Hogyan hatott az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése a magyar börtönök túlzsúfoltságára?

Milyen a börtönök helyzete Magyarországon? Hatással van-e az elítéltek elhelyezésére, a börtönélet alakulására hazánk és az Unió kapcsolata? Bentlakóként természetesen senki nem szeretné vizsgálni ezeket a kérdéseket, az emberi jogok érvényesülését viszont – ahogy az élet minden más területén, – itt is szem előtt kell tartani.

Alaptörvényünk III. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani.”[1] Ez a rendelkezés a demokratikus társadalmak egyik alappillérét és annak védelmét fogalmazza meg, amelyről nem csupán a hazai jog rendelkezik, de nemzetközi szinten is kiemelt fontossággal bír. Ezt mutatja, hogy a tilalmat a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikke is rögzíti. A strasbourgi bíróság gyakorlata során megállapítást nyert, hogy a tilalom megsértése nem kizárólag konkrét testi sérülések formájában ölthet testet: így embertelen bánásmódnak minősül mindaz, ami az érintettnek testi vagy lelki szenvedést okoz, míg megalázó az a bánásmód, amely az áldozatban olyan erős félelmet, alsóbbrendűség érzetet és lelki gyötrelmet kelt, ami alkalmas a testi és erkölcsi ellenállás megtörésére.[2]

De mit is jelent ez a gyakorlatban? Az egyik – ha nem a legnagyobb – problémát vitán felül a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága okozza, melynek megoldására az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága megfogalmazta R (99) 22. számú ajánlását. Álláspontja szerint a túlzsúfoltság elkerülése érdekében meg kell állapítani a büntetés-végrehajtási intézetek befogadóképességének maximális mértékét, amelynek Magyarország is eleget tett a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet útján:

“a fogvatartottak életterét lehetőség szerint férfiak esetében 3 négyzetméterben, nők és fiatalkorúak esetén 3,5 négyzetméterben határozta meg.”

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ennek ellenére számos ügyben állapította meg az embertelen és megalázó bánásmód tilalmának Magyarország általi megsértését. A téma szempontjából az utóbbi évek egyik legjelentősebb eseteként tartják számon a Varga és társai kontra Magyarország ügyet, amelyben úgynevezett pilot – vezető – ítélet született. (Pilot eljárást akkor rendel el az EJEB, ha a beérkezett panaszok alapján egyértelművé válik, hogy egy országban rendszerszintűen fordulnak elő hasonló jogsértések, és az egyedi panaszok ügyében hozott elmarasztaló ítéletek sem sarkallják arra az ország kormányát, hogy kezelje a problémát.) Az ügy egyik kérelmezője 8 hónapos fogvatartása során mindössze 1,8 négyzetméter mozgástérrel rendelkezett zárkájában, melyen kívül napi 30 percet tölthetett, a rossz higiéniai körülmények miatt pedig bőrbetegségben szenvedett. Társai esetében szintén nem állt rendelkezésre elegendő élettér, sok esetben a szellőztetés hiánya elviselhetetlen hőséget eredményezett, valamint a korlátozott tisztálkodási lehetőségek és a nem megfelelően – csupán egy függönnyel – leválasztott mellékhelyiségen túl csótányok és ágyi poloskák nehezítették meg a fogvatartottak mindennapjait. A Bíróság ennek alapján megállapította, hogy a kérelmezők fogvatartási körülményei megsértették az Egyezmény 3. cikkében foglalt tilalmát. Ezen túl azt is kimondta, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága hazánkban rendszerszintű probléma, így 6 hónapot adott, hogy a túlzsúfoltság csökkentésére akcióterv készüljön. Magyarország vonatkozásában az ítélet meghozatalának időpontjában megközelítőleg 450 további, hasonló kérelem várt elbírálásra, ezeket a pilot ítélet meghozatala ellenére azonban nem függesztette fel a Bíróság.[3]

A problémával kapcsolatban a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény alapján megalakult Bizottság (CPT) meghatározta azt a minimális életteret, amelyet a fogvatartottak számára biztosítani kell. Többszemélyes cellák esetén legalább 4 négyzetméter, magánzárkában legalább 6 négyzetmétert kell biztosítani. E nemzetközi követelmény megfogalmazását követően az Alkotmánybíróság 2014-ben alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a fent említett 6/1996 (VII. 12.) IM rendelet azon részét, amely a fogvatartott férfiakra lehetőség szerint 3, nők és fiatalkorúak esetén 3,5 négyzetméter életteret kell biztosítani. Jelenleg a kérdést a 16/2014 (XII. 19.) IM rendelet rendezi, amely nem csupán lehetőségként, hanem minimális elvárásként („legalább”) utal az előbb említett mozgástérre, valamint rögzíti, hogy magánzárka esetén a lakrész alapterülete el kell, hogy érje a 6 négyzetmétert.

2017. január 1. napjától több jogszabály is megváltozott, amelyek az elhelyezési körülmények miatti panaszok elbírálását hazai szinten is lehetővé teszik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyamatban volt, ebben a problémában keletkezett ügyek elbírálását így a nemzetközi bíróság felfüggesztette.

A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény rendelkezései szerint

“akkor jár kártalanítás az elítéltnek, ha a jogszabályok által meghatározott élettér nem biztosított, illetve, ha bármilyen más okból kifolyólag az elhelyezésével kapcsolatos körülmények nem felelnek meg a jogszabályoknak.”[4]

A kártalanítás iránti kérelmet a jelenlegi szabályok szerint az utolsó szabadulás helye szerinti büntetés-végrehajtási intézeten keresztül a büntetés-végrehajtási bírónál lehet benyújtani a kifogásolható elhelyezési körülmények megszűnésétől számított 6 hónapon belül, és ezzel az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt kártalanítási igénnyel élhet az elítélt.

A börtönélet során jelentkező problémák, így a túlzsúfoltság kérdésének rendezésében az utóbbi években láthatóan fontos jogszabályi előrelépések születtek. Az emberi jogokat sokkal inkább előtérbe helyező rendelkezések gyakorlatba történő átültetése folyamatban van, azonban rendkívüli terhet jelent a korábban kialakított elhelyezési kondíciók megváltoztatása szempontjából: a már megépült börtönök celláinak, elrendezésének átalakítása hosszú és rendkívül költséges munka lenne. Hazánk így a költséghatékonyabb megoldás mellett döntött: az ún. könnyűszerkezetes technológiával készült börtönök építésével 2021-re a 113 százalékos telítettséget 95 százalékra csökkentették.

Ez a cikk az Arsboni 2021 őszi Gyakornoki Programjának keretében készült, melynek támogatója a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda.

Források