Duluth városa befejezte egy új felvonóhíd építését a Miniwapa folyó torkolatában. A folyón jelentős mennyiségű áruszállítás zajlik, a Miniwapa azonban decembertől áprilisig jellemzően befagy, ezzel a kereskedelem is. Az aktív időszakban a hidat 24 órában figyelik és karbantartják, a passzív hónapokban erre nincs szükség. A téli-tavaszi hónapokban megvan annak az esélye, hogy a jég és törmelék az új hídnak köszönhetően gátat képez és áradást okoz. Az áradás megelőzhető egy kifejezetten költéséges beruházással, egy állandóan működő árvízfigyelő rendszerrel. A Városi Katasztrófavédelmi Bizottság ülésén vagyunk. Mindkét oldalon van egy csokor ésszerű pro és kontra érv is, a választás tehát nehéz. Meghallgatjuk az összes szakértő által elénk tárt tényt, számolunk, majd hozunk egy felelős döntést. (ex ante perspektíva)
A következő évben azonban megtörténik, amitől félni lehetett. Egy nem várt tavaszi olvadás miatt beragadt egy adag hordalék, áradást és károkat okozva egy helyi pékségnek. A helyi pék bepereli a várost, mivel szerinte az nem tette meg az elvárható óvintézkedéseket. (ex post perspektíva)[1]
A fentihez hasonló ügyekben a felelősség értékelésénél az amerikai tort law egy racionális költség-haszon elemzést végez el. A kérdés így könnyen leredukálható egy matematikai formulára: ha a baleset okozta károk és a baleset lehetőségének a szorzata magasabb, mint az óvintézkedés költsége, akkor a felelősség megállapítható az alperes oldalán.[2] Ezt a kártérítési algebrát a United States v. Carroll Towing Co., 159 F.2d 169 (2d Cir. 1947) ügyben a bíróság ténylegesen is képletbe foglalta:[3]
Baleset előfordulásának lehetősége (L)
Balesettel okozható kár mértéke (K)
Óvintézkedéssel járó költségek (Ó)
Felelősség (F) = (Ó) < (L) x (K)
Ez tehát az elvárható, racionális mértékegysége a gondosságnak! Ha az emberek tartják magukat a formulához, viselkedésük szabályszerű lesz és el fogják kerülni a jogi felelősségre vonást. Ahhoz, hogy a formula működjön a gyakorlatban, a bíróságon úgy kell megbecsülnünk egy esemény kimenetelének a valószínűségét (L), mint az az eredeti időpontban volt, tehát el kell vonatkoztatnunk az azóta már megvalósult kimeneteltől. A pszichológiai szakirodalom szerint erre azonban nem vagyunk képesek. Életbe lép ugyanis egy jellegzetes kognitív hiba, az utólagos okoskodás torzítás (hindsight bias), vagy más néven a “mindig is tudtam jelenség” (knew-it-all-along phenomenon). Az események után két dolgot is túlbecsülünk: túlbecsüljük az esemény bekövetkeztének a valószínűségét, szinte elkerülhetetlennek érezzük és azt is túlbecsüljük, hogy a múltban mennyire volt előrelátható az adott esemény.[4]
Az utólagos okoskodás torzítást jogi kontextusban többször is vizsgálták pszichológusok. A fenti kísérlet alapja egy valóságos amerikai kártérítési per – Petition of Kinsman Transit Co. (1964). A résztvevők egyik felének ex ante perspektívából, a Városi Katasztrófavédelmi Bizottság ülésén kellett döntést hozniuk az árvízfigyelési rendszerről. Itt a kimenetel tudta nélkül az embereknek csupán a 24%-a gondolta úgy, hogy a városnak fel kellene vállalnia a beruházást. Az részvevők másik felének pontosan ugyanazon tények alapján, de a kár ismeretében kellett döntenie. Itt már több mint kétszer annyian, a résztvevők 56.9%-a gondolta úgy, hogy a felelős döntés az árvízprevenciós rendszer megépítése lett volna.[5] Ez a szám ugyanilyen magas volt akkor is, amikor külön megkérték a bírálókat, hogy vonatkoztassanak el a kimenettől, és próbáljanak meg alternatív kimeneteket is elképzelni. Mivel minden károkozás szükségszerűen ilyen utólagos ítéleteket von maga után, a meg nem tett óvintézkedésekért később akkor is megállapíthatják a felelősséget, ha azt ésszerűen nem lehetett volna igazolni előzetesen. [6] Ugyanezt mutatták ki más kutatások is. Minden egyéb tényező egyezése mellett is, nagyobb valószínűséggel döntünk egy terapeuta gondatlanságáról, ha tájékoztatnak minket, hogy a páciens agresszív viselkedése miatt a kár később bekövetkezett.[7] Ebből az is következik, hogy a klasszikus joggazdaságtani, racionális költség-haszon elemzés nem fog megvédeni minket a jogi felelősségre vonás alól, mert (L) mértéke idővel indokolatlanul megváltozik.
Az utólagos okoskodás torzítás egy széles körben kutatott pszichológiai jelenség, az élet szinte minden területén sokkal okosabbak vagyunk az ex post perspektívából. Kimutatható a torzítás, amikor nők terhességi tesztek eredményére reagálnak,[8] amikor történelmi események valószínűségét ítéljük meg,[9] vagy amikor átértelmezzük múltbeli politikai választások kimeneteleit.[10] A torzítás miatt a múlt inkább kiszámíthatónak tűnik, mint amilyen valójában volt, azzal pedig, hogy mindent kiszámíthatóbbnak látunk utólag, csökkenteni tudjuk a körülöttünk lévő káoszt és bizonytalanságot. Utóbbi a kognitív torzítás motivációs magyarázata. Miután az események kibontakoznak, az elme automatikusan következtetéseket von le az eredmények ismerete alapján. Utólagos perspektívából nézve ezért azok a megelőző események, amelyek a tényleges eredményt hozták létre, sokkal jelentősebbnek tűnnek, mint azok, amelyek eltérő eredményt hoztak volna létre. A jelenség tulajdonképpen három külön résztorzítást is tartalmaz:
- előreláthatósági torzítás: úgy érezzük, az eseményt bekövetkezése előtt meg lehetett jósolni, az előrelátható volt.
- elkerülhetetlenségi torzítás: úgy érezzük, az esemény elkerülhetetlen volt, de legalább is nagyon valószínű, hogy bekövetkezzen. (korrelál azzal, hogy általában is alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét)
- emlékezeti torzítás: rosszul emlékszünk korábbi véleményeinkre, eltorzítjuk azokat, mintha korábban is „megmondtuk volna”.[11]
A 3. torzítás nagyon érdekes, amint a világról új nézeteink alakulnak ki, képtelenek vagyunk felidézni, mit gondoltunk mielőtt megváltozott a gondolkodásunk, azaz nem tudjuk rekonstruálni múltbeli tudásunk stációit.[12] Amikor kísérletben felmérik az emberek halálbüntetéssel kapcsolatos attitűdjeit, majd megváltoztatják azt ellene vagy mellette szóló meggyőző érveléssel, a kísérlet végén a résztvevők nem igazán tudják előhívni korábbi véleményüket.[13] Az emberek ilyenkor helyettesítenek, és korábbi attitűdjük helyett a jelenlegit hívják elő. Így növekszik meg azoknak a száma, akik előre látták a 2008-as válságot vagy Trump elnökké választását. A torzítások ráadásul érzékenyek a feladat bonyolultságára és arra, hogy az esemény mennyire szélsőséges – minél komplexebb a megítélendő esemény és minél kevésbé volt valószínű, hogy bekövetkezzen, annál jobban torzítunk utólag.[14] A torzítás ritkán okoz problémát a mindennapi életben, mert általában nincs szükség arra, hogy újra megbecsüljük, mi az, amit tudhattunk egy adott ponton, és mi az, amit nem. A jogban ez azonban komoly akadályt jelenthet. Következő cikkekben megnézzük, hogyan hat az utólagos okoskodás torzítás az orvosi műhiba perekben, a szabadalmi jogban és a büntetőjogban.
Jelen írás egy, a jog és pszichológia kapcsolatával foglalkozó cikksorozat második része. Az első részt ITT találod.
Az eredeti cikk a Jogelméleti Szemle 2020/2. számában jelent meg a “A nagy történetmesélő – a döntéshozatal történeti modellje, utólagos okoskodási torzítás és a jogi felelősség utólagos megállapításának pszichológiai kérdései. címmel”.
Neked is van egy érdekes témád, amit megosztanál az olvasóinkkal? Küldd el nekünk elemzésedet az arsboni@arsboni.hu címre, és nyilvánosságot biztosítunk az írásodnak!
Jegyzetek [1] Kamin, K. A., & Rachlinski, J. J. (1995). Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89-104. – 94-97.o [2] Kamin, K. A., & Rachlinski, J. J. (1995). Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89-104. – 90.o [3] Lásd eredetiben: https://law.justia.com/cases/federal/appellate-courts/F2/159/169/1565896/ „Possibly it serves to bring this notion into relief to state it in algebraic terms: if the probability be called P; the injury, L; and the burden, B; liability depends upon whether B is less than L multiplied by P: i. e., whether B > PL.” – utoljára letöltve: 2019.12.05 [4] Kamin, K. A., & Rachlinski, J. J. (1995). Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89-104. – 90.o [5] Kamin, K. A., & Rachlinski, J. J. (1995). Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89-104. – 98.o [6] Kamin, K. A., & Rachlinski, J. J. (1995). Ex post≠ ex ante. Law and Human Behavior, 19(1), 89-104. – 101.o [7] LaBine, Susan J., and Gary LaBine. “Determinations of negligence and the hindsight bias.” Law and Human Behavior 20.5 (1996): 501-516. [8] Pennington, D. C., Rutter, D. R., McKenna, K., & Morley, I. E. (1980). Estimating the outcome of a pregnancy test: Women’s judgements in foresight and hindsight. British Journal of Social and Clinical Psychology, 19(4), 317-324. [9] Fischhoff, B. (2003). Hindsight≠ foresight: the effect of outcome knowledge on judgment under uncertainty. BMJ Quality & Safety, 12(4), 304-311. [10] Leary, M. R. (1982). Hindsight distortion and the 1980 presidential election. Personality and Social Psychology Bulletin, 8(2), 257-263. [11] Blank, H., Nestler, S., von Collani, G., & Fischer, V. (2008). How many hindsight biases are there?. Cognition, 106(3), 1408-1440. [12] Kahneman, D. (2019). Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó Zrt. – 235.o. [13] Kahneman, D. (2019). Gyors és lassú gondolkodás. HVG Kiadó Zrt. – 235.o. [14] Harley, E. M., Carlsen, K. A., & Loftus, G. R. (2004). The” saw-it-all-along” effect: demonstrations of visual hindsight bias. Journal of Experimental Psychology: Learning, Memory, and Cognition, 30(5), 960.
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.
