A piac virtuális keze

Az alábbi cikk az Arsboni, a Bird & Bird és a Wolters Kluwer 2018-as Cikkíró Pályázatára készült írás szerkesztett változata.

Kalandozás egy olyan jogterületen, melyet senki sem ismer, nem tud megfogni, mégis mindenki magáénak akar.

A kriptovalutákkal való kereskedelem jogi szabályozásának lehetséges jövőbeli irányai, az ehhez kapcsolódó valós problémák és lehetőségek prezentálásával.

A jólfésült és precíz terrorista besétál a bankba, majd odafordul az ügyintézőhöz:
– Uram, a pénzemért jöttem!
– Hol hagyta?
– Valami kimerült kazah kőbányában…

Rejtői? Kissé szürreális? Lehet, de ez ma már egy teljesen életszerű párbeszéd a kriptovaluták korából. A témával kapcsolatosan rengeteg kritika látott napvilágot, és bár a legtöbbjük besorolható a „nem értem hogyan működik, tehát rossz” sémába, ugyanakkor azért akadnak elgondolkoztató megszólalások is.

Ezek közül az egyik legnagyobb vitát az a kijelentés kavarta, miszerint a kriptovalutákkal való kereskedelem tekintettel arra, hogy

jogilag nehezen ellenőrizhető, csak a terrorizmus új formáinak kedvez.

E kritika szerint szigorú jogi kereteket szükséges kialakítani a használatával kapcsolatban, és a követhetőség szintjén pedig hasonlóvá kell tenni az államok elismert valutáihoz. Ez a vélemény a közelmúlt terrorcselekményei után ismét megerősödött, hiszen a terrorcselekmények kapcsán elsőként kiszivárgott adatok arra engedtek következtetni, hogy az elkövetéshez használt fegyverekért és egyéb eszközökért kriptovalutával fizettek a terroristák. Ennek hatására most éppen temetik a kriptopénzt de bevallom kevés olyan virgonc halottat láttam még, mint mondjuk az Ethereum.

Vajon a jogalkotók csak a kifogásokat keresik, vagy tényleg van okunk a félelmekre? A megfelelő jogi kerettel megakadályozható az eszköz illegális felhasználása? És egyeltalán, kinek a dolga lenne a piac ezen szegmensének szabályozása? Feladata-e az államnak a kriptovalutákkal kapcsolatos beavatkozás, vagy ezt is bízzuk rá a piac láthatatlan (ebben az esetben virtuális) kezére?
Látható, hogy sok a megválaszolatlan kérdés a témával kapcsolatban. A könnyebb megértés érdekében a vizsgálatomat három téma köré rendeztem:

1. A kriptovaluta besorolása jogi és gyakorlati szempontból.

2. A DLT (Distributed Ledger Technology) és a biztonság

3. A kriptovaluta és a blokklánc (Blockchain) jövője

Ha mindenki felkészült, vegyük elő közösen a szikét és a csontfűrészt, és kezdjünk neki az alapos vizsgálatnak.

Definícióinkban a hiba

Kezdetnek fektessük le az alapokat. Mi a pénz? Természetesen százféle megfogalmazást olvashatunk róla bankároktól, jogászoktól (lehetőleg minél több angol szóval és paragrafussal fűszerezve). Ezeket azonban nyugodt szívvel félretehetjük, mivel a legtöbb ember képes arra, hogy következetesen használja a „pénz” szót anélkül, hogy vaskos jogi-közgazdasági definíciókat rendelne hozzá. Tehát van a fejükben valami „köznapi”, intuitív definíció arról, hogy mi a pénz.

Újabb, immár származtatott kérdésünk tehát az, hogy mire gondolunk, amikor „pénzről” beszélünk? A köznapi értelmezéshez örök nagy kedvencünk, a dologi jog visz minket közelebb. Eszerint „A birtokba vehető testi tárgy tulajdonjog tárgya lehet. A dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a pénzre és az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre.”

