Te lehetsz a Jessup siker titka!

Az ELTE Jessup csapata idén tavasszal megnyerte a döntőt és ezzel történelmi sikert ért el. Idén ősszel újra elindul a világ legrangosabb perbeszédversenye, a Philip C. Jessup nemzetközi jogi perbeszédverseny. Ennek okán ültünk le a győztes csapattal. A verseny tapasztalatai mellett arról is beszélgettünk, hogy mit tanácsolnak azoknak a joghallgatóknak, akik már elgondolkodtak a jelentkezésen.

A magyar csapat tagjai: Bazsó Gábor, Buda Zolta, Koncsik Marcell és Szép Vanessza, akiket a korábbi évekhez hasonlóan Kajtár Gábor, Sulyok Katalin és Pap Dániel készítettek fel.

Ha nem akarsz lemaradni a Jessup élményről, akkor érdemes sietni, a versenyre a jelentkezési határidő 2019. szeptember 2., azaz hétfő éjfél.

Mi a Jessup siker titka? Mi az, amit máshogy kell csinálni ahhoz képest amit itt Magyarországon vagy a korábbi évekhez képest csináltak?

Kajtár Gábor: A zsigeri válasz: a csapattagok. Akik itt ülnek, és akik itt fognak ülni. De valójában minden évben tanultunk valami újat, sok pici elem van, így nincs egy nagy titok. Ha van egy szó, amivel az egészet össze lehet mégis foglalni az a professzionalitás. Kőkeményen profi munka mind a coachok és a csapattagok részéről. Ugyanolyan professzionális munka, mint olimpiát nyerni vagy bármilyen nemzetközi sikert elérni. Ez nem egy amatőr játék. Az olimpia is kisebb, amatőr szinten indult, de mára a világ professzionalizálódott. Elképesztő verseny folyik az egyetemek között, a jelöltek és az irodák között. A globalizáció magával hozta, hogy ez a verseny nem csak lokális, vagy csak európai, hanem egy világra kiterjedő versenyről van szó, ahol minden gramm és milliméter számít.

Legal Innovation Day

Ismerd meg, milyen jövő vár a jogi piacra!

És ti úgy éreztétek magatokat, mintha egy olimpiára készülnétek? Úgy éreztétek, hogy ez az elvárás veletek szemben, erre készültök?

Bazsó Gábor: Azt éreztük, hogy van egy olyan elvárás, hogy az eddigi ELTE-s csapatok legjobb eredményét elhozzuk. Az nem volt elvárás, hogy nyerjük meg vagy legyünk a top 4-ben. Nem volt kimondva, de ott volt mindig a levegőben, hogy jó eredményt kell elérnünk, mindenképp jobbat, mint az előző csapatok. Azt viszont nem tapasztaltam, hogy a tanár úr vagy tanárnő emiatt jobban pusholt volna, vagy több terhet rakott volna ránk, hogy többször kellett volna találkoznunk, jobban odafigyeltek volna azokra az ici-pici részletekre. Mert egy bizonyos ponton túl a felkészítők már nem tudják arra ösztökélni vagy kényszeríteni a diákokat, a csapattagokat, hogy azt a plusz munkát tegyék bele, amivel egy top 32-es csapatból top 16-os vagy akár top 8-as csapat lehet, hanem azt a csapattagoknak kell saját akaratukból, motivációjukból csinálni. Az idei csapat talán azért lehetett olyan sikeres, mert mind a négyünkben megvolt az a motiváció, hogy azon túl, amit még a felkészítőink elvártak tőlünk és minimumként meghatároztak egy kis pluszt bele tudtunk tenni.

KG: Nyomás ekkor már nem lehet, csak motiváció.

Mint hallgatók a saját munkátokkal, hallgatói tevékenységetekkel hogy tudtátok összeegyeztetni az itt eltöltött időt, elvégzett munkát?

Koncsik Marcell: Szerencsére az egyetem nagyon támogatóan áll ehhez, kaptunk kivételes tanulmányi rendet Gáborral erre a félévre. Nem kellett bejárnunk szemináriumokra, halaszthattuk a ZH-kat, most pótolunk rengeteg mindent, ami kimaradt a félév során. Mindenkinek abszolút a Jessup élvezett prioritást, mindent abba tettünk bele. Most van az a tűzoltó fázis, mindent próbálunk helyre hozni, ami kimaradt. De ezt máshogy nem lehet csinálni. Nem csak a győzelemhez, hanem egy objektíve jó szerepléshez is muszáj mindent beletenni a felkészülésbe. Ha megosztja az ember akár 50-50 akár 70-30 arányban az idejét és energiáját a Jessup és az iskola között, akkor nem fog menni, ez egész embert kíván.

