Törlés határok nélkül?

A tárhelyszolgáltatók felelősségének és kötelezettségének egyes kérdései az Európai Unió Bírósága egy újabb döntésének tükrében

1. Tárhelyszolgáltatók felelőssége az Európai Unió Bíróságának új döntésének tükrében

Az Európai Unió infokommunikációs, kiváltképp a személyes adatok védelmére irányuló szabályozás legfőbb 21. századi fejlődési mérföldkövei lépten-nyomon a Facebook vagy éppen a Google által nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, amelyek – e fejlődési ív végén – hozzájárultak az adatvédelem uniós szintű, rendeleti szabályozásához és az információs önrendelkezési jog extraterritoriális hatályú védelméhez is. Nincs ez másképp a közvetítő szolgáltatók felelőssége és kötelezettségei tekintetében sem, hiszen ebben a jogi rezsimben teremthet vízválasztót az Európai Unió Bíróságának nemrégiben, előzetes döntéshozatali eljárás keretében kiadott döntése.

A Bíróság döntése egy hosszantartó szakmai vita végére tett képzeletbeli pontot és pontosítani látszik az egyes szolgáltatókat terhelő eltávolítási- és nyomon követési kötelezettségek tartalmát – még akkor is, ha ezt egy nemzeti bíróság egyedi ügyben elrendelhető határozata alapján tette – amely messzemenő következtetésekre enged lehetőséget a szolgáltatókat terhelő általános kötelezettségek és az állam korlátozási hatásköre tekintetében. Arról azonban máig megoszlanak az vélemények, hogy vajon a Bíróság valóban egyértelműsítette-e az uniós normák által támasztott követelményeket és teremtett lehetőségeket, vagy újabb dilemmáknak adott teret.

2. Miért lehet kérdéses e szolgáltatók felelőssége?

A közvetítő szolgáltatók az uniós jog, és az alapján kialakított tagállami jogszabályok rendszerén belül speciális jogállással rendelkeznek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az online tartalmak a felhasználók széles köréhez történő eljuttatásának folyamatában.

Kutatás a jogi munkaerőpiacról

A kitöltők között a nyertes választása szerint kisorsolunk 4 db Szigetjegyet, egy 75.000 Ft-os IKEA utalványt vagy egy 75.000 Ft-os Repjegy.hu utalványt!

A helyzetet tovább bonyolítja az, hogy a közvetítő szolgáltatások terén a tárhelyszolgáltatások kategóriájáról már részben függetlenedő közösségi platformszolgáltatásokká váltak.

Viszont ezeknek hiányzik az elkülönült szabályozási kategóriájuk, ebből következően a tárhelyszolgáltatásokra alkalmazandó normák alapján kell működniük.

Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv) valamint ez alapján kialakított tagállami szabályozások ugyanis a közvetítő szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások esetében a szolgáltatás jellegére tekintettel, egyes feltételek teljesülése esetén mentesülést biztosítanak a szolgáltatás segítségével közzétett jogsértő tartalmakért viselt felelősség alól.

Az Irányelv 14. cikke alapján a tárhelyszolgáltatást nyújtó szolgáltató – amilyennek az ismertetésre kerülő döntés szempontjából a Facebook írországi leányvállalata minősül – az egyes tagállami jogszabályok szerint mentesülnie kell a szolgáltatás igénybe vevőjének kérésére tárolt információért viselt felelősség alól, ha nincsen tényleges tudomása jogellenes tevékenységről vagy információról és amint ilyenről tudomást szerzett, haladéktalanul intézkedik az információ eltávolításáról vagy az ahhoz való hozzáférés megszüntetéséről.

A fenti cikk alapján több, az Unió Bírósága előtt lezajló ügy merült fel az elmúlt években. Napjainkra azonban sokkal inkább a gyakorlat és az Irányelv 15. cikkének összhangja merült fel megoldatlan kérdésként, amely cikk kizárta a tárhelyszolgáltatók általános nyomon követési kötelezettségének előírását a tagállami jogszabályi környezetben. A nyomon követés ez esetben azt jelentené, hogy a szolgáltatónak az általa tárolt összes információt olyan formában kellene vizsgálat alá vonnia, szűrnie, amely alapján megállapítható, hogy jogellenes tevékenységről vagy információról van szó. Ilyen előzetes szűrési kötelezettség jelen pillanatban Kínában van érvényben, amely abból ered, hogy ott a szolgáltatók minden esetben felelnek az általuk közvetített jogellenes tartalomért. Az Egyesült Államokban ezzel ellentétesen alapvetően semmilyen felelősség nem terheli a szolgáltatókat, kivételt képez ez alól a szerzői jogi jogsértések esete, ahol az európai modellhez hasonló feltételes felelősségen alapuló, notice & take down rendszer működik.

Az általános nyomon követési kötelezettség előírása a szolgáltatás jellegére tekintettel akár arra is alkalmas lehet, hogy ellehetetlenítse a közvetítő szolgáltatók jogszerű működését, mert a tárhelyszolgáltatások nyújtása közben a szolgáltatónak nincs meg a reális lehetősége arra, hogy a jogsértés tényét, illetve jellegét megítélje.

Ezzel szemben merül fel az felhasználói érdek, amely az őket érintő jogsérelmek esetében kellően hatékony és az internet sajátosságait figyelembe vevő jogorvoslati eszközök álljanak rendelkezésre. Ebből következik az az igény, hogy egy hatóság vagy bíróság által jogellenesnek nyilvánított információ a világ egyetlen pontján se legyen elérhető, illetve, hogy ne legyen szükség önálló eljárások megindítására valahányszor azonos, vagy a jogszerűtlennel egyenértékű tartalom kerül megosztásra egy közösségi hálón.

Az Európai Unió Bírósága pontosan ezekkel a kérdésekkel foglalkozott a bevezetőben említett ügyben.

3. A konkrét eset

Eva Glawischnig-Piesczek az osztrák Nationalrat képviselője, akia Zöldek parlamenti képviselőcsoport elnöke és e párt szövetségi szóvivője volt korábban.

2016 tavaszán a Facebook egyik felhasználója a személyes oldalán megosztotta az oe24.at osztrák online hírmagazin „Zöldek: a menekültek minimumjövedelmének maradnia kell” című cikkét. Ugyanez a felhasználó e cikk tárgyban továbbá közzétett egy oly módon megfogalmazott hozzászólást, amelyről az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező bíróság megállapította, hogy sérti az alapeljárás felperesének becsületét, továbbá gyalázó és rágalmazó. E hozzászólást a Facebook bármely felhasználója megtekinthette.

Glawischnig-Piesczek az eset után hiába próbált a Facebook, mint közvetítő szolgáltatóhoz fordulni a tartalom eltávolítása érdekében; kérésének csak bírósági igényérvényesítés keretében tudott érvényt szerezni. A több fórumot megjárt eljárásban először a bécsi kereskedelmi bíróság (Handelsgericht Wien) kötelezte a Facebook Irelandet, hogy az abbahagyásra kötelezés iránti kereset tárgyában folyamatban lévő eljárás jogerős befejezéséig azonnali hatállyal szüntesse be az érintettet ábrázoló fényképek közzétételét és/vagy terjesztését, amennyiben az azt kísérő üzenet a fenti hozzászólással azonos állítást, és/vagy azzal azonos értelmű állításokat tartalmaz.

Az alapeljárásban többször fellebbeztek, így az ügy megjárta a bécsi regionális felsőbíróságot (Oberlandesgericht Wien), majd az osztrák legfelsőbb bíróságot (Oberster Gerichtshof), amelynek már arról is határoznia kellett, hogy a nagyszámú felhasználó által használt közösségi hálózatot üzemeltető tárhelyszolgáltató esetében az abbahagyásra vonatkozó kötelezés világszerte azokra a szó szerint azonos és/vagy azonos értelmű kijelentésekre is kiterjeszthető‑e, amelyek nem jutottak az említett szolgáltató tudomására.

Az Európai Unióban a tagállami bíróságoknak lehetőségük van kérdést feltenni a luxemburgi székhelyű uniós bíróságnak, akkor, ha úgy ítélik meg, hogy egy előttük fekvő ügyben az uniós alapszerződések, vagy az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusai érvérvényességének vagy értelmezésének kérdései merülnek fel és döntésük meghozatalához szükséges az Európai Unió Bíróságának előzetes döntése. [EUMSz. 267. cikk]

Az ügy végül egy ilyen eljárás keretében jutott el az Európai Unió Bíróságához, ahol az osztrák legfelesőbb bírói fórum az alábbi kérdésekkel fordult az uniós testületnek:

„1) Általánosságban ellentétes e a [2000/31 irányelv] 15. cikkének (1) bekezdésével a jogellenes információkat haladéktalanul el nem távolító tárhelyszolgáltatót terhelő, alábbiakban felsorolt, arra vonatkozó kötelezettségek valamelyike, hogy a tárhelyszolgáltató ne csak az említett, [ezen] irányelv 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti jogellenes információt távolítsa el, hanem más szó szerint azonos információkat is távolítson el

  • világszerte;
  • az adott tagállamban;
  • az adott felhasználó tekintetében világszerte;
  • az adott felhasználó tekintetében az adott tagállamban?

2) Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén: azonos értelmű információkra is vonatkozik e mindez?

3) Azonos értelmű információkra is vonatkozik e mindez attól kezdődően, hogy az üzemeltető tudomást szerzett e körülményről?”

4. A Bíróság válasza

Az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) némiképp egyszerűsített a kérdést feltevő osztrák bíróság megfogalmazásán és az első két kérdést egyben bírálta el. A Bíróság szerint a kérdés feltevője arra keresi a választ, hogy kötelezhető-e egy tárhelyszolgáltató, így a például a Facebook arra, hogy egy meghatározott információt töröljön vagy az ahhoz való hozzáférést megakadályozza, függetlenül attól, hogy ki kérelmezte az adott információ tárolását, egyszerűbben szólva ki töltötte fel az adott tartalmat, mégpedig azon az alapon, hogy ezzel azonos tartalmú vagy értelmű információt korábban már jogellenesnek nyilvánítottak, illetőleg megteheti-e mindezt oly módon, hogy annak hatásai világszíntűek legyenek, azaz a szolgáltatás a világ bármely pontján tartózkodó felhasználója se érhesse el a kérdéses információt.

A Bíróság ezt követően összefoglalta az alkalmazandó jogot, külön kiemelve, hogy az Irányelv 14. cikk (3) bekezdése alapján a szolgáltató felelősség alóli mentesülése nem érinti a tagállamok bíróságai vagy hatóságai jogsértés megelőzése vagy megszüntetése céljából a szolgáltatók arra irányuló kötelezését, hogy bizonyos tartalmakat töröljenek. A Bíróság ettől függetlenül azt is megjegyzi, hogy a szóban forgó ügyben a kimentés sem állta volna meg a helyét, hiszen a Facebook nem csak tudott az információról, de nem is intézkedett annak törléséről, emiatt fordult az alapeljárás felperese az osztrák bírósághoz.

A Bíróság elsőként a döntések világszintű hatályával kapcsolatban foglalt állást. A döntésben legelőször figyelmeztetett arra, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerült károkra jellemző a gyorsaság és a kiterjedtség. [28. bek.] Mindez azt jelenti, hogy egy Facebookon megosztott információ másodpercek alatt több ezer, netán több millió emberhez képes eljutni, akik nem kizárólag az érintettel azonos államban élhetnek, hanem a világ bármely pontján, így keletkezik az esetlegesen jogellenes információból a kiterjedt és gyors kár. Ezeknek a károknak az elkerülésére az uniós jogalkotó az Irányelv 18. cikkében adott választ, amelyben lehetővé tette, hogy a nemzeti jog alapján indított eljárások „minden” állítólagos jogsértés megszüntetésére és „minden” további sérelem megszüntetésére irányuljanak. Ebből a Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az ilyen eljárásokban nem vélelmezhető a megszületett döntések hatályának semmilyen korlátozása sem. [30. bek.] Következésképpen lehetőség van arra, hogy világszintű hatásokkal járó intézkedésre kötelezze egy tagállam az érintett tárhelyszolgáltatót, amely egyetlen feltételnek kell megfeleljen, mégpedig, hogy a területre vonatkozó uniós és nemzetközi jogi normákat tiszteletben kell tartani. [49-51. bek.]

A Bíróság szerint mindez összhangban van az Irányelv 15. cikkével, amely szerint a tagállamok nem írhatnak elő általános nyomon követési és kivizsgálási kötelezettséget az általuk tárolt vagy továbbított információk vonatkozásában, de mindez nem vonatkozik az egyedi esetben alkalmazható monitorozási kötelezettségekre, amelyet tagállami hatóság vagy bíróság tehát elrendelhet. [34. bek.]

A közösségi médiaplatformok sajátossága, hogy megkönnyítik, támogatják és pártolják az információk felhasználók közötti gyors továbbítását, ebből következik a Bíróság második megállapítása, miszerint ez a kötelezés megtehető attól függetlenül, hogy ki kérelmezte az adott tartalom tárolását, azaz ki töltötte fel az adott jogellenes információt. Mindez abból a szempontból indokolt, hogy a korábban jogellenesnek minősített tartalmat más személyek könnyedén megoszthatnak, vagy azt akár újból létre is hozhatják. [36-37. bek.] Arra kényszeríteni a sértett személyt, hogy minden egyes újabb feltöltő, vagy megosztó esetén újabb és újabb eljárásokat kezdeményezzen a Bíróság e megállapításából indokolatlannak tűnik.

Ezt követően a Bíróság az azonos tartalmú információk törlésének problematikájával foglalkozott. Elsőként megállapította, hogy a jogellenes tartalmak esetében ez utóbbi jelleg a közvetített információ okán lesz jogsértő, nem pedig azért, mert „bizonyos kifejezéseket meghatározott módon összekapcsolva használnak”. [40. bek.] Ebből következik, hogy az eltiltás az azonos tartalmú információra is vonatkozhat. „Ennek hiányában ugyanis (…) az ilyen eltiltás hatásai könnyen megkerülhetők lennének olyan üzenetek tárolása révén, amelyek minimális mértékben térnek el a korábban jogellenesnek nyilvánított üzenetektől, és ennek következtében az érintett személynek több eljárást kellene indítania azon cselekmények abbahagyása érdekében, amelyeknek áldozata.” [41. bek.] Ez azonban semmiképpen sem vezethet egyfajta általános monitorozási kötelezettséghez, amelyet az uniós jog egyértelműen tilt.

A Bíróság döntésében – legalábbis saját maga szerint – figyelemmel volt a tárhelyszolgáltatók érdekeire is és ügyelt arra, hogy ne az utóbbiakat terhelő túlzó kötelezettségek árán valósulhasson meg a hatékony jogvédelem az online térben. Ebből következik, hogy a tagállami hatóság vagy bíróság által kibocsátott eltiltás meg kell, hogy feleljen bizonyos tartalmi elemeknek, nevezetesen konkrét elemeket kell tartalmaznia, úgy mint

  1. az érintett neve
  2. a jogsértés megállapításának körülményei és
  3. a jogellenesnek nyilvánított tartalommal azonos értelmű tartalom.

E követelmények célja nem más, mint hogy az eltiltás ne kötelezze egyfajta önálló értékelésre a tárhelyszolgáltatót, [45. bek.], hanem azt „automatizált vizsgálati technikákkal és eszközökkel” is meg lehessen valósítani. [46. bek.] Ezt pedig az uniós bírói fórum nem tekintette általános nyomon követési kötelezettségnek. [47. bek.]

5. A döntés kritikája

Egyfelől üdvözlendőnek tartjuk, hogy az internetes közvetítő szolgáltatók jogi helyzetével egyre többet foglalkoznak olyan nagy presztízsű bírói fórumok, mint az Európai Unió Bírósága. Le kell szögezzük, hogy a döntéssel alapjait tekintve egyetértünk, hiszen az internet világában egy jogellenes tartalom nem tisztel semmilyen határokat. Gondoljunk akár bármilyen gyűlölködő, vagy emberi méltóságot sértő képre, hanganyagra vagy szövegre, a Facebook és a hozzá hasonló szolgáltatók – akaratukon kívül – lehetővé teszik, hogy a korábban legfeljebb egy utcasarkon pár embert megrémisztő gondolat másodpercek alatt a világ minden sarkába eljuthasson és beláthatatlan károkat okozzon. Következésképpen a tagállami eltiltások világszintű hatálya elengedhetetlen a hatékony védelem biztosítása érdekében. Természetesen ennek a nézetnek is vannak ellenzői, akik arra figyelmeztetnek, hogy ez olyan fajta hatáskör kiterjesztés, amely nemzetközi jogi értelemben szinte biztosan kérdéseket vet fel azok jogszerűségét illetően, illetve a határozatok végrehajtása is számos problémát jelenthet az európai kontinensen kívül.

Az azonos tartalmú információk kapcsán azonban úgy érezzük, hogy a Bíróság döntése hagy némi kivetnivalót maga után. Elsőként nemzetközi szinten működő bírói fórumhoz hűen a Bíróság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a technikai jelenlegi állását, valamint a döntésének anyagi vonatkozásait.

Jelen pillanatban a szerzőknek nincsen tudomása arról, hogy létezne olyan szoftveres vagy bármilyen olyan technikai megoldás, amely lehetővé tenné a szolgáltatóknak, hogy emberi beavatkozás nélkül, teljes mértékben „automatizált vizsgálati technikákkal és eszközökkel” végezzék az azonos tartalmú információk szűrését.

