Képzelj el egy világot, melyben csak lépcsőkön közlekedhetsz, vagy csak feliratok alapján tájékozódhatsz. Ez a világ azonban nem is annyira elképzelt, sok ember számára ez a valóság. Egy mozgássérült ember számára akár egy lépcsőfok akadályozó tényezőt, míg egy látássérült ember számára egy felirat elérhetetlen információt jelent. Bár számos egyezmény, törvény garantálja a fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogait, ez a mindennapi életben mégsem valósul meg olyan egyszerűen.
Jelenleg 1,3 milliárd ember, a világ népességének körülbelül 16%-a él jelentős fogyatékossággal a WHO becslése szerint. Minden embernek, beleértve a fogyatékossággal élő személyeket, joga van a lehető legmagasabb életszínvonalú élethez, és mégis, e személyek gyakran válnak a megaláztatás és megbélyegzés áldozatává. Ez az akadály gyakran olyan korlátokat teremt, amelyek megnehezítik az egyén társadalmi életben való teljes részvételét. Ennek javítása érdekében ezeket a gátakat fel kell számolni, így egyenlő esélyeket biztosítva minden ember számára (2007. évi XCII. törvény 3. cikk)
Tényleg védettek a fogyatékossággal élők jogai?
A fogyatékossággal élők jogainak védelme alapvető emberi jogi kérdés, amely mind hazai, mind nemzetközi szinten kiemelt figyelmet kap. A jogalkotás és jogalkalmazás feladata hogy e jogok ne csak elméletben, de a valóságban is érvényesüljenek.
Magyarország Alaptörvényének II. cikke is kimondja minden ember méltóságának sérthetetlenségét, valamint az alapvető jogot az emberi élethez és méltósághoz.
A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény célja a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása. Deklarálja többek közt egyenlő jogaikat, a megkülönböztetés mentességének elvét, valamint kötelezettségeket ír elő az önkormányzati és állami szervek számára.
A 2007. évi XCII. törvény rendelkezik a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz tartozó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről, biztosítva ezzel az ENSZ által elfogadott egyezmény hatályba lépését Magyarországon. E törvény elfogadása jelentős lépés az érintett személyek jogainak nemzetközi szintű elismerésében, védelmében.
Különleges bánásmód vagy egyenlőség? A társadalom hozzáállása a fogyatékossághoz
A fogyatékossággal élő személyek hasznos tagjai a társadalomnak. Számos iparágban működő vállalatok mutatják meg, hogy a fogyatékossággal élő személyek bevonása versenyelőnyhöz és hosszútávú nyereséghez vezet.
Maga a fogyatékosság sok tekintetben a társadalom által kreált korlátokból fakad. Ilyen korlátok lehetnek például a fogyatékos személlyel szembeni hiedelmek, előítéletek és a diszkrimináció. Ezen hiedelmek, és előítéletek megfelelő informáltsággal csökkenthetők. Ebben nagy segítséget nyújtanak az egybefoglalt, közérthető módon megfogalmazott jog anyagok, amelyek mindenki számára egységesen elérhetővé teszik azt a tudást, ami a jogegyenlőség létrehozásához szükséges.
Az 1998. évi XXVI. törvény 3. §-a szerint: “A fogyatékos személyek az őket mindenki mással egyenlően megillető jogaikkal állapotukból fakadóan kevéssé tudnak élni, ezért indokolt, hogy minden lehetséges módon előnyben részesüljenek.” Itt érvényesül a pozitív diszkrimináció elve, hiszen az érintett személyek gyakran hátrányból indulnak, amit előnyök juttatásával lehet kiegyenlíteni. Kérdés azonban, hogy van-e az előnyben részesítésnek határa? Meddig méltányos ez a megoldás más személyek jogaira tekintettel, valamint hol az egyensúly a méltányosság és egyenlőség között?
A törvény alapelve szerint a fogyatékossággal élő személyeket ugyanazok a jogok illetik meg, mint bárki mást, tehát a cél e személyek teljes értékű társadalmi életének biztosítása. A törvény az előnyök juttatásának felső határát nem határozza meg, azonban mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás során az arányosság elvének mentén kell eljárni. Így a méltányosság és egyenlőség között az arányosság elve válik irányadó mértékké.
Az ENSZ Fogyatékossággal Élők Jogairól szóló Egyezménye is hangsúlyozza, hogy a társadalomnak aktív részvételt kell vállalnia a diszkrimináció megszüntetése érdekében. A társadalom egészének részvételével a teherviselés mértéke is csökken.
Változik-e a mentalitás? Betartható vagy betarthatatlan szabályok?
Az igazi befogadás eléréséhez nem elég a törvényi szintű szabályozás, szükséges hozzá a társadalom személeletváltása is. Így e kérdés nem csak jogi, de oktatási, gazdasági és kultúrális tényezőktől egyaránt függ.
Az elmúlt évtizedekben sok pozitív előrelépés történt, egyre erőteljesebben jelent meg az alapvető emberi jogi kérdés, az esélyegyenlőség előmozdítása. Ilyen például a Paralimpia bevezetése, melyet 1960-ban tartottak először Rómában. Célja a fogyatékossággal élők kiemelt tehetségének bemutatása, valamint társadalmi elfogadásuk elősegítése. A teljes integráció azonban hosszútávú oktatási, gazdasági és kulturális nézetváltással érhető el.
A törvények és egyezmények keretet adnak az esélyegyenlőség megteremtésére. Ha ez a társadalom egésze által a valóságban is érvényesül, akkor egy mozgássérült ember számára egy lépcsőfok nem jelent akadályozó tényezőt, a látássérült személyek pedig a Braille-írás segítségével elérhető információhoz juthatnak.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
