„Mindenki a saját zsebében hordja a marsallbotot” – interjú Dr. Kesseő-Balogh Péterrel

Dr. Kesseő-Balogh Péter az Ecovis Hungary Legal irodavezető partnere. Nagykőrösről indult, kalandos vidéki kitérők után egy budapesti panellakásban alapított saját irodát, amely azóta az ország hatodik legnagyobb ügyvédi irodájává vált. Az egyetemi évek, a művészetpártolás és a polgári lét is szóba került beszélgetésünk során.

Miért a jogi egyetemet választotta annak idején? Eleve eltervezett volt, vagy véletlenek összejátszása vezette az ügyvédi pálya felé?

Vidéki gyerek vagyok, Nagykőrösön érettségiztem az Arany János Gimnáziumban. Ugyan értelmiségi családban nőttem fel, a jogászi hivatás csak nyomokban volt tetten érhető a család történetében, nem igazán volt otthoni indíttatás erre a pályára. Viszont nagyon jó gimibe jártam, ahol hamar bevezették a fakultációs oktatást és gyakorlatilag a második év végén választani kellett, merre szeretnék orientálódni.

Bár a fizikát, a matekot, és a biológiát nagyon szerettem, a kémia nem ment, így hamar eldöntöttem, hogy inkább nem akarok küszködni. Maradt a humán irány: mindig is imádtam a történelmet. Körülbelül három-négy olyan egyetem volt, ahová jelentkezni lehetett, és oda vagy felvettek, vagy nem, ha pedig nem vettek fel akkor addig próbáltad, amíg meguntad és inkább más pályát választottál. Én végül az ELTE-t választottam a felvételin, ahová elsőre felvettek. Vidéki gyerekként feljöttem, mint Laci a vásárba, és csak tátottam a számat. Felkerülni Pestre egy vidéki srácnak kihívás volt, gyökeret kellett ereszteni.

Tudj meg többet!

Nagyon jól tanultam az egyetemen, summa cum laudéval végeztem, élveztem az egészet. Többször voltam népköztársasági ösztöndíjas, persze csak a pénzért csináltam – ami akkoriban igen komoly összeg volt: ötvenezer forint fél évre. Összehasonlításként: amikor kijöttem az egyetemről ’85-ben, és elkezdtem ügyvédjelöltként dolgozni, 2600 forint volt a havi fizetésem. A tanuláson kívül más lehetősége nem nagyon volt az embernek. Külföldre nem mehettünk, legfeljebb eljártunk koncertekre – ’Bizottság meg Európa Kiadó.

Volt olyan tanára az egyetemen, aki nagy hatással volt Önre, és meghatározta hosszútávon is a pályáját?

Nagyon élveztem a polgári jogot, az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ügyvéd leszek. Három embert emelnék ki, egyiküket még ismerhetitek is: Vékás Lajos volt a polgári jogi szemináriumvezetőm. Nagyon tiszteltem és szerettem még Brósz Róbert professzor urat. A legtöbbet szerintem Vékás professzor úrnak köszönhetem. Sokat tanult tőle a csoport: rendszerszintű gondolkodást, és azt, hogy ne legyél szakbarbár. Élveztünk hozzá járni, mert nem volt megközelíthetetlen. Egy másik jó tanárom, Sárándi Imre professzor – sajnos már meghalt – a Jogi Továbbképző Intézetet vezette. Ő volt az évfolyamunk polgári jogi előadója.

Hogyan nézett ki annak idején az ügyvédek világa?

Az ügyvédi rendszer kommunista hitbizományi alapon működött. Munkaközösségekben lehetett dolgozni, csak az lehetett ügyvéd, akit oda felvettek. Nem az volt, hogy alanyi jogon a kamara felvesz, ha megvan a diplomád. Azonban már a rendszerváltás előtt, a szocializmusban nagyon nagy volt a presztízse az ügyvédi szakmának. Szabad szellemű foglalkozásnak számított, az ügyvédek kvázi szabadsága pedig valahol szimbolizált egyfajta ellenállást.

Amikor ügyvédjelölt voltam, országos szinten körülbelül kétezerötszáz ügyvéd volt, ebből Budapesten hatszáz. Jelenleg szerintem csak Budapesten van hatezer ügyvéd. Urambátyám világ volt, mindenki ismert mindenkit, gyakorlatilag tizedannyi eszkimó volt kétszer annyi fókára, mint most. Persze nem volt fénymásoló, nem volt mobiltelefon, nem volt Jogtár, nem volt sokszorosító. Illetve volt, csak azt nyilvántartásba vették, nehogy röplapokat nyomassunk… Akkor hogyan ügyvédkedtünk? Remekül. A hatályos jogszabályoknak volt egy rendszere, azt meg kellett tanulni, hogy meg tudd keresni a kinyomtatott joganyagok között. Persze, ennyi jogszabály sem volt, mint ma.

