A határig el kellett mennem – Interjú Sólyom Lászlóval – II. rész

Az Ars Boni kiadója, a Stádium Intézet első kiadványa Mérlegen az Alaptörvény címmel jelenik meg a HVG-ORAC Lap és Könyvkiadó gondozásában. kötet bemutatására az ELTE Jogi Kar dísztermében december 11-én 10 órától kerül sor. Az eseményen felszólal Sólyom László, Tölgyessy Péter, Stumpf István, Dienes-Oehm Egon és Kukorelli István. Az Ars Bonin részletek olvashatók a kötetben szereplő interjúkból.

SolyomLaszlo3

Többször is kritizálta a kormányzat alkotmányossághoz való hozzáállását, de bírálta az Alkotmánybíróságot is amiatt, hogy sokszor nem állt ki elég határozottan az alkotmányosság védelmében. Ön szerint milyen lehetőségei voltak a magyar alkotmánybíróságnak?

Az Alkotmánybíróságnak lehetősége sem volt konfliktusokra az új többséggel. Az új kormányzat megelőző csapásként, már első törvényeivel elkezdte az Alkotmánybíróság korlátozását, magát az alkotmánybíráskodás eszméjét tekintette ellenségnek. Az alkotmányellenesnek nyilvánított törvényi rendelkezések később rutinszerűvé vált beemelése az Alaptörvénybe világosan mutatja, miről is van szó.

Mit tett volna, ha ezekben az időkben lett volna a testület elnöke?

Nehéz kérdés, hogy én, akinek nincs vesztenivalóm, és, ha szabad ezt mondani, kívül vagy inkább túl vagyok már mindenen, egy hipotetikus helyzetre adott válasszal minősíthetem-e mostani bírák magatartását. Mindenestre ilyen helyzetben az Alkotmánybíróságnak két lehetősége van. Az egyik, hogy a testület feláll, vagy legalább az elnök lemondásával figyelmezteti Európát arra, hogy itt az alkotmányos rendszer alapját érintő visszalépés történt. A másik út, hogy alkalmazkodással átmentem a bíróságot jobb időkre. Az Alkotmánybíróság ezt választotta, és sorsa mutatja a megoldás ambivalenciáját. Időnként mégis el tudta látni alkotmányvédő feladatát, de másutt ott vannak a félmegoldások, visszavonulások. S mindennek nemcsak emberi ára van, hanem súlyos szakmai kockázata is, mert a politikai kompromisszumok és pozíciófeladások a gyakorlat részévé válnak.

Pályakezdőként egy nemzetközi irodában?

❓ De melyikben? ❓ Hogy válasszam ki? ❓ Hogy tudok jelentkezni, ha épp nem hirdetnek állást? ❓ Melyik jogterület való nekem? ❓ Mit mondjak, ha a bérigényemről kérdeznek? ❓ Milyen szinten kell lennie az angolomnak? ❓ Tényleg napi 12 órát kell dolgozni?❓

A fenti fenntartások alapján talán az a tisztességes válasz: nagyon remélem, hogy lemondtam volna.

Az Alaptörvény N) cikke kimondja, hogy az Alkotmánybíróság és a bíróságok is kötelesek feladatuk ellátása során tiszteletben tartani a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét. E szakasznak lehet az a következménye, hogy az Alkotmánybíróság azért dönt másképpen, mert a döntésével megnehezítené a központi költségvetés fenntarthatóságát?

Egyszerűen ki van zárva, hogy csak azért más döntés szülessen, mert valami sok pénzbe kerül. Ez a rendelkezés nem értelmezési szabály, és semmiképpen nem erősebb, mint az Alkotmány anyagi szabályai. A költségvetés elsődleges felelőse az Alaptörvény értelmében az Országgyűlés és a Kormány.

Az Alaptörvény szerkesztői Szájer József és Gulyás Gergely egy interjúban az N) cikkel kapcsolatban kijelentették, hogy „a magán-nyugdíjpénztári vagyon visszafizetése egészen biztosan bedöntené a költségvetést, úgyhogy az erről szóló döntésben ezt is mérlegelnie kell az Alkotmánybíróságnak.”

Inkább a szabály fordítottját kellett volna beleírni az alkotmányba: a Parlamentnek és a Kormánynak a költségvetési gazdálkodás során tiszteletben kell tartania az alkotmányt. Ehelyett éppen felmentést kaptak az alkotmány alól. Ahhoz képest, hogy az eredeti felelősök, a kormány és a törvényhozás milyen gazdasági károkat képesek okozni, egy-egy részkérdés alkotmánybírósági eldöntésének következményei jelentéktelenek. Emlékezzünk, milyen hisztériát csaptak a Bokros-csomag alkotmánybírósági határozatai körül. Végül kiderült, hogy ezek gazdasági kihatásai a csomag eredményességét nem veszélyeztették.

Riasztó az a közvetlenség, ami az alkotmányosságot és a napi gazdasági érdekeket egy ilyen értelmezésben összekapcsolja. Az Alkotmánybíróságon múlik, hogy az N) cikket a helyén kezelje, és belső gazdálkodására értelmezze. A rendes bíróságoktól azonban képtelenség elvárni, hogy a Ptk. helyett a költségvetési hiány vezérelje. Ezért aggasztó, amikor a miniszterelnök felháborítónak nevez a parlamentben konkrét bírósági ítéletet – mintha az ítélkezésnek helyesen nem a jogon, hanem egy, a nép szája íze szerinti anyagi igazságosságon kellene alapulnia.

SolyomLaszlo4

Egy interjúban úgy értékelt, hogy az őszödi beszéd utáni helyzetben akár fogalmazhatott volna keményebben is. Az Alaptörvény megalkotása körüli vitákban fel is merült, hogy lehetőséget kellene adni a köztársasági elnöknek az Országgyűlés feloszlatására ilyenfajta bizalomvesztés esetén. Támogatna egy ilyen rendelkezést? Ha lett volna ilyen eszköze 2006-ban, élt volna vele?

Nem támogatnék. Az alkotmányos alapintézmények működése nagymértékben személyfüggő, ezért nem helyes túl sok jogkört biztosítani az elnöknek. A hatásköröket nem egy feltételezett jó vagy rossz elnökre kell megalkotni, hanem arra, hogy egy átlagos szituációban mi szolgálhatja az ideális működést és a stabilitást.

Akkor nagyon alaposan megfontoltuk, hogy az elnöki jogkör mit enged meg, és hogy a túlfeszítés káros lehet az elnöki intézmény alkotmányos működésére. Már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének másnapján tett nyilatkozatomban nyilvános beismerést vártam el a miniszterelnöktől; felróttam neki, hogy nem ismeri el, megengedhetetlen eszközöket használt a hatalom megtartása érdekében. Végül az Országgyűlést szólítottam föl, hogy döntsön a miniszterelnök személyéről. Ez egyértelmű volt, és több, operatívabb is, mint a lemondásra fölszólítás. Kül- és belföldön egyértelműnek tartották, hogy a miniszterelnök távozását óhajtom, ezt ő maga is többször előhozta nekem. S a beszédemre figyelemmel elrendelt bizalmi szavazásra is üzenetet küldtem az Országgyűlésnek: arról fog dönteni, hogy a miniszterelnök megengedhető eszközöket használt-e a választások megnyerése érdekében, azaz saját demokrácia-felfogásukról vallanak színt.

A Gyurcsány-ügyben ennyi szükséges volt, de elég is. A komáromi hídon az adott helyzetben, a tiltó jegyzék után egy köztársasági elnök nem mehetett át, de a határig el kellett mennem; viszont Székelyföldre március 15. megünneplésére elutazhattam autóval, noha ezt a repülőm leszállási engedélyének megvonásával meg akarták akadályozni. Hasonló határai vannak az Alkotmánybíróság aktivizmusának is.

Összességében bizakodó az alkotmányossággal, az alkotmányosság jövőjével kapcsolatban?

Úgy illik, hogy ha valaki alkotmánybíró volt, és még köztársasági elnök is, akkor hivatalból bizakodó legyen. Lehet, hogy van ebben némi önvédő reakció: szeretném hinni, hogy a tevékenységem nem volt hiábavaló. S bár a jelen helyzetet elkeserítőnek tartom, szeretném félretenni a szubjektív szempontokat. Nagy változásokhoz nemzedéknyi idők kellenek. Lehet arra számítani, hogy a húsz éven át épült alkotmányos kultúra, s különösen annak beivódása a jogi oktatásba és a jogászok gondolkodásába, rendelkezik olyan alapokkal és olyan tehetetlenségi erővel is, hogy még hosszan hatni fog.

*

A kötet megrendelhető az alábbi linken:
http://hvgorac.hu/sites/portal/merlegen_az_alaptorveny@901463_kiadvany.html

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.