Egyfelől ehhez óriási humánerőforrásra van szükség, amely a gépi ellenőrzést pótolja vagy kiegészíti, amelynek anyagi vonzata egyáltalán nem elhanyagolható. Mindez azt jelenti, hogy a kisebb szolgáltatók működése ezzel veszélybe kerülhet, vagy talán még el is lehetetlenülhet. Másfelől mi jelenti az Irányelv 15. cikkében meghatározott általános nyomon követési kötelezettséget, ha nem az, hogy bármely felhasználó által bármely időpillanatban feltöltött tartalmat vizsgálni kell, hogy adott esetben nem esik-e bele az egyedi ügyben eltiltás alá eső információ körébe. Látható, hogy a Bíróság általános nyomon követési kötelezettség alatt egy sokkal szélesebb körű minden feltöltött tartalomra irányuló, minden lehetséges jogsértés monitorázását érti, de mindez ettől nem lesz kevésbé életszerűtlenebb, vagy megterhelő a szolgáltatók szempontjából. A Bíróság álláspontjának hasonló kritikája jelent meg a döntés előtt közzétett főtanácsnoki indítványban is, az „egyenértékű” információk monitorozásával kapcsolatban. Utóbbi esetben Szpunar főtanácsnok az eredetileg jogellenesnek nyilvánított információt terjesztő személytől származó tartalmak vizsgálatát tartja csak elfogadhatónak. Ettől függetlenül az továbbra sem világos, hogy az ilyen tartalmak értékelése hogyan viszonyul a közvetítő szolgáltatók semlegességéhez, amelyet mind a Bíróság, mind a főtanácsnok számtalan esetben hangsúlyoz. Ugyanis elképzelhetetlen, hogy az „egyenértékű” információk szűrését emberi értékelés nélkül végezze el a szolgáltató, még akkor is, ha ez adott esetben egyetlen felhasználótól származik.

Szintén az azonos tartalmú információk problematikájához tartozik az is, hogy az eljáró hatóság vagy bíróság milyen formában kell meghatározza az ilyen tartalmakat. A Bíróság szerint az eltiltást elrendelő döntésnek az érintett nevét, a jogsértés megállapításának körülményeit és a jogellenesnek nyilvánított tartalommal azonos értelmű tartalom megjelölését kell tartalmaznia. A főtanácsnoki indítvány e tekintetben kissé más megközelítést alkalmazott. Szpunar főtanácsnok először is egy időbeli korlát meghatározását tartja indokoltnak, amely alatt a nyomon követést meg kell tenni, illetve a jogsértés tárgyára, elkövetőjére és jellegére vonatkozó információkat is tartalmaznia kell az eltiltó döntésnek. Látható tehát, hogy nem csak időbeli, de az elkövetőre való utalás is különbség a Bíróság döntése és a Főtanácsnok indítványa között. Az időbeliség korlátozottsága talán abból is következik, hogy az alapügyben egy ideiglenes intézkedés kapcsán merültek fel a fenti kérdések, amiből egyenesen következik a kötelezés időbeli korlátozott volta. De ettől függetlenül is indokoltnak tartunk egyfajta – a bíróság vagy hatóság által meghatározott – időbeli korlátot, amely azt a célt hivatott betölteni, hogy a szolgáltatót ne terhelje túlzott kötelezettség a hosszú távú monitorozás során. Véleményünk szerint az érintett halálát követően a korábban jogsértőnek nyilvánított tartalom további szűrése és blokkolása nem minden jogsértés esetében indokolt, illetőleg lehetővé teszi az adott kor későbbi, történelmi kutatásának lehetőségét is, a korábban blokkolt tartalmak újbóli elérésének biztosításával.

Hohmann Balázs, tanársegéd, PTE ÁJK – Kis Kelemen Bence, tanársegéd, PTE ÁJK

A fenti cikk az Óriás Nándor Szakkollégium „Jog és Technológia” Munkacsoportjának műhelyében készült. Amennyiben érdeklődik a munkacsoport munkája kapcsán, netán tanácsadásra lenne szüksége bármilyen a fentiekkel kapcsolatos kérdésben, legyen szó akár az online vitarendezésről, online forgalomirányító szolgáltatókról vagy GDPR-ról, keressen bennünket bizalommal az onszak.pte.hu weboldalon vagy a kis.kelemen.bence@ajk.pte.hu e-mail címen.

Források

Felhasznált irodalom:

Felhasznált jogeset:

  • C-18/18 – Glawischnig-Piesczek, ítélet ECLI:EU:C:2019:821
  • C-18/18 – Glawischnig-Piesczek, indítvány, ECLI:EU:C:2019:458

Képek forrásai:

  1. kép itt
  2. kép itt
  3. kép itt
  4. kép itt

Kiemelt itt

***

Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Ars Bonit a facebookon.