Hogyan védjem meg a perui szénbányámat a kisajátítástól?

2012-ben Egyiptom 57%-kal növelte meg a minimálbért. Uruguay megemelte a dohány adóját azért, hogy csökkentse annak használatát. Németország környezetvédelmi okokból elrendelte az atomerőművei bezárását. Ezeket a döntéseket mind szuverén országok szabályszerűen megalkotott jogszabályokkal hozták meg. És ezeket mind választottbíróságon támadták meg külföldi befektetők.

Mi is az a beruházásvédelmi választottbíráskodás?

A befektetések szempontjából kétféle ország van: a tőkeexportőr és a tőkeimportőr.
A tőkeimportőr ország egy biztos jogrenddel illetve tisztességes és pártatlan eljárásokkal igyekszik magához vonzani a befektetőket. A tőkeexportőr országoknak pedig természetesen a céljuk, hogy a vállalataik befektetéseikkel tervezhessenek, azt a befogadó ország ne sajátítsa ki jogtalanul, illetve ne részesüljenek kedvezőtlenebb elbánásban, mint a belföldiek. Ezzel pedig értékük is nőhet, ami a nyilvános részvénytársaságok esetén különösen fontos.

Mind a tőkeexportőr, mind a tőkeimportőr országoknak fontos, hogy az adott állam területén végrehajtott befektetések és működtetésük biztosítottak legyenek.
Ezekre az igényekre kínálnak megoldást a befektetésvédelmi egyezmények.

Ilyen befektetésvédelmi egyezményből jelenleg 2900 db van a világon, de ha az olyan kereskedelmi megállapodásokat is ide számoljuk, amelyekben vannak beruházásvédelmi rendelkezések, akkor már 3200[1]. Az ilyen egyezmények nagy része tartalmaz egy ún. választottbírósági klauzulát, amely alapján a tőkeexportőr állam befektetője minden befektetéssel kapcsolatos jogvitát választottbíróság elé vihet. Ez biztosítja számára, hogy nem egy állami, adott esetben elfogult bíróság dönt az ügyében, hanem egy független, nemzetközi fórum.

Az ilyen jellegű vitarendezésre kétféle megoldás létezik: az eseti választottbíráskodás, vagy valamely állandó nemzetközi kereskedelmi választottbíróság eljárásának kikötése (pl.: Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Választottbírósága). Ez utóbbi körbe tartozik a Beruházásvédelmi Jogviták Nemzetközi központjának (ICSID) az eljárása is[2], mely előtt az ilyen jellegű viták túlnyomó többsége folyik.

Ezt a szervezetet az 1965-ös washingtoni egyezmény hozta létre és egy állandó beruházásvédelmi választottbíróságként működik, melynek joghatóságát a beruházásvédelmi egyezmények tartalmazzák. Amikor tehát két ország beruáházásvédelmi megállapodást köt egymással, meghatározott ügyekben kiköthetik az ICSID joghatóságát. Az egyezménynek jelenleg 163 tagja van[3], de az ’’additional facility’’ keretében akár nem tagok is rendezhetik a jogvitájukat a fórum előtt[4].

Ezekben az eljárásokban igen gyakori hivatkozási alap a kisajátítás. Ezt ugyanis a tőkeimportőr állam csak a nemzetközi jogi szokásjog betartásával teheti meg: közérdekből, azonnali, megfelelő és hatékony kártalanítással, megfelelő eljárás után és nem önkényes vagy diszkriminatív módon[5]. A kisajátítás közvetlen formája esetén az állam elveszi a befektetőtől a külföldi vagyontárgyat (pl.: egy bánya tulajdonjogát). Ez általában egyértelmű és könnyen megfogható. A közvetett kisajátítás azonban már nehezebben megállapítható. Itt ugyanis a tulajdon megmarad, de a fogadó állam olyan feltételeket teremt, amelyek súlyosan korlátozóak. A bújtatott kisajátítás pedig egy hosszú folyamat, mely újabb és újabb rendelkezésekkel jut erre az eredményre (pl.: újabb, egyre magasabb adók kivetése).

Másik fontos és gyakori hivatkozási alap az eljárásokban a tisztességes és méltányos elbánás követelménye. Ennek tartalmát leginkább a kontinentális polgári jogok jóhiszeműségi alapelveivel lehetne rokonítani. Az állam döntéseinek meghozatalakor fontos a transzaparencia, az előre láthatóság, a stabilitás és a jogos elvárások tiszteletben tartása. Ez utóbbi szerint az országoknak joguk van szabályokat alkotnia, de csak a jogrendjében rögzített követelmények teljesítésével.

A beruházásvédelmi választottbíráskodás ösztönzi a befektetéseket, mert biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt. De komoly kritikák is felmerültek vele kapcsolatban úgymint, (i) az eljárási garanciák súlyos csorbulása, (ii) az országok szuverenitásának megsértése, (iii) a hatalmas kártérítési összegek megítélése, és a (iv) környezetvédelmi aggályok.

Az eljárási garanciák sérülése   

A választottbíróságok eljárásával kapcsolatban sok kritika merül fel, melyek legtöbbje a választottbírók összeférhetetlenségével kapcsolatos.

Nyilvánvaló, hogy a felek olyan személyeket igyekeznek kinevezni, akik esetében számíthatnak arra, hogy számukra kedvezőbb döntéseket hoz az eljárás során. A választottbíró ugyanis nagy befolyással van nemcsak a végső döntésre, hanem az eljárási cselekményekre is. A későbbi kinevezéseit pedig nagyban befolyásolja az eljárás során tanúsított magatartása. Ezzel pedig nagy a veszélye annak, hogy végül nem szakmai megfontolások alapján hozza majd meg a döntését.

A választottbírák és a felek közti nem megengedett kommunikáció is a pártatlanság rovására mehet. Erre csak kevés szabály vonatkozik, és ezek betartatása is nehézkes.

Nem világos, hogy mi számít nem megengedettnek ebben az esetben. Egy konferencián való közös részvétel megengedett? Vagy az, hogy mindketten tagjai legyenek ugyanannak a szakmai társaságnak? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs válasz.

Kettős szerep esetén egy személy egyszerre látja el a bíró szerepét, és képviseli a felet (vagy a fél ellenfelét) egy másik ügyben. Ez elméletben kizáró ok, az ICSID joggyakorlatában azonban az erre irányuló kizárási kérelmet általában speciális eljárásjogi szabályok miatt elutasítják. Az ilyen jellegű indítványok eddig 75 esetből 5-ben jártak sikerrel.[6]

Ezeken felül a rendszer sok szempontból a befektetőknek kedvez. Erre példa, hogy a választottbírák fizetése általában órabérben van meghatározva. Ez pedig hozzájárulhat ahhoz, hogy a bíróság joghatóságát tágabb körben határozzák meg, hiszen annak hiánya az eljárás végét jelentené. Tekintve, hogy az eljárásban csak külföldi befektetők lehetnek felperesek, ez általában számukra kedvező.[7]

Szuverenitás sérülése

Az egyik leggyakoribb kritika, ami a beruházásvédelmi választottbíróságokkal szemben fel szokott merülni, az az országok szuverenitásának megsértése.

A Vattenfall egy svéd energetikai vállalat, mely Németországban szénerőművet szeretett volna üzembe helyezni. Lakossági ellenállás és a klímaváltozással kapcsolatos aggályok miatt a kormány késlekedett megadni az engedélyt, és később is csak extra kötelezettségek előírásával tette ezt meg, melyeknek a célja az Elba folyó megvédése volt.

Erre válaszul a Vattenfall keresetet indított Németország ellen az ICSID előtt, arra hivatkozva, hogy az ország megszegte a tisztességes és méltányos elbánás elvét, illetve, hogy az előírt szabályok kisajátításnak minősülnek. Emiatt 1.9 milliárd eurót követeltek.

Németország elkerülendő bizonytalanságot és egy esetlegesen megítélt, magas kártérítési összeg kifizetését, 2010-ben megállapodott a svéd vállalattal. Mivel az eljárás zárt ajtók mögött zajlott és a megállapodás is titkos, a német adófizetőknek fogalmuk sincs, arról, hogy mennyi pénzt kellett fizetniük a Vattenfallnak. Felmerül tehát a kérdés, hogy mennyire egyeztethető össze a demokráciával és az átláthatóság követelményével ez az eljárás.

A két fél között azonban egy második ügy is zajlik jelenleg. A fukushimai atomkatasztrófa után ugyanis Németország döntött az atomenergiából való kiszállásról 2022-ig. A Vattenfall ebben a – jelenleg is tartó – esetben 4 milliárd eurót követel. Nem vitatja Németország azon jogát, hogy döntést hozzon az atomenergia kivezetéséről, hanem azt támadja, hogy az ország nem fizetett kompenzációt a cégnek és nem védte meg a külföldi befektetőket. Ebben az eljárásban a német fél rendkívül nagy hangsúlyt helyez a transzparenciára, így minden eljárási cselekmény ismert.

A kártérítési összegek

Az ENSZ adatbázisa szerint eddig összesen 1061 ügyet nyújtottak be befektetésvédelmi jogvitákban. Ebből 266 zárult a fogadó állam győzelmével, 204 a befektetőével, 142 esetben pedig a felek megegyeztek.[8]

A vállalatok által megnyert kártérítési összegek sokszor óriásiak (pl.: Ecuador – 2.3 milliárd dollár), és kifizetésük megterhelő az olyan fejlett országok számára is, mint például Németország.

A szegényebb fejlődő országok számára azonban egy ilyen ítélet akár azt is jelentheti, hogy az ország csődbe megy.

A Reko Diq esetben például ez történt. Pakisztán ellen ugyanis ebben az ügyben 6 milliárd dollárt ítélt meg az ICSID, mert az ország visszavont egy bérleti szerződést egy chilei-ausztrál vállalattól, mely bányászni akart volna Pakisztán Reko Diq nevű területén. Ez az összeg egyenlő az országnak nyújtott IMF hitellel. Bár Pakisztán fellebbezett a döntés ellen, amennyiben ezt visszautasítják, az ország nagyon komoly gazdasági válságba kerülhet.

Az Occidental Petroleum Corporation kontra Ecuador ügyben az ICSID 2.3 milliárd dollárt ítélt meg a külföldi befektetőknek kamatokkal együtt. Az ügyben az Occidental Petroleum vállalat szerződést kötött egy perui állami vállalattal, hogy az országban szénhidrogén feltárást és kitermelést folytathasson. A befektető viszont a fogadó ország szerint megsértette a szerződést illetve a helyi törvényeket azzal, hogy egy harmadik céggel is megállapodott a költségek finanszírozásában. A hatóságok ezért lefoglalták az Occidental vagyontárgyait. A bíróság arra hivatkozva ítélte meg a kártérítést, hogy Ecuador nem teljesítette az arányosság követelményét.[9]

Környezetvédelmi aggályok

Mindent figyelembe véve sok esetben a természeti környezet és az emberi egészség a megszenvedője a jelenlegi rendszernek. Erre remek példa a Romániában lévő Verespatak közelében létesíteni kívánt bánya esete. A kanadai hátterű Rosia Montana Gold Corporation ciános technológiájú aranybányát nyitna a térségben. A beruházás egész falvak elköltöztetését és a táj teljes megváltoztatását tenné szükségessé. Mivel a román kormány eddig nem még nem hagyta jóvá a bányanyitást, a cég keresetet nyújtott be. Az eljárás során pedig Bukarest visszavonta Verespatak UNESCO világörökségi listára történő felvételi kérelmét, egyes szakértők szerint a kártérítési összegtől való félelem miatt[10].

Az Achmea ügy

Az Európai Unióban már régóta napirenden van a beruházásvédelmi választottbíráskodás kérdésköre. 2016-ban például a belga tartomány, Vallónia azért blokkolta a szabadkereskedelmi megállapodás megkötését Kanadával (CETA), mert az tartalmazott egy ilyen kikötést. 2019-ben az Európai Unió Bírósága azonban megállapította, hogy a választottbíráskodásról szóló kikötés nem ütközik az európai jogba.

A Bíróság másik fontos ítélete 2018-ban az Achmea ügyben (C-284/16) született a témában. Az ügy háttere, hogy Szlovákia 2006-ban részben visszavonta a biztosítási piac liberalizációját, és ezzel megtiltotta a magán egészségbiztosítási tevékenységből származó nyereség felosztását. Mivel a tőkeimportőr és a tőkeexportőr országok között érvényben volt egy választottbírósági klauzulát is tartalmazó beruházásvédelmi egyezmény, az Achmea nevű holland vállalkozás pert indított. 22 millió eurót követeltek, melyet a Frankfurtban összeült választottbíróság meg is ítélt.

Szlovákia megtámadta az ítéletet egy német bíróság előtt, mely előzetes döntéshozatali eljárás keretében az Európai Unió Bíróságához fordult. A kérdés az volt, hogy a szóban forgó választottbírósági klauzula összeegyeztethető-e az EU-s joggal.

