A népirtás elmélete és valósága

Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban hangzik el a népirtás fogalma, legyen szó az ukrán-orosz vagy az izraeli-palesztin konfliktusról. Ám kevesen vannak tisztában azzal, hogy mit jelent pontosan ez a kifejezés. Ez a cikk arra törekszik, hogy részletesen megvizsgálja a genocídium fogalmát, és rávilágítson annak legfontosabb szempontjaira, miközben ismerteti, hogy a népirtás nem csupán fizikai megsemmisítést takar. Az elemzés a mianmari események rövid bemutatásával zárul.

A “népirtás” kifejezést hivatalosan először Raphael Lemkin használta 1944-ben. A zsidó származású lengyel ügyvéd az emberiesség elleni bűncselekmények szisztematikus elkövetését kívánta kifejezni, amelynek célja különböző csoportok tagjainak teljes megsemmisítése, ideértve a politikai és társadalmi intézmények, a kultúra, a nyelv, a nemzeti érzések, a vallás, illetve a gazdasági lét elpusztítását. A népirtás egyik jellegzetessége, hogy a csoportokat a puszta létükért, nem pedig a cselekedeteikért vagy viselkedésük miatt támadják.

A Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt 1948. december 9-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Közgyűlése. Azóta tekintik a népirtás bűncselekményét a nemzetközi büntetőjogban a “bűnök bűnének”. Mindazonáltal az emberiesség elleni bűncselekmények vagy a nagyszabású háborús bűncselekmények bizonyos körülmények között ugyanolyan súlyosak és borzalmasak lehetnek, mint a népirtás.

A népirtás tényállási variánsait a Genocídium egyezmény 2. cikke és a Római Statútum 6. cikke a következőképpen határozza meg:

A népirtás alatt bármelyik következő cselekmény értendő, amelyet valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával követnek el:

• csoport tagjainak megölése;
• csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;
• a csoport szándékosan olyan életfeltételek közé kényszerítése, amelyek a csoport teljes vagy részleges fizikai megsemmisülését okozhatják;
• olyan intézkedések foganatosítása, amelyek célja a csoporton belüli születések meggátolása;
• csoport gyermekeinek más csoporthoz való elhurcolása

Mit jelent mindez pontosan?

A népirtásra irányuló szándékra többnyire a körülményekből lehet következtetni. Ilyen körülmény lehet például az elkövetett atrocitások mértéke, az általános kontextus, az ugyanazon csoport ellen szisztematikusan elkövetett más bűncselekmények, a romboló és diszkriminatív cselekmények ismétlődése, valamint egy népirtásra vonatkozó terv vagy politika létezése. Fontos megemlíteni, hogy a nemzetközi joggyakorlat, illetve a szakirodalom túlnyomó többsége úgy véli, hogy népirtás kizárólag egyenes szándékkal követhető el. Nem elég tehát, ha az elkövető csak tud arról, hogy tevékenységei a csoport teljes vagy részleges megsemmisítését eredményezhetik, célzatosan törekednie kell, hogy ez be is következzen.

Elméletileg nem kizárt, hogy a népirtás elkövetését csupán egyetlen személy hajtsa végre, azonban ez kevéssé megvalósítható a gyakorlatban. Elképzelhető azonban olyan kivételes eset, amely során mégis felvetődhetne az egyedüli elkövetés. Például, ha többen emberiesség elleni bűncselekményeket követnek el a népirtás szándéka nélkül, de az egyiküknek szándékában áll a csoport megsemmisítése, miközben ugyanazokat a tevékenységeket folytatja, mint társai vagy ha olyan tömegpusztító fegyver birtokában van, amely lehetővé tenné egy csoport tagjainak teljes vagy részleges elpusztítását.

A népirtást kizárólag nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoportok ellen lehet elkövetni. Más csoportok, mint például politikai vagy kulturális csoportok, önmagukban nem minősülnek védettnek. Tehát a politikai véleményen vagy a társadalmi osztályon alapuló kiirtás nem esik a népirtás fogalmi körébe. Sajnos egyik csoportnak sincs nemzetközileg elismert meghatározása, így különösen nehéz megfelelően elválasztani őket egymástól. Az ICTR (International Criminal Tribunal for Rwanda) esetjogának segítségével azonban értelmezhetjük a fogalmakat. A nemzeti csoportot úgy definiálja, mint olyan emberek összességét, akik közös állampolgársággal, így azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek. A faji csoporthoz való tartozás örökletes fizikai tulajdonságokon alapul, amelyeket gyakran egy földrajzi régióval azonosítanak. Ezesetben a meghatározás független a nyelvi, kulturális, nemzeti vagy vallási tényezőktől. Az etnikai csoport tagjai közös nyelven vagy kultúrán osztoznak. A vallási csoport a felekezethez tartozás, illetve a közös hitben osztozás szerint definiálható.

Az egyes csoportok tagjainak meghatározása során nehézségek merülhetnek fel. A szubjektív megközelítés szerint az adott védett csoportba tartozik az az áldozat, akit az elkövető a csoport tagjának tekint. Kizárólag ezt figyelembe venni mégis tarthatatlan lenne, hiszen az elkövető észlelései alapulhatnak inkább képzeletbeli, mint objektív megkülönböztetéseken is. Viszont az objektív differenciálásnak is vannak hátrányai, ugyanis a csoportok társadalmi konstrukciók, nem tudományos tények. A gyakorlatban tehát a törvényszékek vegyítik a két módszert. A csoport tagjait esetenként, egy adott társadalmi vagy történelmi kontextus objektív sajátosságait figyelembe véve, és az elkövetők szubjektív észlelései alapján határozzák meg.

A népirtás legnyilvánvalóbb elkövetési magatartása a csoport tagjainak megölése, amely szándékos (de nem szükségszerűen előre megfontolt) emberöléssel követhető el. A fogalommeghatározás többesszámot használ, így a nyelvtani értelmezés szerint csak arra a következtetésre lehet jutni, hogy az elkövetőnek a védett csoport legalább két tagját kell megölnie ahhoz, hogy népirtás bűntettében felelősnek találják, ez azonban abszurd végeredményhez vezetne. Például, ha minden elkövető csupán egyetlen áldozat életét venné el, nem lehetne genocídium elkövetéséért felelősségre vonni. Ennek megfelelően a Nemzetközi Büntetőbíróság által elfogadott Bűncselekmények tényállási elemei (Elements of Crimes) című dokumentum megköveteli, hogy “az elkövető (megölt stb.) egy vagy több személyt”.

A súlyos testi vagy lelki sérülés okozásának alapjául szolgáló bűncselekmények körét már nehezebb meghatározni. Az ad hoc törvényszékek hangsúlyozták, hogy a károkozásnak túl kell mutatnia az átmeneti boldogtalanságon, illetve megaláztatáson, valamint súlyos és hosszú távú károsodást kell eredményeznie az egyén azon képességében, hogy normális és konstruktív életet éljen. Bár a károkozásnak a csoport teljes vagy részleges megsemmisülésével kell fenyegetnie, nem követelmény, hogy tartós vagy jóvátehetetlen legyen. Ezt a megközelítést erősítette meg a Bűncselekmények tényállási elemei, amely kimondja, hogy a népirtás magában foglalhatja a kínzást, a szexuális erőszakot, vagy (a fenti kivételek figyelembevételével) bármilyen más embertelen, illetve megalázó bánásmódot.

A Törvényszék az Akayesu ügyben azokat az intézkedéseket, amelyek célja, hogy a csoportnak olyan életkörülményeket okozzanak, amelyek a csoport teljes vagy részleges fizikai megsemmisülését eredményezik, úgy értelmezte, mint olyan módszereket, amelyekkel az elkövető nem azonnal öli meg a csoport tagjait, hosszú távon mégis törekszik erre. A csoport tagjainak elhúzódó halálához vezethet a megfelelő orvosi ellátás, az élelem, a víz, valamint a higiénia hiánya, továbbá a túlzott munka vagy fizikai megterhelés. Az emberek otthonukból való szisztematikus kiutasítása, az úgynevezett etnikai tisztogatás is ezen albekezdés alá eshet.

A védett csoporton belüli születés megakadályozására irányuló intézkedések célja, hogy megtagadják a csoporttól a reprodukció lehetőségét. Ilyen intézkedés lehet a nemi csonkítás, a sterilizáció, a kényszerített születésszabályozás, valamint a házasságok megtiltása. Továbbá más olyan módszerek is tartozhatnak ebbe a kategóriába, amelyek pszichológiai hatásuk révén akadályozzák meg a születést. Erre példa a nemi erőszak, a fenyegetés, illetve a trauma okozása.

A védett csoporthoz tartozó gyermekek erőszakos áthelyezésének bűncselekménye a gyermekek eredeti csoportjukhoz való kötődésének megszüntetését és ezáltal a csoport hosszú távú megsemmisítését célozza. A Bűncselekmények tényállási elemei a “gyermekek” fogalmát 18 év alatti személyekként határozza meg, és jelzi, hogy az “erőszakkal” kifejezés nem korlátozódik a fizikai erőszakra, hanem magában foglalhatja az erőszakkal vagy kényszerrel való fenyegetést. Erre példa a pszichológiai elnyomás vagy a hatalommal való visszaélés.

Mianmar

2012-es támadások

Rakhine államban Ma Thida Htwe fiatal arakán-buddhista nő holttestét találták meg. Annak ellenére, hogy az ország technológiai fejlettsége alacsony és az internet-hozzáférés korlátozott, halálának híre rendkívül gyorsan terjedt, és hamar az országos figyelem középpontjába került. Nemcsak röpiratok, hanem közösségi médiaplatformok, mint például a Facebook is hozzájárultak ennek terjedéséhez. A hírek az áldozat megerőszakolását, illetve megölését hangsúlyozták és mindezt arra használták fel, hogy az emberekben Rohingya-ellenes érzelmeket keltsenek. Ez nem bizonyult nehéz feladatnak, hiszen a Ma Thida Htwe elleni bűncselekmények három feltételezett elkövetője muszlim férfi volt, az áldozat pedig buddhista.

Napokkal később az államban erőszak tört ki a buddhista és a muszlim lakosság között. A rendőrség és a hadsereg tétlenül nézte a történéseket, vagy részt vett az emberölésekben és a rohingyák elleni egyéb támadásokban. A helyzet egyre inkább eszkalálódott. Előfordultak lakossági fórumok, amelyeken tisztviselők is részt vettek, és a rohingyák kiűzését vagy más módon történő elpusztítását követelték. Továbbá szerzetesek és civilek muszlim- és rohingyaellenes röpiratokat terjesztettek, arra buzdítva minden polgárt, hogy társadalmilag és gazdaságilag szigeteljék el a „bengáliakat”.

Hónapokig tartó szervezkedés után 2012 októberében fegyveres civilek és az állami biztonsági erők rohingya és kámán muszlim falvakra támadtak, gyakran jól összehangolt kora reggeli rajtaütésekben. Férfiakat, nőket és gyerekeket mészároltak le, módszeresen megerőszakolták a nőket és lányokat, a falvakat pedig porig égették. A rohingyák elleni célzott támadásokra 2012-ben Rakhine állam 17 településéből 13-ban került sor, több mint 100 000 rohingya és kámán muszlimot internálótáborba kényszerítve. (A rohingyák és a kámánok között számos hasonlóság figyelhető meg, gyakran házasodnak is egymással, gyermekeik etnikai hovatartozása attól függ, hogy rohingyák vagy kámánok között nőnek fel.)

A katonai vezetés tagadta a vádakat, azt állították, hogy mindent megtesznek az összecsapások kezelése érdekében. Eközben a mianmari vezetés erőteljes kampányba kezdett, amelyben azt hirdették, hogy a rohingyák nem léteznek, illetve hazudnak a visszaélésekről.

2012 és 2015 között több mint 170 000 fő, főként rohingya menekült, szállt fel átalakított halászhajókra, amelyek Malajziába és Thaiföldre tartottak. Sok rohingya vesztette életét a Bengáli-öbölben, néhányukat tömegsírokba temették, másokat pedig más módon hagytak meghalni.

2016 és 2017-es támadások

A támadások állítólagos előzménye volt a mianmari rendőrség ellen elkövetett két offenzíva, melyet az Arakan Rohingya Salvation Army hajtott végre. A mianmari hadsereg katonái, illetve a civil elkövetők két hullámban válaszoltak a rohingya támadásokra. Az első hullám 2016. október 9-én kezdődött, míg a második 2017. augusztus 25-én.

