Az űrturista is asztronauta? – Űrjogi útikalauz jogi stopposoknak

Először a Hold, aztán az űrhotel!
Jogilag vajon problémás a holdi zászlóhoz elutazni, vagy a Balaton helyett egy űrhotelben eltölteni a hétvégét? Felmerül bennünk a kérdés, hogy amikor az űrbe utazunk, érvényesek-e ránk az eddig megalkotott űrhajósokra vonatkozó jogszabályok.

2023-ban Maezava Juszaku Hold-körüli utazást indít a vele partnerségben álló SpaceX egyik eszközével[1], mely űrhajópár ülőhelyét felajánlotta a világ polgárainak. 2027-ben megnyitja űrszállodája kapuit az Orbital Assembly Corporation, így karnyújtásnyira került a civil űrutazás.

Verne Utazás a Holdba[2] című regénye nyomán barátkoztunk meg először azzal a gondolattal, hogy a civilek is utazhatnak az űrbe, és valóban, hamarosan az űrturizmus technológiailag is elérhető lesz bárki számára.
Az űrturista státusznak ugyan még nincs hivatalos jogi definíciója, azonban a témával kapcsolatos különböző szakvélemények abban egyetértenek, hogy az asztronauta és az űrturista státusza közel sem azonos.

Az  űrhajósok (űrrepülést végrehajtó személyek[3]) megfelelő kiképzést kapnak küldetésük végrehajtásához, valamint az objektumaik esetleges meghibásodásának elhárításhoz is.

Az asztronauták professzionális kiképzésével szemben az űrturistákat csupán felkészítik az űrben való tartózkodásra.

A Világűr Egyezmény – mely az űrjog alapszerződése – szerint minden űrtevékenység az államok joghatósága alá tartozik, így az államok nemzetközi felelősséggel tartoznak tevékenységeikért, akár kormányszervek, akár nem állami intézmények végzik azokat.[4]
A fenti egyezmény szerint az űrhajósok az emberiség követei, akik az emberiség közös érdekében végzik tevékenységüket.[5]
Az Egyezmény fogalmazásából is kitűnik, hogy a tárgyalt két státusz elkülönül egymástól, hiszen egy civil űrturistának nem kötelező megfelelnie a hivatásos űrhajósok elé támasztott követelményeknek, valamint nem az emberiséget képviselve utaznak ki a világűrbe.
Az űrhajósok mentéséről szóló egyezmény[6] szerint az űrhajó személyzetének a szerződő részes felek kötelesek segítséget nyújtani. Az egyezmény megfogalmazása egy olyan aktuális jogi dilemmához, valamint jogszabályozási hézaghoz vezet, mely a jövőbeli polgári célú utazásokat nagyban hátráltatná, ugyanis a fentebb említett, mentésről szóló egyezménynek az alapja a Világűr Egyezmény, melyet a nemzetközi joggal, valamint az ENSZ Alapokmányával együtt kell értelmezni[7].

Tegyük fel, hogy egy civil űrobjektum balesetet szenved és személyzete mentésre szorul, ekkor a mentésről szóló egyezményben foglaltak szerint a részes államok nem kötelesek a civil űrturisták számára segítséget nyújtani, az egyezményben foglalt mentésüket megindítani, hiszen az űrhajó személyzet kategóriája nem foglalja magában az űrturista fogalmát – így mihamarabb szükséges a két státusz jogi elhatárolása.

A fentiekből látható, hogy ez az aktuális jogi problémakör nemzetközi, nemzeti jogszabályok meghozatalával sürgős megoldásra vár.

A jogi „feketelyuk” feloldását a magánjogi űrszereplők egyre nagyobb létszáma, valamint a civilek űrutazási igénye is megkívánja, szigorú és világos jogalkotás által.

Amennyiben ezt a jogi problémát nem oldják fel a közeljövőben, akkor igen súlyos problémák elé néz nemcsak az űripar, hanem a jog világa is. Ha az űrszereplők önkényesen szabályozzák a felmerülő problémákat, akkor az a nemzeti és a nemzetközi jogi szinten is súlyos következményeket von maga után, például a kártérítési jog, a büntetőjog, vagy az egészségügyi jog területein is.

Az írás az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült,
melyet a Baker McKenzie és a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda támogatott.
A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék