Rémhírt terjesztek vagy véleményt nyilvánítok? A szólásszabadság korlátozása a koronavírus okozta veszélyhelyzet alatt – (II. Rész)

Jelen írás egy előző cikk folytatása, amelyet itt találsz.

A – korábban megjelent cikkben említetteken túl (szerk.)- kontra érvek közé lehet sorolni azt is, hogy nem megfelelően egyértelmű a tényállás szövege, amiből megalapozható az, hogy a Btk.-módosítás tágította a büntethető magatartások körét. Különösen a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítja fordulat az, ami nehezen alkalmazható valamely magatartásra. Mivel egy viszonylag új szabályozásról van szó, nincs még kiforrott joggyakorlat arra nézve mely magatartás, megnyilvánulás alkalmas a védekezést gátolni. A normavilágosság kritériumát és a joggyakorlat hiányát a panaszt benyújtó is kiemelte a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege alapelvekre felhívva a figyelmet. Mivel nem elég világos a norma szövege, magában rejti a jogbiztonság sérelmének a veszélyét is. Ugyanis az, aki élni kíván a szólásszabadság adta lehetőséggel, nem látja előre a magatartása jogszerűségét vagy jogszerűtlenségét, így nem tudja reálisan megítélni a szankcionálható magatartások körét. A joggyakorlat hiányát és a normaszöveg tág értelmezésének a lehetőségét a Legfőbb Ügyészség az Alkotmánybíróság részére nyújtott tájékoztatásából is kitűnik. Egyrészt a Legfőbb Ügyészség az AB. felhívására azt a tájékoztatást adta, hogy kiforrott joggyakorlatról még nem lehet beszélni az eltelt idő rövidsége miatt. Másrészt a tájékoztatásból kitűnik a tényállás nem megfelelően egyértelmű megfogalmazása is. Ebből kifolyólag előfordul annak kiterjesztő vagy a nem megfelelő alkalmazása. A friss jogszabály ugyanis már 10 büntetőügyben került alkalmazásra a módosítást követő két hónapban. Ez mutatja az indítvány és ezzel együtt az Alkotmánybírósági döntés szükségességét, hiszen előfordult, hogy helytelenül alkalmazták a rémhírterjesztés új szabályait.[1] Érdekes lehet megnézni a kirajzolódó alkalmazási gyakorlatot a törvénymódosítás után eltelt egy évre figyelemmel. A fellelhető tájékoztatások alapján 2020. július 14-ig 134 büntetőeljárás indult, majd ez a szám 2021. január 18-áig további 28-cal emelkedett. A tavaszi szabályozás kezdetétől 519 büntetőeljárást rendeltek el a hatóságok, amelyből összesen 162 esetben indult büntetőeljárás rémhírterjesztés miatt.[2] Ahogy a lenti ábrán is jól látszik, kezdetben megugrott a rémhírterjesztés miatt indított eljárások száma, amely az utóbbi hónapokban alább hagyott, azonban így is a koronavírussal összefüggésben indult összes eljárás majdnem egyharmadát tette ki az év elején.[3]

Megjegyzendő, hogy normaszöveg helyes és pontos értelmezésének orvoslására a Legfőbb Ügyészség kiadott a hatóságok számára egy iránymutatást a magatartások pontos behatárolására a rémhírterjesztés körében. Az állásfoglalás szerint a rémhírterjesztés elkövetési magatartása alatt az olyan valótlan, vagy elferdített valós tény állítása vagy híresztelése értendő, amely túlmutat az egyes intézkedések kritikáján és alkalmas olyan emberi magatartást előidézni, amely a járvány terjedésének megakadályozása és a járvány elleni védekezés ellen hat. Továbbá a szólásszabadság nem terjedhet ki a tudottan valótlan tények állítására és híresztelésére.[4] A legfőbb Ügyészség figyelembe vette a szólásszabadságról szóló korábbi AB. határozatokat és azoknak megfelelően rögzítette, hogy csak a tényállítások büntetendők, a kritikát, mint véleményt – értékítélet minőségénél fogva – nem lehet elkövetési magatartásnak tekinteni. Mindezek mellett a Legfőbb Ügyészség iránymutatása szerint a büntetőjogi arányosság alkotmányos követelménye értelmében a védekezés eredményességének megzavarására nem alkalmas és ezért a köznyugalomra objektíve hatást nem gyakorló állítás nem büntetendő.

További kontra érv, hogy manapság a közösségi média által gyorsan és könnyen érhető el a nagy nyilvánosság az ilyen valótlan tényállításokkal, tehát könnyű a tényállás ezen elemeit
megvalósítani. Ezt csak tetőzi az, hogy minden felületen a vezető hír a koronavírussal kapcsolatos, a sajtó is a lehető legtöbb kattintást generálja belőle, azaz nagy a valószínűsége egyrészt annak is, hogy a sajtó veszi át a valótlan tényállítást és közli az olvasóival, vagy másrészt az egyének osztják meg saját közösségi oldalukon a „hírt” további embereket elérve. Természetesen, főszabályként nem követ el bűncselekményt az, aki megosztja az általa olvasott posztot vagy cikket.

