A XXI. századra a társadalom technológia függősége olyan méreteket ölt, hogy az életünk szinte elképzelhetetlenné vált technikai eszközök nélkül. A mindennapi tevékenységeink gyorsítása és időnk hatékonyabb beosztása végett a társadalmi szektorok is ehhez az új kihíváshoz igazították az eljárásaikat. Ennek eredménye, hogy az internet segítségével akár otthonról vagy a buszon ülve is elintézhetjük magán illetve munkahelyi teendőinket. Ezek a megoldások, bár megkönnyítik az életünket, de biztonságtudatosabb gondolkodást igényelnek. Ennek hiányában ugyanis a magánszférára leselkedő legnagyobb fenyegetést mi magunk jelentjük.
Borókai Bence a fenti címen előadást tart az Arsboni, Baker McKenzie Jog & Innováció konferencián május 27-én. Ha meghallgatnád, jelentkezz nézőnek ide kattintva!
A 2001. szeptember 11-ei események miatt a biztonságpolitika nemzetközi szinten gyökeresen átalakult. A bűncselekmények, illetve a terrorcselekmények megelőzése érdekében szükségessé vált, hogy az állam – célhoz kötötten – megsértse a magánszférát. A kibertér biztonságát veszélyeztető események számának növekedése miatt olyan szabályozási területek is megnyíltak a jogalkotó előtt, amelyeket korábban szervezeten belül, önszabályozással tettek biztonságossá. Ezek a biztonsági események viszont nem csak bizonyos szektorokat érintenek, hanem a teljes kiberteret, mind hazai mind pedig globális értelemben.
Az előadásomban nem csak a kibervédelem területének komplexitását próbálom szemléltetni, hanem arra a kérdésre is keresem a választ, hogy megőrizhető-e a magánszféránk „privát volta” az ország biztonsági szintjének növelése mellett, vagy a cél annyira szentesíti-e az eszközt, hogy a magánszféránk sérthetetlensége megszűnik az állam szemében.
Borókai Bence
Szakmai gyakorlat és munkatapasztalat: | |
2014 - 2015 | Emberi Erőforrások Minisztériuma (2013. évi L. törvény módosítása és véleményezése) |
Tanulmányok: | |
2017 - | Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Elektronikus információbiztonsági vezető szakirányú továbbképzési szak |
2011 - 2016 | Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar – Jogász, Diplomamunka: Kibervédelem rendszere a Magyar és a globális kibertérben |
2005 - 2011 | Szent Benedek Katolikus Általános Iskola és Kéttannyelvű Gimnázium |
Nyelvtudás: | angol |
Nézőként jönnél? Regisztrálj a konferenciára! |
Kép forrása
*** A Jog és Innováció rovat támogatója a Wolters Kluwer
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.