Ami a rendelőben történik, a rendelőben is marad?

Az orvosi titoktartás intézménye védi a beteget, illetve megteremti a gyógyuláshoz elengedhetetlen bizalmat orvos és beteg között. Azonban nem korlátok nélküli jogról van szó. Bizonyos esetekben a törvény mentesíti az orvosokat a titoktartás kötelezettsége alól, sőt van, hogy kifejezetten annak „megszegésére” kötelezi őket. Mégis mikor lehetek biztos abban, hogy amit az orvosom megtud rólam, az a rendelő falai között is marad?

„Az orvosomban megbízhatok, neki mindent elmondhatok, ő az én érdekemben tevékenykedik, sőt el is kell mondanom neki mindent, hogy minél jobban hozzá tudjon járulni a gyógyulásomhoz… nem fogja senkinek sem továbbadni, ugye?” Általában ez így igaz.  A Magyarországon mondott orvosi eskü – az emberi méltóságra és jogra hivatkozva, a betegekre vonatkozóan – tartalmazza, hogy:

 „bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm.”

A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexében ezen túl megjelenik az is, hogy nem csupán az eskünek vagy a jogszabályi előírásoknak kell megfelelni a titoktartás során, hanem különös figyelemmel kell kezelni az elektronikus rendszerekben fellelhető adatokat, főleg ha azokban genetikai információk is hozzáférhetőek. Az az orvos, aki ezt az előírást megszegi etikai vétséget követ el, és akár az orvosi kamarából való végleges kizárással is számolhat. Végleges kizárásra azonban csak akkor kerülhet sor, ha a titoktartás megszegésével az orvos egyúttal bűncselekményt is elkövet, és egy évet meghaladó, letöltendő szabadságvesztésre ítéli a bíróság. Ezek alapján úgy tűnik, a beteg tényleg biztonsággal mindent elmondhat az orvosának, ő nem fogja kifecsegni, hanem titokként megőrzi azt.

Nem mindig biztos azonban, hogy az orvosnak elmondott információ nem hagyja el a rendelőt. Az egészségügyről szóló törvény bizonyos esetekben mentesíti az orvost a titoktartási kötelezettség alól, sőt még akár kötelezheti is arra, hogy adja ki a hatóságoknak a betegről megszerzett adatokat. Egy ilyen eset például, amikor az adatközlést

„mások életének, testi épségének és egészségének védelme szükségessé teszi”.

Elhíresült példa ennek kapcsán a Tarasoff-ügy. 1976-ban a Kaliforniai Egyetem egyik hallgatója arról a szándékáról tájékoztatta pszichiáterét, hogy megöli szerelmét (Titiana Tarasoffot), mert elhidegült tőle. A pszichiáter az orvosi esküje alapján tartotta a száját és senkinek sem mondta el, mire készül a fiú. Miután a fiú tényleg megölte szerelmét, a lány szülei pert indítottak az egyetem ellen, arra hivatkozva, hogy a pszichiáternek kötelessége lett volna a lányukat figyelmeztetni, hogy életveszélyben van. A szülők megnyerték a pert. A kaliforniai bíróság indoklásában kimondta, hogy egy harmadik személy számára komoly veszélyt jelentő cselekedet megakadályozása elsőbbséget élvez az orvosi titoktartási kötelezettséggel szemben.

Előfordulhat az is, hogy bár a beteg nem mond semmit, az orvos a vizsgálat során mégis olyan információhoz jut, amit köteles haladéktalanul a rendőrségnek bejelenteni. Erről van szó, ha a beteg nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, és a sérülés feltehetően bűncselekmény következménye. Ha pedig az érintett kiskorú és feltételezhető, hogy a gyermek (akár nyolc napon belül gyógyuló) sérülése vagy betegsége bántalmazásból ered, a gyermekjóléti szolgálatot kell haladéktalanul értesíteni. Ilyenkor a társadalomra veszélyes cselekmények üldözése mint közérdek az orvosi titoktartás fölött áll, és ha az orvos elmulasztja a rendőrség értesítését, akkor akár bűnpártolás miatt felelősségre is lehet vonni.

