A modern “star wars” – avagy a katonai űrjogról

A világűrbe telepített fegyverrendszerek napjainkig csak tudományos fantasztikumnak számítottak, mégis a közelmúlt eseményeit nézve egy új fegyverkezési verseny elé nézünk? Az utóbbi évek (évtizedek) politikai eseményei újra napjaink részévé formálták az űrbéli fegyverkezést katonai törekvéseket, azonban az államok aktív részvételük ellenére sem alkottak még olyan egységes és aktuális jogi eszköztárat mely szigorúan és átláthatóan rendezné az esetleges űrbéli konfliktusokat, viszont a nemzetközi közösség egyik fő célja, hogy az űrben katonai béke legyen, így egyre sürgetőbb a katonai űrjogi szabályozás kérdéskörének rendezése.

Történelmi előzmények és a Világűr Szerződés

A világűr először 1944-ben vált hadszíntérré, mikor náci katonai repülők rövid időre kiléptek a Föld légköréből, majd a visszatérésük után megtámadták Londont, ezzel megdöntve az addigi háborús elméleteket, valamint új hadviselési formát, új hadszínteret hoztak létre.[1] Két évtized elteltével, az 1960-as években, kezdődött az aktív űrbéli fegyverkezés, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió között tetőpontjára ért a hidegháborús fegyverkezési verseny. Ennek mégis a leglátványosabb, egyben a legbékésebb színtere az űrben volt, hiszen nem került sor tényleges támadásra egyik fél részéről sem.[2].

Az amerikai-orosz versengés végül elvezetett az 1967-es Világűr Szerződés (továbbiakban: Szerződés), melyet a nemzetközi joggal, valamint az ENSZ Alapokmányával együtt kell értelmezni és amely a nemzetközi világűrjog egyik alapszerződése. A Szerződést az 1959-ben létrehozott ENSZ Világűrbizottságának Jogi albizottsága szövegezte. Ma már 110 ország részese a szerződésnek, köztük 1967-től Magyarország is.[3] Annak ellenére, hogy a Szerződés szövegezése arra törekedett, hogy az űrbéli tevékenységek mindig békések legyenek (lásd: sokszor használja a „béke” szót),

mégsem tiltja kifejezetten az űrben folytatott katonai tevékenységeket, a katonai űrerőket és az űrbéli fegyverkezést, kivéve természetesen a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek űrben történő elhelyezését,

továbbá a Szerződés nem követeli meg az űr demilitarizálását sem. [4]

A Szerződésből hiányoznak a részletszabályok, melyek egy esetleges űrkonfliktusnál iránymutatásként szolgálhatnának. A jelenlegi nemzetközi szerződések szerteágazóan és felületesen szabályozzák az esetleges konfliktusokra vonatkozó intézkedéseket. A nemzetek közösségének sürgős megoldásra lenne szüksége, nem mellesleg azért is, mert az állami szereplők mellett megjelentek a privátszektor magáncégei is, akik előbb-utóbb fejlesztéseiket valószínűleg nem csak polgári célú felhasználásra készítik.

Az űr militarizálása, valamint felfegyverzése

Az űr militarizálása, valamint felfegyverzése két külön kategóriát jelöl. A militarizáció során a békés űrtevékenységet katonai eszközökkel irányítják, vagy az űrobjektumok katonai űrhajókként szerepelnek a nyilvántartásokban, így a militarizáció nem feltétlenül jár együtt a felfegyverzéssel.

Az űrbéli fegyverkezés pedig azt jelenti, hogy a militarizációban résztvevő hadi eszközöket, vagy csak a haderőt korszerű fegyverekkel látják el, erősítik meg.[5] Az űrfegyvereknek két csoportját ismerjük, az „föld–űr” megközelítésűeket, amikor például a Földről irányított lézersugarakkal egy másik állam műholdját „megvakítják”; valamint az „űr–űr” megközelítésűeket, amikor is például két űrobjektum az űrön belül lép fel aktívan egymással szemben, tehát az űrben támadja meg az egyik a másik űrobjektumját. Az űrháború kategóriája mindkettő megközelítést magába foglalja, de a két megközelítésben egységes az, hogy a célpont mindig az űrben helyezkedik el. [6]

Katonai és polgári kettős felhasználású műholdak

A katonai célpontok közül kiemelkedő jelentőségűek a műholdak, hiszen felhasználásuk egyaránt lehet katonai és polgári célú is, mint például a GPS, melyet eredetileg a katonaság számára fejlesztettek. Azonban nemcsak célpontként, hanem eszközként szolgálják az egyes államok katonaságát, ilyen eszköz például a kereskedelmi űrrendszerek, melyek széleskörű szolgáltatásokat nyújtanak a katonaság számára.

Problémák akkor merülhetnek fel, ha több állam használja ugyan azt a rendszert, de egyikőjük polgári céllal, míg a másik katonai céllal hasznosítja. Vajon ilyenkor az egész rendszert katonai felhasználású rendszerként kell kezelni? Mivel a sima fegyverek űrben való elhelyezését nem tiltja a nemzetközi űrjog, ezért nehézséget okozhat annak felmérése, hogy az ilyen műholdakat legitim módon használják-e fel katonai cselekmények koordinálására, elősegítésére.[7] Választ találhatunk a Világűr Szerződés III. cikkében, mely szerint a részes államoknak a nemzetközi béke és biztonság fenntartása szerint kell eljárniuk, így az ilyen műholdak katonai felhasználását az érintett államoknak mielőbb meg kell szüntetniük.

A műholdak megtámadásánál továbbá figyelembe kell venni a Világűr Szerződés IX. cikkét, amely kimondja, hogy az államoknak a világűr felhasználása során a világűr, valamint a Hold és más égitestek káros szennyezését is kerülniük kell, valamint a többi részes állam érdekeit nem sérthetik.

A műholdak megsemmisítése viszont káros szennyezéssel járna, hiszen űrszemét, űrtörmelék keletkezik belőlük, így a többi állam érdekeit közvetlenül is sérti, hiszen veszélyt jelenthet például az űrszemét a saját űrobjektumokra, így a műholdak megsemmisítése ellentétes a nemzetközi joggal.

ENSZ

A hiányos nemzetközi szabályozást az államok és nemzetközi szervezetek igyekeznek megváltoztatni, kiegészíteni, ilyen jogszabályozó törekvés volt az ENSZ Közgyűlés Első Bizottságának, azaz a Leszerelési és Nemzetközi Biztonsági Bizottságának határozattervezete is 2017-ben, amely jóváhagyta a világűrben folytatott fegyverkezési verseny megelőzésére vonatkozó határozattervezetet.[8]

A Bizottság határozattervezete értelmében a Közgyűlés felszólítja a Leszerelési Konferenciát (Conference on Disarmament), hogy tűzze napirendre az azonnali tárgyalások megkezdését a világűrben folytatott fegyverkezési verseny megelőzésére vonatkozó határozattervezetről, továbbá felszólítja a Közgyűlés valamennyi államát, különösen azokat, amelyek képesek a fegyveres tevékenységre, hogy tartózkodjanak az űr békés használatától eltérő cselekményektől és tevékenyen járuljanak hozzá a világűr békés felhasználásához. [9]

2014-ben továbbá a Közgyűlés két határozattervezetet is elfogadott a világűrbeli fegyverkezési verseny megakadályozásáról, elfogadták az űrbéli verseny megelőzéséről szóló határozattervezetet, valamint a fegyverek világűrben való első alkalommal történő elhelyezéséről szóló tervezetet.

Szintén a Leszerelési Konferenciához Kína és Oroszország 2008-ban közös egyezménytervezetet nyújtott be az űrbéli fegyverkezési verseny elkerülését célozva, mely tervezetet 2014-ben frissítettek.[10]

Idén áprilisban a kínai külügyi szóvivő újonnan felszólította a nemzetközi közösséget, hogy a fegyverkezés és a fegyverekkel való versengés elkerülése, valamint az űr békés használatának biztosítása érdekében az államok alakítsanak ki egy jogilag kötelező erejű nemzetközi eszközt, mely elősegíti a világűr fegyvermentes és békés felhasználását.[11]

A két űr-nagyhatalom tevékenységei is azt mutatják, hogy

szükséges és igény is van az egységes katonai szabályrendszer kialakítására.

NATO

A nemzetközi béke megőrzése érdekében a NATO 70. évfordulóján tartott londoni találkozón (2019. december 04.) döntött arról, hogy a világűr hivatalosan is az operatív területe lesz, azaz nemzetközi hadszíntér, viszont természetesen továbbra is be kell tartani a vonatkozó nemzetközi jogot (tehát nem lehet kisajátítani, megszállni, elfoglalni).[12] Ezen politikai döntés elősegítette a nemzetközi közösséget, hogy felügyelete alá vonja a világűr katonai kezdeményezéseit is.

