„Ha valaki önmagából sokat ad másoknak, még többet fog visszakapni” – interjú Dr. Sulyok Tamással

Az Arsboni egyik legfontosabb célja, hogy az alkotmányosság és a jogállam kiemelt helyet kapjon a közbeszédben. Ezért indítottuk el interjúsorozatunkat, amely az egyik legfontosabb alkotmányos intézmény, az Alkotmánybíróság tagjait mutatja be. Elsőként Dr. Sulyok Tamással, a testület elnökével beszélgettünk.

Egy interjúban említette, hogy rokona Sulyok Dezső, akiről az Élet és Irodalom hosszú portrét közölt tavaly. Mennyire jelentős a családjában a közjogi érdeklődés?

Sulyok Dezső távoli rokonom volt apai ágon, az ő szellemi öröksége,

a demokrácia melletti feltétlen kiállás a mai napig meghatározó a számomra.

Sajnos soha sem tudtam személyesen megismerni, mivel ő 1947. augusztus 14-én hagyta el Magyarországot, én pedig 1956. március 24-én születtem. A családunk másik ágához tartozó Kuncz Ignác pedig a Kolozsvári Egyetem alkotmányjogi professzora volt. Mindkét oldalon vannak tehát olyan felmenők, akikre büszke lehetek. Az Ön által említett közjogi érdeklődés nem csak az elődeim körében volt megfigyelhető, hanem gyermekeim pályaválasztását is meghatározta: a fiam a Szegedi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszékén tanít, nemrég védte meg a PhD-ját. A lányom az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Harvardon végzett, környezetjoggal foglalkozik, és az ombudsmani hivatalban főosztályvezető. Emellett tanít az ELTE Nemzetközi jogi Tanszékén is.

1982-ben hagyta ott a bírósági karriert. Mi volt ennek az oka és mivel foglalkozott utána?

1980-ban, az egyetem elvégzése után fogalmazóként kezdtem a pályámat az akkori Szegedi Megyei Bíróságon, és ott tettem le a szakvizsgát 1982 júniusában. A szakvizsga után a megyei bíróság akkori elnöke feltette a kérdést, hogy szeretnék-e büntetőbíró lenni Szentesen? Ennek

előfeltétele lett volna, hogy belépjek a Magyar Szocialista Munkáspártba. Nemet mondtam.

A megyei bíróság elnökének „baráti tanácsára” nemcsak a bíróságot, hanem a megyét is el kellett hagynom. Utam Kiskunfélegyházára vezetett, ahol születtem. Termelőszövetkezeti jogtanácsosként sokat tanultam a kártérítési perekről és hasonló szerződéses jogvitákról, illetve idegennyelv-tudásomat is hasznosítani tudtam a bugaci puszta turizmusának fellendítésére. 1986 végéig tevékenykedtem termelőszövetkezeti jogtanácsosként, majd az akkori jogszabályok szerint jogtanácsos munkaközösség tagja lettem. 1991-től ügyvédként dolgoztam, az ELTE Jogi Továbbképző Intézet keretében elvégeztem az európai jogi szakjogászképzőt is. Tizenöt évig osztrák tiszteletbeli konzul voltam. Hosszú ideje oktatok a Szegedi Tudományegyetemen alkotmányjogot, európai alkotmánytörténetet és más, közjoggal kapcsolatos tantárgyakat. A tanítás mindig is közel állt a szívemhez.

A rendszerváltás után sok évig ügyvéd volt. Hogyan éli meg, miben más a megközelítése olyan alkotmánybíróként, aki praktizáló ügyvéd volt korábban?

Egészségesnek tartom, hogy az Alkotmánybíróság jelenlegi testületében munkálkodó alkotmánybírák változatos jogi szakmai múltat mondhatnak magukénak. Ezért szerencsés, hogy az alkotmányozó hatalom az alkotmánybíróvá válás feltételéül szabta a 45 éves életkor betöltését, illetve a minimum 20 éves szakmai gyakorlatot. Az ügyvéd az emberek jogait érvényesíti minden nap, Rudolf von Jhering jogtudóst idézve az a feladata, hogy érdekből értéket teremtsen. Ez egy csodálatos munka, és napi sikerélménnyel jár – meg persze rengeteg munkával is, de az szintén építő jellegű.