BG: Azért sem fog menni, mert a legjobb csapatoknak tényleg nem kell bejárniuk és vizsgázniuk, hanem egész évben csak Jessupoznak. Ebből a szempontból versenyhátrányt jelentett, hogy vizsgáznunk kellett. Hiszen pont a vizsgaidőszak közepén kellett leadni az írásbelit. Valahogy ezt mind a négyen ki tudtuk egyensúlyozni, nagyjából megcsináltunk minden vizsgát. Amikor beszéltem egy német felkészítővel elmondta, hogy a csapatoknak nem kell semmit csinálniuk, nincs semmilyen egyetemi kötelezettségük. Csak bezárják őket egy szobába, és egész évben ezzel foglalkoznak.

Na, akkor megvan a titok, be kell zárni őket egy szobába.

KG: Nem kell bezárni őket, bezárják ők magukat. (nevet)

Nem ez az első alkalom, hogy Jessupoztok?

KM: Vanessa és Gábor korábban volt Teldersen, ami az európai úgynevezett kistestvére a Jessupnak. Én idén kezdtem ezt a perbeszédversenyt. Zolta harmadszor megy.

Zolta, Mi motivál téged arra, hogy sokadszor is Jessupozz? Miért térsz vissza? Megéri kizárólag ebbe ennyit fektetni (egy dologba, sok más helyett)?

Buda Zolta: Az elmúlt években többször is közel kerültünk ahhoz, hogy betörjünk a Jessup nemzetközi elitjébe, de a siker küszöbén rendre elbuktunk. Bár számtalan oka lehet annak, hogy az ember miért térne vissza sokadszorra is, számomra a saját makacsságom volt az, ami nem hagyta, hogy idő előtt szögre akasszam a kabátomat. Tudtam, hogy a siker a levegőben lóg, és mindenképp ott szerettem volna lenni a csapattal, amikor azt végre sikerül megkaparintani.

A verseny pozitív hatásai a karrieren kívül szerinted hol mutatkozhatnak meg?

BZ: Bármennyire is igényelné az ember szelleme, manapság egyre ritkábban kapunk lehetőséget arra, hogy huzamosabb ideig egyetlen feladattal foglalkozzunk. A lehetőség, hogy egy éven át minden erőnket egy közös cél megvalósításának szenteljük, majd pedig lássuk a kemény munka gyümölcsének beértét, önmagában egy csodálatos, jellemformáló tapasztalat. Ha engem kérdeznek, azt mondom, hogy ezek a tapasztalatok jelentik az élet értelmét.

A több éves tapasztalat alapján te mit ajánlasz a többi hallgatónak?

BZ: Csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy jelentkezzenek, és csinálják. A feladat kétségtelenül kolosszális, azonban mindössze az elhatározás apró mozzanata az ember egész életét megváltoztathatja. Minden élmény, tapasztalat és lehetőség, amit az elmúlt években kaptam, azzal a döntéssel kezdődött, hogy jelentkeztem a Jessupra.

Az ha valaki többször vett már részt a versenyen megváltoztatja a csapat dinamikáját? Könnyít a szereplésen? Ha igen milyen módon?

KG: Az egyik legnehezebb akadály, hogy itt egy napot sem lehet veszíteni. Ha kijön a jogeset a csapatnak már meg kell lennie. Rengeteg a feladat, fiatalokról van szó, akiket rengeteg minden érdekel a világban. Ahhoz, hogy ez a mentalitás ki tudjon azonnal alakulni, ahhoz első pillanattól tisztában kell lenni ennek a versenynek jelentőségével, jellegével. Ami a legnagyobb nehézséget okozta nekem éveken keresztül az az, hogy hogyan lehet azt az állapotot elérni a nulladik napon, hogy odaképzelik magukat a döntőbe, a terembe és megérzik azt a lenyűgöző hangulatot. Ez szinte lehetetlen misszió volt sok ideig. Én és a co-coach sokszor próbáltuk magyarázni ezt a válogatókon. De sokkal eredményeseb, ha van a csapaton belül ilyen tag, aki már járt kint. Azon, aki többször Jessupozik, már látszik, hogy volt kint, más a hozzáállása. Ő át tud adni valamit ebből az újaknak. Idén ugye ő volt Buda Zolta.

Abszolút emiatt kezdtem újra a Telders felkészítőt a tanszéken, hogy későbbi Jessup-tagokat neveljünk ki. Vanessa és Gábor esetében is érett emberekről van szó, emiatt őket soha nem kellett arról győzködni, hogy a Telders és a Jessup is nagyon hasznosak. Talán segített az is, hogy ők voltak kint Hágában, voltak a Békepalotában. Amikor a Jessupról azt mondtuk nekik, hogy ez több léptékkel annál is nagyobb, akkor tudtak mihez viszonyítani. A négyből hármuknak volt ilyen tapasztalata. Az, ha valaki egy ilyen élményről jön vissza, segít a csapaton. És ha visszajön, akkor azt üzeni a többieknek is, hogy érdemes ezt csinálni.

Hogy működik az említett Jessup-Telders koncepció? Honnan jött az ötlet, hogy az egyik a másik előszobája legyen?

Sulyok Katalin: Adta magát, hiszen a Telders egy jóval rövidebb jogeset, amelyre rövidebb írásbeli beadandót és rövidebb szóbeli szöveget kell készíteni, ezért volumenében és a hallgatói terhelésben is messze elmarad a Jessuptól. Ugyanakkor a műfaj nagyon hasonló, hiszen ugyanúgy nemzetközi jogi kutatást kell végezni, a legal writing szabályai szerint beadványt készíteni, majd higgadtan, udvariasan és legfőként is okosan és pontosan válaszolni a bírák folyamatos kérdéseire. Ezért a felkészülés során jól látszik, hogy a hallgatók rendelkeznek-e azokkal a jogászi és pszichikai képességekkel valamint munkakultúrával, amit egy ideális Jessup csapattagban keresünk.

A coach illetve co-coach szerepekben mi az eltérés? Miként kerülnek ezek a szerepek “leosztásra”?

SK: A co-coach általában az adott év jogesetének megfelelő speciális szakértelemmel bír, így a csapatot egy vagy néhány jogterületen illetve módszertan tekintetében tudja segíteni, orientálni. A coach pedig képviseli esetünkben az évtizedes intézményes tudást. Az idei év jogesetében a nemzetközi környezetvédelmi jogi szál igen hangsúlyos volt, amely fő kutatási területem.

A külföldi tapasztalatok (Harvard, Cambridge) miként segítenek a Jessup felkészítésben?

SK: Az angolszász jogi oktatásban az esetalapú érvelés, a “compare and contrast” módszer igen hangsúlyos és ez a Jessupon készítendő érvelés összeállítása során is nagyon jól használható. A harvardi évem során az academic writing illetve legal writing módszertanát külön is tanultam, ez szintén “belépő” követelmény egy erős memo megírásához.

A vitakultúra is nagyon nagy hagyományokkal rendelkezik ezeken az egyetemeken a különféle debate society-k révén, ahol pedig általános érveléstechnikai fogásokat lehet eltanulni.

A tanszéki oktatói és tudományos tevékenységbe miként illeszkedik be a Jessup felkészítés? Hogy hasonlítható össze? Van szinergia?

SK: A Jessup felkészítés az oktatói munka legszebb része, ha úgy tetszik szinte jutalomjáték, hiszen kiemelkedően tehetséges, gyors gondolkodású és tanulni vágyó, nagy munkabírású hallgatókkal dolgozhatunk együtt, ez az egyetemi tömegoktatásban (sajnos) nem mindennapi élmény. Mindez inspirálja az oktatót is szakmailag és emberileg egyaránt. A Jessup jogesetek mindig a nemzetközi jog valamelyik éppen átalakulóban lévő területének kérdéseit boncolgatják, így tudományos szempontból nagyon érdekes dogmatikai problémákba ütközik a csapat, ami a coach számára is igazi “ínyencség”. Az oktatói munkával is van szinergia, hiszen ezeket a jogi dilemmákat, jogi szürke zónákat a szemináriumon is át tudjuk beszélni a következő években, amivel gyakorlatiasabbá, élőbbé lehet tenni az előadáskövető szeminárium műfaját is. A végső szinergia pedig egyszerűen az, hogy a Jessup táplálja az ember lelkesedését a nemzetközi jog illetve általában véve az oktatás, tehetséggondozás iránt, és ha az ember valamit lelkesen csinál, akkor azt sokkal jobban is csinálja.

Lehetett hallani más cikkekből, hogy idén mintha lett volna olyan érzés, hogy 2019-ben meglehet a siker, a győzelem. Ez honnan jött? Min lehetett ez látni? Azon kívül, hogy nagyon sok munka volt mögötte.

BG: Nálunk nem, mi nem így éreztük. Zolta természetesen említette, hogy erősek vagyunk, de ez a felkészítőknél jelenhetett meg.

KG: Mi határozottan éreztük. Emlékszem, hogy a Baker & McKenzie irodában voltunk gyakorolni, és akkor én felhívtam Sulyok tanárnőt, hogy döntős csapatunk van. Már a kiválasztáskor sejtettük, ezért mert is nem akartunk kompromisszumot kötni, a legeslegjobbakat kerestük idén. Amikor a Marcell Teldersre jelentkezett és másodévesen megnyilvánult, láttuk, hogy különleges tehetségől van szó. Látható volt, hogy kész Jessupos. Át is vitte a csapatot a Gáborral a legjobb 16-ba. Akkor már tudtuk, hogy nagyon közel vagyunk a betonbiztos csapathoz. Gáborral nyáron is beszélgettünk a Telders szereplése után, világos volt, hogy mindkét oldalon fog szóban érvelni. Négy agent szerepből kettő kész volt Gábor személyében, még kettőt kerestünk. Marcell volt az ifjú tehetség, Zolta pedig a rutinos, aki már eddig is minden évben kiemelkedőt alkotott, az ő tudása, higgadtsága és hite nélkül nem lettünk volna világbajnokok. Ami pedig még nagyon fontos az Vanessa személye. Aki nem pótolható. Mivel ő a legjobbat kutatási területen tudja hozni. Amikor ez összeállt, elég egyértelmű lett számunkra, hogy ez a csapat, ha szépen megy előre, az a minimum, hogy bejutunk a top 16-ba, utána pedig meglátjuk.