A NATO ezen döntése nem újkeletű gondolat, hiszen több éves gondos és alapos előkészítés és vita alapján született meg. Bár az űr új területként lett megnevezve, azonban a történelmi előzményeket tekintve látszik, hogy részben mindig is hadviselési színtérként szolgált, hiszen hadműveleti és taktikai előnyök megszerzéséhez használják.

A politikai fordulatnak három főbb okát ismerjük. Az első és legnyilvánvalóbb, hogy nagyon megnőtt az űrszereplők száma, így az űrkapacitások egyre olcsóbbak és hozzáférhetőbbek lettek, ugyanakkor kiszolgáltatottabbak is a baleseteknek és űrtörmelékeknek, valamint a rosszindulatú cselekedeteknek. Másodszor, megváltozott a biztonsági környezet, eddig ugyanis a NATO viszonylag jóindulatú környezettel nézett szembe, amelyben békefenntartó, vagy válságkezelő missziókat és műveleteket indított többnyire saját belátása szerint. Az elmúlt néhány évben azonban ez megváltozott. A nemzetközi rendet, valamint a NATO és az egyes szövetségesek biztonságát egyre több rosszindulatú szereplő, több területen, köztük az űrben is, fenyegette, támadta vagy vitatta.

A politikai fordulat harmadik oka pedig az, hogy a NATO minden missziója, tevékenysége és művelete során egyre nagyobb mértékben támaszkodik az űrre: a kollektív védelem, a válságkezelés, a katasztrófa-elhárítás és a terrorizmus elleni küzdelem is az űrből érkező információktól függenek.

A NATO ezen döntésétől függetlenül nem vált aktív szereplőjévé az űrnek, kiváltképp a katonai területének. Ezen lépés megtételére azért volt szükség, hogy a NATO nemzetközi békefenntartó szerepét továbbra is sikeresen és hatékonyan betöltse.[13]

Európa

A Európai már 1975-ben aktív részesévé vált az űrnek, ugyanis létrejött az Európai Űrügynökség (ESA), a jelenleg 22 tagú kormányközi szerv napjainkig a világűr felderítésével és felhasználásával foglalkozik. Az ESA ugyan egy békés célú ügynökség, azonban programjai tartalmazhatnak és tartalmaznak biztonsági elemeket is, mégsem rendelkezik aktív katonai űrprogrammal, rendelkezésekkel. Jean-Jacques Dordain, az ESA korábbi elnökének szavai szerint,

„ha és amennyiben az Európának szüksége lesz a világűrre, mint biztonsági- és védelempolitikai eszközre, az ESA készen áll a szükséges programok kidolgozására”.[14]

Magyarország

Ahogy az ESA-nak úgy hazánknak sincs jelenleg aktív, hivatalos katonai űrpolitikája, azonban az Európai Unió, az ENSZ, valamint a NATO tagjaként az egyes döntési folyamatokban aktívan részt vesz országunk. Azonban hazánk idén csatlakozott azon nemzetek listájához, akik rendelkeznek űrkatonákkal, ugyanis 2021. májusában adták át az okleveleket tíz honvédtisztnek a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyam elvégzéséért, így alakult meg a honvédség “legelitebb fegyvernemét”.

Várhatóan 2030-2040 körül a világ vezető nagyhatalmai kitelepítik (katonai) vezetési pontjaikat a világűrbe, tehát valószínűleg a tömeges űrfegyverek kora is a következő évtizedek kora lesz, addig is a nemzetközi hadi színtéren ezen honvédtisztek, mostmár űrkatonaként, képviselik hazánkat az űrhadviselésben.[15]

Jelenleg a magyar űrtevékenységek koordinálásért Dr. Ferencz Orsolya miniszteri biztos asszony, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztálya felel.

Magánjogi szereplők

A világűr legújabb szereplői (például a SpaceX) számára a katonai űrjog egy tisztázatlan jogterület, rájuk vonatkozóan kifejezett jogi aktus jelenleg nem is létezik.

