Gondolatok a home office-ról és a krízisről

Ahogyan az előző, általam írt cikkek sem akarták „megmondani a tutit”, úgy ez a mostani sem akarja, mivel én magam sem hiszek az ilyesmiben, azonban a tapasztalatok megosztásában és az építő jellegű kritikában, a fejlődést szolgáló vitában annál inkább… Hát, vágjunk bele…

A home office-ról…

Most a home office-ról (vagy: otthoni munkavégzésről) szeretnék írni, kissé filozofikus stílusban, illetve azokról a gondolatokról, amelyek ezzel kapcsolatban kavarognak bennem, nem tagadva azt, hogy a gondolataimban kiemelt szerepe van a koronavírusnak és a jelenlegi helyzetnek is. Nem tudományos, hanem sokkal inkább érzelmi alapon közelítem meg a témát és hangsúlyozom, hogy ez nem munkajogi szakcikk.

Előrebocsátom, hogy ki nem állhatom a home office-kifejezést. Csak azért használom, mert az otthoni munkavégzés megnevezése a hétköznapi szóhasználatban nálunk is egyre inkább így terjedt el. Ezt nem (sem) tartom jónak egyébként.

Akkor használjuk ezt a kifejezést, amikor valaki nem a munkahelyén, hanem az otthonában végzi a munkáját és teszi mindezt számítástechnikai eszközzel, a munka eredményét pedig elektronikus úton továbbítja a munkáltatójának. 

Megjelenése néhány jogszabályban

A munkavállalók legtöbbjére vonatkozó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) a XV. fejezetben, a munkaviszony egyes típusaira vonatkozó különös szabályoknál, a 87. pontban rendelkezik a távmunkavégzésről (Mt. 196. és 197. §-ai). A távmunka egy, a home office-nál bővebb kategória, tehát az otthoni munkavégzés a távmunkavégzésnek az egyik formája.

Ebben, mármint a távmunkavégzésben leginkább az van bene, hogy ez egy, a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott olyan tevékenység, amelyet számítástechnikai eszközzel végeznek, és eredményét elektronikusan továbbítják. Itt tehát nem feltétel, hogy a munkavégzés otthonról történjen, de történhet éppen otthonról is, ha a munkáltató és a munkavállaló ebben állapodnak meg.

A törvényi szabályozás elég szűkszavú, itt érdemi szerepe nyilván a munkáltató és a munkavállaló közötti megállapodásnak van. 

A jóval szűkebb „dolgozói” kört lefedő, kormányzati igazgatási szervek tisztségviselőire vonatkozó, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) a 125. §-ában szól a távmunkáról és a 126. §-ban ennek egyik formájáról, az otthoni munkavégzésről. Az otthoni munkavégzés tehát akkor valósul meg, amikor a munkavégzés (a munkáltató és a kormánytisztviselő megállapodása esetén) a kormánytisztviselő lakó- illetve tartózkodási helyén, a kormánytisztviselő saját eszközeivel történik (nyilván abban az esetben, amennyiben az ehhez szükséges feltételek adottak, ebbe beleértve az adatvédelmi, biztonsági és információtechnológiai szempontokat is). Vannak egyéb különbségek is a távmunka és az otthoni munkavégzés között és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kormánytisztviselők esetében jóval szigorúbb szabályoknak kell megfelelni ebben a tekintetben (is), mint általában a munkavállalók esetében és nem is mindenhol valósulhat meg ez a fajta munkavégzés.

A kormányzati igazgatási szervek tisztségviselőire vonatkozó részletszabályokról a kormányzati igazgatási létszámgazdálkodásról, valamint a kormányzati igazgatási szerveket és azok foglalkoztatottjait érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet) VI. fejezete rendelkezik, törvényi felhatalmazás alapján.

A Kit. 125. § (4) bekezdése kimondja, hogy a távmunkavégzésre vonatkozó részletszabályokat a Kormány rendeletében állapítja meg (ez a fentebb hivatkozott 88/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet), amelynek alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója a speciális feltételeket és szabályokat szabályzatban rögzíti.

A Kit. 126. § (4) bekezdése – hasonlóan a távmunkavégzéshez – azt mondja, hogy az otthoni munkavégzés részletes szabályait a Kormány rendeletben, továbbá ennek keretei között a hivatali szervezet vezetője a közszolgálati szabályzatban állapítja meg. 

Tehát a közszolgálati szabályzat az, mindkét esetben, amelyben a speciális feltételek és szabályok rögzítésre kerülnek.

