A világ első robot-állampolgárának esete – avagy a jogalkotás újabb kihívása

2017-ben egy Sophia nevű női robot a világon először kapott állampolgárságot robotként Szaúd-Arábiában. A hír az egész világot megdöbbentette, azonban a téma rendkívüliségén kívül más valamire is fel kell figyelnünk: egy évvel ezelőtt a robotizáció új jogterületre gyakorolt visszafordíthatatlan hatást és egyúttal generált számos aktuális, máig megválaszolatlan kérdést. Vajon az állampolgársági szabályozás megteremti-e a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a jövőben egyre több robot kaphasson állampolgárságot?

Az állampolgárság általános keretrendszere

Az állampolgárságról, mint alanyi jogról az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (a továbbiakban: Nyilatkozat) ezt deklarálja: „Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.” Ez a deklaráció nagyon tágan fogalmaz, hiszen nem derül ki, hogy természetes, vagy jogi személyekről van szó és ezen továbbhaladva akár vonatkozhatna robotokra is, ha fel lennének ruházva személyiséggel. Jelenleg a személyeknek két kategóriáját különböztetjük meg: a természetes és a jogi személyeket. Az állampolgárság olyan alapvető jog, ami természeténél fogva az embert, tehát a természetes személyeket illeti meg. Ezek szerint a robotok esetleges személyisége a természetes személyekéhez kell szükségszerűen alkalmazkodnia, ha hasonló státuszt kíván elérni, mint az embereké. 2015-ben az Európai Parlament Jogi Bizottsága jelentést nyújtott az Európai Bizottság elé, amelyben a robotok jogalanyiságát kívánja rendezni. A jelentés javasolja az „elektronikus személyiség” jogalanyi kategória bevezetését, amely alá tartozna minden olyan humanoid robot, amely már oly szinten autonóm, hogy önállóan lehet jogok és kötelezettségek alanya. Ha az Európai Bizottság és utána az Európai Tanács is támogatná a jelentést és kötelező erejű döntés születne belőle, az is csupán az Európai Unió tagállamaira terjedne ki. Tehát a Nyilatkozatban foglalt személy megnevezésnek jelenleg egyetlen robot sem felel meg és a későbbiekben is legfeljebb a mesterséges intelligenciák csekély hányada szerezhet ilyen státuszt.

Az állampolgárság általában két elven alapszik: a területi elven (ius solii) és a leszármazás (ius sanguinis) elvén. Ezek szerint törvény hatályánál fogva úgy keletkezik valaki állampolgársága, ha az adott állam területén születik, illetve, ha szülei a meghatározott állam állampolgárai. A területi elv alól kivétel is létezik: azoknak a személyeknek a gyermekei, akik mentesek az állam joghatósága alól nem lesznek az adott állam polgárai (például a diplomáciai testület tagjainak gyermekei nem válnak születésüknél fogva az ország állampolgárává). Az Európa Tanács állampolgárságról szóló Európai Egyezménye kimondja, hogy minden állam szuverenitásának tartalmi eleme, hogy szabadon dönthet arról, hogy kik legyenek az állampolgárai, tehát ez a két elv minden államban másféle módon érvényesül. Sophia, vagy akármelyik robot esetében azonban nehezen beszélhetünk a leszármazás elvéről, hiszen elég triviális, hogy a robotoknak nincsenek szüleik, akik állampolgárságát meg lehetne szerezni. Talán egyes jövőbeli szabályozások megfeleltethetővé teszik a gyártókat a szülőkkel jogi szempontból. A területi elv felvethet robotetikai kérdéseket:

egy gép összeszerelése, elindítása születésnek számít?

Ha igen, hol született? Ott, ahol az algoritmusokat beleprogramozták, vagy ahol megnyomták az ON gombot? Úgy tűnik, jelenleg több a kérdés a témában, mint a válasz.

Sophia államának szabályozása

Szaúd-Arábia az első állam a világon, amely állampolgárságot adott egy robotnak, így érdemes megvizsgálni az ország vonatkozó jogszabályait is a teljes kép elérése érdekében. A szaúd-arábiai állampolgárságról szóló törvény is a területi elv és a leszármazás elve szerint szabályozza az állampolgárság keletkezését. Az állampolgárság megszerzését, más néven a honosítást több feltételhez köti. A legmeghökkentőbb követelmény talán az, hogy csak akkor lehet kérelmezni a honosítást, ha a személy elérte a legális kort, tehát 18 éven felüli. Megint felmerül a robot születésével kapcsolatos dilemma, de ha úgy tekintjük, hogy az aktiválás egyenrangú a születéssel, Sophia még így se éri el a 18 éves korhatárt, hiszen 2015-ben aktiválták. A következő feltételnek sem tett eleget Sophia, miszerint a kérelem benyújtását megelőzően legalább 5 éven keresztül Szaúd-Arábiában kell élni. Az állam további követelményként a moralitást és a szellemi épséget állítja a kérelmezők elé, amelyek szintén olyan fogalmak, amik nehezen feleltethetőek meg egy robot képességeivel. A büntetlen előélet az egyetlen olyan követelmény, amelynek minden humanoid gépezet kivétel nélkül megfelel, de ennek is csak azért, mert (még) nem kodifikálták a robotok büntetőjogi felelősségét. A kérelmezőknek továbbá bizonyítaniuk kell, hogy jövedelmük legális. Mivel a mesterséges intelligencia nem lehet munkaszerződés/vállalkozási szerződés/megbízási szerződés alanya, esetükben a jövedelem is nehezen mutatható ki, nem beszélve annak esetleges legalitásáról. Az állam szuverenitása az állampolgársággal kapcsolatban a szabályalkotásra vonatkozik, viszont jelen esetben kivételt tett a szaúd-arábiai állam a saját törvényei alól.
Szaúd-Arábia alkotmánya minden állampolgár kötelezettségeként deklarálja az iszlám vallás, a társadalom, illetve az ország védelmét biztosító katonai szolgálatot. Isaac Asimov, orosz származású amerikai író és biokémikus Én, a robot című művében megfogalmazta a robotika három törvényét, melyek a 20. században a mesterséges intelligencia szabályozásának alapjává váltak. A robotok fegyverfogása szembemegy Asimov első törvényével, ami kimondja: „a robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen”. Ma már lehet azt mondani, hogy Asimov törvényei múlt századiak, nem időtállóak, viszont a kérdéskör kétségkívül problematikus ettől függetlenül is.

Csak képzeljünk el egy háborút, ahol robotok harcolnak emberekkel.

Határt csak a képzelet szabhat?

Körbejárva a nemzetközi és azon belül a szaúd-arábiai szabályozást, érdemes belegondolni, milyen jogokkal és kötelezettségekkel járna, ha egy robot magyar állampolgárságot szerezne. Részt vehetne a választásokon és népszavazásokon, mi több, akár lehetne országgyűlési képviselő vagy miniszterelnök is. Szabadon gyülekezhetne, gyakorolhatna vallást és alapíthatna pártot. Robotok ülhetnének az iskolapadban és várakozhatnának a háziorvosi rendelőkben, hiszen őket is megilletné az oktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való jog. Ők is ugyanolyan adófizetők lennének, mint az emberek és rájuk is ugyanúgy vonatkozna a hadkötelezettség.

A tavalyi szaúd-arábiai példát eddig egyetlen ország sem követte. Összességében elmondható, hogy akármennyire is fejlettek és humanoidok a mesterséges intelligencia vívmányai, az állampolgári státuszukkal kapcsolatban számos fogalmi képtelenséggel ütközünk szembe. Ilyen például a születés, a nagykorúság vagy a károkozás fogalma. Ezek megoldására nemzetközi konszenzusra van szükség a hatékonyság érdekében, hiszen ahogy láttuk, az aktuális szabályozás mind állami, mind nemzetközi szinten lemarad a robotizáció hatásai mögött.

A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Gyakornoki Programunk támogatói: