A szerződésátruházás szabályozása a kodifikáció mumusa? – A szerződésátruházás jogintézményének megjelenése és szabályozásának fordulópontjai a gyakorlatban

A szerződésátruházás jogintézménye már ismert, de az átruházhatóság elismerése hosszú jogfejlődés eredménye, így megpróbálom összefoglalni annak magyarországi fejlődését  és azt, hogy milyen visszhangot keltett az új szabályozás. Rögzíteném, hogy a szakmai viták következtében sok módosítást élt meg a jogszabály, és bizonyos rendelkezések sok máig megoldatlan kérdést vetnek fel. Képes a jogalkotó megbirkózni a kodifikációs feladattal vagy gordiuszi csomóként tolja maga előtt a tökéletesen nem meghatározhatónak látszó kérdést, melyre az alkotmánybíróság és a kúria sem találja a megoldást?

A szerződésátruházás, mint „új” jogintézmény

Mint közismert, a szerződésátruházás jogintézményét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény ( a továbbiakban: Ptk.) kísérelte meg először[1] szabályozni, előtte a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény nem rendelkezett ennek a lehetőségéről. A gazdasági élet szereplői ennek megoldására vagy külföldi jogot alkalmaztak és annak értelmében cserélték meg a szerződéses pozíciójukat, vagy háromoldalú megállapodást kötöttek engedményezésekkel és tartozásátvállalásokkal. Ezt a bírói gyakorlat a szerződési szabadság elvének megfelelően elfogadta. Ezek a gyakorlatok a rendszerváltást követően a szerződéses gyakorlatban szélesebb körben elterjedtek, ezt támasztják alá az egyes közzétett ítéletek, kiváló példa erre a Legfelsőbb Bíróság 2006-os ítélete, melyben kimondta, hogy a „vevő még fennálló tartozását az eladó hozzájárulásával harmadik személy átvállalta, és ennek fejében a vevő engedményezte rá az eladóval szembeni – a tulajdonjog átruházására irányuló – követelését. Megállapítható tehát, hogy a háromoldalú szerződés alapján az adásvételi szerződésben a vevői pozícióban jogutódlás történt a felek akaratának megfelelően a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 329. §-ának (1), 332. §‑ának (2) bekezdése szerint.”[2] A gazdasági igényt a szerződésátruházás elismerésére szemlélteti továbbá az 1992-es Munka Törvénykönyve, amely egy uniós irányelv[3] átültetését követően kimondta, hogy vállalatfelvásárlás esetén a jogutódlással egy időpontban átszállnak a jogok és kötelezettségek. A szabályozást sürgető gazdasági igény igazolására szolgál Gárdos Péter meglátása is, aki elmondja, hogy „abban az esetben, ha a szerződésbe belépő fél azért lép be a jogviszonyba, hogy a szerződést “megszerezze”, a szerződésből kilépő fél célja pusztán a szerződési pozíciótól való szabadulás, a szerződésben maradó fél számára pedig pusztán az a releváns, hogy az alanycsere jogutódlás legyen, akkor a szerződésátruházás maga a cél (Selbstzweck). Álláspontja szerint tipikusan ez a helyzet, ha a szerződésátruházásban részes felek közül egyik sem fizet vagy teljesít más ellenszolgáltatást”.[4] Itt érdemes figyelembe venni Klimke álláspontját a német jogirodalomból, aki szerint szerződésátruházás esetén a szerződésből kilépő fél elveszti a szerződésből fakadó követeléseit és jogait, egyúttal megszabadul a szerződésből fakadó tartozásoktól. A szerződésbe belépő fél oldalán egyúttal ennek az inverze történik. Ez a különbség alkalmas lehet a szerződésátruházás gazdasági indokának a megvilágítására, a szerződésátruházással megvalósuló kétirányú vagyonmozgás tehát öncél.[5]

A jogalkotó célja volt, hogy létrehozzon a korábbi többlépcsős és nehézkes megoldási modelleknél egy megfelelőbb jogi eszközt a szerződéses pozíciók komplex átruházásához. Illetve Gárdos megjegyzi, hogy a Polgári Jogi Kodifikáció során több szakirodalmi írás is megállapította „a szerződési pozíció a jogok és kötelezettségek olyan összetett szövete, amely nem teszi lehetővé azt, hogy a szerződésátruházás átruházó ügylet legyen. Az engedményezés még a tartozásátvállalással kombinálva sem alkalmas a szerződési pozícióban alanycsere megvalósítására”.[6] A gyakorlat egybehangzó véleménye és a kodifikálás által kiváltott szakmai parázs viták alapján elmondható, hogy a jogalkotó nem járt sikerrel, Gulyás Cecília úgy fogalmazott, hogy szerződésátruházás helyett „A gazdasági szereplők gyakorlata továbbra is az, hogy engedményezéssel és tartozásátvállalással cserélnek szerződéses pozíciót, egyrészt mert az új jogintézmény körül nagy a bizonytalanság, másrészt mert a szabályozás üzleti szempontból egyértelműen hátrányos”.[7]

A szerződésátruházás egy sui generis háromoldalú szerződés[8], a Ptk. 6:208. § (1) bekezdése kimondja: „A szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő fél megállapodhatnak a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe belépő félre történő átruházásáról.” Ebből következik, hogy a szerződésbe belépő felet megilletik azon jogok és terhelik azon kötelezettségek, amik a szerződésből kilépő felet a szerződésben maradó féllel szemben az eredeti szerződés alapján megillették. A szerződésben maradó félnek lehetősége van arra, hogy előzetesen hozzájáruljon az átruházáshoz. Érdemes megemlíteni, hogy a jogalkotó a korábbi gyakorlathoz képest beillesztett egy újdonságot, ennek értelmében a szerződésátruházás során a biztosítékok automatikusan megszűnnek, legalábbis ezt mondta ki a Ptk. szövege a jogszabály megjelenésekor, melynek vitatottságát a későbbiekben részben érinteni fogom.

Nováció vagy jogutódlás?

A Ptk. elfogadásakor a gyakorlat számára problémát jelentett eldönteni, hogy a szerződésátruházás lényegében szerződésmódosítást jelent vagy novációt. Nováció esetén az eredeti szerződés megszűnik és létrejön egy új szerződés ami tartalmilag megegyezik elődjével. Az ellentmondás a kezdetektől fogva jelen van a szabályozással kapcsolatban. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvénynek (a továbbiakban: Ptké.) 2016. január 6-tól hatályos 53/C. § (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Ha a Ptk. hatálybalépése előtt kötött szerződésből származó valamennyi jog és kötelezettség Ptk. hatálybalépését követően jogszabály rendelkezése alapján száll át másra, úgy erre a Ptk. 6:211. §-át kell alkalmazni.” A (2) bekezdés azonban ezzel ellentétben kimondja, hogy: „Az (1) bekezdés szerinti esetben a szerződésből kilépő és a szerződésben maradó fél tekintetében a szerződést megszűntnek, a szerződésbe belépő és a szerződésben maradó fél tekintetében pedig a szerződést az átszálló valamennyi jog és kötelezettség vonatkozásában a jogszabály rendelkezése alapján létrejött új szerződésnek kell tekinteni.” Ez olyan dogmatikai bizonytalanságot idézett elő, mely jelentősen megnehezítette a tárgyalt jogintézmény kapcsán felmerülő járulékos kérdések rendezését. Példaként említhető ezen kérdések fontossága tekintetében, az elévülés kérdésének novációs elv mentén vagy jogutódlás alapján történő vizsgálata. Hiszen ahogy Fábián Erika is megjegyzi: „Ha azt feltételezzük, hogy novatio történik, azaz teljesen új szerződés jön létre, akkor az elévülésnek is meg kellene szakadnia, azonban a törvény szerint az elévülés nem szakad meg.”[9] Ezzel kapcsolatban szót ejt arról is, hogy diszpozitív-e a szabályozás, ezáltal a felek megállapodást köthetnének az elévülés megszakadásának kérdésében.

Bodzási Balázs, az Igazságügyi Minisztérium korábbi helyettes államtitkára szerint célszerűbb lenne a kérdést úgy feltenni, hogy új szerződés jön létre a felek között, vagy folytonos a szerződéses jogviszony a pozíció átruházása alatt és így az változatlan marad, a szerződő fél személyében bekövetkező változás kivételével. Véleménye szerint el kell ismerni a szerződésátruházás folytonosságát, más esetben értelmetlen lenne szabályozni a szerződésátruházás intézményét.[10] Hiszen ha az lenne a cél, hogy a felek egy új jogviszonyt hozzanak létre akkor azt könnyedén megtehetnék az eredeti szerződés megszüntetésével és egy új szerződés létrehozásával. A gondolatsort összegezve az érintett feleknek nem lehet az érdeke egy nem folytatólagos jogviszonyt eredményező szerződésátruházás, valamint az, hogy az átruházás során a biztosítékok megszűnjenek. Ennek oka, hogy a biztosítékok megszűnése a jogosulti oldalon komoly bizonytalanságot és hátrányt keletkeztet, míg a kötelezett oldalán ez szükségtelen pénzügyi és adminisztrációs terhet eredményez. Fábián Erika cikkében leírta, Bodzási álláspontjához igazodva, hogy megítélése szerint „bár a biztosítékok megszűnésére vonatkozó rendelkezés pontatlan, jogértelmezéssel is el lehet jutni annak kimondásáig, hogy a tartozásátvállalásra vonatkozó utaló szabály alapján (Ptk. 6:210. §) a biztosítékot nyújtó fél hozzájárulhat a biztosíték fennmaradásához.”[11] Ide kapcsolható továbbá Pokol Béla véleménye, aki elmondta „ha most életben hagyjuk az 53/C. § (2) bekezdését, mely a novációs jelleget rögzíti, és csak ennek részleteinek kidolgozására mondunk ki mulasztást, akkor ezzel bebetonozzuk ezt a céllal szembenálló szabályozást a magánjogba. Így én ennek megsemmisítése mellett láttam több indokot – felhozva a hiányos szabályozás jogbiztonságot sértő jellegét a B) cikk (1) bekezdésre támaszkodva –, és ezzel megadtuk volna a jogalkotónak a lehetőséget arra, hogy gondolja végig az elejétől fogva a novációs jelleg törlését és a jogutódlás jelleg rögzítését”.[12]

A Ptk. 2016. évi módosítása, megoldás a kérdésekre?

A Ptk. több pontjának is szüksége volt a módosításra, mint a zálogjog, személyiségi jogok vagy a vezető tisztségviselő felelőssége, de a korábbiakban kifejtettek értelmében a szerződésátruházás esetében kiemelt szükség volt a jogszabály megváltoztatására. Erre utal az Arsboni oldalán olvasható interjú is, melynek alanya a már említett Bodzási Balázs volt. A szerkesztő arról kérdezte, hogy melyek voltak a Ptk. legproblémásabb pontjai. Erre a következő válasz érkezett: „Elsőként a szerződésátruházást említem. Ezzel kapcsolatban az első pillanattól látszott, hogy itt a Ptk. módosítására van szükség, a biztosítékok megszűnése ugyanis olyan kógens rendelkezés, amelytől a felek a szerződésükben nem tudnak eltérni.”[13] Mindezek alapján jelent meg a Ptk. első nagy módosítása, a 2016. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptkm.), amelynek 20. §-a módosította a Ptk. 6:208. § (3) bekezdését. Ennek értelmében a szerződésbe lépő félre átszálló jogosultság fennmarad, míg a szerződésbe belépő félre átszálló kötelezettség teljesítésének biztosítéka megszűnik, kivéve azt mikor a biztosíték kötelezettje a szerződésátruházáshoz hozzájárul. Ez a hozzájárulás megadható előzetesen is, fenntartva  a visszavonás jogát. A jogalkotó azzal érvelt, hogy a biztosíték nyújtójának helyzetét nem befolyásolja és terhesebbé sem teszi a biztosíték jogosultjának személyében történő változás, ezzel szemben a biztosíték megszűnése a szerződésbe belépő jogosult számára hátrányos helyzetet teremtene, ugyanis „azon biztosítékok, amelyek az új Ptk. alatt már nem, vagy az eredeti formájukban már nem léteztek, nem voltak újra alapíthatóak, így a jogosultak a szerződésátruházás során fontos biztosítéktól eshettek el.”[14] A módosítás a korábbiak által vezérelve úgy változtatta meg az eredeti szöveget, hogy a biztosíték megszűnését attól tette függővé, az alanyváltozás a szerződésből származó kötelezettség tekintetében következik-e be vagy sem. A módosítás következtében törlésre került  a zálogkötelezett hozzájárulása esetén az új zálogjog az eredti zálogjog ranghelyén jön létre szövegrész. A módosítással látszólag pont került a nováció és a szerződés módosítása közötti álláspontok között zajló vita végére, ugyanis a biztosítékok fennmaradásával lényegében meghaladott lett a kérdés, azonban a gyakorlatban nem történt érdemi változás.

Sikerülhet a Ptk. és a Ptké. közti ellentét feloldása?

