2024. január 1-től a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló 450/2023. (X.4.) Korm. rendelet teljes szövege hatályba lépett vált, így érdemes megvizsgálni, hogy ez milyen változásokat jelent, pontosan kikre és milyen módon terjed ki.
A Deposit Return System (DRS) rendelet egy fontos eleme az Uniós szinten is kiemelkedő szerepet élvező környezetvédelemnek, azon belül az újrahasznosításnak. A visszaváltási díjas rendszer nem egyedülálló, több európai országban már régóta alkalmazzák. Egy 2021-es publikáció adatai szerint a vizsgált 27 európai országból Magyarországon volt a legmagasabb a nem újrahasznosított egyszer használatos italcsomagolások egy főre jutó mennyisége[1]. Az Európai Unió célja, hogy a visszagyűjtés aránya az üveg, PET és alumínium termékkategóriában néhány év alatt a 90%-ot elérje és csökkenjen a környezeti terhelés.
Az új rendszer négy szereplőre épül; a koncesszióstársaságra, a gyártókra, a forgalmazókra és a fogyasztókra. A rendszer alapvető működése az alábbiakban foglalható össze: a gyártó a visszaváltási díjas termékek után befizeti a visszaváltási díjat a koncessziós társaságnak, majd a visszaváltási díjjal megemelt áron értékesíti a terméket a forgalmazónak. A forgalmazó – a szintén visszaváltási díjat is tartalmazó áron – eladja a terméket a fogyasztónak, aki – amennyiben a forgalmazók üzlethelyiségeiben megtalálható automatába vagy más kijelölt visszaváltási pontra visszaviszi a terméket, a koncessziós társaságtól visszakapja a visszaváltási díjat. A vissza nem váltott termékek után a fogyasztóknak ki nem fizetett visszaváltási díjakat a koncessziós társaság csak a rendszer működtetésére használhatja fel. Így néz ki tehát a rendszer általánosságban, a továbbiakban pedig bemutatjuk a részletszabályokat, az egyes szereplőket érintő konkrét rendelkezéseket.
Alapvető fogalmak
A rendelet alapvetően különbséget tesz kötelezően és önkéntesen visszaváltási díjas termékek között. A kötelezően visszaváltási díjas termékek az összes 0,1-3 literig terjedő űrtartalmú, italtermék nem újrahasznosítható műanyag, fém, vagy üveg csomagolása, míg az önkéntes kategóriába tartozik minden csomagolás, mely a kötelező kategóriába nem fér bele, de a gyártó mégis „visszaváltható” megjelöléssel látta el. A különbségtétel lényege az, hogy míg a kötelezően visszaváltási díjas termékek 50 Ft összegű betétdíj lesz, az önkéntes visszaváltási díjas termékek betétdíját a gyártó határozza meg. A kötelezően visszaváltási díjas termékek alól két jelentős kivételt tesz a rendelet; a tej és tejalapú termékek csomagolásai, illetve az évi 5000 darabot el nem érő termékek nem lesznek DRS kötelezettek. Emellett a speciális formájú és méretű, így automatával nem visszaváltható termékekre sem vonatkozik a szabályozás.
A gyártót érintő rendelkezések
A visszaváltási díjat előállító gyártónak a forgalomba hozatalt megelőző legalább 45 nappal regisztrálnia kell a kötelezően visszaváltási díjas termékét, illetve amennyiben már nem forgalmazza a terméket, akkor ezt is bejelenti a koncessziós társaságnál. Továbbá a gyártó feladata a termékeket megfelelő visszaválthatóságot jelölő jelöléssel ellátni, melyet a koncessziós társaság ellenőriz. Mindemellett a gyártó köteles csatlakozási, illetve szolgáltatási díjat fizetni, melyet a hulladékgazdálkodási miniszter határoz meg rendeletben. E díjak megállapításánál a koncessziós társaság beruházásainak, illetve a kötelező visszaváltási rendszer fenntartásával kapcsolatos költségeit veszik figyelembe, hogy azokat fedezze a befolyó összeg. Ezen a ponton fontos kiemelni, hogy a gyártók 2024. június 30-ig kaptak haladékot, hogy átálljanak a DRS rendszerre, addig a kötelezően visszaváltási díjas termékeiket még a régi szabályok szerint is forgalomba hozhatják.
A forgalmazókat érintő rendelkezések
A forgalmazóknál elsősorban a 400 m2-nél nagyobb eladótérrel rendelkező üzleteket kell kiemelni, mivel számukra kötelező lesz automata visszaváltó berendezést működtetni, illetve a kézi visszaváltást biztosítani amennyiben ez meghibásodna. Ezeken a visszaváltási helyeken a kötelezően visszaváltási díjas termékeket lehet visszaváltani, az önkéntesen visszaváltási díjas termékek visszaváltása a gyártó és forgalmazó megállapodása alapján történik. A forgalmazónak további kötelezettsége a fogyasztó megfelelő tájékoztatása is, mind a visszaváltható termék forgalmazásának helyén, mind a visszaváltásra kijelölt helyen.
A koncessziós társaság
A koncessziós társaság a DRS rendszer tekintetében is az EPR rendszert üzemeltető MOHU, a MOL hulladékgazdálkodási cége. A MOHU feladatai közé tartozik a termékregisztrációs informatikai felület biztosítása, a gyártói bejelentések vizsgálata, a visszaváltó berendezések beszerzése, telepítése, karbantartása, a hulladék átvétele, elszállítása, kezelése, visszaváltási helyek kialakítása, illetve a visszaváltási díj kezelése, azaz a gyártóktól a díj beszedése, a fogyasztóknak, vagy kézi visszaváltás esetén a forgalmazóknak a díj kifizetése.
A DRS rendszer bevezetésével összefüggő kérdések
A kötelező visszaváltási rendszer a hulladékgazdálkodást érintő és 2023. július 1-től alkalmazandó kiterjesztett gyártói felelősség rendszernél, az EPR-nál (Extended Producer Responsibility) várhatóan ugyan kevesebb gazdálkodót érint, ugyanakkor ahhoz képest nagyobb kihívást jelent. A DRS rendelet az EPR szabályokat is módosította, mivel a gyártónak nem kell azon kötelező visszaváltási díjas termékek után kiterjesztett gyártói felelősségi díjat fizetnie, amelyekre visszaváltási díjfizetési kötelezettsége keletkezik, amelynek a negyedéves EPR bevallásokbnál is jelentősége lehet.
A DRS rendszer bevezetése során – mint minden új rendszernél – felmerültek kérdések, problémák, azonban ezek megválaszolására a MOHU álláspontja szerint még nagy valószínűséggel nyár végig várni kell, hiszen mint az már fent említésre került, a gyártók 2024. június végéig kaptak időt, hogy végleg átálljanak a betétdíjas rendszerre.
Források [1] https://www.reloopplatform.org/wp-content/uploads/2021/04/What-We-Waste-Reloop-Report-April-2021-1.pdf
***
Ha nem szeretnél lemaradni a további írásainkról, kövesd az Arsbonit a Facebookon. Videós tartalmainkért pedig látogass el a Youtube csatornánkra.