Szép sarkos állítás, mely körből a kriptovaluta kiesik, hiszen a fizikai formája nincs, azonban mégis adhatjuk két- vagy többoldalú megállapodás keretében dolgok ellenértékeként. (Átsunnyog a kötelmi jog területére). Ha időnk engedi és alaposan végigolvassuk a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt, akkor rá kell jöjjünk, hogy a kriptovaluta fogalma egyik hagyományos fogalmi ágba (követelés, jog, értékpapír) sem sorolható be teljesen. A nemzetközi jogi megközelítés sem ültethető át maradéktalanul, hiszen külföldön is ad-hoc módon közelítenek a kérdéshez. Reálisan nézve valahol az árucikk (Cseh megközelítés) és a magánpénz (Német irányzat) közé sorolják be, de ezek jogi megalapozottsága erősen kérdéses.

Pusztán a felhasználás módját nézve a kriptovaluta olyan nem fizikai eszköz, mely csereeszközként, vagy pénzként funkcionál

eltekintve annak értékfelhalmozó és elszámoló funkcióitól.

Az Európai Bankhatóság feltehetően szabatosabban fogalmazott, de azért lássuk be: nem ugyanabból a keretből gazdálkodunk. A továbbiakban ezért is a kriptopénz és a kriptovaluta kifejezéseket fogom használni, hiszen gyakorlati szempontból mindenképpen azok („ha úgy hápog, mint egy kacsa, úgy jár, mint egy kacsa, és úgy néz ki mint egy kacsa, akkor az egy kacsa”). Miután ilyen szépen rövidre zártuk a nevezéktant, nézzük meg, miért is van egyáltalán kriptovaluta?

Egy maréknyi adatért…

Unalomig ismételt filmes klisé, mikor a kisvárosban korrupt lesz a seriff és a kisemberek saját kezükbe veszik a törvényt az ismétlőpuskával együtt. Ha ez nem csak egy elszigetelt Sergio Leone western és így rendszerszintűvé válik, akkor beszélhetünk párhuzamos társadalmi alrendszerekről. Megrendül a bizalom az állami egészségügyben? Megugrik a magánpraxisok száma. Az erőszakmonopólium gyengülése egyenesen vezet az önszervező milíciák irányába. Mi történik akkor, ha a pénzforgalmi rendszerekbe vetett közbizalom rendül meg? Az, amit most látunk világszerte. Nekiállunk felépíteni az alternatív kereskedelmet, mely lehet egy új gazdasági reneszánsz hajnala vagy egy komoly veszélyeket rejtő visszalépés, attól függően kik írják a fizetési csekkjeinket.

Ha ki akarjuk kerülni az államok hivatalos fizetőeszközeit, kézenfekvő alternatíva lehet a cserekereskedelem. Ez mindaddig rendben is működik, ameddig minden áru és szolgáltatás tökéletesen átváltható egymásra (aki próbált már processzort kecskesajtra cserélni tudja, miről beszélek), és a fizikai távolságok sem nagyobbak egy napi járóföldnél. Létre kellet hozni valamit, mely

rendelkezik a pénz konvertibilitásával, de nem kötődik egyik államhoz sem.

Az, hogy pusztán virtuális munkával valódi pénzt lehet előállítani, először az online játékok világában terjedt el. Itt egy-egy játékbeli előny megszerzéséért fizethettek a játékosok vagy magának a szolgáltatónak, vagy olyan személyeknek, akik helyettük játszanak egy bizonyos fejlettségi szintig (lásd mikrotranzakció). Ehhez tegyük még hozzá, hogy az a kriptográfiai rendszer mely felelős az egyes eszközök egyediségéért, és a blokklánc technológia matematikai modellje már 1991 óta ismert volt. Az igazi áttörést a magas számítási kapacitású videokártyák jelentették, melyeken a titkosítási idő már órákban is mérhető volt. Láthatjuk: a szereplők a színen voltak, az ötlet beindult 2008-ban, és a jogalkotók pedig szokás szerint próbálják utolérni a valóságot, lassan tíz éve.

A bitek hallgatnak

A szigorúan vett financiális vetületen kívül egy sor jogi problémába is beleütközünk a kriptovalutákkal kapcsolatban. Azt már említettem, hogy a magyar jog nem igazán tud mit kezdeni ezzel a területtel (megjegyzem, ebben nem vallunk szégyent, más nemzetek jogászainak is beletört a bicskája). Illetve a felütésben emlegetett terroristánk is jobban járna, ha bitcoinban szerezné be a legdivatosabb fegyvereit?