Amikor Gábort meghallgattam másodévesen a válgatón, akkor már nyolcadik alkalommal voltam felkészítő és voltam kint hétszer D.C.-ben, tehát láttam hét Jessup döntőt. Nagyon régóta vártam azt a személyt, a „kiválasztottat”, akinél a Mátrixhoz hasonlóan a paragrafusok folynak le a számok helyett. Akivel meg tudjuk nyerni a Jessupot. Ott helyben mondtam neki, hogy zseninek tartom és a tehetségét ne pazarolja el azzal, hogy nem tesz bele minden munkát. Hiszen a tehetség csak egy ígéret, egy potenciál, ezt át kell fordítani egy tényleges eredménnyé. Sokan itt csúsznak el. Érzik, hogy tehetségesek és ez nekik elég. A Gábor tavaly a Teldersen második lett a 100-ból. Úgy, hogy másodévesen életében először volt kint nemzetközi versenyen.

A memorandum hogy teljesített idén?

KM: Összesítésben kilencedik lett a kettő együtt, a felperesi beadvány pedig a harmadik legjobb lett. Ez a 140-es mezőnyben ugyancsak kiemelkedően jó eredmény.

Az, hogy vannak olyan tagok, akik korábban már részt vettek, a felkészítő tanárok pedig hosszabb ideje dolgoznak hosszú távon építi a háttértudást?

KG: Inkább áttételesen. Ez iskola, a szónak abban az értelmében, hogy a Jessup alumni tudását építi. Látszik, hogy vannak olyan top egyetemek, ahol az alumni nem megy el, hanem visszaad. Visszaadnak tudást, energiát, lelkesedést. Nálunk ez megvan és ez a hatás figyelhető meg. Máshonnan megszerzett tudással, mert az, aki Jessupozott, az lehet, hogy marad itt az ELTE berkeiben vagy kimegy a Hague Academyre tanulni, csinál egy kimagasló LLM-et, tovább foglalkozik ezekkel és utána tud tanácsot adni. Tehát kialakul egy Jessup-iskola az ELTE ÁJK-n belül is.

A csapaton belül hogy alakultak a szerepek? Hogy segítettetek egymásnak?

BG: Próbáltuk úgy kialakítani a beadvány megírását, hogy tudjunk egymásnak segíteni. Törekedtünk arra, hogy mindenki azonos mennyiségű munkát végezzen. De Marci része pont egy kurrensebb, nehezebben kikutatható rész volt, az emberi jogok extraterritoriális érvényesíthetőségének kérdése. Ezért, amikor a betudással végeztem, igyekeztem Marcinak segíteni, bár kicsit vakvágányra vittem. (nevet) Tehát volt segítség a csapattagok között, de igazából legnagyobb mértékben ez mindenkinek az önálló munkája volt. Azért is, mert minden beadványhoz nagyon sokat kell kutatni és nincs arra idő, hogy valaki átdolgozzon, heteket töltsön egy másik kérdéssel.

KM: A szóbeli készülés során rengeteg alkalommal beszéltünk egymás előtt. Van egy szint, amelyen túl már nem tudunk egymásnak segíteni, azonban hat szem mindig többet lát, ezért sokkal jobb közösen készülni, mint otthon egyedül gyakorolna. Kérdezgettük is egymást kvázi bíróként, néha már a másik részéből is tettünk fel kérdést, mert a versenyen is átkérdeztek, a bírák nem kezelik a különféle kereseti kérelmeket élesen elválasztva, hanem simán belekérdeztek más részekbe is. Ezt próbáltuk egy kicsit erőltetni, hogy ismerjük egymás részét olyan szinten, hogy alapvető kérdésekre tudjunk válaszolni. És ez be is jött, és óriási előny volt Lisszabonban is, Washingtonban meg főleg.

Volt olyan kérdés, amire nem számítottatok?

KG: Bár a teljes készülés és a versenyek során sem kaptuk kétszer ugyanazt a kérdést, nem volt olyan, amire nem számítottunk volna, mindenre volt a versenyzőknek jó válasza.

