A #MeToo-mozgalom magyar lenyomata és a gendertudomány

A mozgalom, amely 2017 októberében Harvey Weinstein filmrendezővel kezdődött – vagy inkább a több tucatnyi nővel, akik szexuális zaklatással, visszaéléssel vagy nemi erőszakkal vádolták. A New York Times 2017. október 5-én közölt cikke a rendező szexuális zaklatásairól lavinát indított el. Egyre több nő vette a bátorságot, ezzel buzdítva egymást, hogy beszéljen saját élményeiről. De hogyan nőhette ki magát egy újabb hollywoodi botrány egy globális mozgalommá? És minderre hogyan szolgál potenciális megoldásként a gendertudomány?

A nemzeti botrányokkal párhuzamosan a #MeToo hullámai Magyarországot is elérték, ezzel bátorítást adva az áldozatoknak a felszólalásra. Mivel a magyarok által használt fő közösségimédia-platform a Facebook, nehéz pontosan megbecsülni az esetek számát, mivel az emberek hajlamosak kizárólag ismerőseikkel megosztani tartalmukat. Ez részben annak a növekvő tudatosságnak az eredményeként tudható be, amellyel a munkáltatók felügyelik az munkavállalók szociálismédia-platformjait.

Mindamellett, hogy a mozgalom a magyar közéletet is felrázta, az átütő siker elmaradt. Nem volt képes a politikára hatást gyakorolni, nem meglepően, a kormány sem fejezte ki támogatását. Azonban a magyarországi #MeToo kampány lendületet nyert, köszönhetően többek közt Sárosdi Lilla színésznő Facebook-on megosztott történetének. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Nőkért Egyesület nyílt levelet írt a kormánynak, hogy ratifikálja a 2014. március 14-én aláírt Isztambuli Egyezményt, amely az Európa Tanács nemzetközi egyezménye, a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról.  Az Országgyűlés az egyezményhez való csatlakozás indokaként fogalmazta meg, hogy Magyarországon, a családon belüli erőszak legalább hetente egy nő életét követeli, továbbá 15 éven felüli nők egyötöde, azaz

közel 1 millió nő válik élete során а nők elleni fizikai és/vagy szexuális erőszak valamely formájának áldozatává hazánkban.

Az Isztambuli Egyezmény konkrétan meghatározza, hogy а részes országoknak milyen konkrét rendelkezéseket kell hozniuk, amelyek а nők ellen irányuló erőszak megakadályozását, felszámolását szolgálják. Az egyezmény kötelező, “nemi sztereotípiák elleni”, lényegében genderideológiai nevelést irányoz elő a közoktatás minden szintjén, továbbá tartalmazza a gender definícióját.

Az egyezmény tekintetében a társadalmi nemet a 3. cikk (c) pontja úgy határozza meg, mint azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint. A szerződés továbbá nevesít számos, a nők elleni erőszak kategóriájába sorolandó cselekményt, melyet az egyezményt ratifikáló országoknak büntethetővé kell tenniük. „Az elkövetőkkel szembeni büntetőeljárások”-ról szóló V. fejezet az alábbi cselekményeknek beillesztését írja elő a részes államok büntetőjogába: szándékos fenyegető zaklatás (34. cikk),  szándékos fizikai erőszak (35. cikk), erőszakos  közösülés (36. cikk), házasságra  kényszerítés  (37. cikk), női  nemi  szervek  megcsonkítása  (38. cikk),  kényszerített terhesség-megszakítás és sterilizálás(39. cikk), szexuális zaklatás (40. cikk).

A fentebb említett feminista csoportok, illetve követőik szerint az egyezmény ratifikálása lehetne az az út, amely lehetőséget adna olyan intézmények bevezetésére, amelyek képesek az áldozatok támogatására és a szexuális visszaélés megelőzésére a munkahelyen és másutt. Továbbá az egyezmény kötelezné Magyarországot a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak leküzdésére. A ratifikációra azonban mind a mai napig, tehát már több mint 4 éve nem került sor.

A ratifikáció fő akadálya, hogy Magyarország még több pontban nem teljesítette az egyezményben foglaltakat. Így több jogszabályt, beleértve a Büntető törvénykönyvet is módosítani, továbbá intézményrendszereket kialakítani lenne szükséges.