A mianmari katonák falvak százait rombolták le, lövéseket adtak le a rohingyákra, vagy élve elégették őket, illetve aknákat helyeztek el, amelyek menekülő civileket öltek és csonkítottak meg. A katonák kisbabákat tapostak meg, valamint dobtak a folyókba, vagy a lángok közé. Nagy számban erőszakoltak meg nőket és lányokat, és időnként holttesteket csonkítottak meg.

A Fortify Rights nevű NGO 2018. júliusi jelentése, a They Gave Them Long Swords dokumentálta, hogy a mianmari hatóságok hónapokkal előre felkészültek a 2017-es támadásokra. Jóval a támadások előtt a mianmari hatóságok szisztematikusan elkobozták az éles vagy tompa tárgyakat a rohingyák otthonából, illetve ezzel párhuzamosan felfegyverezték a közelben élő buddhista lakosokat. A hadsereg is növelte biztonsági jelenlétét Rakhine állam északi részén. Ezeken felül egyéb módszerekkel is igyekeztek gyengíteni a rohingya lakosságot, például felfüggesztették a rohingya civileknek nyújtott élelmiszersegélyeket.

A támadások következményei

2019. novemberében Gambia (Afrika legnyugatabbi részén fekszik, Mianmartól több, mint 10000 km távolságra. Körülbelül nyolcszor kisebb a területe, mint Magyarországé) pert kezdeményezett a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice – ICJ) előtt a rohingya nép nevében. Az ICJ 2020-ban ideiglenes intézkedéseket hozott, amelyben egyhangúlag kötelezte Mianmart, hogy akadályozza meg a rohingya csoport elleni népirtást, őrizze meg az ilyen cselekmények bizonyítékait, és hat havonta jelentést nyújtson be a Nemzetközi Bíróságnak a végzés végrehajtása érdekében hozott minden intézkedésről. A kötelező erejű intézkedések ellenére azonban több, mint egymillió rohingya él a világ egyik legnagyobb menekülttáborában, Cox’s Bazarban. 2022 februárjában hallgatta meg az ICJ a felek érveit a pergátló kifogásokkal kapcsolatban. Mianmar többek között Gambia kérelmének befogadhatóságát és az ICJ joghatóságát kifogásolta. Mianmar érvei azonban elutasításra kerültek, így az ügy érdemi szakaszba léphetett, elkezdődhetett az érdemi kérdések tárgyalása.

Azonban nem csupán a Nemzetközi Bíróság előtt zajlottak ügyek a mianmari történésekkel kapcsolatban. A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court- ICC) előtt zajló eljárás az emberiesség elleni bűncselekményekre vonatkozik. Mianmar viszont nem írta alá a Római Statútumot, így csupán a szomszédos Banglades területén elkövetett cselekményekkel kapcsolatban lehet a Nemzetközi Büntetőbíróságnak jogalapja eljárni a rohingya válságot illetően. A bíróság tehát korlátokba ütközik, aminek eredményeképpen kizárólag a határokon átnyúló elemmel rendelkező magatartásokat vizsgálhatja ki. Ilyen például a deportálás.

2021-ben Argentínában fordult elő először, hogy rohingya áldozatok tanúvallomást tehettek egy bíróság előtt. Ezek a nők a Cox’s Bazar menekülttáborból jelentkeztek be, és arról számoltak be, hogy 2017-ben Rakhine államban a katonák által elkövetett szexuális erőszak áldozatai lettek. A bírósági meghallgatás része volt annak az egyetemes joghatósági ügynek, amelyet a Burmese Rohingya Organisation UK (BROUK) indított Argentínában 2019 novemberében.

Záró gondolatok 

A népirtás fogalma jóval árnyaltabb, mint első olvasásra tűnhet. A bűncselekmények valós eseteinek alapján megítélni, hogy az adott tevékenység genocídiumnak minősül-e, és ennek megfelelően az ország vagy az elkövető felelősségre vonható-e, összetett feladat és hosszadalmas elemzést igényel. Ebből következően, ahogyan a mianmari esetből is látható, a felelősségre vonás gyakran évekig, sőt évtizedekig elhúzódhat, ami további kihívást jelent az igazság és a felelősség megállapításában, valamint a túlélők számára is.

Ez a cikk az Arsboni 2024. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.

Források