Rémhírt terjesztek vagy véleményt nyilvánítok? A szólásszabadság korlátozása a koronavírus okozta veszélyhelyzet alatt – (I. Rész)

A koronavírus okozta világjárvány következtében ma már mindenki találkozott többek között azokkal a szavakkal, hogy veszélyhelyzet, kormányrendelet, kijárási korlátozás és boltzár. Azonban nem feltétlenül magától értetődő, hogy a veszélyhelyzet során hozott rendeletek mögött milyen alapjogkorlátozások húzódnak a járvány megfékezése érdekében. A koronavírus okozta világjárvány következtében a hazai jogalkotásban viszonylag korán megjelentek az alapvető jogok gyakorlását korlátozó szabályok. Ilyen alapjog-korlátozó rendelkezés a rémhírterjesztést módosító törvényjavaslat, amelyet az Alkotmánybíróság előtt is megtámadtak. Ezen Alkotmánybírósági határozat[1] (a továbbiakban: AB. határozat) mentén vizsgálom meg az alábbiakban, hogy a veszélyhelyzeti rendelkezések milyen alapjog-korlátozást eredményez(het)nek a szólásszabadságra.

Közismert, hogy a magyar Kormány tavaly tavasszal veszélyhelyzetet hirdetett ki Magyarország egész területére,[2] amelytől kezdve különleges jogrendi szabályozásról beszélhetünk a hazai államműködésen belül. Tavaly ősszel pedig kihirdették a második veszélyhelyzetet és idén februárban pedig a harmadikat,[3] amelyet további 90 nappal meghosszabbítana egy nemrég benyújtott törvényjavaslat.  A fogalmak tisztázása miatt a különleges jogrend az alkotmányos államműködés olyan különleges, átmeneti időszakok áthidalására szolgáló jogintézménye, amely során fellazulnak az állam, elsősorban a végrehajtó hatalom alkotmányos kötöttségei annak érdekében, hogy a védekezés, a veszély elhárítása minél könnyebben és gyorsabban valósulhasson meg. Ilyen időszakban tovább korlátozható az alapvető jogok gyakorlása, ideértve az alapjogok mindhárom generációját, mint például a szólásszabadság, gyülekezési szabadság és a munkához való jog korlátozása (lásd a koronavírus okozta veszélyhelyzeti szabályozást),[4] valamint a békéhez való jog restrikciója (elképzelhető egy esetleges rendkívüli állapot kihirdetése esetén). Különleges jogrendben, így a veszélyhelyzetben is az alapvető jogok gyakorlásának határai alkotmányosan tovább szűkíthetők. Ilyen többletkorlátozás alkalmazható a szólásszabadság esetében is. Ugyanakkor fontos azt is rögzíteni, hogy bár az alapjogok széles köre többletkorlátozás alá vethető a különleges jogrend során, azonban vannak olyan alapvető jogok és alkotmányos alapelvek, amelyek olyan alkotmányos védelemben részesülnek, hogy egyetlen minősített időszak alatt sem szenvedhetnek korlátozást.[5] Vica versa, az előbb említett kivételeket leszámítva az Alaptörvény megengedi a különleges jogrendben az alapjogok gyakorlásának felfüggesztését vagy a megengedett mértéken túli korlátozását, ami alapesetben már nem állná ki a szükségességi-arányossági tesztet.

A jelenlegi veszélyhelyzeti szabályozással kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy szükséges-e az alapjogokat, ideértve a véleménynyilvánítás szabadságát szigorúbban korlátozni a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején és ha igen, miért. A mostani világjárvány egyaránt nehézséget okoz az állampolgároknak és az államoknak is. Az államnak kötelezettsége megvédeni a polgárait az akár halálos kimenetellel járó megbetegedéstől, ezért olyan intézkedések is foganatosításra kerülnek, amelyek hátrányosan érintik a polgárok alapjogait is. Aktuálisan a hazai szabályozásban a rémhírterjesztés juthat eszünkbe először, hiszen a tavaly tavaszi veszélyhelyzet alatt benyújtott törvényjavaslat elfogadásával módosították a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 337. szakaszát, amelyet tulajdonképpen tekinthetünk a szólásszabadság tovább-korlátozásának. A vizsgált törvénymódosítás lényege az, hogy a rémhírterjesztés tényállása egy új bekezdéssel bővült, amely egyes nézetek szerint nagyban tágította a büntethető magatartások körét, vagyis tovább korlátozták a szólásszabadságot.^[6] A rémhírterjesztés tényállásának módosítása megjárta az Alkotmánybíróságot (a továbbiakban: AB.) is, amely határozatában megállapította, hogy nem alaptörvény-ellenes a rémhírterjesztéssel kapcsolatos új büntetőjogi szabályozás, melyet különleges jogrend idején kell alkalmazni. Az AB. határozat előzménye, hogy az alkotmányjogi panaszt benyújtó indítványozó szerint az új szabályozás korlátozza a szólásszabadsághoz való jogot és teljességgel kiszámíthatatlan, tág teret nyújt az önkényes jogalkalmazásnak, értelmezhetetlen, továbbá bizonytalanságban hagyja a norma címzettjeit. Az indítványozó szerint a korlátozás szükségtelen és aránytalan, emellett úgy vélte, ha valaki jóhiszeműen állít valamit, azaz nem tudott állításának, híresztelésének valótlan alapjáról, az új törvényi rendelkezés alapján akkor is büntetőjogi felelősséggel tartozhat tettéért.[7] Az alábbiakban az Alkotmánybíróság határozata alapján néhány pro és kontra érvet állítok szembe a törvénymódosítás szólásszabadságra gyakorolt hatása vonatkozásában.

Először is a szólásszabadság szempontjából az egyik legfontosabb érv, amivel a módosított törvényszöveget támadni lehet a „chilling effect”, vagyis a Btk. rendelkezésének a véleménynyilvánításra gyakorolt dermesztő hatása. Ahogyan azt az AB. is kimondta egy határozatában, a szólás-, és sajtószabadság gyakorlásának kriminalizálása és büntetőjogi szankcióval sújtása ugyanis egy olyan visszatartó hatás (chilling effect) kiváltására alkalmas, amely öncenzúrára kényszerítheti a szabadságjoggal élni kívánókat.^[8] Következésképpen leginkább a sajtó és az újságírók esetében lehet aggasztó az új szabályozás, amely öncenzúrára késztetheti a szerkesztőségeket, de a magánszemélyek véleménynyilvánítása esetében ugyanúgy fennáll ennek veszélye.

A másik erős érv, ami a szólásszabadság mellett szól a büntetőjog ultima ratio jellege, ami a szabályozás arányosságával köthető össze. Ez azt jelenti, hogy a büntetőjogi szankciót alapjog-korlátozás esetén utolsóként lehet igénybe venni más alapjog védelme érdekében. Tehát akkor, ha már nem áll rendelkezésre más védelmi lehetőség, illetve csak a büntetőjogi szankció tud elegendő védelmet nyújtani. Itt beszélhetünk az ide kapcsolódó joggyakorlatról is. A tényállítások büntetőjogi szankcionálásra a New York Times-szabály az irányadó és alkalmazandó alapjogi teszt, amelyet mellesleg a polgári ügyekben eljáró bíróságok is átvettek.  A joggyakorlat alapján a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint – az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire tekintettel – elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.[9] Továbbá […] a közügyeket érintő, ámde hamisnak bizonyult tényállításokat már csak abban az esetben oltalmazza a véleményszabadság, ha a tényt állító vagy híresztelő jóhiszemű volt. Mindebből az is következik, hogy a tényállítások az értékítéletektől történő jogalkalmazói elhatárolása a konkrét esetekben döntően befolyásolja a szólásszabadság terjedelmét, gyakorolhatóságát és tényleges érvényesülését.[10]

A cikk második részét itt tudod elolvasni.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!