KM: Leginkább az volt jellemző, hogy voltak olyan érveink, amiről azt gondoltuk, hogy baromi jók, és kint rájöttünk, hogy senkit sem érdekel, nehezen érthető, szóban nehezen átadható. Azt észre kell venni, hogy ha a bírót valami nem érdekel, annak ellenére, hogy az érv dogmatikailag tökéletes, de nem megy át, akkor fölösleges erőltetni, mert csak az időt veszítjük vele és nem fogunk rá plusz pontokat kapni. És ez volt nehézség, mert amikor a lisszaboni fordulónak vége lett, akkor át kellett strukturálni a beszédünket. Akár sorrendet változtatni, egy érvet kivenni vagy előre venni, ez volt a nehéz benne. Minden gyakorlás után be kell építeni a beszédünkbe az impulzusokat, amiket kapunk, rá kell jönni, mi az, ami tényleg érdekli az embereket és mi az, ami csak szerintünk tök jó, de el kell engedni.

Hogyan tovább? Mi az, amit tudnátok ajánlani a hasonló cipőben járó egyetemistáknak? Ha valaki látja ezeket a Jessupos sikereket és ezeken felbuzdulva jelentkezni szeretne, mire számítson?

KG: Olyan egyetem még nem volt a világon, aki egymás után kétszer nyert volna. Olyan már volt, hogy egy egyetem háromszor-négyszer-ötször nyert, de címvédés egymás után még soha nem történt. A Columbia Law School négy döntőt nyert, Szingapúr hármat. A győzelem másnapján elkezdtünk dolgozni az ELTE második világbajnoki címén.

…ez esetben van kihívás.

KG: Igen, de ez nem elvárás, mert ez agyonnyomná az új csapatot, ami megint nem lenne professzionális. Én azt gondolom, hogy nem elszállva az idei eredménytől a hallgatóknak a realitás talaján állva, fegyelmesen és alázatosan, sok munkát kell beletenni a jövő évbe. A top 16-ba kerülés azt gondolom, hogy nem irreális elvárás, hasonlóan, ahogy korábban a legjobb 32 volt, most a 16-os mezőny lesz a cél. És onnan megint – meglátjuk. Legyünk a világ legjobb 16 nemzetközi pleadeléssel és legal writinggal foglalkozó egyeteme között. Ez egy óriási eredmény lenne. Hozzáteszem, óriási eredmény a top 32-ben is bent maradni. Az, aki a világ 700 egyeteme közül a 32 legjobb képzőhelye között van, az egy nagyon erős pozícióban van. Ez az ELTE ÁJK érdeke is.

Ha jól értem, akkor a top 32 már megvan.

KG: A top 32 megvan, most már egy jó ideje. Azonban bent is kell maradni. A Rocky filmes hasonlatával: ha lecseréljük a passion-t glory-ra akkor kiütnek minket. Ebben a professzionalizálódó világban nagyon nagy szó a top 32-ben lenni. És nagyon sokat jelent az ELTE-nek, hogy elhangzik a név a legjobb 32-es mezőnynél. Ez egy fontos üzenet, akár a LLM képzéseink miatt és a diákjaink későbbi LLM képzései során is, ha ismerős egyetem nevét olvassák a Yale, Oxford, Harvard és Cambridge oktatói a jelentkezési lapokon. Ezért kell megküzdenünk minden évben, és ez egy nagyon motiváló cél. Továbbá az is nagyon számít, hogy ezek a hallgatók szembementek azzal a korszellemmel, hogy sokféle, ezer dolgot kell csinálni egyszerre, és egyet csináltak, de azt rendesen, ahelyett hogy kisebb dolgokkal kitömnék az önéletrajzukat.

Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzetek?

BG: Az én esetemben ez egy folyamat volt. Kajtár tanár úr jelezte, hogy lehet jelentkezni a Jessup és Telders versenyekre, de ekkor nem jelentkeztem egyikre sem. Talán azért, mert nem volt bennem az előzetes motiváció vagy vágy, hogy nekem ezt mindenképp meg kell csinálnom. Úgy voltam vele, hogy majd jövőre. Aztán Tanár úr még egyszer kiküldte az üzenetet, hogy keres még Telders csapattagokat, mert nincs még meg a megfelelő létszám. Azt hiszem, akkor talán még csak egy csapattag volt meg a négyből. És akkor már úgy voltam vele, hogy „na jó, próbáljuk meg”. Még ebben a pillanatban sem volt meg bennem, hogy nekem ez a nagy célom, mindenképp ezzel kell foglalkoznom. Később, ahogy bekerültem a csapatba, elkezdtünk kutatni, az magával ragadott. Utána már csak ezt szerettem volna csinálni, még a szabadidőmben is, még az egyetemi tanulmányi kötelezettségeimet is minimumra szorítottam, szinte csak ezzel foglalkoztam. Azt tudom mondani mindenkinek, hogy próbálják meg. Biztosan nem tudják előre elképzelni, hogy ezt most szeretni fogják vagy sem. Ilyen típusú munkával az egyetemen nem fognak találkozni, mert ez nem egy vizsgára való felkészülés, nem egy magolási folyamat, amit általában az egyetemen elvárnak, ez teljesen más.