A fenti érvek után a törvénymódosítás mellett szól – amit az AB. is kiemelt -, hogy a rémhírterjesztés tényállása a valótlan tényállításokat és a valós tények elferdítését, megmásítását szankcionálja. Az Alkotmánybíróság határozatában megfigyelhető, ahogy a döntését az alapjogi tesztre felépítve jut el a végső következtetésre. Többször is leszögezi, hogy a járványügyi intézkedésekről alkotott véleményekre – értékítéletekre – nem terjed ki a módosított rémhírterjesztés. Az alapjogi védelem körében talán a legfontosabb a tényállítás és az értékítélet differenciálása. Amíg a tényállítás korlátozottabb védelemben részesül, addig az értékítélet fokozottabb oltalom illeti meg, közügyek esetében pedig csaknem teljes védelmet nyer. Az elhatárolásuk alapja a bizonyíthatóságuk, így a tényállítás olyan kijelentés, amely valóságtartalma bizonyítható. Az értékítélet, mint olyan, viszont fogalmilag kizárja önmaga bizonyíthatóságát.  Az Alkotmánybíróság mércéje szerint az értékítéletet és személyes meggyőződést közvetítő vélemények mindaddig, amíg összefüggésben állnak a közügyekkel, attól függetlenül élvezik a véleményszabadság alkotmányos oltalmát, hogy helyes vagy helytelen, tetsző vagy nem tetsző, értékes vagy értéktelen gondolatot tartalmaznak. Ezt kívánja meg a nézőpontsemleges véleménynyilvánítási fórum szabadságának értéke is.^[5] Mindezek mellett fontos megjegyezni, hogy a közlés módja, stílusa is védelemben részesül, ami leginkább a provokatív kifejezési módok esetében bír nélkülözhetetlen relevanciával. Tehát ami az értékítéletet illeti, a hazai joggyakorlat alapján továbbra is fokozott védelemben részesül. Kiemelt jelentőséggel bír az a tény is, hogy a járványügy az aktualitásánál fogva már több, mint egy éve a legfontosabb közügyeink közé tartozik – ezt az AB. határozat is tartalmazza -, amely egy erős bástyát jelent az ezt érintő közéleti viták számára.

A Btk.-tényállás azzal is védhető, hogy az nem általános tiltás vagy korlátozás, ugyanis az alkalmazhatósága időben korlátozott, a cselekményt kizárólag különleges jogrend idején lehet elkövetni.[6] Ezek mellett van további két érv, ami a szabályozás javára írható. Az egyik az, hogy a tiltott cselekedetnek objektíve alkalmasnak kell lennie arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa. Ezt minden esetben egyedileg kell vizsgálni. A másik pedig a szándékosság. Ebből az következik, hogy a közlőnek tudnia kell, hogy nem mond igazat, vagyis szándékosan hazudik. A tudatának ki kell terjednie arra, hogy nagy nyilvánossághoz jut el mondandója, és arra is, hogy cselekménye alkalmas a védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására. A szólásszabadság korlátozásának vonatkozásában először különbséget kell tenni a megnyilvánulások típusai között, mivel ez alapjaiban határozza meg az alapjogi korlátozást. Le kell szögezni, hogy az Alaptörvény által garantált véleménynyilvánítás szabadsága, mint alapjog nem azt biztosítja, hogy bárki bármit mondhat. Ebből kifolyólag nem részesül alapjogi védelemben a tudatosan hamis tényállítás,[7] az erőszakra uszítás és a békétlen gyűlés sem.

Az Alkotmánybíróság ezeken kívül azzal érvelt, hogy mégsem tekinthető kérdésesnek a törvény határozott megfogalmazása, mert a Btk. más tényállásai is tartalmaznak ezekkel azonos vagy ezekkel hasonló elemeket.[8] Ezzel pedig orvosolható a hiányos bírói gyakorlat is, akkor amikor el kell dönteni, hogy mi minősül rémhírterjesztésnek. Illetve rögzítette, hogy az elkövetés idején vitatott és csak a későbbiekben hamisnak bizonyuló tények közlése nem vonható a Btk. 337. § (2) bekezdésének hatálya alá.[9]

A fentieket lezárva a rémhírterjesztés bűncselekményéről eddig érdemi bírói gyakorlat hiányában, jobbára elvont, elvi jellegű eszmecserét lehetett csak folytatni. Könnyen lehet, hogy a koronavírus-­járvány ezen a helyzeten is változtatni fog, és – az elsősorban az online közösségi médiában terjedő – valótlan állítások közzétételének a törvény által előírt esetekben büntetőjogi következményük is lehet. Érdemes figyelemmel kísérni, hogy a büntető tényállások milyen értelmezései rajzolódnak ki a kapcsolódó AB. határozat indokolásából. Általában véve is időszerű, hogy a joggyakorlat a közösségi médiában megjelenő – nem professzionális véleményformálók vagy közéleti szereplők által közzétett – véleményekkel kapcsolatban is kialakítsa az ezen esetekben alkalmazandó sajátos mércéit. Lényeges továbbá, hogy a joggyakorlat az új tényállás vonatkozásában az első perctől nyilvánvalóvá tegye azt, hogy a közéleti vitákat és a kritikus véleményeket a rémhírterjesztés üldö­zése nem fojthatja el. Ez az alaptétel egyértelműen kirajzolódik az alkotmánybírósági döntésekből, mint ahogy az is, hogy a rémhírterjesztés ma már csak különleges helyzetekben, különösen indokolt és szűk körű esetben büntethető.[10] A mindenkori döntéshozónak pedig fokozottan figyelemmel kell lennie különleges jogrendi szabályozáskor a salus reipublicae suprema lex szállóigére, aminek a jelentése az, hogy a közjó érdeke a legfőbb törvény. Ezzel kapcsolatban merülhet fel az az alkotmányos aggály, hogy az előbbi vezérelv átfordul abba az értelmezésbe, hogy a közjó nevében és érdekében el lehet térni az alkotmányos rendtől.

Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!