A #MeToo elleni nyilvános felháborodás csúcsán a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd 2017. november 14-én az ATV-ben azt nyilatkozza, hogy „amíg Fidesz-többségű parlament van, addig az Isztambuli Egyezmény nem fog átmenni”. Indoka volt többek közt az is, hogy szerinte az egyezmény nem alkalmas a zaklatók kordában tartására, ráadásul egyenesen „támadja a hagyományos családmodellt”, és törvénybe próbálja iktatni a „genderfilozófiát”. Az alelnök továbbá hozzátette, hogy a meglévő büntetőjog elegendő az ilyen esetek kezeléséhez.

De mi az a „genderelmélet”? És mindez hogyan kapcsolódik a #MeToo-hoz?

„Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik” – írta Simone de Beauvoir regényíró, filozófus és feminista, az azóta már szállóigévé vált mondatát az 1949-ben megjelent A második nem című társadalomelméleti művében. Ez a nézet azt fejezi ki, hogy a gendertudományban a “nem” kifejezést nem a férfiakra vagy a nők egészére kell használni, hanem a társadalom által meghatározott férfiasságra, illetve nőiességre. A gender szó elsőként Robert Stoller művében jelent meg, melyet ma a következőképp definiálnánk; társadalmi nem, tehát a két nem közül az egyik, figyelembe véve a társadalmi és a kulturális különbségeket, a biológiaiak helyett.

A „genderelmélet” azt állítja, hogy a nemiségre épülő társadalmi sztereotípiák, illetve elvárt szerepek nem alapozhatóak meg biológiával. Ezáltal a nemi szerepekre való determináció sem igazolható a testi felépítéssel. Ha a tapasztalat szintjén adott esetben beigazolódni véljük közülük egyiket-másikat, annak hátterében nem biológiai meghatározottság, hanem a nemiséggel kapcsolatos normák elsajátítása áll.

A nők és a férfiak ugyanis már gyermek-, akár csecsemő koruktól megtanulják a  társadalomban, hogy milyennek „kell” lennie egy nőnek, illetve egy férfinak. Például a szülők, akár öntudatlanul is, de másképp kezelik különböző nemű gyermekeiket. A gyermekek gyakran nemi sztereotípiákon alapuló ruhákba és színekbe vannak öltöztetve (a fiúk kék színűbe, a lányok rózsaszínbe), illetve ugyanez jellemző a játékok vásárlásakor is. A gender-normáknak nem megfelelő egyéneket a társadalom „másnak” tünteti fel, és jelzőkkel illeti őket, mint például „férfias nő,” „nőies férfi”. A „genderelmélet” hangsúlyozza, hogy a nők illetve férfiak csoportján belül is hatalmasak az egyéni különbségek, illetve, hogy

minden egyénnek joga van saját tulajdonságai, képességei mentén érvényesülni.

Társadalmi nemek tanulmánya – avagy a „gendertudomány” –  világszerte elterjedt tudományterület. Középpontjában a társadalmi nemek közötti viszonyok és a társadalmi struktúra közötti kölcsönhatások probléma-orientált vizsgálata áll.  Napjainkban az iskolarendszer kulcsfontosságú szerepet játszik a nők és lányok munkahelyi, családi és kulturális sokféleségének javításában.  A férfiak és a fiúk oktatása, – különösen – a hiedelmek, szokások, hagyományok leküzdése, amelyektől a nők elnyomása, visszaélése és leértékelése függ, nyilvánvaló és szükséges lépést jelent. A fiataloknak képzetteknek kell lenniük arra, hogy felismerjék a nemi egyenlőtlenség megnyilvánulásait. Ez olyan tanárokat kíván meg, akiknek szakmai tudásuk van a társadalmi nemek tanulmánya terén.

Remélhetőleg a jövőben a nők és a lányok felszólalnak és tiltakoznak az elnyomásuk ellen, hogy megvédjék alapvető jogaikat, legyen szó iskolai környezetről, vagy munkahelyről, amely így mentessé válhat a hátrányos megkülönböztetésektől, zaklatásoktól és visszaélésektől. Ha elkezdjük a jövő oktatóinak oktatását, a nők és lányok későbbi generációinak nem kell többé olyan intézményekkel küzdeniük, amelyek nem képviselik érdekeiket.

Gyakornoki Programunk támogatói: