A Párizsi Megállapodás az elmúlt hónapokban ismét felbukkant a közpolitikában, miután Joe Biden a beiktatása után bejelentette, hogy az Egyesült Államok újra részese lesz. A Megállapodás a környezetvédelem jogi szabályozásának történelmi mérföldköveként lépett hatályba 2016-ban, az ENSZ éghajlatváltozási konferencia tárgyalásainak eredményeként. Felmerül a kérdés, hogy megoldást jelenthet-e vagy inkább egyfajta jelképes politikai lépés, amely alkalmatlan valódi változás előidézésére?
A Kiotói Jegyzőkönyv 2005-ös hatályba lépése után tíz évvel elfogadott Párizsi Megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) az első olyan nemzetközi környezetvédelmi egyezmény, amelynek részesei olyan országok is, ahol a szén-dioxid kibocsátás kiemelkedően magas, mint például Kína vagy az Egyesült Államok. A részes országok célként tűzték ki a légköri felmelegedés mérséklését, egész pontosan azt, hogy az átlaghőmérséklet a század végére se haladja meg 2 °C-nál többel az iparosodás előtti mértéket. Mindezt az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével érnék el.
A Megállapodás 3. cikke alapján a felek kötelesek a célok elérése érdekében „jelentős erőfeszítéseket” tenni és ezeket bejelenteni. Azonban a teljesíteni kívánt nemzeti hozzájárulás részleteinek kidolgozása már állami döntés. A megállapodásban használt szavakból is érzékelhető a rugalmasságra törekvés. A jelentős erőfeszítés eléggé absztrakt, a teljesíteni „kívánt” hozzájárulásból is arra következtethetünk, hogy ezek tulajdonképpen nem valódi kötelezettségvállalások.
Ezek a szabályok keretet adnak a feleknek a regulációhoz, konkrét támpontokat azonban kevésbé határoznak meg, inkább csupán célokat.
A rugalmasság okai
A Megállapodás puszta léte sokszor nem elég valódi változás eléréséhez, szükség lehet kikényszerítő mechanizmusokra. A végrehajthatóság és a szankciók hiánya meglehetősen csökkenti a megállapodás effektivitását, a nemzetközi egyezményekben ugyanakkor ritkán alkalmaznak ilyen rendelkezéseket, mivel ettől csökken a szerződéskötési kedv az államok részéről. Ennek több – leginkább jogpolitikai megfontolásokra visszavezethető – oka is van. Egy nemzetközi megállapodás létrejöttének fő akadályát a kötelezettségektől és szankcióktól való tartás képezi, ezekkel a rugalmas feltételekkel tudták elérni, hogy olyan országok, mint az Egyesült Államok, részes felekké váljanak.
Tehát addig kényelmes egy államnak egy nemzetközi megállapodás, amíg az ígéreteik a részükre kellő mozgásteret biztosítanak.
Ettől függetlenül a Megállapodás kétség kívül jogi kötő erővel bíró nemzetközi szerződés, csupán rugalmas. Jelentős mértékben tartalmaz diszpozitív szabályokat, amelyekből az államok válogathatnak, vagy a teljesítés módját választhatják meg. Ilyen megállapodásokban valódi szankciók helyett a jól ismert „politikai nyomás gyakorlás” lehet eszköz a kikényszerítésre, kérdés, hogy ez mennyire bizonyul majd hatékonynak, ha a másik oldalon az adott állam gazdasági érdekei állnak.
Mennyire hatékony a nemzeti hozzájárulás?
Az ezzel foglalkozó tudósok szerint szinte semennyire. Többek között az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület, az IPPC jelentése emeli ki, hogy a Megállapodásban rögzített célok elérése egy átfogó analízis alapján valószínűtlennek tűnik, a tendenciák alapján nem sikerül 2 fok alatt tartani a melegedés mértéket. Az IPPC jelentése kihangsúlyozza, hogy a megállapodás keretében született klímavédelmi ígéretek önkéntessége és átláthatatlansága alkalmatlan eszköze a klímaváltozás elleni küzdelemnek.
Akkor mit köszönhetünk a Megállapodásnak?
A klímaváltozás elleni harcnak fontos lépése a Megállapodás létrejötte, bár leginkább a fokozott veszély nemzetközi felismeréséről és a közös ügy érdekében egy széleskörű együttműködés és összefogásról kialakulásáról tesz tanúságot.
Megalapozhatja a jövőbeli környezetvédelmi szabályozást, de túl absztrakt ahhoz, hogy valódi eredményeket érjünk el.
Alapként és keretként szolgálhat a környezetvédelmi reguláció szempontjából, leginkább meghatározza az államok által kitűzött célokat és egy közös irányt. Kérdéses, hogy a hatékonyság és az állami hajlandóság kontrasztja megakadályozhatja a célok kikényszeríthetőségét? A kitűzött környezetvédelmi célokhoz elegendő vagy szükséges lenne a módosítása, vagy akár egy új egyezmény?
Az írás az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült,
melyet a Baker McKenzie és a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda támogatott.
A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.
Irodalomjegyzék
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