Az alkotmánybíráskodás fókuszában szintén az áll, hogy az alkotmányjogi panaszok révén az emberek problémáit igyekezzünk megoldani, és így egyéni sorsokon javítsunk.

A szegedi egyetemen most is tanít, szeret tanítani? Milyen módszereket használ?

Hatalmas értéknek tartom az egyetemi oktatást. Nagyon szeretek tanítani, sokáig tanárnak készültem. Kíváncsi vagyok a hallgatók véleményére, nézeteire, az oktatás jó esetben kölcsönös előnyökkel jár.

Az oktató feladata és felelőssége, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését, akik értékes impulzusokat kapnak.

Másfelől vallom, hogy az idősebbek szakmai munkájához is esszenciálisan szükségesek a gondolkodó fiatalok impulzusai.

Az egyetemi éveim nagyon szép időszakként élnek az emlékezetemben. Népköztársasági ösztöndíjas voltam, amihez akkor nagyon jó bizonyítvány kellett. Emellett a tanulmányaimat is magamnak kellett finanszíroznom, de mindezektől függetlenül jutott időm szórakozásra. Azt látom, hogy nem könnyű manapság joghallgatónak lenni, az egyetemek súlyos követelményrendszert állítottak fel.

Nem tartom optimális megoldásnak, hogy a hallgatóknak tételes jogot tanítsanak,

hiszen megfelelő adatbázisok állnak rendelkezésre mindennapi használatra. A jogászoknak a dogmatikát, a tudomány alapvető szabályait, fogalmait kell megismerniük, valamint tudniuk kell analizálni és szintetizálni, ezt a kettőt összekapcsolni, és végül, de nem utolsósorban meg kell tanulniuk beszélni. A többi a joggyakorlat során kialakul.

Rátérve az alkotmánybíráskodásra, a 2010-es kormányváltás után sok vita övezte az Alkotmánybíróság működését, sokan felvetették, hogy az elnöknek, egyes alkotmánybíráknak, vagy akár az egész testületnek le kellett volna mondania tiltakozásképpen az alkotmányos rendszer vitatott átalakítása miatt. Néhány év távlatából, hogy látja ezt az időszakot?

2010 után zárult le a magyar alkotmánybíráskodás első korszaka, amely a rendszerváltással indult. Jogtörténeti szempontból rendkívül érdekes periódus ez, hiszen az Alkotmánybíróság indítványhoz kötöttség nélkül, maga választotta ki, hogy melyik jogszabály vonatkozásában végez alkotmányossági vizsgálatot, és azt milyen szempontok alapján végzi el. Negatív jogalkotóként működött, komoly aktivizmussal.

Egyetlen másik európai alkotmánybíróság sem kapott ilyen lehetőséget,

vagyis unikális helyzet alakult ki Magyarországon. Az Alkotmánybíróság komoly szerepet játszott a korábbi rendszer, a diktatúra lebontásában és a jogállam kialakításában Magyarországon. A jogszabályi rendszer szinte teljes egésze hatályban maradt a rendszerváltás után, és az akkori testület történelmi feladata volt, hogy kigyomlálja a jogállammal össze nem egyeztethető rendelkezéseket. Ugyanez volt a helyzet Olaszországban a II. világháború után: az olasz alkotmánybíróság a korábbi fasiszta jogszabályokat selejtezte ki az olasz jogrendszerből.

Az új Alaptörvény értelmében az Alkotmánybíróság fókusza az alapjogi bíráskodásra került át, a teljes bírósági szervezet része lett az alapjogi bíráskodásnak, vagyis a testület immár mindhárom hatalmi ág fölött alkotmányos kontrollt gyakorol. Fontos kiemelni azt is, hogy a bíróságoknak jogértelmezéseik során 2012 óta kötelező alkalmazniuk az Alaptörvényt.