A válasz maga a technológiában van elrejtve, ugyanis a kriptovaluták blokklánc általi hitelesítést használnak. Ez a hitelesítéstípus arra épül, hogy nem egy konkrétan meghatározható helyen van az adott adatbázis eltárolva, hanem minden felhasználónál jelen van a teljes azonosítási struktúra, és csak az lánc rendelkezik fizetőértékkel, mely a leghosszabb. Precíz és jólfésült terroristánkat ez felettébb kínosan érinti, hiszen a míg egy sima készpénzes vásárlást egy, maximum két oldalról lehet teljes biztonsággal lekövetni, addig előfordulhat, hogy az általa használt blokklánc egy több tízezres szálnak a végpontja. Mivel ez egy olyan nyilvános, megosztott főkönyvként működik, amely rögzíti az összes tranzakciót és metaadatot, gyakorlatilag a lánc minden egyes pontján ellenőrizhető az adásvétel. Ráadásul a megosztott főkönyv bármely apró egységét óriási mennyiségű számítási kapacitás felhasználásával lehet megváltoztatni mivel egy apró adat megmásítása is a teljes hálózat felülírását igényli. Így tehát,pusztán biztonsági szempontból

a kriptovalutával történő fizetés egyáltalán nem jelent nagyobb kockázatot, mint egy készpénzes adásvétel.

Sőt, a megosztott főkönyvi rendszer transzparencia szempontjából is jól teljesít.

Amennyiben következetesen átnyálazzuk a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény vonatkozó részeit, láthatjuk, hogy önmagában a kriptovalutákkal való kereskedelem még nem fejezi ki az illető jogellenes magatartását. Mint minden ember által létrehozott szerszám, ez is alkalmas jóra és rosszra egyaránt. Itt is, mint annyi más helyen a felhasználó szándéka dönt, nem az eszköz alaptulajdonságai. A felhasználók pedig folyamatosan keresik az új utakat.

Blockchain-breaking

Valljuk be őszintén, még a banki technokraták szintjén sem a kriptovaluta létrehozása az első próbálkozás a teljes pénzügyi piac megújítására. Mindannyian emlékszünk az utóbb parádés ötletnek bizonyuló dotcom lufira, vagy az internetes felvásárlásokba kissé idegesítően beleborult brókerekre. Ami az utóbbi idők felzúdulását felnagyítja, az egyrészt a hisztériakeltés iránti vágy, másrészt a kriptovaluta lényegét adó blokklánc technológia létrejötte, mely messze túlmutat a pénzügyi szektoron.

A szabályozás a kriptovaluta évek óta tartó használata ellenére, még gyerekcipőben jár. Elképzelésekből és elméletekből sosincs hiány, és ezek három fő pólus köré csoportosulnak. Az egyik ilyen elmélet szerint teljesen legalizálni kellene a virtuális piacot (ez eredményezi a Silk Road jellegű oldalakat), és ez egy hosszú folyamat végén a piac megalkotná a saját működését szabályozó törvényeket. A második elmélet szerint teljesen be kellene olvasztani a technológiát a szabályozott keretekbe (mint az a 2012-es indítású Ripple, amely magukat a bankárokat köti össze). Ez egészen addig lenne így, ameddig a szabályok teljesen hozzáigazodnak a meglévő pénzügyi rendszerekhez. A harmadik – szokás szerint középutas – elmélet pedig a kriptovalutákra és a blokkláncokra egy szerves képződményként tekint, amelyeket még a kialakulásuk első szakaszában kell a megfelelő irányba terelni, akár állami szinten szabályozva azokat.

Vissza a jövőből

Előretekintve a jogi szabályozásnak is a fentiekhez hasonló utat kell bejárnia, ha a gyakorlatban is működni akar. Hármas felosztásunk itt is érvényesül, de nem pólusok, hanem szintek alapján rendeződik. Már az előzőekben láthattuk magyar és külföldi példákból, hogy a nemzeti szintű szabályozás nem megfelelő. Ez a más felépítésű jogrendszerből, a bírói gyakorlat másságából és a politikai beavatkozás eltérő mértékéből fakad. Minden egyes országban kidolgozni a külön szabályokat és azokat közös nevezőre hozni nem kis munka. Talán ennek láttán Sziszüphosz inkább köszöni szépen, és visszatér sziklájához.