Amikor a Teldersnek vége volt, nem akartam Jessupozni, mivel egy évet pihenni szerettem volna, és utána elkezdeni azt. Ez nem jött be, de utána a motiváció is jött magától. Egyszer kell kimondani és utána nem szabad visszanézni. Az sem biztos, hogy olyan emberek lesznek sikeresek az ilyen perbeszédversenyeken, akik már óvodás vagy általános iskolás koruk óta jogászok szerettek volna lenni, vagy akik mindig is nagyszájúak voltak, szerettek beszélni. Azok, akik nem ilyenek, ők is jól tudnak teljesíteni ezeken a versenyeken. Ami még nagyon fontos, hogy aki ilyen a versenyre jelentkezik, annak áldozatokat kell hoznia. Ez azért az egyetemi átlagon meglátszik. Az, aki annyi munkát beletesz ebbe, hogy sikeres lehessen a Jessupon, nem lesz teljesen sikeres az egyetemen. Az ökölszabály az az, hogy akinek jó átlaga lesz az egyetemen, az nem tett bele elég munkát.

És, hogy miért jó, hogy valaki az egyetemi tanulmányait, más dolgokat, a barátokkal való találkozgatást háttérbe szorítja? Azért, mert itt egyszer kell megvillanni, egy évet kell erre áldozni ahhoz, hogy utána egy egész életre megalapozza a szakmai életét. Hiszen itt az ember ír egy kombinált memót, bejut a top 32-be, és ezek nagyon jó szakmai alapot adnak. Ez már egy belépőkártya a legjobb magyar ügyvédi irodákba, illetve a külföldi LLM képzésekre, külföldi PhD képzésekre. Ez az egész életedben egy nagy dolog lesz. Ezt a nagyobb képet kell látni. Látszólag kevés idő, viszont az egész életét megalapozza az embernek. Akkor viszont nem megy, ha az ember közben zh-ra vagy Pp.-re készül.

KM: Én a tavalyi vizsgaidőszak során döntöttem el, hogy szeretnék perbeszédversenyt csinálni. Ugye én a tavalyi ICC mediációs versenyen vettem részt elsőévesen. Emlékeztem arra a motivációra, amit az az érzés adott, hogy ha elvégzem a vizsgáimat, akkor végre azzal foglalkozhatok, amit tényleg csinálni szeretnék, amit élvezek. Ez a tavaszi vizsgáknál hiányzott, mivel akkor már nem tartott a verseny. Azt éreztem magamon, hogy nagyon más úgy felkészülni a kötelezően elvégzendő feladatokra, hogy ez hiányzik. Sokkal nehezebb úgy felkészülni a vizsgáidra, hogy nincs meg mögötte az, amiért ezt teszed. Akkor döntöttem el, hogy mindenképpen szeretnék a következő évben valamilyen perbeszédversenyen részt venni, és ez akkor még a Telders lett volna. Sok emberrel beszélgettem erről. Úgy terveztem, hogy elmegyek Teldersre másodévben, Jessupra pedig negyedévben. Ez a koncepció az utolsó napig tartott. Aztán fordult a kocka, mert rögtön a Jessup csapatba válogattak be.

Először a Jessup nagyon ijesztő volt. Az első két-három nap. Végiggondolni, hogy most mi következik 7-8 hónapon keresztül, az egyrészt elmondhatatlanul motiváló, felemelő, másrészt baromi ijesztő. A mélyvízben találja magát az ember. Nincs egy nap sem, amit el lehet vesztegetni. Ráadásul előtte nemzetközi joggal nem is foglalkoztam. Ahogy teltek a napok, úgy ez a félelem átcsapott motiváltságba, és elkezdtem élvezni. Ahogy már láttam, hogy három olyan emberrel dolgozok együtt, akik csak felfelé tudnak húzni. Itt a csapatban nem tudjuk egymást lefelé húzni, demotiválni. Csak felfelé, csak előre tudjuk vinni egymást. Látjuk azt, hogy a többiek mennyit haladtak előre. Ez mindig motiváló. Ilyenkor azt érezzük, hogy menni kell, ameddig csak lehet.

Szerintem az a legnagyobb húzóereje ennek az egész versenynek, hogy olyan mindennapi életben használható skilleket fejleszt, amit máshol nem kap meg az ember, tehát nem csak a nemzetközi jogban fejlődik az ember. Olyan dolgokat tanulhatunk, amit a legtöbb ember a profi pályafutásának első három-négy évében sajátít el részenként. Ezt mi itt egy összesűrített egyvelegként kaphatjuk meg. Mindezt cserébe a csütörtöki és pénteki bulizásokról való lemondásért. De megéri. Külső szemmel ez nem biztos, hogy látható. Miért jó nekem az, hogy négy-öt hónapig csak olvasok? Vagy a könyvtárban ülök? Ez belülről egyértelművé válik. Ha valakiben egy pillanatig is megfordul a kérdés, hogy vajon ezt érdemes lenne-e, annak érdemes lenne. Ha valakiben él egy ilyen indíttatás, azt ki kell élni.

Szép Vanessa: Én korábban részt vettem a Vis Moot versenyen. Azt éreztem, hogy a felkészülés kapcsán voltak hiányosságok, mivel ott sokkal önállóbban kellett dolgoznunk, kevesebb volt a felkészítői segítség. Azt viszont láttam, hogy mennyi mindent lehet ebből tanulni és mennyi lehetőség rejlik ebben, milyen fél évet dolgozni egy ilyen eseten és képviselni az egyetemet egy nemzetközi versenyen. Én ezért jelentkeztem a Teldersre és ez egy nagyon jó visszaigazolás volt. Rengeteget lehet ebből tanulni. Ilyen tekintetben nekem is egy hosszú út volt ez. Egyrészt a tanulás, ami miatt nagyon érdemes részt venni, másrészt egyébként nincs lehetőség egy ilyen nemzetközi helyzetben kipróbálnunk magunkat, emiatt is nagyon sokat jelent. Ráadásul nagyon jó érzés találkozni az olyan hallgatókkal, akik szintén ezen az eseten dolgoztak, vagy a bírókkal megismerkedni. Szép tapasztalat, ahogy a csapatok támogatják egymást az után, hogy részt vettek. Személyesen is jó élmény volt, hogy mellénk álltak csapatok. Manapság az is nagyon divatos, hogy az egyéni érdekeket, célokat az emberek előrébb helyezik, itt pedig csapatként kell és lehet dolgozni. Ez csak akkor működik, ha a négy csapattag és a két coach együtt dolgozik. Ez a verseny így többet ad. Más helyeken, például egy ügyvédi irodában is csapatként kell dolgozni. Nem lehet mindig az egyént előre tolni.

Többször elhangzott, hogy sokan többféle dologba fognak bele egyszerre és egyikben sem mélyülnek el teljesen. Nálatok voltak ilyen dilemmák? Hiszen ehhez egy nagyon mély hit szükséges, hogy annak az egy évnek, amit ebbe beletesztek, az tényleg egy olyan gyümölcsöt hozzon, ami miatt megéri. Hogy tudtátok kizárni azt a gondolatot, hogy ha nem lesz megfelelő eredmény, akkor nem éri meg?

KM: Szerintem ez az első meghallgatáson látszik, hogy ki az, aki elhiszi. Tökéletesen méri az elhivatottságot a felvételi folyamat. A többi az ’leap of faith’. Ha eldöntötted magadban azt, hogy tényleg beleteszed a munkát, akkor nem lehet az, hogy nem hiszel benne. Ha nem hiszel benne, akkor nem jelentkezel, vagy a kiválasztás második lépcsőjénél azt mondod, hogy befejezed, köszönöm szépen. Igaz, hogy rengeteg mindent csinálhattunk volna az egy évben, de ha mérlegre teszed a dolgokat, és az egyik serpenyőben csak a Jessup van, a másikban több minden, akkor még mindig a Jessup felé billen a mérleg. Ráadásul minden mást később is lehet, ezt nem.

BG: Minél nagyobb sikert akar elérni az ember, annál nagyobb a bizonytalanság. Ez szükségszerű. A Jessup egy nagyon sok ismeretlenes egyenlet. Az, hogy mi most nyertünk, abban benne van a munka, benne van a felkészülés, de még ekkor is kieshettünk volna. Ez viszont mindenre vonatkozik az életben. Ha sokan akarnak nyerni, nagy az eredmény, akkor abban nagy a kockázat. Ha viszont bejön, akkor nagyon megéri.

SZV: Ha megvan a motiváció és az ember tudja, hogy valami nagyon fontos, akkor elkerülhetetlen egy sorrend felállítása. A jelentkezéskor nekem is volt egy gyakornoki felvételi folyamat, amiben részt vettem, és fel is vettek egy ügyvédi irodába. Amikor ez kiderült, akkor leültem Tanár úrral beszélgetni és Tanár úr mondta, hogy időben ez a kettő nem fér meg egymás mellett. Ez sok lesz. Ha a Jessup fontos, akkor ezzel valamit kezdeni kell. Így az irodában is egyértelművé tettem, hogy talán heti egy nap munka belefér, azonban ha bejön valami feladat a Jessup során, akkor azt fogom választani.

KG: A piac és a verseny csak látszólagosan nemzeti szintű. Nagyon sokan Magyarországon azonban még nemzeti piacban gondolkodnak. Ez illúzió, már régóta nem „apróságokat” kell gyűjteni a nemzeti piacon. Hiszen aki mozogni akar a világban, annak nem szabad így hozzáállnia. De fontos, hogy soha nem arra bíztatom a diákokat, hogy menjenek el az országból. Nyolc évet éltem külföldön és mindig visszajöttem, most is itt vagyok. Nem más egyetemmel nyertem, hanem az ELTE csapatával. Arra azonban mindenkit bíztatok, hogy menjen el külföldi LLM-re, menjen el Erasmusra, és dolgozzon külföldön, akár több évig is. Nem gondolom, hogy lehet úgy valahol kiegyensúlyozottan élni és dolgozni, hogy előtte az ember ne élt volna külföldön és nem tudja, hogy milyen más országban tanulni, dolgozni. Az én örömöm és kiegyensúlyozottságom is abból fakad, hogy bármikor elmehetek, el is mentem, de vissza is jöttem. Azaz nem muszájból vagyok itt, hanem a saját döntésemből. Itt szeretek lenni.

Annak, aki tényleg ki akarja magát próbálni külföldön, a Jessup eredményt ezekkel a szavakkal tudom összefoglalni: Oxford, Cambridge, Yale és Harvard. Ez az ahova fel fogják venni a diákjainkat. Aki ilyen helyre pozícionálja magát, kint akar tanulni és dolgozni, majd pedig a saját döntéséből vissza akar jönni, az a Jessup eredménnyével ezt megteheti. Tehát a Jessupban érdemes gondolkodni. Ez nem jelenti azt, hogy más, például az OTDK eredmény ne lenne fontos. Balázs Gergő idén OTDK-t nyert, tavaly Jessupot nyertünk együtt. Három évvel ezelőtt Mordivoglia Clio és Bazánth Barbara, az MCC hallgatói OTDK-t nyertek témavezetésemmel, ugyanabban az évben bejutottunk a legjobb 32 csapat közé és Barbara megkapta a Georgetown ösztöndíját mint a legjobb nem anyanyelvi szónok. A kettő tökéletesen megfér egymással, csak legnagyobb pontosággal kell kiválasztani, mi kell.

Jessup és OTDK? Mit jelent ez a kettő? A Jessup eredménnyel megmutatom, hogy benne vagyok a világ legjobbjaiban, az OTDK-val pedig meg tudom mutatni, hogy Magyarországon én vagyok a bajnok. Nem kell ezek mellé még sokezer más. Szakkollégiumból például minek kell többnek is tagja lenni? Ezt igazán nem kell halmozni. Van olyan, aki több perbeszédversenyt akar csinálni egy évben. Ez nem bántás, pont az ilyen interjúkon tudunk beszélgetni arról, hogy legyenek a diákok tudatosak. És tudatosan válasszák ki, melyek azok az eszközök, amelyekkel a céljukat elérik. Ne aprózzák el magukat. Egy fontos célt tűzzenek ki, és csinálják végig.

És a mostani csapatnak is van ilyen célja? Nektek mi a célotok?

BG: LLM képzést mindenképp szeretnék egyetem után, azt még nem tudom pontosan mikor, hogy szeretnék-e ügyvédjelölt lenni előtte. Szeretnék egy-két évet külföldön lenni, hogy megtapasztaljam milyen nemzetközi környezetben tanulni vagy dolgozni. Azt, hogy utána mit szeretnék és hol, még nem látom. A tiszta kép nekem az egyetem utáni első két évig van meg, a többit meglátjuk.

KM: Nekem még nettó három évem van hátra az egyetemen, utána én is szeretnék egy LLM képzésen részt venni vagy Angliában, vagy az Egyesült Államokban. Utána én sem zárkózom el attól, hogy külföldön dolgozzak pár évet, de hosszú távon én nem szeretnék külföldön maradni. Szeretnék Magyarországon lenni, itt felépíteni a jövőmet. Hogy külföldön lehettünk és még lehetek, azt látom, hogy mindenképp hasznos. Akkorát lehet így fejlődni, amekkorát máshol nem.

SZV: Én most végeztem a nyáron. Az Európai Bíróságra megyek dolgozni két hét múlva, Luxemburgba, ott szeretnék most egy-két évet dolgozni, utána egy LLM képzéstől én sem zárkózom el, szintén külföldön. Hosszú távon én is itthon képzelem el magamat, viszont amíg friss diplomásként van lehetőségem, addig szeretném kipróbálni magam és kihasználni a lehetőségeket.

Darvas Tamás & Tanner Balázs

                                                              ***

Idén ősszel újra elindul a világ legrangosabb perbeszédversenye, a Philip C. Jessup nemzetközi jogi perbeszédverseny. 

Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 2. (hétfő).
Első találkozó, követelmények megbeszélése: 2019. szeptember 4. (szerda) 18.00 óra, NJ Tanszék
Írásbeli feladat leadási határideje: 2019. szeptember 9. (hétfő).
Szóbeli forduló, csapattagok kiválasztása: 2019. szeptember 11. (szerda) 17.00 óra, NJ Tanszék.

Jelentkezés: Kajtár Gábor adjunktusnál a gaborkajtar@gmail.com email címen, magyar nyelvű szakmai önéletrajz és 1 oldalas angol nyelvű motivációs levél küldésével.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.