Azt gondolom, hogy ez a struktúraváltás szükséges volt, az alkotmányreform eredményeképpen megkaptuk a német alkotmánybíróság hatáskörét. Nemrég voltam Batumiban egy európai alkotmánybíróságoknak rendezett konferencián, és ott egyértelművé vált számomra, hogy a hatáskörök szempontjából irigylésre méltóak vagyunk a többi alkotmánybírósághoz képest. Egyértelműen az európai mainstream-hez, fősodorhoz tartozunk.

Körülbelül három éve választották meg alkotmánybírónak. Számított a jelöltségre? Milyen szempontokat mérlegelt amikor megkeresték?

Az első gondolatom az volt, hogy az édesapám, aki már több mint egy emberöltő óta halott, büszke lenne rám. Ez nagyon jó érzéssel töltött el. Mikor az ember ügyvédként dolgozik, reggel nyolcra bemegy az irodájába, este kilenckor hazamegy, a kettő között folyamatosan hívják az ügyfelek, és az ügyeken gondolkodik. 2014 júliusában merült az fel, hogy jelölhetnek alkotmánybírónak. Egy kezemen meg tudom számolni, hány alkotmányjoggal foglalkozó ügyvéd dolgozik Magyarországon. Amikor jelölt lettem, gyakorló jogászokat kívántak behozni a testületbe: Varga Zs. András az ügyészi pályán, Czine Ágnes bíróként tevékenykedett, én pedig ügyvéd voltam.

Lenkovics elnök úr Önt jelölte elnökhelyettesnek. Meglepetésként érte a választás? Hogyan értékeli, hogy a testület alig fél évvel a megválasztása után bizalmat szavazott Önnek?

Ezzel nem számolhattam előre. Végeztem a munkámat, akkor is, amikor bekerültem a testületbe, és utána is. Lenkovics elnök úr felkérését rendkívül megtisztelőnek tartottam, annak pedig különösen örültem, amikor a testület jelentős többséggel támogatott.

Ügyvédként is mindig igyekeztem rászolgálni az emberek bizalmára.

Paczolay Péter mandátumának vége felé kijelentette: „Kétharmados többség esetén különleges az Alkotmánybíróság helyzete, egy fontos célja pedig nem lehet más, mint az alkotmányos kultúra átmentése.” Mi a véleménye erről a kijelentésről különös tekintettel arra, hogy jelenleg is közel ekkora a kormánypárt parlamenti többsége, és a választási rendszer miatt pedig a következő években is nagy valószínűséggel fordulhat elő ekkora többségű kormányoldal?

Paczolay Péter munkássága fáklya a magyar alkotmánybíráskodás történetében, méltán képviseli jelenleg strasbourgi bíróként Magyarországot. Tavaly volt szerencsém méltatni őt hatvanadik születésnapján Szegeden. Azt gondolom,

Paczolay elnök úr elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy az alkotmánybíróság működését magas szakmai színvonalon biztosította.

Mindig is büszke leszek rá, hogy a barátomnak tudhatom.

2016 novemberében elnökké választották, viszont immár konszenzuskényszer mellett. Mennyivel érzi más jellegűnek a munkáját most, hogy elnök lett, mint korábban a testület alkotmánybíró tagjaként?

Engem már alkotmánybíróvá választásomkor támogattak az ellenzéki oldalról is. Az alkotmánybírák számára nagyon fontos a legitimáció. A közvetett demokrácia játékszabályai szerint kerültünk ide, de mégis a néptől származtatjuk a küldetésünket. Az alkotmánybíróknak

se politikai, se jogi felelősségük nincs, de mindkettőnél erősebb felelősség hárul ránk, hiszen a saját tiszta lelkiismeretünkért felelünk.

Mindnyájunknak tükörbe kell tudni nézni minden egyes nap. Ezt a kérdést én nagyon egyszerűen látom: ha egy feladat lelkiismeretesen el van végezve, nyugodt az ember, ha nincs, akkor frusztrált. Elnökként többletfelelősséggel bír az ember, hiszen nemcsak a saját stábjáért felel, hanem az egész testületért, illetve munkáltatóként az összes dolgozóért. Az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy az ember elégedett legyen a munkahelyén, szívesen jöjjön be dolgozni. Én személy szerint az Alkotmánybíróságon igyekszem ezért mindent megtenni. Elkötelezett vagyok a tisztességes napi munka mellett, és tudom, hogy az alkotmánybírósági kollégák is azok.

