Az alkotmány rejtett szövete – Sólyom László láthatatlan alkotmányának nyomában

A rendszerváltás egyik meghatározó alakjaként, az Alkotmánybíróság első elnökeként, Sólyom László neve már-már összeforrt az alkotmányosság és jogállami keretrendszer kialakításának programjával. De van egy kifejezés, amely különösen összenőtt a későbbi köztársasági elnök alakjával, ez pedig nem más, mint az ún. „láthatatlan alkotmány” fogalma. De mit takar pontosan ez a kifejezés?

A kép forrása: Sólyom László Facebook oldala (2014)

Nem túlzás azt állítani, hogy az Alkotmánybíróság Sólyom László nyolcéves elnöksége alatt meghozott döntései, de legalábbis az akkor felmerülő jogi és erkölcsi kérdések bizonyos mértékben mind a mai napig tematizálják a közéletet.

Gondoljunk csak az elhíresült 23/1990. (X. 31.) AB határozatra, amely az AB működésének legelső évében eltörölte a halálbüntetést Magyarországon. Ebben a döntésben jelent meg először Sólyom László párhuzamos indokolásában a „láthatatlan alkotmány” koncepciója, amelyet a jogirodalom igencsak gyakran használ, de ugyancsak gyakran félremagyaráz.

Mit jelent a láthatatlan alkotmány?

Sólyom László az említett indokolásában a következőképpen fogalmaz:

„Az Alkotmánybíróságnak folytatnia kell azt a munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az Alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert alkot, amely a ma még gyakran napi politikai érdekből módosított Alkotmány fölött, mint ,,láthatatlan alkotmány”, az alkotmányosság biztos mércéjéül szolgál; és ezért várhatóan a meghozandó új alkotmánnyal, vagy jövőbeli alkotmányokkal sem kerül ellentétbe.”

Az érvelésből világosan látszik, hogy

A LÁTHATATLAN ALKOTMÁNY FELADATA AZ, HOGY AZ ÍROTT, KARTÁLIS ALKOTMÁNY SZÖVEGÉN TÚL ŐRIZZE AZ ALKOTMÁNYOSSÁG SZELLEMÉT.

Részben ebből vezeti le aztán Sólyom a halálbüntetés alkotmányellenességét is.

Joggal merülhet fel az olvasóban az a kérdés, hogy miért nem a parlament mondta ki a halálbüntetés megszüntetését, és miért kell a halálbüntetés alkotmányellenességét magából az alkotmányból – hovatovább a „láthatatlan alkotmányból” – levezetni.

Miért nem az Országgyűlés?

Sólyom László indokolásában több bekezdést szán erre a kérdésre, de a legkézenfekvőbb magyarázat a rendszerváltást követő alkotmánybíráskodás alapvető természetéből fakad. A Sólyom vezette AB egy erősen aktivista jellegű alkotmánybíráskodást folytatott, ami kritikusai szerint jóval túlmutatott az alkotmánybíróságok alkotmányban rögzített feladatkörén. Ebben az értelemben az AB valójában egy társ-alkotmányozói szerepben tűnt fel, amelynek egyfajta legitimációt kölcsönzött maga a láthatatlan alkotmány metafora is.

Sólyom a halálbüntetést megsemmisítő alkotmánybírósági határozat kapcsán saját érvelésében arra tér ki, hogy amíg a halálbüntetés alkotmányosságáról az AB nem mondja ki a végső szót, addig az Országgyűlés tetszése szerint fenntarthatja, eltörölheti, és vissza is állíthatja azt. Sólyom szerint, miközben az Országgyűlésnek szabadságában áll bármilyen tudományos, gyakorlati, büntetőpolitikai, vagy tetszőleges aktuálpolitikai érv alapján dönteni a kérdésben, addig az AB-t sem többségi akarat, sem közvélemény nem köti. Tehát a törvényhozás azért nem tudhatja megfelelően ellátni az alkotmányosság és az alapjogok védelmét, mert jelentősen ki van téve a közvélemény aktivitásának.