Mennyire volt nehéz ebbe a zárt ügyvédi világba bekerülni?

Jól tanultam, és volt egy hallgatólagos megállapodás a szakmában, hogy az egyetem legjobb tíz tanulóját fel kellett vennie valamelyik kamarának, a többit pedig eloszthatták a kamarák hitbizományi alapon. Bekerültem a legjobb tízbe, így felvettek volna Budapestre. Igen ám, de mivel vidéki voltam, elkövettem azt a hibát, hogy egy Pest megyei településre mentem inkább, Nagykátára. Nem ez volt az évszázad döntése a részemről.

Nem azt kapta, mint amire számított?

Erre két hónap múlva jöttem rá, amikor tűzforró meleg volt, a gatya leolvadt rólam, és megérkeztem a leendő munkahelyemre. A városközpontban volt az iroda, egy zsúptetős épületben, amire ki volt írva, hogy „Nagykátai ügyvédi munkaközösség”. Délben, egy óra tájban megérkezett életem első ügyfele, egy mezítlábas parasztbácsi kék munkásnadrágban – spárgával felkötve -, és egy nagy kalappal. Máskor a kollégám lelkendezve mesélte, hogy otthon lelakatolta a zongorát mert már az idegeire mennek a gyerekek, akik állandóan gyakorolnak. Elképzeltem, ahogy ez az őrült szereli a zsanért a lakatnak a zongorán, és beleborzongtam, hogy évek múlva én is pont így fogok gondolkozni.

Felült az első budapesti vonatra?

El akartam menni, viszont Budapestre nem tudtam visszakerülni. Nagy nehezen Vácra sikerült átkerülnöm. Ott kezdtem el ügyvédkedni, az ottani munkaközösségnek, Markó Jenő és Horváth György ügyvédeknek nagyon sokat köszönhetek, utóbbit tekintem a mentoromnak, a mai napig barátságban vagyunk. Jó kezekbe kerültem, megtanítottak a szakma csínjára-bínjára, az igényességre és nem elhajlani kizárólag a pénz irányába. Elkezdtem építeni a saját klientúrámat az első adandó alkalommal, amikor liberalizálták az ügyvédi piacot a rendszerváltás idején. A rendszerváltás dübörgött, nagyon izgalmas időszakban voltam ügyvéd. Aztán huszonhat évesen családapa lettem, leléptem Vácról, és megnyitottam az első irodámat Budapesten.

Több évtizede működik az irodája. Akadtak hullámvölgyek ezalatt az időszak alatt, amikor megbánta, hogy belevágott az irodaalapításba?

Egy lakótelep tizedik emeletén, egy kétszobás panelban kezdtem dolgozni, ahol állandóan ételszag volt. Rájöttem, hogy nincs kitől kérdezzek, nincs kivel megbeszéljem a dolgaim, nem akarok egyedül gályázni. Hamar eldöntöttem, hogy csapatot akarok építeni – de nem olyan kényszerközösséget, amiből én jöttem, ahol a zongorát lelakatolják. Tudatosan kezdtem el fejlődni és bővülni, és az élet engem igazolt: egy pörköltszagú tizedik emeleti lakásból indultunk egy titkárnővel és egy jelölttel, mára pedig többszáz négyzetméteren dolgozunk legalább ötvenen, csak az ügyvédi irodában.

Ezzel a létszámmal az ország hatodik legnagyobb ügyvédi irodája vagyunk.

Emellett van egy magyarországi céghálózatunk is, aminek még három ága van: könyvvizsgálás, könyvelés és adótanácsadás. Soha nem inogtam meg, persze voltak nehézségek, de ha kitartó vagy, reális célokat tűzöl magad elé, és beleteszed az energiát, akkor garantált a siker még a mai körülmények között is, amikor nagyobb a verseny.

Említette, hogy az Ecovis szolgáltatások széleskörű portfóliójával rendelkezik, a könyveléstől az adótanácsadáson át egészen a jogi tanácsadásig. Mennyire nehéz összetartani a céget, hogy jó struktúrában, hatékonyan tudjon működni?