Mennyire figyeli a közvélemény reakcióit? Hogyan kezeli a kritikus hangokat?

Semmit sem értékelek jobban a szakmai jellegű és jó szándékú kritikánál, ugyanis csak ez visz előre. Ha mindkettőnknek ugyanaz a véleménye, akkor szinte felesleges beszélgetni. Amivel nem tudok mit kezdeni, az a rossz szándékú, igaztalan, politikai jellegű kritika.

Az elefántcsonttornyot elnökségem alatt lépésről lépésre hagyja el az Alkotmánybíróság.

Korábban a nyilvános hirdetések során felolvasták a döntés teljes szövegét, amely egy harminc oldalas határozat esetén a jelenlevők számára embertelen bánásmód, amely szinte még az Emberi Jogok Európai Egyezményébe is ütközik (nevet). Pillanatnyilag fokozatosan nyitunk a nyilvánosság felé, közérthetőbbé tesszük a kommunikációnk nyelvezetét, és tömörebbé, érthetőbbé a nyilvános hirdetésen elhangzó szövegeket.

Új, a fiatalabb generációhoz tartozó sajtófőnökünk van, megújítjuk az egész sajtómunkát, összességében

szeretnénk az üzeneteinket közelebb vinni az emberekhez.

Középiskolásokat, egyetemistákat fogadunk az Alkotmánybíróságon. Egyre népszerűbb a Facebook oldalunk, amely rövid, friss tartalmakat közöl magyarul és angolul.  Minden fontos eseményről, határozatról vannak bejegyzéseink, a nagyobb közönség számára is fogyasztható formában. Ugyanakkor a szakmai közönség felé hírlevél útján is kommunikálunk, melyet hamarosan angolul is meg akarunk jelentetni.

Szimpatikusak ezeket a tervek, valóban megfigyelhető, hogy a Facebook a mindennapi életünk alapvető része lett. Senki sem megy fel unalmas perceiben az AB honlapjára.

A honlapunk november elején megújul, sokkal korszerűbb lett. Angol nyelvű honlapunk is van, ezután minden fontosabb alapjogvédő határozatról angol nyelvű kivonat is elérhető lesz.

Áttérve az elnöki tevékenységre, egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: a kollektív munka titka a türelem, az egymásra figyelés és a kompromisszumkészség, ebben pedig az elnöknek kell élen járnia. Ehhez viszonyítva, hogy értékeli elnöki teljesítményét?

Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy személyes erősségem a közreműködés a kompromisszumok meghozatalában. Képzeljék el, hogy tizenöt tekintélyes szakember ül egy szobában. Ha mindenki minden ügyben akár csak tíz percet beszél, el tudják képzelni, hogy időben mennyire elhúzódik a döntési folyamat? A határozat meghozatalához legalább nyolc embernek kell egyetértenie – de az ideális az, ha tíz-tizenegy ért egyet. Minden ügy számos emberi, szakmai problémát felvet.

Elengedhetetlen, hogy érdemben odafigyeljünk egymásra.

a a másik álláspontjában van olyan elem, ami „belefér” a mi koncepciónkba, azzal nem ellenkezik, akkor fogadjuk be – erről szól a kompromisszum. Egész életemben a csapatjátékot szerettem.

Elnökként az a feladatom, hogy alázattal legyek az alkotmánybírósági többség iránt.

Azt a stratégiát követem, hogy ha elfogadható számomra a többségi döntés, nem ütközik gyökeresen az elveimmel, akkor én is beállok mögé.

Említette már Paczolay bíró úrnak az ön számára kedves barátságát. Ha visszatekint az elődeire, a korábbi elnökökre, kinek a jogfelfogása volt talán Önre hatással, aki esetleg mai napig meghatározza a gondolkodását?