Ezen túl az egészségügyről szóló törvény egy olyan rendelkezést is tartalmaz, hogy:

„Az érintett beteg egészségügyi adatait annak hozzájárulása hiányában is közölni kell, amennyiben ezt törvény elrendeli.”

Különböző törvények különböző szerveket neveznek meg, amelyek megkeresésére az orvos köteles tájékoztatást adni. A teljesség igénye nélkül ezek között a szervek között van az ügyészség, a bíróság, az igazságügyi szakértő, a katonai egészségügyi alkalmasságot megállapító bizottság, a terrorizmust elhárító szervek és a halottvizsgálatot végző orvos is. Valamint szintén törvényi előírás, hogy házassági, apasági és származás megállapítása, illetve szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti perben az orvosi titoktartásra hivatkozással a tanúságtételt az orvos nem tagadhatja meg.

Felmerülhetnek olyan szituációk is, amikor bár nem kötelező, mégis lehetséges az orvosi titoktartás büntetlen „megszegése”. Ilyesmiről akkor lehet szó, ha a beteget hozzátartozói vagy más személyek gondozzák és bizonyos ismeretek hiánya a beteg egészségi állapotának károsodásához vezethetne.

Jóllehet az egészségügyről szóló törvény biztosítja, hogy az orvosi titok tárgyát képző egészségügyi és személyes adatokat bizalmasan kezeljék, sőt a törvény lehetőséget ad arra is, hogy a beteg nyilatkozatot tegyen: kiknek adható felvilágosítás a betegségéről, annak várható kimeneteléről, illetve kiket zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből. Mégis jól látható, hogy rengeteg olyan élethelyzet van, amikor az orvost nem köti az esküjében megfogalmazott orvosi titoktartás. Mégis mikor tudhatom akkor biztosan, hogy az orvosomnak nem fog eljárni a szája?

 A fent leírt eseteken kívül lényegében mindig.

Így például nyugodt szívvel elmondhatom az orvosomnak akár azt is, hogy illegális kábítószerrel élek. 2014-ben több hazai cikk is született arról, hogy egészségügyi dolgozók jelentették a drogfogyasztó pácienseket a rendőrségnek, és a jelentések alapján büntetőeljárások indultak az érintettekkel szemben.

A TASZ ekkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez a gyakorlat súlyosan sérti az orvosi titoktartáshoz való jogot. Mint ahogy kiemelték, az orvosi titoktartási kötelezettség megsértése nem csupán jogsértő, de nagyon veszélyes is lehet, mert ez elrettentheti a betegeket attól, hogy drog miatti rosszullétnél orvoshoz forduljanak, ami akár halálhoz is vezethet. Az orvosi titoktartás éppen az ilyen esetekben hivatott a beteg érdekeit védeni. Azóta ez a gyakorlat megváltozott, az egészségügyi dolgozók ennek az incidenssorozatnak a hatására körlevélben tájékoztatást kaptak az akkori országos tisztifőorvostól, hogy ilyen esetekben mi a jogszerű eljárás.

Röviden összegezve tehát: például ha egy beteg bűncselekményt követett el, vagy annak elkövetésére készül, és ez az őt kezelő orvos tudomására jut, de ez a bűncselekmény nem veszélyezteti mások életét, testi épségét vagy egészségét, akkor ezt az orvosnak a titoktartási kötelezettség értelmében nem szabad a rendőrségnek jelentenie. Viszont ha ugyanezzel a bűncselekménnyel kapcsolatban a hatóságok megkeresik az orvost, hogy információhoz jussanak, akkor már köteles az orvos az őt megkereső szervet legjobb tudomása szerint tájékoztatni. A hangsúly tehát azon van, hogy a bűncselekmény milyen jellegű, illetve, hogy a hatóságok keressék az orvost, ne pedig az orvos a hatóságokat.

Jegyzetek

A képek forrása: itt, itt és itt 

Támogatónk

Ez a cikk az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült, melyet a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda támogat.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.