Az integrált szolgáltatás egy nagyon fontos dolog, sok üzenete van. Kicsit hasonlít a Big4 csapataira. A filozófia onnan jön, hogy próbáljunk meg a középvállalatoknak egy kézből nyújtani jogi, könyvelési, könyvvizsgálói és audit szolgáltatást. 2005-ben jelentkeztem az Ecovis első körben még anonim franchise hirdetésére. Akkoriban is erős verseny volt, az volt a vízióm, hogy nagy irodát szeretnék csinálni, és kellett ehhez egy olyan megkülönböztető jelzés, amivel a hatalmas versenyben ki tudom emelni a saját irodámat. Az Ecovis megadta nekem ezt a pluszt.

Milyen előnyökkel jár a nemzetközi háttér?

Hatalmas lökés volt, elkezdtek olyan tenderekre meghívni, ahova korábban föl sem kerültem, pusztán azért, mert nemzetközivé vált az iroda. Nyilván megfizettük az árát – ügyvédi irodaként csatlakoztam ehhez a hálózathoz és szerződésben vállaltam azt, hogy Magyarországon az Ecovis további lábait is kiépítem. Rögtön tudtam, hogy szervezőmunka vár rám, meg kell találnom azokat a partnereket ezeken a területeken, akikkel közösen fel tudunk építeni egy komplett szolgáltató cégcsoportot. Ahogyan a német franchise tulajdonosok nem szólnak bele az én munkámba, én sem szólok bele a magyar partnerek szakmai életébe: természetesen azért összehangolunk bizonyos dolgokat.

Sokan beszélnek arról, hogy a jogászi hivatás átalakulóban van, másfajta készségekre van szüksége a végzett jogászoknak. Ön mit gondol erről? Az egyetemről frissen kikerülő joghallgatóknak mik azok a készségek, amikkel érdemes rendelkezniük, mire figyeljenek oda?

Nagyon trendi arról beszélni, hogy a jogi pálya átalakulóban van. Persze a társadalmi viszonyok évről évre változnak, de Magyarországon a lawtech nem holnapután fogja a jogász agyát helyettesíteni, és megoldani a jogi problémát. Nyilván belátható időn belül ezek a kihívások is átgyűrűznek a jogi szakmába, de azt gondolom, hogy ezt nem kell túlhájpolni. Jelen pillanatban ugyanazok a skillek fontosak, mint 10-20 évvel ezelőtt. Amit javasolni tudok a fiataloknak, az az, hogy ne tanuljanak meg annyi marhaságot, amire az életben soha nem lesz szükségük, csak a szabad kapacitásaikat kötik le a kombinatív gondolkodás elől.

Emellett készüljenek fel az életre. Az élet gyakorlati tudást igényel. Én sem tudom a jogszabályoknak – amelyekkel nap mint nap együtt dolgozom – a jelentős százalékát, de tudom, hogy mit nem tudok, hogy hol kell megnézni, amikor elolvasom, akkor tudom értelmezni, és amikor még marad a joggyakorlat oldaláról nyitott kérdés, akkor annak utánanézek, konzultálok szakértő kollegákkal. Ehhez nem kell huszonhat elemű felsorolásokat megtanulni tök fölöslegesen. Még egy cégmérleget sem tud elolvasni egy frissen végzett jogász, mert soha nem adták a kezébe… Nem gyakorlatorientált az elméleti tudás átadása az egyetemeken. Nem vagyok rendszerkritikus, de ilyen skillekre igenis szükség van.

Ha a képzés nem segíti a megalapozott döntésben, hogyan tud magán segíteni a tudatos joghallgató?

Döntse el nagyjából, hogy mi érdekli, ha már jogi diplomára adta a fejét. Tudom, hogy nem könnyű, de ha eldönti, hogy polgári joggal akar foglalkozni, akkor abban legyen nyitott, és próbáljon meg gyakorlatorientált tudásra szert tenni. Azt hiszem, kétszer három hetet kell elmenni a kötelező szakmai gyakorlatra. Ez nulla, semmi. Fél évet – egy évet kellene eltölteni szakmai gyakorlaton, „éleslövészeten”, nem pedig az „iskolapadban”, és akkor el lehetne dönteni, hogy tényleg nem ezt akarom csinálni vagy ellenkezőleg, hogy milyen jó pl. a szerzői jog. Azt tudom tanácsolni, hogy szelektálja a lényegest a lényegtelentől. Legyen nyitott, és tudatosan tájékozódjon a világban. Mindig azt mondom, hogy szerintem az az értékes polgár, aki a szakmájában jó, innovatív, sikeres; azonban ez önmagában még kevés, tehát érts még valamihez, ami kiegészíti az életedet, és teljessé teszi azt.

Legyen hobbid, és abban legyél tájékozott.