Minden elődömet tisztelem, tőlük tanulni kötelesség. Minden korábbi elnök más – más stílust képviselt, próbálom az értékes vívmányokat beépíteni a saját gondolatrendszerembe. Említsek egy példát? Bihari elnök úrnak azt az elvét biztosan követni fogom mandátumon lejártát követően, hogy egy volt alkotmánybírósági elnök Alkotmánybíróság előtt folyó ügyben a későbbiekben ne szólaljon meg nyilvánosan.

Ahogy fogalmazott: tanulni az elődöktől fontos. Tud-e esetleg olyan AB határozatot mondani, amit kimondottan jónak, vagy amit elhibázottnak tart a korábbi gyakorlatból?

Nem hiszem, hogy nekem minősítenem kellene az Alkotmánybíróság döntéseit. Amely döntéshez nem írtam különvéleményt, azzal egyetértettem – a különvélemény intézménye nagyon átláthatóvá teszi a magyar Alkotmánybíróságot, és egyben alátámasztja az alkotmánybírói autonómiát. Ausztriában például nem áll rendelkezésre az alkotmánybírók számára ilyen lehetőség. A többségi határozattal szemben komoly követelményként jelentkezik, hogy annak olyan megalapozottnak kell lennie, hogy „elviselje” a különvéleményeket. Ez az alkotmánybíróktól fokozott munkát kíván meg, a többségtől pedig azt, hogy lehetőség szerint már előre, magában a határozatban reflektáljon a várható különvéleményi érvekre. Fontos, hogy

csak azt az érvet lehet különvéleményben megjeleníteni, ami a vitában korábban felmerült.

Ilyen értelemben a fair play szabályai biztosítottak.

A hatalommegosztás rendszerében hol helyezi el az Alkotmánybíróságot?

Az Alkotmánybíróság alkotmányos ernyőként lebeg a három hatalmi ág felett. Mint már utaltam rá, a hatalommegosztás rendszerében az Alkotmánybíróság szempontjából alapvető változást hozott az Alaptörvény. Most már a teljes bírói hatalom felett alkotmányjogi kontrollt gyakorolunk, természetesen a törvényhozói hatalom felett gyakorolt kontroll megőrzése mellett.

És ezt a változást mennyiben érintette a gazdasági tárgykörökkel kapcsolatos korlátozás?

A gazdasági tárgyköröket érintő korlátozás egyrészt időbeli, mert egy meghatározott feltételhez van kötve, másrészt részleges, mivel bizonyos alapjogok alapján megvizsgálhatóak ezek a törvények.

Kétségtelenül korlátozás, aminek senki nem örül, de a költségvetést érintő törvények alkotmányos vizsgálata nem klasszikus alapjogvédelmi terület.

A mérleg másik serpenyőjében azonban ott van az Alkotmánybíróság kompetenciájának jelentős bővülése.

Említettem korábban, hogy megkaptuk a német alkotmánybíróság hatáskörét, amely Európa legmeghatározóbb, legerősebb alkotmánybíróságává vált. Nincs olyan rendes bírósági határozat Németországban, ahol legalább egyszer-kétszer ne idéznének alkotmánybírósági döntéseket. Egyszerűen a mindennapi jogi kultúra részévé vált az alkotmány a bírói ítéleteken keresztül. Ez egy nagyon fontos cél Magyarországon is, és már szép eredményeink vannak.

A bírói szervezettel nagyon jó kapcsolatokat ápolunk. Persze vannak vitáink, de ezeket a vitákat párbeszéd folytatásával kívánjuk megoldani. Minden alkalmat megragadunk arra, hogy világossá tegyük: segíteni szeretnénk a bíróságok munkáját, ez az alkotmányos feladatunk.

Ön volt az előadója az Alaptörvény E) cikkét értelmező határozatnak. Mit jelent Önnek az „alkotmányos identitás”, hogyan kellene ezt alkalmaznunk?