A Kúria 7/2021. PJE. határozata

Az eddigiekben nem esett szó róla, azonban fontos rögzíteni, hogy a szerződésátruházás nem kizárólag szerződésen, hanem jogszabályon is alapulhat. Ez utóbbi esetben a szerződésből származó jogok és kötelezettségek jogszabály rendelkezése alapján szállnak át harmadik személyre. Ezt az esetet a Ptk. 6:211. §-a a következőképpen fogalmazza meg: „Ha valakinek egy szerződésből származó valamennyi joga és kötelezettsége jogszabály rendelkezése alapján száll át másra, a szerződésátruházás szabályait kell megfelelően alkalmazni.” Itt azonban figyelembe kell venni Ptké.-t amelynek  53/C. § (2) bekezdése ellentétes a Ptk.-val és novációként kezeli a szerződésátruházást. A Kúria egy korábbi ügyében eljáró tanácsa is állást foglalt a kérdésben, hogy az említett jogszabályra novációként kell-e tekinteni[15] és hivatkozott az Alkotmánybíróság 22/2018. (XI. 20.) AB határozatára, mely szerint a mezőgazdasági haszonbérlet esetében a szerződésbe belépő fél nem válik a szerződésből kilépő és a benne maradó fél közötti korábbi, megszűnt szerződés alanyává. Pokol Béla, a hivatkozott Alkotmánybírósági határozat meghozatalában eljáró alkotmánybíró azonban nem értett egyet a döntést meghozó tanács többségi álláspontjával, melynek hangot is adott különvéleményében, ahol elmondja: „Nem támogatom a mulasztás megállapítását a többségi határozat rendelkező részében. A hazai magánjogban az új Ptk. által bevezetett szerződésátruházás szabályzása nyitott maradt a felmerült problémákat tárgyaló tanulmányok tükrében”.[16] A két vizsgált szabály együttes alkalmazása az ellentétes tartalomra tekintettel kizárt, így a Kúria jogegységi eljárás lefolytatását indítványozó tanácsa annak az elvi jelentőségű kérdésnek a rendezését kérte a jogegységi tanácstól, hogy az esetleges vitás kérdések megítélése során a Ptk. jogutódlásként szabályozó 6:208. § és 6:211. §-át vagy a Ptké.-nek a szerződésátruházást novációként kezelő 53/C. § (2) bekezdését kell elsődlegesen alkalmazni.[17] Az indítványozó tanács arra hivatkozott, hogy a Ptké. célja a Ptk. hatálybalépésének segítése, ennek értelmében nem tartalmazhat olyan normát ami a Ptk. tételes szabályát írja felül. Ebből következtetve arra az álláspontra jutottak, hogy a szerződésátruházással kapcsolatos vitás kérdésekben a Ptké. szabálya nem alkalmazható. A jogegységi tanács a megkeresés után első sorban arra mutatott rá, hogy a régi Ptk. alkalmazásánál a bírói gyakorlat elfogadta, hogy egy háromoldalú megállapodással a szerződési pozíció átruházható. A korabeli bírói gyakorlat értelmezése szerint a jogviszony folytonosságának fenntartásával valósul meg az alanycsere, tehát a szerződési pozícióban bekövetkező változás jogutódlás.[18] Erre utal továbbá a Ptk. szövege, mely nem írja elő, hogy az elévülés vagy bármely határidő megszakadna. Megállapítható tehát, hogy a Ptk. szabályai nem tesznek különbséget a háromoldalú megállapodáson és a jogszabályon alapuló szerződésátruházás joghatásai között, ami egyértelműen jelzi, hogy ez utóbbi sem minősül a Ptk. szerint novációnak. Ennek kapcsán a Ptké. ide vonatkozó rendelkezésének alaptörvény-ellenességének megállapítása iránt több indítvány is érkezett az Alkotmánybíróságra, míg a Kúria egyik tanácsa normakontroll-eljárást kezdeményezett. Válaszul az Alkotmánybíróság a 22/2018. (XI. 20.) AB határozatában kimondta az alaptörvény-ellenességet, melyet az Országgyűlés idézett elő mulasztással, hiszen nem állapította meg a Ptké. rendelkezésén alapuló szerződésátruházás részletszabályait. Az Alkotmánybíróság felhívta a jogalkotót az említett mulasztás pótlására, azonban az Országgyűlés azóta sem tett eleget az Alkotmánybíróság felhívásának. A fentebb részletezett körülmények eredményeképpen a jogegységi tanács megállapította, hogy a nováció konkrét tartalmát és joghatásait sem az Alkotmánybíróság, sem a jogalkotó nem rendezte. Mindezeket összegezve a jogintézmény alkalmazásának kérdéskörében a Kúria a saját jogértelmezésével igyekezett meghatározni a Ptké. 53/C. § (2) bekezdése szerinti novációs konstrukció tartalmát, figyelembe véve az Alaptörvény 28. cikkét és a Ptk. 1:2. § (2) bekezdését és ezek összességének vizsgálatával foglalt állást a kérdésben, azonban ez az interim norma nyilvánvalóan nem tekinthető a gyakorlati problémák és kérdések végleges megoldásának.

Összegezve

Jól látható, hogy a szerződésszegés jogintézménye a gyakorlatban régebbre nyúlik vissza mint a Ptk. által történő bevezetése, mely a gyakorlat ellentmondásait igyekezett feloldani és intézményes keretek közé helyezni, részben sikertelenül. A gyakorlat a mai napig tisztázatlan maradt és a kezdeti fő kérdésre továbbra sincs egyértelmű válasz sem a jogalkotó, sem az Alkotmánybíróság oldaláról. Az egyes módosítások és rendelkezések csak részsikereket értek el és kizárólag közelíteni tudtak a probléma végső megoldásához. Csatlakozom Bodzási Balázs véleményéhez, aki szerint a jogalkotás útján történő rendezésre megfelelő lehet a 22/2018. (XI. 20.) AB határozatban foglaltak hiánytalan teljesítése, a jogszabályon alapuló szerződésátruházás részletszabályinak megalkotása.

Ez a cikk az Arsboni 2024. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

Irodalomjegyzék