A hadi zónákban jelen lévő és szolgáltató katonai magáncégek tevékenységét szabályozó montreaux-i dokumentumot mégis meg kell említeni, mely kifejezetten nem terjed ki a világűrben aktívan jelen lévő privátszektor cégeire, mégis igen érdekes kérdéseket vet fel, ha majd esetleg rájuk vonatkozóan kiterjesztik, mely esetben majd például a megbízó állam a magáncég egész űrtevékenységét felfüggesztetheti, tiltólistára helyezheti, ha megszegi a dokumentum, valamint a nemzetközi jog által előírtakat.[16] A dokumentum ugyan nem bír nemzetközi kötelező erővel, azonban a jó gyakorlat kialakítását segíti a katonai szolgáltatóipar résztvevői számára. A dokumentum részletezi a megbízó állam kötelességeit és felelősségeit, valamint a magánvállalkozással kötött szerződés kötelező elemeit is. Így amikor és amennyiben a magánjogi szereplők is aktív részesei lesznek az űr militarizálásának, akkor a nemzetközi közösségnek szükséges lesz a magánjogi szereplőkre vonatkozó szigorú és világos nemzetközi jogszabályokat megalkotni, esetlegesen a montreaux-i dokumentum elveit követve.

Főbb nemzetközi történések

A jogi szabályozás sajnos nem képes megfelelő ütemben követni az államok politikai cselekvéseit. Az A jogi szabályozás sajnos nem képes megfelelő ütemben követni az államok politikai cselekvéseit. Az ezredforduló után ugyanis hiába jelentette be a világ egyre több országa a világsajtónak, hogy új szereplőként, megfelelő eszközökkel készek részt venni az űr militarizálásában, megfelelő nemzetközi szabályozása az esetleges konfliktusoknak nem született, mégis az űrnagyhatalmak egyre veszélyesebb katonai készültséggel rendelkeznek.

Az űrbéli nagyhatalmak közül pédául 2007-ben a Kínai Népköztársaság sikeresen tesztelte a műholdmegsemmisítő fegyverét, majd Japán az Egyesült Államok által kifejlesztett és tesztelt elfogórakétákkal jelent meg hadviselési szinten az űrben. 2019. márciusában India is felkerült az űrbéli katonai képességgel rendelkező nemzetek listájára, amikor lelőtt egy alacsony földi pályán keringő műholdat, majd létrehozta a nemzeti Védelmi Űrügynökségét. Ugyanezen év decemberében megalakult az Egyesült Államok Űrhadereje (Space Force), majd 2020. áprilisában az iráni Iszlám Forradalmi Gárda jelentette be, hogy sikeresen elindította az általa katonai felderítő műholdnak minősített műholdat, mely tovább növelte az űrbéli orbitális fegyverek listáját. Szintén 2020. áprilisában tesztelte Oroszország is a különböző műholdak megsemmisítésére tervezett rakétaprogramját.

2021 márciusban Franciaország, mintegy válaszul az eddigi űrmilitarizációs tevékenységekre, elindította Európa első katonai űrprogramját, az AsterX-et, melynek keretében március 8-a és 12-e között 18 szimultán eseményt hajtottak végre, melynek célja az esetleges válsághelyzetek kezelésének gyakorlása volt.[17]

A fentebb felsorolt államok már mindannyian rendelkeznek katonai űrprogrammal, mely jelzi, hogy az űr kizárólag békés célú felhasználásán a jövőben vagy változtatni szeretnének, vagy készek követni a változásokat és megvédeni magukat az űri hadszíntéren.

Cél: béke az űrben

Az űrbéli hadviselést talán John Hyten tábornok szavai foglalják össze a legjobban, aki szerint

“Nincs olyan dolog, hogy űr-háború, csak háború egy ellenféllel, és ha a háború kiterjed az űrbe, akkor ki kell találnunk, hogy ott hogyan harcoljunk ellene.”[18]

Mégis katonai űrjog a jognak egy olyan területe, melyet a politikai törekvések, történések igen nagymértékben befolyásolnak, ezért is egyre sürgetőbb a magas szintű nemzetközi, nemzeti jogszabályok egységesítése és az eddigi jogi aktusok modernizálása. A jogi hézagok feloldását az államok és a civilek biztonsági igénye is megkívánja, a szigorú és világos jogalkotás által.

Amennyiben ezt a jogterületet nem helyezik szigorú és következetes keretek közé a közeljövőben, akkor igen súlyos problémák elé néznek a békére törekvő államok és velük együtt a jog világa is.

Az államok egyelőre önkényesen szabályozzák a felmerülő problémákat, ami viszont a nemzeti és a nemzetközi jogi és politikai környezetet is nehéz helyzetekbe hozhatja, hiszen hiába célja a nemzetközi környezetnek a békére való törekvése, ha nincs hivatkozási alapja, mely igazolja és szabályozza az űrbéli militarizáció kérdéskörét.

Az írás az Arsboni Gyakornoki Programjának keretében készült,
melyet a Baker McKenzie és a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda támogatott.
A cikk megírásához az Arsboni a Jogtár adatbázisát használta.

Irodalomjegyzék