Az alkotmányos identitás fogalma többféleképpen értelmezhető. Az uniós alapszerződés a nemzeti identitás fogalmát tartalmazza, a szakirodalomban ez a két kifejezés gyakran szinonimaként szerepel. A magyar Alkotmánybíróság határozatában meghatározta azt a viszonyrendszert, amely az uniós jog és a tagállami alkotmánybíróságok között fennáll. A német alkotmánybíróság hozott korábban kapcsolódó döntéseket, amelyek fontos megállapításokat tartalmaznak abból a szempontból, hogy a nemzeti joggal szemben mindig elsőbbsége van-e az uniós jognak. A magyar határozat fő üzenete a következő volt: az EU alapjogvédelmi rendszere kielégítő alapjogvédelmi rendszer, mindazonáltal az Alkotmánybíróságnak van egy „éjjeliőr” funkciója, vagyis mögöttes felelősségi szerepe bizonyos rendkívüli esetekben, például az emberi méltóság vagy más alapjog sérelme esetén.

Az európai jogi intézkedések nem kerülhetnek ki továbbá a népszuverenitás ernyője alól.

A határozatunk értelmében a testület esetről esetre bontja ki a nemzeti identitás fogalmát a későbbiekben. Nagy az érdeklődés Európában a döntésünk iránt, ami egyébként a honlapunkon bárki számára elérhető.

A 6/2016-os határozathoz, a KEHI-vel kapcsolatos közérdekű adatszolgáltatás kérdéséhez csatolt különvéleménye alapján alkotmányos követelményt fogalmazott volna meg. Mennyire tartja fontosnak ezt az eszközt az AB eszköztárásban?

Az alkotmányos követelmény az Alkotmánybíróság gyakorlatában kialakult eszköz, kiváló intézménynek tartom. Sok esetben egy értelmezési kérdés úgy oldható meg eredményesen alkotmányos követelmény kimunkálásával, hogy nem szükséges jogszabályokat megsemmisíteni. A testület az első fontos alkotmányos követelményt 2013-ban alkotta meg, ekkor az alapügyben nem biztosított alkotmányos jogorvoslatot, de a későbbi bírói joggyakorlatra erősen kihatott.

A CEU-üggyel összefüggésben az Alkotmánybíróság közleményt adott ki, amely szerint munkacsoportot állított fel az Elnök. Hogy működik egy ilyen munkacsoport, hogyan lehet azt eredményesen alkalmazni?

Ez a lehetőség nagyon régóta szerepel az Alkotmánybíróság szervezeti és működési szabályzatában. Ha egy bonyolultabb üggyel találkozunk, vagy olyan üggyel, ahol nagyon sok szempont ütközik, akkor az elnök hatáskörébe tartozik a munkacsoport felállítása. A munkacsoport nem alkotmánybírákból áll, hanem az Alkotmánybíróságon dolgozó főtanácsadókból, tanácsadókból, és az elnök által meghatározott feladatokat végzi el.

Mi alapján választja ki ezeket a szakembereket?

Az adott üggyel összefüggésben vizsgáljuk, hogy milyen szakértelem, tapasztalat szükséges. Szinte minden munkatárs valamelyik egyetemen tanít amellett, hogy itt dolgozik. Az alkotmánybírókkal is konzultálok, összességében ez egy hosszas folyamat.

Ha már az elnöki jogköröket említette, köztudomású, hogy kiemelt jelentősége van az elnöki szignálásnak. Milyen elvek alapján él vele? Mely ügyeket tartja meg magának?

A szignálás alapvetően elnöki jogkör.

A fő szempont az előadó bíró kiválasztásánál minden esetben az, hogy a döntéselőkészítés a lehető legmagasabb színvonalú legyen.

Minden bírónak van szakmai előélete, szakmai attitűdje, ars poeticája, amit én is ismerek. Az előadó alkotmánybíró természetesen nem dönt, hanem elkészíti a tervezetet, amely a tanács vagy a teljes ülés elé kerül. Gyakran előfordul, hogy át kell írni a tervezetet, újra kell gombolni a kabátot. Figyelembe kell venni az ügyterhet is, vagyis, hogy éppen hány üggyel dolgozik az adott bíró. A szignálás menete az, hogy a főtitkár ad nekem egy indokolt javaslatot, amelyet az esetek döntő többségében el is szoktam fogadni.

