facebook, Reddit és YouTube tartoznak (emiatt gyakran emlegetik „Facebook törvényként” is). A törvény rendelkezései értelmében az említett szolgáltatók kötelesek 24 órán belül eltávolítani a német törvények szerint gyűlöletbeszédnek minősülő tartalmat, és ennek ismételt elmulasztása esetén 50 millió euróig terjedő bírsággal sújthatók. A határidők terén komoly ütközés tapasztalható az irányelv 14. pontja és a törvény rendelkezései között, amelyet a német jogalkotó nem oldott fel.

Mindezek alapján, vajon valóban tényleg közvetítő szolgáltató-e a Facebook? Más szerzők is hajlanak arra a véleményre, hogy az utóbbi időben tudatosan felvállalt szerkesztői szerep alapján ez nem állja meg a helyét.[5] Az EU az audiovizuális médiaszolgáltatókról szóló 2010/13/EU irányelvhez benyújtott módosító javaslatok (amelyeket azóta 2018/1808 irányelvként elfogadtak) is megfogalmazták a közösségi média (és különösen a videómegosztó platformok) növekvő szerepét, megpróbálva azt bevonni a médiaszabályozás alá. Számos olyan tényező van, ami arrafelé mutat, hogy a Facebookhoz hasonló platformok, már nemcsak egyszerű közvetítői, hanem formálói is a felhasználók tartalmainak.

Az egyik érv, hogy a Facebook egyre nagyobb mértékben veszi igénybe emberi szerkesztők közreműködését, például a népszerű témák kiválasztásánál, amely belső irányelvek mentén zajlik.[6] A Facebook ugyan tagadta azokat a vádakat, hogy ez a szelektálás politikailag motivált lenne, később elismerte, hogy a szerkesztők személyes elfogultsága valóban torzíthatta a hírek válogatását.[7]

Másrészt a tartalmak erős szűrésen, moderáción esnek át, amelyek már meglehetősen öntevékenyen folynak. A platform meglehetősen homályosan megfogalmazott „közösségi alapelvei”[8] nyomán tartalmakat töröl, illetve felhasználókat tilt ki. Ezeknél jellemzően nincsenek tekintettel a helyi kulturális sajátosságokra, a közzétett tartalom vicces vagy ironikus voltára. A 2016-os amerikai elnökválasztással kapcsolatos álhír botrány után a Facebook moderátorokat vett fel, és szigorította a fizetett hirdetések közzétételének feltételei, valamint tényellenőrzőket vett igénybe, megjelölve az általuk álhírnek minősített tartalmakat.[9]

Komoly visszhangot keltett a Facebook közösségi alapelveinek idén júliusi azon módosítása, amely az erőszakra és uszításra vonatkozik. Az alapelve szerint tilos közzétenni „olyan fenyegetéseket, amelyek bármelyik célpont halálát (vagy más súlyos erőszakot) eredményezhetik”, kivéve, ha az a „Veszélyes személyek és szervezetek” szabályban tárgyalt szervezet vagy személy.[10] Ez a fajta magatartás – még ha annak célpontja nem túl népszerű gondolatokat magáénak valló személy is – büntetendő a nyugati államokban, ez az új Facebook alapelv tehát súlyosan törvényellenes, és amennyibe a platform teret enged neki, fel kellene merüljön büntetőjogi felelőssége (ami alól az amerikai szabályozás sem nyújt kibúvót).[11]

Mindezen érvek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a Facebook egyre kevésbé működik közvetítő szolgáltatóként, sőt állami funkciókat magának követelve saját mércéjévé válik a szólásszabadságnak. Ugyan teljesen egyértelműen nem sorolható be a vállalkozás tartalomszolgáltatónak, mindenképp szüksége a jelenlegi szabályozás átgondolása, főleg a közösségi médiák életünkre, politikára és gazdaságra gyakorolt jelentős hatása fényében.

A publikáció a korábban megjelent Dornfeld László: A közvetítő szolgáltatók felelőssége az internetes tartalmakért. Kriminológiai Közlemények 78. 101–117. tanulmány rövid, az előadás céljainak megfelelően kiegészített kivonata

A szerző a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet kutatója; a Miskolci Egyetem doktorjelöltje