Adódik az ötlet, hogy a nemzetállami jogalkotást megkerülve helyezzük a kérdést szupranacionális szintre, ha már tagjai vagyunk egy olyan alapvetően gazdasági gyökérű szervezetnek, mint az Európai Unió. Nyilvánvalóbban egyszerűbb lenne de ha megnézzük a Európai Unió 2015/2366. számú irányelvét, mely csak negatívan definiál a kérdésben (megtudhatjuk belőle, minek nem számít a kriptovaluta), már korántsem töretlen bizalmunk. Bár ez egyeztetések jelenleg is zajlanak, a Brexit, és az ázsiai gazdasági nyitás árnyékában kissé elsikkadni látszik a kérdés.
Futurológusok és sci-fi írók kedvelt témája a jogilag a nemzeti szint alatt álló, „szubnacionális”, de gazdaságilag sokszor erősebb vállalatok a megatársaságok világformáló szerepe. Ez a szerep még a jövő zenéje. Megunva a zavaros vizek adta kétes előnyöket, elsőként az Apple és a Tesla lépett. Ennek előzménye az volt, hogy kihasználva a Tesla ingyenes elektromos töltési lehetőségét, ötvözve a gépjárműhöz adott szintén ingyenes internetkapcsolattal,

kreatív elmék egy-egy autót kiválóan működő bányászállomássá alakítottak.

Tették mindezt úgy, hogy eközben nem szegték meg a vásárláskor aláírt végfelhasználói licenszben foglaltakat. Ennek a hézagnak a felismerését követően a Tesla módosította a szerződési feltételeket, és ezzel párhuzamosan hardveresen is blokkolta az ilyen irányú tevékenységet.

Az Apple hasonló problémával nézett szembe a legnagyobb adatfelhő szolgáltatók egyikeként. A hálózatba kötött, viszonylagosan erős hardverrel rendelkező gépek szintén alkalmasak voltak a nagyüzemi kriptovaluta előállításra. Mivel a felhasználók nem megfelelően ellenőrzött alkalmazások segítségével bányásztak az Apple gépeket fizikailag is manipulálva, a cég nem tehetett mást, mint egyes programokat törölt a kínálatából, és megváltoztatta addigi felhasználási feltételeit. A körülbelül két hete (2018.06.12.) bevezetett, ötpontos szabályozás többek között tartalmazza, hogy a kriptovalutát használó kereskedelmi alkalmazások csak legális pénzügyi szervezetek által jóváhagyott forrásoktól származhatnak, valamint már csak a felhő alapú bányászat engedélyezett.

A fenti példa bizonyítja, hogy a lépéskényszerben lévő „szubnacionális” szerveződések, saját hatáskörükben már elindultak egy szabályozási úton. Ez azonban csak a szerződött felek között bír teljes körű joghatással. Ha valaki továbbra is a saját szabályai szerint akar játszani egyszerűen nem használ több Apple terméket. A törvényi védőhálót tehát nem helyettesíthetik, csak kiegészítik az ilyen szabályok.
Mégis a felsoroltak közül, a tényleges cselekvéshez ezen intézkedések állnak a legközelebb, bár tegyük kezünket a szívünkre, egy újabb brosúra a bitcoin veszélyeiről nyilván úgy kell, mint egy falat kenyér.

Summa Bitologiae

Ahogy a valós idejű kommunikáció forradalmasította a gazdaságot, a távközlést és a hadviselést, úgy a blokkláncnak és az azonnali nem centralizált adatszinkronizálásnak köszönhetően ismét egy áttörés küszöbén állunk. A kapcsolódó eseményeket már nem lehet a régi módszerrel szabályozni, annak egy adott pillanat szerinti állapota alapján – hiszen ezt bizonyította be a technika napról-napra történő fejlődése is. A jogi szabályozásnak együtt kell haladnia a folyamattal, szerves részévé kell annak válnia. Ezt csak széleskörű, tudományágakon átívelő konszenzus útján lehet megvalósítani, mely lehet nem lesz könnyű, de enélkül végleg elveszíthetjük a lehetőséget jövőnk alakítására.

Források, felhasznált irodalom

Tetszett a cikk? Olvasd el a többi népszerű pályaművet is applikációnk segítségével!

[shortstack smart_url='[shortstack smart_url=’https://1.shortstack.com/pJ14Jh’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]