Kötelező szavazás, mint a populizmus elleni csodafegyver

Az athéni demokráciában úgy tartották, hogy minden polgár kötelessége részt venni a döntéshozásban. Időnként létezett az opprobrium (megszégyenítés) valamilyen formája is azok számára, akik nem vettek részt a szavazáson.
Habár kevésbé drasztikusakkal, de ma is számolhatnak bizonyos következményekkel a nemszavazók azokban az országokban, ahol létezik a kötelező választás intézménye
.

A kötelező választás legegyszerűbben megfogalmazva azt jelenti, hogy az aktív választójoggal rendelkező szavazóknak kötelességük részt venni a választásokon.
Ilyen több államban létezik, ilyen például Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Ciprus, Ecuador, Lichtenstein, Luxembourg, Görögország, Peru, Szingapúr, Uruguay. Ezen országok nem mindegyikében szankcionálják azonban a részvétel elmulasztását.

Legújabban a populizmussal szemben alkalmazható közjogi eszközök vizsgálata során merült fel a kötelező szavazás alkalmazhatósága az I-CON blogon megjelent két írásban.
Ennek indoka, hogy nem csak Európára igaz az a tény, amely szerint a populista vezetők kezére játszik az aktív választójoggal rendelkezők körében tapasztalható általános kiábrándultság, politikai apátia. Említhető itt a lengyel, vagy akár a magyar példa is, ahol a parlamenti többség „alárendeli” a demokratikus államokban függetlenként felfogott intézményeket (média, civil szervezetek, egyetemek) az államnak.

Tölgyessy Péter – egykori parlamenti képviselő – véleménye szerint a magyar kormánypárt tudatosan épít egyes – a társadalomban megjelenő – tulajdonságokra, attitűdökre mint például a pesszimizmus, a populizmus és összeesküvés elméletek. A lengyel oldalon Kaczinsky szintén a helyesli a neokonzervatívnak minősített, eu-ellenes/eu-szkeptikus hozzáállást, elsősorban a neoliberális hozzáállással szemben meghatározva azt. A posztkommunista államokban kiemelkedően működőképes a formula, amely a nemzeti szuverenitást szinte élet-halál harcnak minősíti a külföldi befolyással szemben.
Mindennek ellenére le kell szögezni, hogy habár ezek az erők a joguralom eszményét gyengítik, mégis bírják a társadalmi akarat legitimációját.

Hogyan függhet ez össze a kötelező szavazás intézményével?
Erre a kérdésre kereste a választ az I-CON blogon megjelent két ellentétes álláspontot képviselő cikk.

Az első írás alaphipotézise az, hogy a gerrymandering és a kliensrendszerű intézményi háttér ellenére mind Orbán, mind Kaczinsky választási vereséget szenvedne, amennyiben bevezetésre kerülne a kötelező választási részvétel. Ezért ennek bevezetése természetesen nem szolgálná érdekét a kormánypártoknak, azonban a demokrácia, mint többségi akaraton alapuló rendszer kapcsán és az erre való hivatkozás folytán kénytelenek lennének elfogadni annak eredményét.

A kötelező választás előnyeként lehet említeni, hogy a választási rendszert átfogóbbá tenné, a politikai egyenlőség intézményesítésével megerősítené az államhatalom legitimációját, továbbá hozzájárulna a politikai kultúra fejlesztéséhez is. Nem mellékes érvként jelenik meg továbbá az, hogy a kötelező választás révén a választási kampányban kevésbé lenne hangsúlyos a kormányzati média és a torzult kampány-finanszírozás. A kampányban nyilvánvalóan nem lenne üzenet a részvételre való buzdítás sem, ennek helyét átvehetnék az érdemi üzenetek és – ad absurdum – a pártprogramok.
E ponton a szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a demokrácia nem csupán a személyi szabadság és a gazdasági szabadságjogok terén értelmezhető, hanem a társadalmi szerep- és felelősségvállalás területén is.

De vajon valóban képes lenne a populizmust megsemmisíteni a kötelező szavazás? A válasz egyértelműségében kételkedik a második cikk szerzője is. A szerző úgy látja, hogy az első cikkel ellentétben

nem egyből a megoldással kell foglalkozni, hanem először a probléma  okait, illetve gyökereit kell feltárni.