A luxemburgi testület végül azt a döntést hozta, hogy minden ilyen kikötés, mely az EU-s tagállamok között van érvényben, összeegyeztethetetlen az uniós joggal.

Az ítélettel megpecsételődött annak a 196[11] EU-n belüli beruházásvédelmi egyezménynek a választottbírósági klauzulájának sorsa is, melyek eddig hatályban voltak a tagállamok között.  23 tagállam ugyanis 2020 májusában megállapodást írt alá, melyben rögzítik, hogy megszüntetik az egymással kötött befektetésvédelmi egyezményeiket. A már befejezett eljárásokra ez nem vonatkozik (így a Vattenfall II-re sem), ahogyan – magyar javaslatra – az Energia Charta alapján indult ügyek is kivételt képeznek. Kérdéses továbbá, hogy mi lesz a sorsa a nem aláíró tagállamok által kötött egyezményekkel. Írország már korábban hatályon kívül helyezte az ilyen típusú egyezményeket, de Ausztria, Svédország és Finnország nem. Ezen államok és az Egyesült Királyság ellen az EU kötelezettségszegési eljárást indított, így erről a részről egyértelmű a szándék, hogy mind a 196 ilyen egyezmény hatályon kívül legyen helyezve.[12]

A globalizáció hatására egyre több a külföldi országokba irányuló befektetés. Ez jó lehetőség arra, hogy a szegényebb országokban munkahelyek jöhessenek létre, illetve gazdasági fejlődés indulhasson. Ehhez pedig szükséges a befektetők védelme is, az azonban erősen kérdéses, hogy a jelenlegi rendszer a megfelelő eszköz-e erre. Az eljárások átláthatatlansága aggasztó és antidemokratikus, az országok nagy bírságoktól való rettegése pedig megakadályozhatja őket abban, hogy olyan döntéseket hozhassanak meg, mely az emberek és a bolygó érdekeit szolgálják. Érdekes tanulságokkal fog viszont szolgálni a befektetésvédelmi egyezmények európai jogi keretek közé emelése. Az Achmea ügyre reagáló holland, osztrák és német javaslat szerint a jelenlegi választ rendszert egy olyan multilaterális megállapodás válthatná fel, melyben az ügyeket egységesen az Európai Bíróság joghatósága alá lehetne rendelni. Ez a megoldás sok területen előrelépést hozhat, és a tapasztalatok akár a világ más pontjain felhasználhatóak lesznek.

Irodalomjegyzék

[1] Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.) Nemzetközi jog (Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2018) 668

[2] Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.) Nemzetközi jog (Wolters Kluwer Hungary, Budapest, 2018) 668

[3] https://icsid.worldbank.org/about/member-states/database-of-member-states

[4] RULES GOVERNING THE ADDITIONAL FACILITY FOR THE ADMINISTRATION OF PROCEEDINGS BY THE SECRETARIAT OF THE INTERNATIONAL CENTRE FOR SETTLEMENT OF INVESTMENT DISPUTES (ADDITIONAL FACILITY RULES)

[5] Ezt a szokásjogot az ENSZ közgyűlés több határozata is megálllapítja: Permanent Sovereignty over Natural Resources General Assembly resolution 1803 (XVII), New York, 14 December 1962 4.,

Resolution adopted by the General Assembly 3281 (XXIX). Charter of Economic Rights and Duties of States 2. a) c)

[6] https://icsid.worldbank.org/en/Pages/Process/Decisions-on-Disqualification.aspx

[7] https://www.cids.ch/images/Documents/Academic-Forum/6_Independence_-_WG6.pdf

[8] https://investmentpolicy.unctad.org/investment-dispute-settlement

[9] Occidental Petroleum Corporation v The Republic of Ecuador, Award, ICSID Case No. ARB/06/11 (Oct. 5, 2012)

[10]https://precedens.mandiner.hu/cikk/20190725_veszelyeztetik_a_szuverenitast_a_beruhazasvedelmi_egyezmenyek_beszelgetes_gus_van_hartennel

[11] https://www.roschier.com/newsroom/achmea-v-slovakia-shaping-the-future-for-intra-eu-bits/

[12] https://europeanlawblog.eu/2020/06/15/disagreement-on-intra-eu-bits-continues-infringement-actions-over-intra-eu-bits/

A képek forrása itt és itt.

 

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.