Sólyom saját könyvében (Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon, 2001) kifejti az Alkotmánybíróság viszonyulását a politikához.  Sólyom szerint az Alkotmánybíróság a láthatatlan alkotmányt aktivista szemléletű jogfejlesztő tevékenységége révén írja, azért, hogy elkerülje az ideológiai alapú alkotmányértelmezést.

Ahogy a „saját” értelmezés a rendes bíróságok esetében biztosítani tudja a bírói hatalom függetlenségét a parlamenttel és a végrehajtó hatalommal szemben, úgy az Alkotmánybíróság egyedi döntéseinek összessége is a függetlenséget és állandóságot hivatott kifejezni.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság rögzíteni tudja az olyan határesetekben is megnyilvánuló értéktartalmakat, mint pl. a halálbüntetés, egy összefüggő, „rejtett szövetekből” álló koherens rendszert alkot. A láthatatlan alkotmány metafora az Alkotmánybíróság szótárában pedig az egyes ügyekből összeálló alkotmányértelmezések rendszerét jelképezi.

Összességében, bár az erős Alkotmánybíróság döntése nyomán jelentősen szűkült a parlament mozgástere, megállapítható, hogy a törvényhozás is profitált abból, hogy nem kellett napirendre tűznie a témát. Az Alkotmánybíróság így egy saját értelmezést dolgozhatott ki az élethez és az emberi méltósághoz való jogról, amit – elkerülendő a turbulens politikai élet szeszélyességét – Sólyom a láthatatlan alkotmány koncepcióval is legitimilált.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG TEHÁT EZEN DÖNTÉSÉVEL AZ EMBERI ÉLET ÉS MÉLTÓSÁG VÉDELMÉT AZ ALKOTMÁNYOSSÁG LÁTHATATLAN FALAIVAL BÁSTYÁZTA KÖRÜL.

Az Alkotmánybíróság döntésének kedvezőtlen fogadtatása

A 2021-ben megjelent Kontextus által világosan c. kötetben Szontagh Veronika arról ír, hogy az Alkotmánybíróság döntését meglehetősen negatív visszhang kísérte. A szerző sorra idézi a korabeli folyóiratok cikkeit és olvasói leveleit, amelyek jellemzően elutasító attitűdöt tanúsítanak a döntés kapcsán. Általánosságban elmondható, hogy mind a sajtó, mind a közvélemény hitt a halálbüntetés elrettentő hatásában, többek között ezért is volt népszerűtlen a társadalom körében az AB döntése.

A Népszava 1990. novemberi számában megjelent egyik olvasói levél jól illusztrálja az Alkotmánybíróság döntésével szemben tanúsított elutasítást, valamint a szigorú büntetések – kiváltképp a halálbüntetés iránti igényt:

„[…] mert nincs helyette más hatékony és valóban elrettentő büntetés. Szabad utat kapott ezzel a gyilkosság, nyugodt szívvel ölhet bárki, úgyse végzik ki. Egy tömeggyilkost, egy népirtót se lehet halálra ítélni?! Az emberekben az ősi igazságérzet kerekedik felül, és nehezen fogják tudomásul venni ezt a döntést.”

Itt álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk bele abba, hogy a téma mennyire megosztja még a mai magyar társadalmat is. A különböző közvéleménykutatások szerint a halálbüntetésnek jelentős támogatottsága van Magyarországon, és így volt ez a rendszerváltás idején is. Így korántsem volt alaptalan Sólyom László azon félelme, hogy ezek a tendenciák akár befolyással lehettek volna a törvényhozásra is.

A halálbüntetés ma már Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségei miatt sem volna lehetséges. Más volt azonban a helyzet 1990-ben, amikor a halálbüntetés fenntartása az áhított nyugatosodással kerülhetett volna összeütközésbe.

Ez a cikk az Arsboni 2024. őszi gyakornoki programjának keretében készült.

Forrásjegyzék