A nem-szavazás nem csupán a politikai apátiát hivatott jelképzeni, hanem egy csendes tiltakozást, a frusztrációt is. Ennek oka a nép, a demos valódi döntéshozataltól való távolsága. A néhány évente történő „utólagos elszámoltatás”, a választás azt érezteti a választóval, hogy nincs lényegi ráhatása a politikára, véleménye valójában nem is számít.  A populizmus azon üzenete, hogy a nép hangját, a „vox populit” képviselik az uralkodó, politikai elittel szemben, valójában az oszd meg és uralkodj formulának felel meg. Ebbe az eszköztárba jól illeszkedik az elégedetlenek megszólítása – általában érzelmi alapon –ami a magára hagyott nép frusztrációját a maguk oldalára képes állítani. Ebből kiindulva a szerző szerint az „új-populizmus” sikere is magából a liberális demokrácia strukturális hátrányaiból következik. Annak kísérlete ugyanis, hogy mesterségesen szilárdítsák meg ezeket a rendszereket – anélkül, hogy a demokratikus mores-t egyáltalán az alapokban megjelenítenék – a civil részvétel hiánya miatt – kudarcra volt ítélve.

Mindezek alapján a szerző a kötelező szavazást, mint megoldást elveti. Az ugyanis megsemmisítené azt az indirekt agressziót, azt a csendes tiltakozást, amely azon csalódott, a rendszert elutasító polgárok sajátja, akik nem szavaznak. Ezek a szavazók pedig a „megváltást” már nem a rendszeren belül keresik, hanem azon kívül, a nem-szavazással szeretnék aláásni azt. Éppen ezért a kötelező szavazás csupán megerősítené, illetve újrateremtené egy alapvetően elutasított rendszer dominanciáját.

Ha tehát egy ilyen szituációban bevezetnék a kötelező szavazást miközben az elégedetlenség, a frusztráció forrását nem szüntetik meg, viszont a rendszeren kívüli utakat, így a nem-szavazás lehetőségét igen, akkor az emberek, immár egy rendszeren belüli alternatíva után fognak nézni, hogy kifejezzék ellenállásukat, ebben pedig jó eséllyel éppen a populizmus fogja megszólítani őket. Ebből a nézőpontból tehát a kötelező szavazás nem lehet megfelelő eszköz a populizmus elleni harcban, hanem éppen megerősítheti azt.

Fontos azonban megjegyezni, hogy elméletileg az előzőkben ismertetett forgatókönyvnek az ellenkezője is bekövetkezhetne, hiszen arra is megvan a lehetőség, hogy a kiábrándult választók épp azok számára generálnak támogatást, akik az ellenzéki erőket képviselik.

A két írás tehát ellentétesen ítéli meg a kötelező szavazás bevezetésének a lehetséges hatásirányát, amit a hazai olvasóban a viszonylag magas 2018-as választási részvételi adatok is tovább árnyalhatnak. Egy fontos további elem ugyanakkor mindkét szövegből kimaradt, és ezt szintén hazai tapasztalatból tehetjük hozzá a felvetésekhez: nem esik szó arról a lehetőségről, hogy a kötelező szavazás elrendelése esetén továbbra is lehetőség lenne az egyet nem értés, az ellenvélemény kifejezésére akár érvénytelen szavazat leadása útján. Márpedig ilyen választói magatartást már láttunk, például a kvótanépszavazás esetében.

Források, jegyzetek
[1] http://www.iconnectblog.com/2017/04/mandatory-voting-and-the-new-populism/

[2] http://www.iconnectblog.com/2017/05/be-careful-what-you-wish-for-a-short-comment-on-mandatory-voting-as-a-tool-to-combat-new-populism/

 

Képek forrása:

[1] http://economictimes.indiatimes.com/news/politics-and-nation/gujarats-compulsory-voting-is-it-a-pilot-project-with-an-eye-on-countrywide-implementation/articleshow/45160550.cms

[2] http://www.kstatecollegian.com/2016/04/17/calls-for-mandatory-voting-sign-of-bigger-problems-with-elections/

Támogatónk

Ez a cikk az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült, melyet a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda támogat.

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.