Ez lehet a műgyűjtés, színház, klasszikus irodalom, könyvek, sport, akármi, de akkor abban tényleg tűnj ki: elméletben és gyakorlatban is. Ez ad egyfajta többletet a szakmai versenyhez, harmonikusabbá teszi az életedet. Nem hiszek abban, hogy kizárólag a szakma teljes életet tud adni. Ugyanilyen fontosnak tartom a magánélet és a családi élet harmóniáját. Nagy valószínűséggel akkor leszel sikeres, eredményes és boldog ember, hogyha boldog vagy a magánéletedben is.

Az Ecovis nemrégen indított gyakornoki programot. Mik a tapasztalatai a fiatalokkal kapcsolatban?

Ez a tudatos nyitás része volt a fiatalok felé. Nyár elejéig nem dolgoztunk gyakornokokkal, mert féltünk tőle, hogy nem lesz hatékony – túl sokat kell magyarázni, túl sokat kell ellenőrizni. Nagyobb annál a munkateher, minthogy edukációs feladatokat is felvállaljunk. Ez egy rossz alapokon nyugvó káros döntés volt, így utólag. Ezért elhatároztuk, hogy elindítunk egy gyakornoki programot, és megnézzük, milyen lesz. Ajánlásra jött valaki, meghallgatta őt a kollegám, és azt mondta: ez az ember egy gyöngyszem. Azonnal felvettük. Nálunk a gyakornok kap fizetést. Már most tervezzük a bővülést – kedves Joghallgató, ha gyakorlati tapasztalatot akarsz szerezni, akkor jelentkezz hozzánk gyakornoknak! Munkát tudunk adni, élményeket, helyet tudunk adni, azonnal be lehet kapcsolódni.

Milyen további fejlődési irányokat lát az iroda?

Alapvetően több irányból, de a fiatalokon, döntően gyakornokokon keresztül tervezünk stratégiailag építkezni. Érzékeljük, hogy mennyire keresleti piac van – nálunk egyébként olyan sosem volt, hogy az ügyvédjelölt fizetett azért, hogy itt lehessen. Mi megyünk a fiatal, tehetséges kollégák elé, és próbáljuk őket idecsábítani, mert megváltozott a világ és erre reagálnunk kell. Ha mindent úgy csinálunk, mint ahogyan tegnapelőtt csináltuk, akkor az lehet, hogy tegnapelőtt sikeres volt, de jövőre már nem lesz az. Egy nagyon érdekes dologban lehetünk úttörők – és az Ecovis ezen dolgozik most -, mi lehetünk az első olyan nemzetközi hátterű, de kizárólag magyar tulajdonú és irányítású ügyvédi iroda, aminek országos hálózata lesz. Ennek a programnak az elméleti kidolgozása és alapozása megtörtént. Ennek a tervnek az első fecskéi azok a kollégák, akik ilyen vagy olyan okokból elmentek tőlünk. Ismerjük őket, már bizonyítottak.

Továbbra is számítanak korábbi munkatársaikra?

Mi gyakornokra jelöltként, az ügyvédjelöltekre alkalmazott ügyvédként a későbbiekben is számítunk, mert folyamatosan bővülni akarunk. A ma ügyvédjelöltjéből lesz a holnap alkalmazott ügyvédje, a holnapután kispartnere, és holnapután-után csoportvezető partner ügyvédje. A jelenlegi equity partner társam is nálam volt anno kezdő ügyvédjelölt. Mindenki a saját zsebében hordja a marsallbotot, akár egyedül menetel, akár egy nagyobb vagy kisebb csapatban. Nálunk a lehetőségek megvannak a karrierépítéshez: országos hálózatunk lesz.

A jogado.hu, illetve a kozbesz.com és a banyajog.hu szakmai oldalak is az Ecovis égisze alatt futnak. Ezeket a portálokat az ügyvédi iroda szerkeszti?

Tudatos döntés volt a létrehozásuk két évvel ezelőtt, ismét csak a verseny miatt. Az volt a feladat, hogy a szakma számára ismertté tegyük az Ecovist. Nagyon erős az iroda bányajogban közbeszerzésben, bizalmi vagyonkezelésben és követeléskezelésben, jó rálátásunk van ezekre a szakterületekre. A Jogadó Blogot viszont nem a szakmai közegnek írjuk csupán, hanem olyan hétköznapi embereknek is, akik mondjuk saját élethelyzetükhöz kapcsolódóan kíváncsiak a jogi véleményre.

Tégláról téglára építkezünk, mint a legóvár, bevonva a kollégákat, elmagyarázva nekik, hogy ez miért fontos. Korábban nálunk nem igazán lehetett saját néven publikálni. Az ügyvédjelöltek és a csoportban dolgozó ügyvédek írták a cikkeket, nyilván a partner közreműködése és irányítása mellett, de a partner neve alatt. Ez szerzői jogilag azért picikét necces, valljuk be őszintén. A bevezetést követő hónapokban az ötletládánkban tizenhárom ezzel kapcsolatos kérés-kérdés volt. Így a cikkek elején ma már ott van az ügyvédjelölt kolléga neve is a szerzők között a jogado.hu-n.

A Képzőművészeti Egyetemen van egy ösztöndíj, amit fiatal hallgatóknak adományoz az Amadeus Művészeti Alapítvány, amelynek Ön az elnöke. Mesélne erről röviden?

Először egy ösztöndíjat adtunk át Budapesten egy festőnek harmincezer forint értékben, most már egy éven keresztül havi kilencvenezret két intézményben: egy-egy festőnek és egy-egy szobrásznak. Nem otthonról hoztam a művészetek szeretetét. Fiatal ügyvédként úgy éreztem, hogy valami mást is kéne csinálni a munka mellett. Egy nagyobb megbízóm első számú embere vitt el először aukcióra, utána hamar magával ragadott a világ.

Azonban a vásárláson kívül valami mást is szerettem volna, akkor jött az ötlet, hogy a havi harmincezer forintomat miért ne tudnám odaadni egy fiatal művésznek? Az ötlettel bekopogtam a Képzőművészeti Egyetemre, ahol befogadták a programot. Egy más közegbe kerültem, az egyetemi szenátus környékén lépésről lépésre építettem az ügyet. Új barátságok köttettek, jó helyre ment a pénz. Az ösztöndíj csak az egyik programja volt az alapítványnak, azonkívül műteremházat is biztosítottunk a fiatal művészeknek. Kiállítótermet csináltunk, rezidens programot szerveztünk, egy idő után már nem is került közvetlenül pénzünkbe, hála az időközben bekapcsolódó további szponzoroknak. Azóta a koncepciót átalakítottuk: a művészeti mecenatúra megmaradt, de a közelmúltban „újragomboltuk”, ami tartalmi-formai megújulást jelent, a mecenatúra világának természetesen nem fordítunk hátat. Az első ösztöndíjat a kilencvenes években adtuk át. Én minden évben öregebb lettem, az a generáció meg akiknek ezeket csináltuk mindig ugyanolyan korú volt. Eltávolodtunk, én pedig egyre kevésbé értettem őket, ezért éreztem úgy, hogy itt az ideje az újragondolásnak.

Hogy fogadták a művészek, amikor egyszer csak megjelent egy ügyvéd, és azt mondta, hogy „adok nektek pénzt”?

Azt tudni kell, hogy a művésztársadalom pénzhez való viszonya alapvetően furcsa, sokszor ellenséges. Rá van szorulva, mert abból él, de alapvetően nem becsüli, tiszteli. Emlékszem arra, amikor átadtuk egyszer az éves díjat az egyetemen a főszponzorral, egy bank vezérigazgatójával, és egy flashmob keretében kipattant négy-öt furcsán öltözött hallgató „Le a kapitalistákkal!” transzparenssel. Ott meg is lehetett volna sértődni, de hála Istennek nem tette a bankár. Hát a művészet szabadságát pártoljuk! Ez az, köszönjük, hogy az attrakcióval színesítettétek a rendezvényt!

Voltak olyan fiatal művészek, akik kaptak ösztöndíjat, majd személyes kapcsolat is kialakult a felek közt? Hogy kell elképzelni ezt?

Persze, a művészek is emberek, nekik is vannak mindennapi, „emberi” gondolataik. Oda kell menni hozzájuk. A kiállítótérbe vittünk céges eseményeket, VIP rendezvényeket. A művészek alkotásaiból rendeztük be az irodát, vásároltunk.  Volt olyan, hogy összekötöttem az ügyfelet a művésszel. Beszélgetsz a művésszel, elmagyarázza a gondolatait, közben tanulsz, és ő is örül, amiért érdeklődnek iránta. Ha még meg is veszed a műtárgyát, akkor már igazán király vagy. Én is sokat köszönhetek a művészetnek, többek között azt, hogy az ügyvédi munkám, valamint a családom mellett harmadik pillérként teljessé teszi az életemet.

Keep calm and TRUST Ecovis - Safary @Ecovis

Mit kínál a jogászoknak az angol “trust” alapú bizalmi vagyonkezelés? Kortárs képzőművészeti galériánkban meggyőző hazai perspektívát mutatunk. Találkozzunk október 15-én!

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.