Kevésbé bőbeszédű a témát illetően a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, amelynek 259. § (1) bekezdés 10. b) pontja úgy szól, hogy a távmunkavégzés részletes szabályait kormányrendeletben kell megállapítani. Ez a kormányrendelet a közszolgálati tisztviselők munka- és pihenőidejéről, az igazgatási szünetről, a közszolgálati tisztviselőt és a munkáltatót terhelő egyes kötelezettségekről, valamint a távmunkavégzésről szóló 30/2012. (III. 7.) számú Korm. rendelet, amely a IV. fejezetében szabályozza a távmunkavégzést.

Krízis, home office, semmi soha nem biztos

Rengeteg olyan munkakör, hivatás, szakma létezik azonban, ahol ez a fajta munkavégzés szóba sem jöhet, még elméleti szinten sem, mert kivitelezhetetlen. A hegesztőgépet nyilván nem tudjuk hazavinni, ahogy a beteget sem otthon műtjük meg, a kamionosnak el kell mennie a rakományért, és még sorolhatnám a példákat bőven, amelyekből sokkal több van, mint azokból a munkakörökből, amelyeknél a home office egyáltalán felmerülhet, mint lehetőség.

A jelenlegi krízishelyzetben egyelőre azt látjuk, hogy a leginkább azok veszélyeztetettek, akik nem tudnak otthon dolgozni. Egyrészt egészségügyi szempontból, másrészt gazdasági szempontból is. Mindannyian értjük, hogy ez mit jelent. 

Amit mindenképpen megtanulhatunk ezekben a válságos helyzetekben, az az, hogy semmi soha nem biztos. Hiába hisszük azt, hogy mindenre fel tudunk készülni, nem tudunk. Ez a tény már az én bő negyvenöt éves élettapasztalatom alatt is számtalanszor bebizonyosodott, „kicsiben”. Mindig jött egy-egy olyan váratlan helyzet az életemben, amit nem láttam előre és bármennyire is óvatos voltam és elővigyázatos, az a bizonyos helyzet mégis bekövetkezett és az esetek többségében „le is tarolt”, rendesen. Persze, ha optimistán nézzük a dolgot, akkor mondhatjuk azt, hogy „de hát ezektől csak több lettem, nem kevesebb, mert hát mennyi élettapasztalatot szereztem”, meg hasonlók. Csak amikor benne vagyunk egy válsághelyzetben, akkor biztos, hogy az így megszerzett élettapasztalat a legutolsó, amire gondolunk.

Erről a mostani krízishelyzetről még nem tudjuk pontosan, hogy milyen hatásai lesznek, de azt már tudjuk, mert tudnunk kell, akár egyéni, akár kollektív szinten, hogy ki kell mászni belőle, talpra kell állni, méghozzá a lehető legkisebb sérülésekkel. 

Figyeljünk egymásra

Sajnos, tapasztalható, hogy a legtöbben (tisztelet a kivételnek) úgy általában nem figyelünk oda egymásra. Szinte mindenki csak a saját boldogulását keresi, ami önmagában még nem is lenne probléma, ha nem járna együtt azzal, hogy „akkor is a saját boldogulásomat tartom szem előtt, ha ezzel adott esetben másnak ártok” (még egyszer írom: nem állítom, hogy mindenki ilyen, de hogy ez a fajta erőteljes individualizmus érzékelhető az úgynevezett modern társadalmakban, az biztos).

Most, amikor egy valódi, hatalmas és sok szempontból ismeretlen probléma előtt állunk, különösen fontos lenne, hogy fokozottan figyeljünk egymásra, és ebben az is benne van, hogy nem tartjuk magunkat többre másoknál azért, mert olyan munkát végzünk, amit otthonról is el tudunk (legalább részben) látni, sőt. 

Kicsit kifordítva a dolgot: én személy szerint azt gondolom, hogy sokkal inkább pótolhatatlan, vagy legalábbis nehezen pótolható az, akinek olyan a munkája (hivatása, szakmája), amit nem lehet otthonról elvégezni, de ez személyes véleményem, tehát nem kötelező vele egyetérteni. Ezzel együtt is úgy gondolom azonban, hogy senki sem különb a másiknál pusztán azért, mert fontos a munkája.  

Egyelőre úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzetben gazdasági és egészségügyi szempontból is azok vannak nagyobb biztonságban, akik tudnak „home office”-ban dolgozni. A hangsúly egyértelműen ott van, hogy „egyelőre”, mivel nem tudjuk még, hogy mi fog történni hosszabb távon, és hogy az egyes történéseknek kire milyen hatásai lesznek. 

Mint minden nehézséget, ezt is csak úgy van esélyünk legyőzni, ha odafigyelünk egymásra, ha segítünk egymásnak és nem csak a saját helyzetünket, a saját érdekeinket, a saját boldogulásunkat nézzük.    

A fenti cikk vendégszerzőnk írása, nem szerkesztőségi tartalom. Ha neked is lenne egy érdekes cikked, amit megosztanál olvasóinkkal, vedd fel velünk a kapcsolatot az arsboni@arsboni.hu címen.