Párhuzamos jogi világok

E dolgozat a Bird & Bird, az Új Jogtár és az Arsboni által meghirdetett 2018. évi Cikkíró Pályázat keretében született.
Szerző: dr. Kári János

 

A jog kiüresedésének folyamata

Párhuzamos jogi világok

A civilizáció fejlődése megtorpant. Hogy ez összefüggésben van-e a kapitalizmus válságával, az tágabb elemzés tárgya, az viszont látszik, hogy az országok kormányai egyre inkább nem kormányoznak, tevékenységük a szavazóbázis megtartására, esetleges növelésére korlátozódik szinte egész Európában.

Van-e még tartalma a jognak?

Kötelező ereje van. Tanultam. Tanították.
Kialakult egy berendezkedés, amit mi a civilizált Európának hívunk, és ezt egészen eddig az ókori Róma által ránk hagyott találmány, a jog tartotta egyben. A jog mindig is sérülékeny volt, a vezetők és vezetettek egyik felet sem teljesen kielégítő kompromisszumaként kísérte végig a modern társadalmak kialakulását. Az emberiség felismerte, hogy kidolgozott szabályrendszer nélkül csak pusztítás és káosz uralkodna. Ennek a felismerésnek a jelentősége szorult most háttérbe, veszélyes útra terelve a liberális demokráciákat. Igen, a demokrácia liberális, éppen úgy, ahogyan a többségi társadalom is az. Értenünk kell, hogy a demokrácia a népesség növekedésével alakult ki, azért, hogy az uralkodó réteg kezelni tudja a megnövekedett számú ‘uralt’ tömeget. Ennélfogva demokráciában élni folyamatos harcot jelent a szabadságjogokért. Minél több van ezen jogokból, annál liberálisabb a demokrácia. A mai kor embere, aki már egy viszonylagos szabadságban született, nem érti ezen harc jelentőségét. Ezért olyan könnyű a hatalom gyakorlóinak relativizálni a jog uralmát. Egy jogrendszert soha nem a szabályok formai megjelenése minősíti, hanem az az érzet, ‘Rechtsgefühl’ (Jehring), aminek szándékával létrehozták. Ha már a jogérzet sem igaz tartalmú, demokratikus, a formális szabályok sem lesznek azok. A pozitív jog mindig is az azt megalkotók kénye-kedve szerint alakult, éppen arra jött létre. Kell lennie azonban egy határnak, amit a mindenkori társadalmi értékrend alakít. Ezt a határvonalat a természetjog elvei jelentik, a sérthetetlen isteni törvény. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy a közjó érdekében, az emberiesség elveinek megfelelően cselekedjünk. Ez a jog tartalma, a mindenkori ‘rule of law’, ami jelenleg ostrom alatt áll.

Két területen nagyon látványos a jog kiüresedésének folyamata. Az egyik a migrációs válság, ami természetesen nem létezik, a másik pedig a munkavállalói jogok teljes alárendelése a kapitalizmus igényeinek.

A migrációról – másképp

2015 fontos év volt mind Magyarország, mind Európa számára. Érdekes párhuzam, hogy ebben az évben hagyta el a legtöbb magyar az országot más uniós tagállamban történő munkavállalás céljából. Ugyanekkor jelentős számú embercsoport érkezett Európába szintén a jobb élet reményében. Egyik eset említésre sem méltó, a másik esetet migrációs válságként ismeri a közvélemény. Mi a jog válasza ezen eseményekre?
A migrációs tömeg (nevezzük így) egy kétségkívül ex lex állapotból a saját meglepetésükre, és a mi legnagyobb megdöbbenésünkre egy másik ex lex állapotba érkezett 2015-ben, és ez azóta is tart. Természetesen vannak nemzetközi egyezmények és saját belső jogi szabályok migrációval, menekültek ügyeinek kezelésével kapcsolatban, ezeket teljesen felesleges felsorolni. Egyértelműen látszik, hogy létrejött egy sajátos értelmezés a helyzet kezelésére, az ad hoc, jogi jellegű szabályalkotás. Ebből következően egy kettős jogállapot van érvényben, amelyben a társadalmi akarat, mint jogalakító tényező és egy már meglévő szabályrendszer küzd a domináns pozícióért.

Jogi vakfoltok szükségképpen vannak minden rendszerben, és éppen azért léteznek általános jogelvek és a természeti törvény, hogy a transzformáció eszközével élve ezekre a foltokra is szabályokat lehessen alkotni.

A migráció esetében a megoldás a már kidolgozott szabályokhoz való ragaszkodás lett volna. Szomorú látni, hogy az európai értékrend és a Nobel – békedíjas Európai Unió milyen sérülékeny. Komoly veszélyt jelent ez az európai polgárság számára is.

Felmerül a kérdés, hogy az európai polgár milyen mértékig lehet migráns, meddig élhet a még létező jogaival? A következő évtized erre is biztosan választ ad majd. Ennek is, mint sok másnak, az Egyesült Királyság lehet a laboratóriuma.

A migrációt ebben az összefüggésben helyesebb volna illiberális migrációnak nevezni. Igen, ez a kifejezés létezett már korábban is. Kymlicka hívja illiberálisnak a kisebbségek kapcsán azokat a társadalmi csoportokat, akik eltérő kultúrájúak a többségi, liberális társadalomtól, ennélfogva eltérő szabályok szerint is szervezik az életüket. Ezek az illiberális csoportok az adott államon belül saját közösséget alkotnak, és bár állampolgársággal rendelkeznek, kevésbé nyitottak a befogadó társadalom irányában. Ezek a csoportok kétségkívül léteznek az Egyesült Királyságban. Az ott munkát vállaló és letelepedő többféle nemzetiség tudatán kívül is létrehozza azokat a bizonyos illiberális szigeteket (Kukathas). A Brexit után ők minden bizonnyal brit állampolgárok lesznek. Ez persze múlik azon is, mennyire hajlandók az állampolgárság megszerzését az állampolgárság megvásárlásává degradáló eljáráson átesni. Többen a drága eljárási költségek miatt sajnos hitelből lesznek brit állampolgárok…(God save the Q…apitalism).

A Brexit utáni jogi kihívások egyike lesz, ha az addig egyenrangú uniós munkavállalók az adott ország kisebbségeivé válva – figyelembe véve, hogy a kisebbségek fogalma is egy jogi vakfolt – személyi autonómiát, esetlegesen többletjogokat követelnek majd.

Munkavállalói jogok a gazdaság szolgálatában

Sokkoló olyan kutatásokat olvasni, amelyek szerint a világ népességének néhány százaléka ugyanakkora vagyonnal rendelkezik, mint az összes többi együttvéve. Az egyenlőtlenségek egyensúlya felbomlott. Az elfogadható, hogy a gazdasági fejlődéshez ugyanúgy szükséges az egyenlőtlenség, mint az infláció. Mindkettő természetesen egészséges határok között. A társadalom egyik válasza a kapitalizmus ezen rendellenes működésére a migráció. A másik válaszreakciónak a munkavállalók jogaiért való határozottabb fellépésnek kellene lennie. Még nem ez történik, helyette a tőke különös kegyetlenséggel tudatja a hatalmi viszonyok torzulását.

Kutatásunk színhelye ismét Anglia (Egyesült Királyság), ahol virágzik a modern rabszolgaság. Az Egyesült Királyságban vannak munkavállalók, és vannak azok a dolgozók, akiket maga a jogrendszer kényszerít arra, hogy lemondjanak arról a jogukról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért kapják. Mintha létezne egy világ, amelyben a jogbiztonság elemei még felfedezhetők, és egy másik, érdekvezérelt világ, ami persze tökéletesen jogszerű a formai szabályoknak való megfelelést illetően.

2010-ben az angol kormány törvényt (AWR) alkotott az ‘agency worker’ státuszúak “védelemére”, mely szerint az ilyen szerződéssel, toborzó irodán keresztül kiküldött munkavállaló bére nem lehet kevesebb az adott cégnél határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók bérénél. Még lehetett volna örülni is, hogy Anglia tartja magát az egyenlő munkáért egyenlő bért kötelező alapelvéhez. Azonban a fontos jogelv eliminálása szinte azonnal bekövetkezett, ugyanis a kormány importálta a svéd klauzulának (swedish derogation) nevezett szabályt, amely egyébként az egész EU-ban alkalmazható kitétel. Eszerint a munkavállaló külön szerződésben lemond az őt megillető magasabb, vagyis egyenlő juttatásról, cserébe egy 4 hetes időszakért, amely alatt az őt foglalkoztató ügynökség akkor is fizeti a munkabért, ha nem tud közben munkát adni. Ez a ‘pay between assignments’ módszer, ami csak abban a ritka esetben lép érvénybe, ha például a kereslet csökkenése miatt kevesebb munkaerőt igényel az adott vállalkozás. A jogáról önként lemondó munkavállaló ebben az esetben is csak 4 hétig számíthat fizetésre.

Láthatjuk, hogy a gazdasági szereplők minden nehézség nélkül fordítják a jogot saját előnyükre, vagyis folytatják uralmukat az ‘uraltak’ fölött. És mindez a ‘Leviathan’ hazájában történik. A természeti törvény ebben az aspektusban is háttérbe szorul, de nem likvidálható, annak ereje a mindenkori társadalom értékítéletétől függ. A kapitalizmus sosem fogja szégyellni az emberi méltóság lábbal tiprását, és mindig addig terjeszkedik, ameddig a polgárok engedik. A kérdés az, hogy miért tud ilyen messzire jutni?

A liberális demokráciáknak jelenleg nincs a társadalom minden tagját kielégítő magyarázata arra, hogy miért ölt soha nem látott méreteket az egyenlőtlenség. Az, hogy a kormányzatok tudatosan szüntetik-e meg a középosztályt különféle intézkedések életbe léptetésével, csak évtizedek távlatából deríthető ki. Addig is óriási a felelősség a jogot ismerő és a jogkereső közönség vállán, hogy felismerje, meggátolja azokat a folyamatokat, amelyek az emberek szabadságjogai utolsó bástyáinak ledöntésére irányulnak.

Források, felhasznált irodalom

Tetszett a cikk? Szavazz rá a lenti alkalmazásban!

[shortstack smart_url='[shortstack smart_url=’https://1.shortstack.com/pJ14Jh’ responsive=’true’ autoscroll_p=’true’]