A jövőre nézve milyen tervei vannak még? Szakmai szempontból mikor lesz elégedett a saját munkájával?

Talán meg fogja lepni a válaszom, de abban bízom, hogy minden este elégedett leszek. Mint már említettem, nyitunk a nyilvánosság felé, és ezzel kapcsolatban már vannak kívülről pozitív visszajelzések. Egész világosan megfogalmazott akciótervünk van rövid-, közép-, és hosszútávra is.

Amit még nagyon fontosnak tartok, az az a törekvés, hogy erősítsük az Alkotmánybíróság nemzetközi kapcsolatait.

Célunk, hogy a kelet-közép-európai régióban minél jobb alkotmánybírósági együttműködést hozzunk létre. Kiváló kapcsolatunk van minden szomszédos állam alkotmánybíróságával, ezeket tovább szeretnénk fejleszteni. Nagy segítséget jelentenek a magyar származású alkotmánybírák a román, a szlovák és a szerb alkotmánybíróságokon. Fontos a nagy múltra visszatekintő osztrák, illetve a német alkotmánybírósággal való jó kapcsolat, az osztrák alkotmánybírákkal szinte évente találkozunk tapasztalatcserére, német alkotmánybírákkal való eszmecserére elsősorban a nemzetközi konferenciákon kínálkozó lehetőségeket használjuk ki. A déli országokkal való jó kapcsolatot szintén fontosnak tartom, a személyes kapcsolatok szempontjából előnynek érzem, hogy a németek és az osztrákok mellett az olaszokkal is anyanyelvükön tudok beszélgetni. Nyitunk a spanyolok felé, velük is nagyon hasonló a hatáskörünk. A belga, illetve a luxemburgi alkotmánybírósághoz is sokféle szálon tudunk kötődni. Hagyományteremtő szándékkal szeptemberben fogadást adtam a diplomáciai testületnek, és tájékoztattam őket első kézből az Alkotmánybíróság legfontosabb döntéseiről. Az ilyen típusú eseményekre nagyon nagy igény mutatkozik mindkét fél részéről, így az alkotmánybírók és a nagykövetek szorosabb kapcsolatba tudnak kerülni egymással. Fontos, hogy az államok képviselőinek ne a sajtóra kelljen támaszkodniuk bizonyos kérdésekben, hanem közvetlenül tudjanak tájékozódni.

Végül arra lennénk kíváncsiak, hogy melyik volt a legmeghatározóbb könyvélménye az életében?

Az ember különböző életszakaszaiban más-más könyvek a meghatározók. Ami talán egész életemre kihatott, az Ottlik Géza Iskola a határon című műve. Nem örültem neki, amikor annak idején elvittek katonának, de visszatekintve rengeteg haszna és tanulsága volt. Egy laktanyában egy időben szolgáltunk például Paczolay Péterrel tizenegy hónapon keresztül, úgy, hogy akkor nem is ismertük egymást (nevet). De a viccet félretéve:

mindenki számára fontos üzenet, hogy a jó közösség alapvető igényünk,

atomizáltan az ember nem tud létezni. Fel kell adjuk a túlzott önérvényesítést annak érdekében, hogy elfogadjanak minket a kortársaink, sorstársaink, munkatársaink. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha valamit feladunk, ahelyett mindig kapunk valami mást. Ottlik Géza regényéből talán az az egyik legfontosabb tanulság, hogy ha valaki önmagából sokat ad másoknak, akkor még többet fog visszakapni. Soha nem emelkedtünk volna ki az állatvilágból, ha az egyéni élményeket a közösség elé helyeztük volna. Ha ezeket az alapvetéseket elfelejtjük, nem tudunk érvényesülni, hiszen gyökér nélkül a leghatalmasabb fát is elfújja a szél.

Cseh Kristóf és Hancz Patrik

*

Fotó: Volom Sári, Photon

Az interjú az Arsboni és az Alkotmánybíróság közötti megállapodás keretében készült.